Amerikai Magyar Szó, 1967. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1967-02-02 / 5. szám
Thursday, February 2, 1967 HérvéGi £evéc írja: Rev. Gross A. László B. D., Th. M. Az erjedés és a rothadás problémái Az emberi életet az teszi izgalmasan érdekessé, hogy nincs olyan periódus benne, amelyre rá lehetne fogni, hogy problémamentes. Amint sikerül egy fogas kérdést elintézni, tüstént felbukkan egy újabb — még fogasabb — probléma, amely sürgős megoldást követel. Sok esetben az uj feladat pont azért merül fel, mert a régi problémát sikerült megoldani: vagyis egyik probléma úgyszólván a szülőanyja a másiknak. . . Ha ez igaz az egyén életében, annál igazabb egy nemzet életében. Nincs nép — akármilyen tehetséges is —, amely elmondhatná magáról, hogy nincsenek megoldatlan problémái. A haladás és fejlődés szempontjából ez igy kívánatos, hiszen ha nem volnának megoldásra váró problémák, stagná- ció állana be — hajósnyelven: szélcsend, amely a vitorlákat béna mozdulatlanságban tartja. A hajó csak. úgy tud haladni, ha vitorláit a szél megduz- zasztja... Engem sokkal jobban aggaszt annak a népnek a sorsa, amelynek “nincsenek problémái,” mint annak a népnek a jövője, amelynek egy egész sereg problémával kell szembenéznie. Ahol van komoly probléma (és azt fel is ismerik), ott az arra hivatottak, még ha nem is egészen önkéntesen, előbb-utóbb kénytelenek foglalkozni a kérdéssel és keresni a feleletet rája. Ez a keresés a haladás éltető eleme; ez az a szél, amely megdagasztja a vitorlákat. Való igaz, hogy a népi demokráciák nem szűkölködnek komoly problémákban. Egyik-másik probléma azonos mindegyikükben; de ezeken felül vannak sajátosan egyéni problémáik is. Mivel fejlettségi fokuk különböző, az elvégzésre váró feladatok sem lehetnek azonosak ugyanabban a periódusban. Vannak népi demokráciák, ahol már megtalálták a feleletet arra a kérdésre, amely más testvérországok határain belül még fel sem merült. De amikor sor kerül egy ilyen kérdésre, a fiatalabb népi demokráciának megvan az az óriási előnye, hogy a korábbi példák tanulságait úgyszólván “készen kapja”: nem kell átesnie a sikertelen próbálkozások lesújtó gyötrelmein. . . Egyszerűen átveszi az “öregebb” testvérországban kipróbált és bevált megoldást — a kezdeti tévedések és balsikerek nélkül. .. A legdedikáltabb kommunista sem tagadja, hogy a népi demokráciákban a komoly problémáknak egész sora vár megoldásra. De ezek mind az ERJEDÉS problémái! Az emberiség történetében egy fél évszázad alig több egy röpke pillanatnál és a népi demokráciák között a legöregebb: Oroszország csak ennek az évnek a vége felé fogja megünnepelni ötvenedik születésnapját. . . A többiek hozzá képest valóságos kisdedek. Mig a kapitalizmusnak évszázadok állottak rendelkezésére, hogy életképességét, “üdvös és áldásos” természetét demonstrálja, a szocializmusnak jószerint még egy félévszázados múltja sincs. Problémái persze a kapitalizmusnak is akadnak bőven, de ezek nem az erjedés, hanem a ROTHADÁS problémái. A két szembenálló rendszer problémái között éppen ebben rejlik az óriási különbség. A siron innen is már oszlásnak indult tőkés rendszer toldozással-folto- zással, egy-egy elmérgesedett seb kivágásával, tátongó hézagok ideiglenes betömésével, a helyenként jelentkező éktelen kinövések lemetszésével (sokszor csak elkendőzésével!) próbálja a status- quot megőrizni és megerősíteni, de minden igyekezete hiábavaló, mert az ilyen “orvosságokkal” az alapépitmény további korhadását képtelen meggátolni. A kapitalizmus problémái tehát nem vitorla-duzzasztó szelek, amelyek a hajót előbbre viszik, hanem megannyi termeszraj, amely továbbrágcsálja a már amugyis összeomlással fenyegető alapzatot... • Van a mi külügyi hivatalunknak egy nem nagyon közismert osztálya, amely — a CLA-vel karöltve — úgynevezett “hosszu-távu” (long range) terveken munkálkodik — globális alapon. Mig a mi nyíltan hangoztatott nemzetközi célkitűzésűnk: a KILENCEK KLUBJA Első eset Európa történetében, hogy ilyen csoportosulás jött létre: a kilencek klubja. Az ENSZ most lezajlott ülésszakán Ausztria, Belgium, Bulgária, Dánia, Finnország, Magyarország, Románia, Svédország és Jugoszlávia közös javaslatot nyújtottak be a különböző társadalmi rendszerű országok jószomszédságának megteremtésére —, előterjesztésüket a közgyűlés egyhangúlag elfogadta, s azóta e gondolat visszhangot keltett az UNESCO- ban és az Interparlamentáris Unióban is. E sikeren felbuzdulva, a klubtagok úgy döntöttek, hogy megpróbálnak továbbra is együttmaradni, keresik a közös munka formáit, lehetőségeit. Még New Yorkban összeültek a külügyminiszterek, majd Belgrádban megbízottaik, napvilágot látott első felhívásuk: találkozzanak és tanácskozzanak az európai parlamentek küldöttei. A klub működésének még csak elején tart, nem csoda ha a tagok között viták és nézeteltérések vannak: kilencen — három politikai irányzatot, s még több árnyalatot képviselnek, vannak közöttük NATO-tagok, semleges és szocialista országok egyaránt. De mi hozta össze őket? Nem lehet kétségünk: az európai enyhülés vágya. Ez a cél, ha más, más is a.kiindulópontjuk. A két Atlanti-ország Belgium és Dánia önállóságát hangsúlyozza azzal, hogy részt vesz olyan kezdeményezésben, amelyben ez egyszer nem az Atlanti óriások a hangadók; a semleges Ausztria, Finnország és Svédország nemzetközi közvetítő szerepüket emelik ki (Ausztria hangoztatja, hogy hidat akar építeni a Kelet és a Nyugat között); a szocialista országoknak pedig politikai alapelvei közé tartozik a békés egymás mellett élés. Magyarország ez utóbbiak közé tartozik, s a kilencek klubjában érdekes szerepe van. A magyar politikusok az utóbbi években gyakran említik, hogy a Duna-medencének, az itt élő népeknek külön érdekeik vannak, hogy az általános európai kereteken belül közös munkát végezhetnek, földrajzi, gazdasági és történelmi adottságaik segítik, sőt szükségessé is teszik az együttműködést. A Duna nyolc országot köt össze, közülük kettőt, a Szovjetuniót és a Német Szövetségi Köztársaságot nem tekinthetjük szűk értelemben dunai országnak, a további hatot azonban Ausztriát, Csehszlovákiát, Magyarországot, Jugoszláviát, Romániát és Bulgáriát, igen. (Közülük öt — a kilencek klubjának tagja.) A közös “Duna anya” hátán a második világháború előtt évente kilenc millió tonna árut szállítottak, ma 28 millió tonnát, de nemcsak valamilyen közlekedési közösség a kommunizmus terjedésének a meggátlása (containment), addig ez az osztály — messze túl ezen a “limitált” célon — azon fáradozik, hogy a már létező népi demokráciák összeomlását előmozdítsa és siettesse és a “szabad világ” hegemóniáját megteremtse. Mivel kedvenc — sőt megrögzött — teóriájuk szerint ezt az összeomlást belső feszítőerők fogják előidézni, minden vélt vagy valódi problémát, ami a népi demokráciákban felbukkan, úgy üdvözölnek, mint egy-egy potenciális rugót, amely a végleges bomláshoz vezethet, kivált ha a hatalmas kémszervezet szorgalma és a számlálatlan dollármilliók bölcs felhasználása révén sikerül nekik ezeket a feszítőerőket úgy irányítani, hogy a “szabad világ” malmára hajtsák a vizet. . . Érdekes, hogy ezeknek az uraknak a “hosszu-távu”, de rövidlátó gondolkodásában a mi szülőhazánk milyen fontos szerepet játszik. . . Mert hol van — kérem alássan — egy olyan ország, amely szocialista államformára rendezkedett be és működött is egy darabig, mint ilyen, hogy aztán néhány hónapon belül összeomoljék? Ez a leírás csak Magyarországra alkalmazható. Szülőhazánk tehát kitűnő történelmi példa a táv-tervező urak szemében... De ha nem volnának olyan rövidlátók, akkor tudniok kellene, hogy az 1919-es magyar kommüntmem belső erők döntötték meg. Külföldi hatalmak nyomása, a francia-angol-olasz- amerikai kombináció fenyegető magatartása, majd a román hadsereg bevonulása — tehát nem belső bomlás — kényszeritette száműzetésbe a tanácskormányt. A belső ellenfelekkel a tanácsrendszer bizonyára el tudott volna bánni annak rendje és módja szerint még akkor is, ha azok sokkal nagyobb számban ütötték is volna fel a fejüket. Nem belső ellentállás, hanem külső erőszak buktatta Duna-medence, hanem sok tekintetben egymást gazdaságilag kiegészítő területek együttese. Valóban a történelem sok tanulsággal szolgál, s ha az évszázadokat sok hiba, sőt bűn árnyékolja is, a Duna-menti népeknek mindenképpen nagy tapasztalataik vannak az együttélésben. Most —- szemmel láthatólag igy vélik Budapesten — tanulva a múltból, leszűrve a tanulságokat, uj módon lehet fejleszteni ezt az együttélést, s e tekintetben Magyarország talán a történelmileg legtapasztaltabb nemzetek közé tartozik. Az 1848-as szabadságharc idején már drámaian kirobbant a dunai népek együttélésének problémája, az azt követő időben Kossuth politikai kísérleteinek és elgondolásainak egyik központi kérdése volt ez, az első világháború körüli időkben, a monarchia felbomlási folyamatának viharában erre próbáltak megoldást találni a progresszív magyar politikusok, a Tanácsköztársaság egy másodpercre felvillantotta az uj lehetőségeket, Trianon pedig elhintette az uj ellentétek magvait. A mai Magyarország azonban felszámolt, illetve minden erejével igyekszik felszámolni a gyűlölködésnek és a nemzetiségi ellentéteknek maradványait, nagyon szoros és baráti kapcsolatot létesített szocialista szomszédaival — de a Duna-medencét nemcsak szocialista területnek tekinti. Ott a szomszédban a kapitalista Ausztria, s a magyar külpolitika Bécset is be akarja vonni az együttműködésbe. Péter János magyar külügyminiszter két esztendővel ezelőtt tanácskozott erről Bécsben, gondolatai visszhangra találtak, s ma a magyar-osztrák viszony, s Ausztria viszonya a többi dunamenti országokkal is jobb, mint néhány évvel ezelőtt. A Duna-medence természetesen sokkal több lehetőséget kínál a gazdasági, a kulturális és az emberi együttműködésre, mint amennyi eddig megvalósult —, de a továbbhaladás az európai helyzettől függ. A feszültség fékez, az általános európai enyhülés a Kelet és a Nyugat közeledése serkentően hat a Duna-medencére — de fordítva is igaz ez a tétel: a dunai országok kapcsolatainak erősödése példát mutathat Európának, jó hatással lehet más csoportok munkájára, hangulatára. Ezért van jelentősége annak, hogy a kilencek klubjának tagsága részben azonos a Duna klub tagságával. A kilencek klubja — műszaki kifejezéssel élve — az áttétel szerepét játszhatja, közvetítheti egy bölcs dunamenti politika tapasztalatait egész Európa felé. meg a magyar tanácskormányt; ez a történelmi “analógia” tehát igen gyenge lábon áll. A másik magyar “példa”, amiből a távkutató urak sok biztatást és ihletet merítenek: az 1956-os dicstelen ellenforradalom. Ha nem volnának olyan rövidlátók, akkor már régen rájöttek volna, hogy ez a véres felfordulás nem inspiráló, hanem elriasztó példaként hat minden szocialista ország népére. Mivel a népi demokráciákban igenis léteznek problémák (ezt senki sem tagadja!), nyilvánvaló, hogy ott vannak és lesznek megmozdulások, amelyeknek a célja: javítani a mindenkori helyzeten. De ezek a törekvések nem a rendszer ellen fognak irányulni, nem a rendszer alapelveit fogják megtámadni, hanem a rendszeren belül létező fogyatékosságokat, visszásságokat, egyenetlenségeket igyekeznek majd kiküszöbölni — s ezzel nem gyengítik, hanem ellenkezőleg: izmosabbá, haté-, konyábbá teszik azt. De ezekből a megmozdulásokból, igen tisztelt távolbanéző urak. nem lesz 56-os vérengzés, mert ebből a szörnyű leckéből a népi demokráciák újabb generációja levonta magának a tanulságot: az ellenforradalmi elemeket nem fogja beengedni a táborába. Az urak csúnyán elszámitják magukat, ha minden kisebb-nagyobb problémát, ami a népi demokráciákban előadódik, úgy tekintik, mintha az a szocializmus achilleszi sarka volna, amelyen keresztül az ellenfelet megsebezhetik és leterithetik. .. Igen, megoldatlan problémák léteznek a népi demokráciákban is. De azok az építés problémái. A tőkés rendszer problémái viszont a romlás és rothadás problémái. Én az előbbit nem cserélném el az utóbbiért. ., AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 3
