Amerikai Magyar Szó, 1967. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1967-07-06 / 27. szám
14 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, July 6, 1967 I "Rakjuk le hangyaszorgalommal, amit Agyunk az ihlett órákban teremt, S ha összehordtunk minden kis követ Épitsük egy újabb kor Bábelét, Mig oly magas lesz, mint a csillagok .. (Vörösmarty: Gondolatok a Könyvtárban) Sokszor jutnak eszembe Vörösmarty e gyönyörű sorai, mert a mult század e fenséges víziójában, a XX. század roppant Bábele már készen áll. Eszembe jutnak e sorok, amikor a gyors egymásutánban lezajló, és gigászi eredményeket hozó ürkisérletekröl kapok hirt. Eszembe jutnak, amikor a simán Holdraért emberalkotta műszer által a Földre továbbított tízezernyi panoráma képek legszebbjeit nézegetem, amikor a titokzatos Mars bolygóról megérkezett Mariner—4 Mars-rakéta csodálatos képei felett tűnődöm, amelyek először hozták emberi látótávolságba ezt az ismeretlen, és eddig csak sötét és világos foltok halmazaként számontartott égitestet. Eszembe jutnak Vörösmarty sorai a minden képzeletet felülmúló bravúros űrséták idején is, mert lehetetlen nem észrevenni, hogy kórunkban az ember az évszázadok, és évezredek által összehordott ismeretanyag köveit rakosgatva immár valóban elérkezett a költői képig: a csillagok magasságával vetekszik technikai kultúrájának gigászi Bábele. De életem legmaradandóbb élményeinek egyike is Vörösmarty fenti soraival fonódik össze tudatomban: egy hajnali városkép tárul elém. Amikor Los Angelesbe indulva, már vagy félszáz kilométerre a Hudson túlsó partján New Jersey állam területén, az egy darabig a Hudsonnal párhuzamosan futó New Jersey Turnpike-on haladva kelet felé tekintettem, az égboltnak a látóhatárral ölelkező részében szinte félelmetes, nyomasztó kontúrként rajzolódott az égboltra az Empire State Building 102 emeletes tornyának felső harmada; — mint egy vizió, mint egy álomkép, melynek magyarázatával adós maradt valaki. Úgy lebegett a hajnali égbolton, a felkelő Nap aranyos sugaraitól övezetien e roppant torony, mint egy délibáb. Csakhogy a kép nem volt for ditott, hanem maga volt a reális valóság: az emberi értelem, és tehetség összehordott apró kis köveiből épült újkori Bábel, mely olyan magas lett mint a csillagok. Azóta pedig mind többször tér vissza a bibliai kép, mióta legelőször gondolkodtam afelett, hogy áz emberiség által összehordott apró kis kövek, ismeretek, lehetőségek, és eszközök révén még a költő fantáziáján túl is magasodik majd korunk Bábele, mert az Empire State Building csúcsán is felül, a Hold küszöbéig érkeztünk. Kezünkben a kulcs, mellyel beléphetünk a számunkra eddig csak alig, vagy egyáltalán nem ismert titkok csodálatos világába. Előttünk fekszenek eddig sohasem látott túlsó oldalának fényképei, körülötte keringenek emberkéz alkotta mesterséges égitestjeink, a Hold holdjai, és az uj felismerések, és lehetőségek birtokában fizikailag is megtettük az első lépéseket a tér végtelen mélységei, a csillagok világa felé, ahol nem titkoljuk: kozmikus társainkat, értelmes lényeket keresünk. Vörösmarty a könyvtárban, az emberi értelem apró kis építőköveit tartalmazó súlyos, és vaskos kötetek között álmodta meg a csillagok magasságáig hatoló embert, ott vetette papírra gondolatait. Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy a számomra a túlsó féltekén megjelenő Amerikai Magyar Szó hasábjain anyanyelvűnkön, a nyugati féltekén élő honfitársakkal együtt a távcső mellett folytassuk tovább e gondolatokat, hogy megkíséreljük a csillagászat mélységeinek, és korunk nagy problémáinak összefüggéseit feltárni. Legyenek ezek a mai alkalommal e hasábokra kerülő gondolatok a beköszöntés, és az üdvözlet gondolatai mindazon magyar olvasók felé, akik veszik, és támogatják ezt a nagymultu lapot. Az elkövetkezendő időkben innen, mindnyájunk közös és szép hazájából magam is szeretnék a támogatók sorába lépni pár gondolattal legalább. Talán e közös gondolkodás nyomán, majd az amerikai magyar olvasók táborának néhány tagjával is megszaporodik azoknak a száma, akik szerte e Földtekén kis műszereikkel a Hold, vagy a távoli csillagok világa felé fordulnak. Talán ha alkalmasint e gondolatokra irt leveleikkel az olvasók maguk irányíthatnák ennek az időnként majd visszatérő gondolatsornak a témáját, akkor egy uj színnel gazdagíthatnánk közösen az Amerikai Magyar Szó eddig is szingazdag hasábjait. • Ha azt keressük miért oly kiterjedt világszerte a csillagászát barátainak, és művelőinek a száma, akkor utalnunk kell a csillagos égbolt szépségére, az élményre, amit a szikiázó csillagok, a napnyugta csodálatos színei, a Hold évezredek óta költői varázsa, az üstökösök fenségessége jelent. De szerepet kap az egyre növekvő érdeklődésben az emberi képzelőerő határtalansága is, amelynek itt nyílik legnagyobb lehetősége a mérhetetlen távolságokig, a végtelen tér mélységeiig való csapongásra. A szépség felé való törekvés mellett azonban az a gazdag információs anyag, és azok a megrenditően szép összefüggések az elsődlegesek, amelyek a csillagos égbolt tanulmányozásával feltárhatók, és amelyek mérhetetlen szellemi értéket jelentenek a gondolkodó ember számára. Hiszen a csillagos égbolt ismerete, megismerése, és átkutatása szabadította meg az emberiséget egy sor olyan hittől, amely a földi életet és tevékenységet gátoló tényező volt, amely évezredeken, és évszázadokon át természetfeletti hatalmak uralmát jelentette a csillagos égbolt alatt élő emberiség felett. Ma már alig tudjuk elképzelni mekkora sulival nehezedett egykor a csillagos égbolt az emberre, az emberi tudatra. A történelem azonban megérlelte a nagy pillanatokat, az emberi gondolat lassan felemelkedett, és megszülettek azok, akik felszabadították az emberiséget az égbolt nyomasztó uralma alól, akik egyenrangúvá tették a Földet az égbolttal. Galilei még nem tudhatta, csak sejthette talán, hogy korszakalkotó volt a mozdulat, amellyel 1610 egy hideg éjszakáján a Holdra emelte távcsövét. Csak sejthette, hogy évezredek óta döngetett titkok kapuját nyitó kulcsot tart a kezében, csak sejti, hogy e mozdulatra úgy omlik össze az évezredes hamis, dogmatikus világkép, mint a bibliai Jerikó falai. Galilei es az őt követők felismerései tették lehetővé, hogy az ember játszani kezdjen a végtelennel, hogy megbecsülje a távolságokat, hogy bebizonyítsa: a Föld is égitest. A Galileitől eltelt alig 350 esztendőt már a rohamos fejlődés jellemzi, melynek eredményeként a mi korunkat néhányan az egyetemes csillagászati ismeretek korának is szeretik nevezni. Pedig egyetemes korszaka a csillagászatnak sohasem lesz. Mai ismereteink alapján nagyjából tudjuk: az embernek aligha lesz módjában az egyetemes világmindenségre kiterjedő részletes ismeretekre szert tenni. A Végtelen Világegyetem tökéletes megismerésére nem számíthatunk, mint ahogy a csillagászati (belátható) világmindenség teljes és részletes feltárását sem remélhetjük. Mégis az űrkutatás első évtizedével megnyílt legújabb kort, melynek szerencsés résztvevői lehetünk a múlthoz viszonyítva némi joggal egyetemesnek nevehetjük, mert olv kor kapujában állunk, mely kor ma még meg nem határozható időn belül műszereivel, és lehetőségeivel egyre foko zottabb mélységeibe hatol majd a térnek. Látókörünk kiszélesedik, és a végtelen nagyságok, a kozmikus méretek világa felé éppen úgy mint a végtelen kicsinységek világa felé, a mikrovilágba érdekes, és helyenként kölcsönösnek látszó összefüggésekre bukkanunk. Ennek a kornak a hatását, a jövőbeni kiterjedését még nem lehet felmérni. Az űrkutatás révén azonban kísérletező tudománnyá vált a csillagászat, és uj kort nyitott nemcsak önmagán, de az emberi gondolatokon belül is. Rádöbbentünk arra, hogy csak akkor szerezhetünk lényeges értesüléseket a világmindenségről, ha először tisztázzuk abban a Föld, és önmagunk helyzetét, hovatartozását, és szerepét. így változtak meg a Földről alkotott elképzeléseink. Felismertük, hogy megszámlálhatatlan szállal kötődik kozmikus környezetéhez, számtalan fizikai hatásnak van kitéve Uj elképzelésünk támadt a térről, és időről. A képzetünkben eddig jobbára üresen ásitó tér elvesztette ezt az anyagnélküli, üres, elvont jellegét és azonosult az anyaggal teleszórt térrel, és felvette annak tulajdonságát. Nem létezhet anyagnélküli tér. Utat mutat számunkra a csülagászat a világkép formálás terén. Utat mutat a szellemi élet harcaiban és az emberi szellem további felszabadításán dolgozik, azon munkálkodik, hogy ne legyen a 20-ik században egyetlen ember sem, aki fél az égi jelenségektől, aki hisz a csillagjóslás hamis, áltudományos babonájában. Általában gondolkodunk a távcső mellett. Az emberek egyre nagyobb tömegeiben önmagukban kell lejátszódni a szellem felszabadítás! folyamatának: önmagunkban kell tisztáznunk a kozmikus világszemlélet kérdéseit. Úgy kell felépítenünk önmagunkban a világmindenséget, mint gyermek építi kis kockáiból kockaházait. Fel kell ismernünk, önmagunkban is, hogy a Föld égitest, egyike a Naprendszer bolygóinak hogy úgy épül fel a világmindenség látható része, mint ahogy az emberi közösségek városai, házakból, épületekből, utcákból és utakból, kórházakból és templomokból. Egy-egy égitest fajta változik az idők folyamán az emberi megismerés történetében, bővülnek az építőkockák: bolygók, holdak, üstökösök, meteorok, kisbolygók, galaxis, galaxisok építik fel ezt a gigászi rendszert. E szigorú rendszerben nincs helye oda nem illő dolgoknak: a csillagok állása mit sem törődik az emberi faj egyedeinek születési idejével, a bolygók mit sem hatnak az egyedek és társadalmak életére és alakulására, jellemére és sorsára. E gigászi kapcsolatokban apró porszemként kering a Föld a maga néhánymilliárd és e kapcsolatokat kutató emberével. A maga szellemi nagyságáig fejlődött ember azonban nem azzal válhat a kép harmonikus kiegészítőjévé, hogy megpróbálja saját sorsát kiolvasni a gigászi gépezetből, hanem fordítva: azzal, hogy felismerte a gépezet legfőbb mozgatórugóit. Nem a csillagok határozzák meg az ember életének sorsát és alakulását ezen a bolygón, hanem fordítva: az ember jutott oly magasságra a csillagokig, hogy képes megállapítani miből állnak, milyen a hőmérsékletük, milyen messzü’ől küldik felénk a fény üzeneteit. Az ember az egyedi élet végtelen kicsinyek tűnő időszakaszának az emberiségben össze olvadt időfolyamatában megállapította a csillagok sorsát: ugyanaz a sors vár rájuk is, amely az emberre: születnek, élnek és elpusztulnak. Semmivel sincs hátrányosabb helyzetben az égbolt titkait fürkésző ember, mint az égbolt ragyogó fénypontjai. Mindenekelőtt ennyit kell felismernünk ahhoz, hogy önmagunkban is, személyes tudatunkban is megvalósítsuk Vörösmarty gyönyörű és e gondolatok elején idézett sorait: hordjuk össze az ihlett órákban mindazt, ami érték, agyunk minden apró kis gondolatát, kis kövét és épitsük fel ennek az újabb kornak megfelelő, bizony a bibliai Bábel képzetét idéző, de mégis reális uj tudatot, melynek építésében megállni mindaddig, amig oly magas nem lesz önmagunkban is, mint a csillagok — nem szabad! NAP-LÉZER Az Egyesült Államok egyik kutatóintézetéljen újszerű lézertipust fejlesztettek ki. A többi kris- tálylézer-tipustól eltéröleg — amelyekben az energiát mesterséges energiaforrás, például villanyfény-kisülési cső szolgáltatja. — az uj lézer energiaforrása a Nap. Az első kísérleti készülékben a napfényt tükörrendszer juttatja a kristályhoz. Utánállitó-beren- dezés gondoskodik arról, hogy a tükörrendszer állandóan a Napra irányuljon. A kristály neodi- miumionokkal “szennyezett" yttrium-aluminium- vegyületből áll. A nap-lézer nem fényimpulzusokat bocsát ki, hanem folyamatosan működik az infravörös tartományban. Tartós teljesítménye kb. egy watt, ami elegendő hírközlésre például két ürfülke személyzete között. A berendezés az űrben való navigációra is alkalmazható. Schalk Gyula: Gondolatok a távcső mellett
