Amerikai Magyar Szó, 1967. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-05 / 1. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 7 Thursday, January 5, 1967 Frankfurt és München — A Magyar Zsidók Világszövetségének sajtónyilatkozata I. A frankfurti perek A második világháború után az európai országokban törvényt ültek azok felett, akik háborús bűnöket követtek el, ilyenekre felbujtottak. De a felelősségre vonás hamar ellanyhult, néhol meg is sziint. Kivált Nyugat-Németországban sok háborús bűnöst szabadon engedtek és rehabilitáltak; mások külföldre menekültek. Legtöbbjük, mikép a Magyarországból és más közép- és keleteurópai országokból Nyugatra menekültek, nem is kerültek bíróság elé, azokat kivéve, akiket közvetlenül a háború után kiszolgáltattak kormányaiknak, így a háborús bűnösök többsége azóta is háborítatlanul él világszerte. A legkirívóbb volt a helyzet a nemzeti szocializmus szülőföldjén és központjában, Németországban. A német bíróságok sok éven át alig Ítélkeztek náci bűnösök felett; csak az ötvenes évek vége felé kezdték komolyan az előző rendszer bűneinek és bűnöseinek kinyomozását. Ekkor már közülük sokan nem éltek, még többen sikerrel rejtőztek külföldön vagy magában Németországban. Az uj német büntetőtörvénykönyv pedig megóvta azok életét, akik maguk millió életet nem kíméltek, eltörölvén a halálbüntetést és a gyilkosságon kívül minden más náci bűntényt elévültnek mondván. A nemzeti szocializmus bűneinek száma azonban olyan óriási, hogy az elmúlt években igy is számos bírói tárgyalás idézte a világ emlékezetébe a szörnyűségeket. Ezek között az emberi történelem legnagyobb bűnhalmazatát, az Auschwitz- Birkenau-i haláltábort. Az első Auschwitz-per ugyan — az említett akadályok folytán — csak húsz, a második per csak három vádlott felett Ítélkezett. De az 1964. elején Frankfurtban kezdődött húsz hónapi tárgyalás, majd a kisebbik per feltárta a borzalmakat és a vádlottak cinizmusát és megátalkodottságát. Bűneikre a halál sem lett volna kellő megtorlás — de megúszták hosszabb-rövidebb börtönnel; egyeseket közülük már szabadlábra helyeztek, többeket felmentettek. A magyar eredetű zsidóság a legnagyobb izgalommal figyelte a frankfurti pereket. Csaknem félmillió magyar, illetve a környező országokban élt magyar anyanyelvű zsidót öltek meg Auschwitzban; ők voltak az utolsó nagy népcsoport a haláltáborban. De egyidejűleg még egy per folyt Frankfurtban, amelynek vádlottait közvetlenül a magyar zsidóság ellen elkövetett bűneikért vonták felelősségre. E két vádlott, Hermann Krumey és Otto Hunsche a magyar zsidók deportálását intéző Eichmann legfőbb segítőtársai, ennek távollétében az akció vezetői voltak — a technikai lebonyolítást természetesen a magyar hatóságok intézték Endre László és Baky László vezetése alatt. Az auschwitzi áldozatok nagy többsége zsidó volt, igy a Zsidó Világkongresszus kérelmére Henry Ormond neves frankfurti ügyvéd, bűnügyi szakértő vállalta (15 magyar, német, orosz, lengyel, stb. zsidó panaszos képviseletében) a magánvádló szerepét az első, nagy perben; a keletnémet zsidóságot dr. Kául egyetemi tanár képviselte. A második perben és a Krumev-Hunsche- perben, dr. Ormond mellett ügyvédtársa, dr. Christian Raabe voltak a magánvádlók, az utóbbi perben a Magyar Zsidók Világszövetségének felkérésére. Szövetségünk mindent megtett a nyomozás segítése, a bizonvitékok megszerzése érdekében is; sajnos, a német bíróság 1965 februárban csupán öt évi fegyházra Ítélte Krumeyt, amit ő akkor a vizsgálati fogságban jórészt már ki is töltött, Hunschet pedig felmentette. E perekről annak idején a napilapok (sajnos nem mindegyik) részletesen beszámoltak. Itt csak röviden előadjuk, hogy dr. Ormond 1965 május 24-i vádbeszédében többek között előadta Ehrenfeld Albert kolozsvári gyógyszerész esetét, aki a marhavagonból Birkenauban kiszállva örömmel üdvözölte az ott parancsnokló erdélyi szász-származású orvos barátját, dr. Capesiust. Ez megnyugtatta őt, hogy jó helvre jött és balra, a gázkamrák felé, irányította Ehrenfeld nejét és uno- kahugát. A többi fő vádlottat is jellemezte dr. Ormond. Rendarek vádlott, miután széklábbal agyonvert egy rabot, imára térdelt le. A magas intelligenciájú Broad vádlott terrorlegényből angol besúgóvá vedlett át. Ismertette a vádlottak háború utáni érvényesülését, az orvos-vádlottak árulását hivatásuk ellen. Leleplezte a Németországban menedéket talált ukrán Bandera-csoport tagjainak (ezek csinálták a legnagyobb pogromokat az orosz polgárháborúban) hamis vallomásait a vádlottak javára; felhívta a bii’óság figyelmét, hogy ezek meg akarták félemliteni a terhelő tanukat. Megcáfolta a védelmet, hogy az SS (Schutz-Staffel) minden osztagát rendes katonaságnak lehetett minősíteni és hogy a katonai fegyelem kényszeritette ókét tetteikre. Ellenkezőleg — mondotta — az auschwitzi és más SS-osz- tagok a legfegyelmezetlenebb csapatok közé tartoztak, kívánságukra kaphattak volna más beosztást is és nagyobb kockázat nélkül megtagadhatták volna az embertelen parancsok teljesítését. Mindezek alapján a törvény által előirt legsúlyosabb büntetést kérte a vádlottak ellen, amit azonban a bíróság csak részben teljesített. Dr. Raabe a 2. Auschwitz-perben 1966. aug. 16- án tartott vádbeszéde során kemény bírálatot mon dott a korábbi Ítéletek enyhesége és a büntetés végrehajtásának időközben egyes esetekben eszközölt felfüggesztése miatt, bebizonyította, hogy az auschwitzi karhatalom minden tagja gyilkos vagy gyilkosságban bűnrészes és hogy a nagy német vegyitröszt, az IG-Farben ugyanolyan bűnös szervezet, mint az SS. Előadta, hogy a vádlottak a kapott parancsokon túlmenő szadizmussal kegy etlenkedtek és felháborodását fejezte ki afelett, hogy a vádlottak a mai német társadalom tisztes tagjainak tekintik magukat. (A két vádbeszéd teljes szövege megjelent a Sonderreihe von Gestern und Heute német sorozatban, megrendelhetők a következő címen: Kurt Hirsch. 8,000 München 19, Brunhildenstrasse 3. West Germany.) II. A müncheni per Bár e perekben a bűnösöknek csak egy törpe hányadát vonták felelősségre és a kiszabott büntetések nem állottak arányban az elkövetett bűnök nagyságával, a nemzeti szocialisták világszerte nagy felháborodással kommentálták azokat és durván támadták a perek biráit, ügyészeit, terhelő tanú t, leghevesebben a zsidóságot, mely szerintük a pereket megrendezte. A nemzeti szocialista sajtókórusban, mint mindig a háború óta eltelt több mint húsz év alatt, a magyar nemzeti szocialista és más szélső jobboldali sajtó igyekezett mindenki mást felülmúlni a támadások hevességében, durvaságában és elfogultságában. A világpolitika posványos mellékcsatornáinak különös, rikító termékei az emigráns magyar nácik sajtója, könyvkiadása és mozgalmai. Ezek az emigránsok, akik közül igen sokan ha Magyarországon maradtak volna, teljes joggal a legsúlyosabb büntetésekben részesültek volna elkövetett bűneikért, megvetették lábukat az un. nyugati világ számos országában, Európában, Észak- és Dél- amerikában, Ausztráliában, közöttük azokban a demokráciákban is, amelyek a nácizmus és fasizmus ellen mindenüket kockára téve küzdöttek, ők mindezekben az országokban nem tanultak demokráciát, parlamentárizmust, politikai türelyww.v.w/.mvMVAW.'/wwi:/.w; í Ajándék 7—77 éveseknek! $ ^ SZÜLŐFÖLDÜNK * ■J A most megjelent művésziesen illusztrált 560 £ oldalas könyv a külföldön élő í magyarság könyve! % Az ABC-től nyelvtani, nyelvi magyarázatokon •. át vezeti el az olvasót a legszebb irodalmi s szemelvények megértéséig! ;■ A Szülőföldünk közel hozza Magyarországot, annak népét, l* tájait; történelmét, zene és népdalkincsét jj Ára: $3.95 £ £ Megvásárolható minden magyar könyvet í ■; árusító boltban és az Amerikai Magyar Szónál £ f".V/*V.WA,.V.,.,.V.,.V.V.V/A*.W/.,.V.WA'! met, mértékletes vitázást, hanem rögtön folytatták működésűket úgy, ahogy azt Magyarországon 1944 végén abbahagyták. Már a német és osztrák menekült-táborokban megkezdték sajtópropagandájukat és azóta — semmit meg nem bánva — elképesztő számban adták ki a legrosszabb náci korszakra emlékeztető heti és havi újságjaikat, könyveiket, amelyek, ha lehetséges, gyülölködőbbek és uszitóbbak a mai német nácisajtónál és irodalomnál is. Az utóbbi inkább védeni és igazolni kívánja a náci rendszert, kisebbíteni vagy tagadni annak bűneit, azzal igazolni, hogy mások is bűnöztek; kiemelni a náci rendszer állítólagos jó oldalait. A magyar nácik nem láttak be semmit, nem is annyira védekeznek, mint inkább támadnak és dicsekednek. Volt vezéreiket, kivégzett háborús bűnösöket, ma is fék nélkül dicsőítik, nemcsak őket, hanem a haláltáborok kivégzett parancsnokait is vértanukként tisztelik. A maguk politikáját teljes mértékben igazoltnak látják, az európai civilizáció és a kereszténység védőinek szerepében tetszelegnek- és áldozataik felé soha egy sajnálkozó szavuk nem volt. A tucatnyi keleteurópai emigrációs csoport között egy sem múlja felül propagandájának hevességében és megátalkodottságában a magyar szélső jobboldalt. Nehezen érthető, hogy a nyugati demokráciák országaiban ezt a propagandát oly soká háboritás * nélkül folytathatták, még olyan országokban is, mint Nyugat-Németország, ahol a politikának e tekintetben a legérzékenyebbnek kellene lennie és ahol az államhatalom egyáltalán nem engedélyez minden irányú propagandát. És sajnálatos, hogy a demokratikus, vagy legalább is mérsékelt magyar emigráció nem szállt szembe ezzel az uj náci propagandával, sőt sok helyütt meghátrált előtte, küzdelem nélkül engedte, hogy fertőzzék a külföldi magyar tömegeket. Mindezek megállapitása nem jelenti, hogy be kivánuk avatkozni a magyar emigráns politikába; de mint a nácizmus első számú kárvallottjai és az uj nácizmus első számú veszélyeztetettjei, jogosultnak és szükségesnek tartjuk mindezt megállapítani. Mindezek alapján várható volt, hogy az uj nácisajtó nem közöl semmit azokról a borzalmakról, amelyek a frankfurti perekben újból napvilágra kerültek, csupán gyalázza a tárgyalást és az abban résztvetteket, menti a bűnösöket és gyalázza a. zsidóságot. És az is várható volt, hogy mindebben senki sem múlta felül Marschalkó Lajost, a Hídfő cirnü kéthetenként megjelenő (vagy megjelent) lap szerkesztőjét. Tagjaink közül sokan tudják, kicsoda Marschalkó; azok számára, akik nem tudnák, röviden ismertetjük életpályáját, ő egyike volt a magyar újságíróknak, akik egész életüket a szélső jobboldali eszme és politika és elsősorban az antiszemitizmus hirdetésének szentelték. Ezt a működést ő már 45 évvel ezelőtt kezdte Debrecenben, hol többek között a (mint háborús bűnös, kivégzett) Kolozsváry—Borcsa Mihály szerkesztésében megjelent, a fehér terrort propagáló “Fehér Újság”, valamint más hasonló szellemű lapok munkatársa volt. De teljes képességeit csak a hitleri időkben fejtette ki, mint a kormánypárt jobbszániya által patronizált, a háború után mint háborús bűnös, életfogytiglanra Ítélt (és az 1956-os felkelésben kiszabadított és külföldre menekült) Antal István propaganda-miniszter ii'ányitása alatt meg jelent “Függetlenség” és “Esti Újság” hitlerista, szélső jobboldali és szélső antiszemita, háborús uszító újságok főmunkatársa. A Függetlenségnek ő volt az utolsó szerkesztője, amikor ez a lap Kőszegen, az utolsó, még Szálasi uralma alá tartozó magyar városban 1945 elején megjelent. Előzőleg még munkatársa volt Marschalkó az Egyedül Vagyunk cimü náci folyóiratnak, valamint a magyar “Stiirmer”-nek, a német nácik és Endre László által 1944-ben alapított “Harc”-nak is. Minden lapban féktelenül dicsőitette Hitlert, gyalázta a zsidókat, mint a Szovjetunió urait és megjósolta közeli végüket, amit Magyarország elsőszámú megoldandó problémájának mondott. Ezen kivid — többek között — megírta “Gömbös Gyula a fajvédővezér” életrajzát és “Tiszaeszlár” cimü könyvét, amely felelevenítette a vérvádat és éppen akkor jelent meg, amikor a magyar zsidóságot a halálba deportálták — hogy igy növelje a zsidógyülöletet. (Folytatjuk)
