Amerikai Magyar Szó, 1967. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1967-02-16 / 7. szám
12 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, February 16, 196) MUNKÁBAN A "TECHNOKRATA-PÜSPÖKÖK” A második vatikáni zsinat után első Ízben ült össze a francia püspöki kar plenáris ülésre Lour- desban, a XXIII. János teremben. Ez a gyülekezet ezután minden esztendőben ugyanebben az időpontban megismétli plenáris tanácskozását. Nem sajátosan francia esemény volt ez, mert októberben világszerte hasonló jellegű plenáris üléseken tárgyalták meg különböző országok katolikus püspökei a második zsinat határozatait és az ebből rájuk háruló feladatokat. Arról még nincs áttekintés, hogy ezek a püspöki értekezletek világviszonylatban mit jelentettek a katolicizmus további útja szempontjából, az azonban nyilvánvaló, hogy Franciaországban az októberi plenáris püspöki ülés fontos határkövet jelzett, és túlnőve az egyházpolitika határain, a francia társadalmi és politikai élet számottevő eseményévé lett. A lourdes-i püspöki konferencián a francia katolikus egyház vezetésében lényegében bekövetkezett az a “hatalomátvétel”, amelynek feltételei évek, sőt évtizedek alatt érlelődtek meg. A francia közéletben az egyház technokratáinak nevezik azokat a főpapokat, akik most gyakorlatilag kezükbe vették az ügyek intézését. Közös jellegzetességük, hogy a fiatalabb nemzedékhez tartoznak. Legfőbb irányítójuk Pierre Veuillot, Párizs uj hercegérseke is mindössze 53 esztendős. Mellette fontos szerep vár Paul Gouyon-ra, Rennes érsekére, Louis Guyot-ra, Toulouse érsekére és Jean Mouisse-re, Nizza püspökére. Ezek a főpapok esztendők óta karöltve és céldudatosan dolgoznak: a zsinat szellemében akarnak változtatni a dolgok menetén. Adatok, felmérések, szociológiai kutatások, statisztikai elemzések, viták alapján hoznak határozatokat. Irányvonalukról a L’Express ezt írja: “Célkitűzésűk nem lebecsülendő: ki akarják mozdítani az egyházat mozdulatlanságából, el akarják távolítani orcájáról azt az öreg dámás álarcot, amely az ancien régime-hez, a vidéki föld- birtokosokhoz és gyárosokihoz kötötte sorsát. Olyan aktív szervezetté kívánják fejleszteni, amely jelen van mindenütt és a mai ember nyelvén beszél.” A technokrata főpapokat nemcsak azonos magatartás jellemzi, összeköti őket közös múltjuk is. Többségüket az 1940-es francia összeomlást megelőző években szentelték pappá. Az akkori idők egyházfejedelmei a katolicizmus sorsát a francia szélsőjobboldalhoz, a reakcióhoz kötötték. A fiatal papokat 1944 eseményei megtanították arra, milyen veszélyekkel jár, ha a katolikus egyház egy gyékényen árul a reakcióval, és kompromittál ja magát ország-világ előtt. Talán ennek is tulajdonítható, hogy a második világháborút követő esztendőkben a francia alsópapság részéről annyi bátor, haladó szellemű kezdeményezés indul el, amely valósággal megkülönböztető címkét biztosit a “francia katolicizmus”-nak. XII. Pius pápasága alatt ezek a kísérletek eleve kudarcra voltak Ítélve, aminek legékesebb példája a francia un. munkáspapok sorsa. XXIII. János pápasága, majd a második vatikáni zsinat valóságos politikai rehabilitációt jelentett az egyházon belül a “francia eszmék” számára. Nem volt tehát véletlen, hogy a zsinati atyák un. progresszív szárnya tevékenységében nagy szerep jutott a francia főpapoknak. Ezért is várta nagy érdeklődéssel a közvélemény, milyen következtetéseket vonnak le a zsinati határozatokból a francia egyházfők. A lourdes-i püspöki konferenciának kapóra jött egy kormányzati síkon hozott döntés és az annak nyomán támadt egyházi feladatok. A francia kormány ugyanis röviddel ezelőtt megváltoztatta Párizs és környéke közigazgatási struktúráját. Az egyház számára ezzel kapcsolatban három lehetőség adódott: megtartja, régi szervezeti formáját, egyszerűen és formálisan alkalmazkodik az állami közigazgatás módosulásához vagy megragadván az alkalmat, alaposan megreformálja saját struktúráját, és ezzel előre lép. Veuillot érsek felismerte, hogy a csak látszólagosan szervezeti probléma megoldása rendkívüli politikai lehetőségeket rejt magában. A döntés meghozatala előtt nyár elején Rómába utazott és VI. Pál pápa útbaigazítását kérte. Miután megnyerte a pápa hozzájárulását, bejelentette elhatározását. A zsinat határozatainak konkrét alkalmazására — adott esetben a párizsi egyházmegye uj közigazgatási beosztásával kapcsolatos problémák megvitatására — júliusban tudományos, gyűlést hivott össze. Egyben értesítette a párizsi egyházmegye valamennyi plébánosát és káplánját, hogy ezen a tanulmányi értekezleten a résztvevők egy része hivatalánál fogva köteles megjelenni, másik részüket azonban paptársaik jelölik ki, méghozzá — általános választás utján. Ez volt a politikai bomba. Ilyenre évszázadok óta nem volt példa az egyházak történetében. Hiszen ezáltal a választás joga — amely a tridenti zsinat óta csak a pápaválasztás résztvevőit és a zsinati atyákat illette meg— ezentúl kijár a párizsi egyházmegye legszegényebb ismeretlen kis községi plébánosának is. Az első megdöbbenés után az uj rendszer bevált: az egyházmegyében rendkivüli módon megnőtt az érdeklődés, az aktivitás. A problémákat tanulmányozó tudományos ülésszakra 150 küldöttet választottak meg, és ezek javaslatai alapján született meg a határozat, hogy a kormány köz- igazgatási reformja nyomán a nyolc és fél milliós párizsi egyházközség a jövőben nem egy érsek alá tartozik majd, hanem nyolc püspöke lesz. Az első politikai bombát gyorsan követi a másik szenzáció, mert a nyolc püspök az egységes Párizs katolikusainak lelki ügyeiben nem cselekedhet önállóan, hanem az ősi kánoni joggal ellentétben — meg kell teremteni egy püspöki kollégiumot egész Párizs számára és igy megvalósi- tani a párizsi egyházmegye kollektiv vezetését. Nemcsak a nyolc uj párizsi püspök ténykedik Veuillot érsek irányítása alatt összehangolva Párizs és környéke területén, hanem az egyes püspökök is a magük területén teológusokból, plébánosokból és káplánokból szintén kollégiális szervezeteket hoznak létre a korszerűbb és hatékonyabb vezetés biztosítására. A lourdes-i püspöki konferencia szentesitette Veuillot érseknek ezt a kezdeményezését, hogy egyházi gyülekezetekben egyházi személyeket választás utján jelöljenek. Ezek a lépések, amelyek a katolikus egyház évszázados gyakorlatának módosítását, belső életének demokratizálását és korszerűsítését célozzák, méltán keltenek feltűnést egyházi és világi körökben egyaránt, nemcsak Franciaországban, hanem másfelé is. P. EFegyveres összetűzések Délnyugat-Afrikéban Nagyméretű fegyveres összetűzésekre került sor Délnyugat-Afrikéban a Délnyugat-afrikai Népi Szervezet (SWAPO) szabadságharcosai és a délafrikai csapatok között. Egy ilyen összecsapás során a dél-afrikai hadsereg 15 katonát veszített. A dél-afrikai gyarmatosító kormány fokozta a szabadságharcosok elleni hadjáratát, amióta az ENSZ határozatot hozott arról, hogy megvonja Dél- Afrikától a Délnyugat-Afrika felett való gyámkodás jogát. Az ENSZ-döntés óta megkétszerezték a Délnyugat-Afrikában állomásozó dél-afrikai katonaság és rendőrség létszámát. Franco hatóságai szabadon engedték a munkásvezetöket A madridi nagyüzemek munkásai és az egyetemek diákjai fontos sikert arattak: a hatóságok szabadon bocsátották a tüntetések során letartóztatott társaikat, köztük Marcelino Camachot és Julian Arizát, a tüntetéseket és sztrájkokat szervező munkásbizottságok ismert vezetőit. A bíróság nem indított eljárást ellenük, noha erre a rendőri szervek javaslatot tettek. A letartóztatottak szabadon bocsátása következtében a madridi üzemekben, amelyeket a sztrájk négy napra csaknem teljesen megbénított, ismét megindult a munka. Az egyetemi városrészben viszont továbbra is feszült a helyzet. MEGHALT EGRI LAJOS ÍRÓ LOS ANGELESBEN, lapunk régi olvasója és támogatója. Részletes jelentés a következő lapszámunkban. • 12345678901234567890123456789012345678901234567890e f A SZÁMOK BESZÉLNEK 1 I írja: Eörsi Béla | »12345678901234567890123456789012345678901234567890 • Amerika és a fejlődő országok Az átlag amerikai meg van győződve arról, hogy a világ sínylődő népeinek a jótevője. Hiszen ismert tény, hogy Amerikának nincsenek gyarmatai, ellátja a gyenge országokat hadi felszereléssel a vörös forradalmak ellen és egyetlen törekvése, hogy “a demokrácia üdvös rendszerét átültesse, megvédje és ápolja.” Az átlag amerikai az elemi iskolától kezdve ezzel az illúzióval van beoltva, az újságok, a rádió és a televízió pedig a felnőtteket bolonditja. Lényegében Amerika sohasem harcolt a demokráciáért, vagy a szabad világért, hanem a fejlődő országok nyersanyagforrásait igyekezett magának biztosítani. Amerikának nincs szüksége a régi formájú gyarmati rendszerre. A szennyes munkát a különböző államok középosztályából kinevezett katonai, klikkek elvégzik helyette. Oly sokat írnak arról, hogy a U.S. mennyi áldozatot hoz Latin-Amerikáért, de kevesebbet arról, hogy Közép- és Dél-Amerika keleti államai (Bra- zili és Argentina) katonai diktatúra alatt sínylődik és minden demokratikus törekvést vérbe fojtanak. Csupán Dél-Amerika nyugati országaiban sikerült valamilyen keresztény-demokrata-féle, középosztály-civil uralmat fenntartani; másutt az amerikai óriás vállalatok összeházasodnak a katonai klikkel. Latin-Amerika kivitelének, bányászatának és mezőgazdaságának 90 százaléka 360 év óta sem változott. A fejlődő államokban elhelyezett amerikai tőkét, főként a bányászat és a nyersolaj érdekli. La- tin-Amerikában a bányák 12.6%-át, a nyersolaj 35.9%-át, a kereskedelem 10.7%-át amerikai érdekeltségek kontrollálják. Afrika még rosszabbul áll. Bányászatának 21.9 %-a, a nyersolajnak 51%-a, kereskedelmének 5.7 %-a amerikai tőke kezében van. Ázsiát (amelynek nagy része már megszabadult a gyarmati uralomtól) bányászatban 1.1%, de nyersolajban 65.8% (főleg Előázsia és Borneo, stb.) és kereskedelemben 7.8% erejéig idegen tőke uralja. Az ipari tőke Európába és Ausztráliába került. Kanadában, amely bányászatban és nyersolajban gazdag, ez az arány sokkal kedvezőbb. Nyilvánvaló, hogy Amerika a fejlődő államokban nem végzi el azt a feladatot, amelyről az átlag-amerikai álmodozik. Az amerikai tőke sokat tehetne Afrika és Ázsia fejlődő (nemrég felszabadult) államaiban, de ezt a feladatát még mindig a régi gyarmati gondolkodással végzi el, azt is igen fukar módon. Ázsiában és Afrikában 1950-től 1965-ig $1.3 mil- liárdról csak $4.7 milliárdra emelte tőkéjét, mig Latin-Amerikában jobban járt: $4.5 milliárdról $10.3 milliárdra. Azonban tudjuk, hogy ez sem ment az ipar fejlesztésére. Vizsgáljuk meg más szempontból is, vagyis meny nyi hasznot vesz ki az Egyesült Államok az egyes világrészekből? Latin-Amerikában 15 év alatt $3.8 milliárdot fektetett be. de háromszor annyit vitt ki (11.3), vagyis a szegény országok $7.5 milliárd- dal lettek szegényebbek. A többi szegény országba $5.2 milliárd tőkét fektettek be, de $14.3 milliár- dot vittek ki, úgyhogy azok $9.1 milliárddal lettek szegényebbek. Ezt a különbséget rendszerint kölcsönnel fedezik, úgy, hogy annak kamat terhe is nyomja az országot. Ilyen nagylelkű az amerikai tőke. Aref iraki elnök megérkezett Kairóba. Az iraki elnök ötnapos hivatalos látogatást tesz az EAK- ban, ahol Nasser elnökkel tárgyal. CSAJKOVSZKIJ: MELODY Máté János, tehetséges ifjú magyar hegedűművész egyik müsorszáma az Amerikai Magyar Szó 65. évi jubileumi bankettjén, a Vigadó Mayor Étteremben, 127 West 79th Street, New York, N. Y. cimen, vasárnap, március 12-én, délután egy órai kezdettel. A bankett jegyet a Magyar Szó Kiadóhivatalában lehet biztosítani $6.00 ellenében.
