Amerikai Magyar Szó, 1967. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1967-02-02 / 5. szám
4 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, February 2, 1967 Munkás és szakszervezeti hírek _______________________:__________________________________a_____________________________ A részvényesek és a munkások “egyenlő” elbánásban részesülnek Még ma is sokan úgy tekintenek fogadott hazánkra, az Egyesült Államokra, mint az egyenlőség hazájára. Nézzük hogyan is állunk ezzel az egyenlőséggel? Köztudomású, hogy a szövetségi kormány Légi- flotta Ügynöksége (Aviation Agency) két repülőtársaságot bizott meg egy supersonikus (hangnál sebesebb) repülőgép gyártási terveinek kidolgozásával. A Lockheed California Co. volt az egyik és a Douglas Aircraft Co. a másik. A két vállalat hosszabb tervezés után benyújtotta ajánlatát és a Légiflotta Ügynökség a Douglas vállalat javaslatát fogadta el. A Douglas Co. és a General Electric vállalat most minden joggal, több milliárdos rendelésre számit. A GE gyártja majd a repülőgép motorját. Mi lesz a Lockheed vállalat részvényeseivel? A Lockheed repülőgépgyár igazgatói azt állítják, hogy 20 millió dollárt költöttek a supersonikus repülőgép kutatási munkájára. A gyár ezt az összeget egyszerűen mint “veszteség”-et, kimutathatná, ezzel csökkenthetné a szövetségi kormánynak fizetendő adót és igy a “veszteség” csak papir- veszteség lenne. ' A szövetségi kormány azonban még ilyen “veszteség”-re sem kárhoztatná a vállalat részvényeseit és elhatározta, hogy “kártérítést” fizet a Lockheed vállalatnak és fedezi a supersonikus repülőgépre költött összeget. Ez bizonyítja, hogy milyen jószivü kormányunk van Washingtonban. Belátja, amikor egy vállalat bajba kerül... és azonnal segítségére siet. Mi történik a munkásokkal? Miután a szövetségi kormány a Douglas Co. terveit hagyta jóvá, a Lockheed vállalat úgy látta, hogy túl sok mérnököt alkalmaz. Elhatározta több száz mérnök elbocsátását. A szövetségi kormány a füle botját sem mozgatja, hogy a munkájukat vesztett mérnökök segítségére siessen. így fost az “egyenlőség” az életben. Elbocsátanak 1,000 munkást A General Electric vállalat bejelentette, hogy 1.000 munkást bocsát el St. Louis, Mo.-ban lévő üzeméből. Az elbocsátás feb. 3-án lép életbe. Az ezer alkalmazott kénytelen munkát keresni, amire ' nem sok kilátás van, mert más gyárak is csökkentik alkalmazottaik létszámát. Ezen felül több mint 2.000 munkás veszti el munkáját a GE-nél egytől négy heti időtartamra. Béremelést követelnek a sofőrök WASHINGTON, D. C. — 7,000 teherautó-tulajdonos és a sofőrök között fennálló kollektiv munkaszerződés március 31-én lejár. A szervezett kocsivezetők 75 centes órabéremelést követelnek a következő három esztendőre, valamint azt, hogy a munkáltatók fizessenek egy dollárt hetenkint minden munkás után az alkalmazottak egészségi és jóléti alapjára. A minimum bér felemelése ellenére is milliók nyomorognak Február 1-én lép életbe a $1.40 minimum órabér. Ez a szövetségi törvény 3,794,000 munkásra vonatkozik. A minimum bér tehát óránként $1.25- ről $1.40-re emelkedik. Ugyanakkor 725,000 munkás, akikre eddig a törvény nem vonatkozott, február 1-től $1.25-ös minimum bért kap óránként, majd évente 15 centes béremelésre jogosak, amig bérük 1971-ben eléri a $1.60-t. 100,000 mezőgazdasági munkásnak, akikre szintén nem terjedt ki a törvény, feb. 1-től $1 minimum órabére lesz. Ezek a munkások is jogosak 15 centes órabéremelésre évente, amig bérük eléri a $1.30-t óránként. Nyomorban hétmillió munkás A szövetségi minimum bér törvénye nem vonatkozik hétmillió munkásra, akik éhbérért dolgoznak, főleg a mezőgazdaságban és a szolgálati “iparban”. A gyapotültetvényeken dolgozók például 30 centes órabért kapnak. Azoknak a munkásoknak, akik a szövetségi törvény értelmében béremelésre jogosak, nem emelkedik az életszínvonala, mert az áiak emelkedése felemésztette béremelésüket. így azok a munkások is nyomorban élnek, akik “élvezik” a minimum bértörvény előnyeit. $1.70-re van szükség A szövetségi kormány munkaügyi hivatala szeA tartós gazdasági fellendülés hajója 1966 második felében, egyszerre megfeneklett, amint a fogyasztás színvonala hanyatlani kezdett. Üzleti körökben kevés reménnyel néznek 1967 elébe. A raktárra való bevásárlások, melyek a múlt évben nyilván mértéken felüliek voltak, az idén csökkenni fognak és csak határozott tőkebefektetéseket terveznek. Nincs kilátásban a tartós fogyasztási árutermelés kiterjesztése, csakis a hadi felszerelések és egyes különleges, un. “fejlődési” cikkek terén várható emelkedés a termelésben. Az általános termelésben kevés változást várnak. A normálisan valamennyire pesszimistább “Fortune”'havilap nem jósol változást az országos termelés valóságos bruttó átlagában és az év első kilenc hónapjában az ipari termelés 3%-os csökkenését jósolja. Az optimistább nézetű “National Industrial Conference Board” gazdaságilag “viharos idők”-ről, az üzleti életben a “hanyatlás” helyett “konszolidáció”-ról és a hivatalos 3.7%-os munkanélküliség 4.2%-ra való emelkedéséről jelent. Johnson elnök kinyilvánította, hogy az 1968-as adminisztrációs költségvetésben 137—140 milliárd dollár költekezésre lesz szükség, a vietnami háború kiterjesztése előtti, 1965. évi 96.5 milliárd dollárhoz képest. Ez azt jelenti, hogy 15—20 milliárdos deficit lesz. A teljesebb, “országos bevételek” költségvetése 175 milliárd dollárt ir elő, az 1965. évi 118 milliárd dollárhoz viszonyítva. A katonai költségvetést nemcsak a délkelet-ázsiai agresszió kiszélesítésére emelik, hanem a fegyverkezési világversengés kiterjesztését célzó Nike-Zeus program fejlesztésére is. Olsen, a “First National City Bank” közgazdásza mondja, hogy a kormány avval a majdnem “példátlan dilemmával néz szembe”, hogy próbálja-e, több adó kivetésével a deficitet csökkenteni, vagy ne csökkentse és kölcsönöket vegyen fel. A legtöbb iparvállalat és sok bank ellenzi az adók emelését, mert attól félnek, hogy ez a polgári gazdaság hanyatlását fogja előidézni, hogy a kongresz- szus nem lesz képes a szegény lakosság javadalmazásának kiterjesztését korlátozni és ennek révén kénytelen lesz a magasabb jövedelmi és vállalati adókat is emelni. De a pénzügyi világ más, nagybe- folyásu képviselői, mint David Rockefeller és olyan orgánumok, mint a “Morgan Guaranty Survey”, úgy vélekednek, hogy támogatják az adók emelését, mégpedig azért, hogy korlátozzák az inflációt és megnyugtassák az európai bankárokat a dollár szilárdsága felől. Johnson, jellegzetesen ellentmondó híreket hagyott keringeni szándékait illetőleg. A kapitalisták igazi dilemmája az, hogyan fizettessék meg leghatásosabban a munkássággal a vietnami háborút: inflációs kölcsönnel és magasabb árakkal, vagy pedig, főképp magasabb adókkal? Egész biztosan megpróbálkoznak törvénykezéssel és elnöki rendelettel rögzíteni a fizetéseket és erősen korlátozni a sztrájkokat. Mindez ideig a munkásság viselte a háború teljes költségeit, a nagytőkések viszont óriási hasznot húztak belőle. A “World Journal Tribune” most azon siránkozik, hogy a nagyvállalatok haszna esetleg 10—15%-kal csökkenhet. A kapitalisták kiutat keresnek ennek elkerülésére és hogy rint egy négy tagú család fejének $1.70-t kell kapnia óránként, ha családját a nyomoron felüli színvonalon akarja tartani. Ez azt jelenti, hogy azok a munkás milliók, akikre a szövetségi minimum bértörvény vonatkozik, családjukkal együtt nyomorban élnek, még akkor is, ha órabérük évek múltán eléri a $1.60-at. A szövetségi kormány adatai szerint egy négytagú család “mérsékelt, de kielégítő” életszínvonalon való tartásához a kenyérkeresőnek $3.30 órabérre van szüksége. A képviselőház munkaügyi bizottsága, Adam C. Powell képviselő elnöklete alatt még 1965-ben elfogadta Roosevelt képviselő javaslatát, mely $1.75-re emelte volna a minimum órabért. A John- son-kormány azonban elvetette a javaslatot, mert a pénzt a vietnami háború folytatására és nem a nép életszínvonalának emelésére fordítja. még több tejfelt szedjenek le a háborús fejleményekből. Közgazdászok azt mondják, hogy a kormány hibát követett el, amikor nem emelte az adókat 1966-ban, ami alatt azt értik, hogy nem eléggé emelte az adókat. Mert hiszen az 1966. év nagy szembekötősdi játéka az a nagy adóemelés volt, amit a kormány majdnem minden bejelentés nélkül rótt ki a munkásságra. A fizetésekből való szövetségi és társadalombiztosítási adólevonásokat óriási mértékben emelték. A fizetésekből visszatartott adólevonások 8.6 milliárd dollárral, azaz egy- harmaddal emelkedtek 1966 második 6 hónapjában, az előző év ugyanezen évszakához hasonlítva. A másféle, főleg ingatlanból eredő jövedelmeket csak 0.3 milliárd dollárral, a vállalati adókat csak 1.5 milliárd dollárral emelték, annak ellenére, hogy a haszon óriási mértékben emelkedett. Az említett félévben a szövetségi adólevonások, majdnem feleannyit tettek ki, mint a bérek és a fizetések emelkedése. Az adólevonások után megmaradt 5.6%-os, 8.7 milliárd dollárt kitevő béremelés 5%-kai több dolgozó között oszlott meg. Ez a létszámemelkedés főleg a besorozottak, vagy a hadiiparban dolgozók révén jött létre. Ilymódon, a dolgozóknak a szövetségi levonás utáni, zsebrerakott keresete csak fél százalékkal emelkedett és sok helyen, az állami adók révén, még annyival sem. A fogyasztási árak 3.5 százalékos emelkedése valóságban a reálbérek redukálását idézte elő. Az összmunkásság számára ez a 3.5%-os redukálás sokkal nagyobb méretű, mint a gyári munkások reálbérében beállott 2%-os csökkenés, amit egyik utóbbi cikkemben kimutattam. Erős harcok várnak a munkásságra, a bérek, árak és adók terén, ha még nagyobb veszteségeket akar elkerülni 1967-ben. Az önvédelemnek egy rendkívüli formája áll a munkásság rendelkezésére ebben az évben. Johnson multévi furfangos adótörvénye révén sokmillió munkás fizetéséből a kelleténél több adót vontak le. Nem lehet a visz- szatéritést egyszerűen a 1040A számú kártya kitöltésével követelni, hanem az egész 1040-es ivet kell kitölteni. Érdemes ezt a blankettát jól áttanulmányozni, a "Your Federal Income Tax" nyomtatvánnyal együtt, amelynek 1967. évi kiadását 50 centért meg lehet rendelni a Government Printing Office-tól (Washington, D. C.). A szervezett munkások pedig nézzenek utána, hogy a szakszervezeti fiókok a tagok számára ingyenes adófizetési tájékoztatót nyújtsanak. Ezt most, azonnal kell megszervezni, még jóval az április 15-i határidő előtt, nehogy a munkásokból még több adót csaljanak ki, mint amennyi elkerülhetetlen. i AA/VVWVMMVMtVVVVVVVVVVVWAAlVIA/VMWVVtf .^1—fBA/F? I ) QP ( j! RÉTESHÁZ ÉS CUKRÁSZDA i j! 1437 THIRD AVENUE, NEW YORK, N. Y. ! i[ (A 81-ik Street sarkán) — Telefon: LE 5-8484. ] I ] Mignonok .születésnapi torták, lakodalmi, Bar- ] II Mitzvah-torták. — Postán szállítunk az ország < 11 minden részébe. — Este 7.30-ig nyitva Victor Perlő: GAZDASÁGI VIHAROS IDŐK-KINEK VAN ESERNYŐJE?
