Amerikai Magyar Szó, 1967. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1967-03-30 / 13. szám
10 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, March 30, 1967 Bódog András: CIA, a nagy liberális Idestova hat elites a CIA történet, helyesebben nem is történet, hanem az a része, hogy a nagyfiúk és igy a nyilvánosság masinái, a lapok és a villanyos hírmondók beszélgetnek róla, sőt még véleményt is mernek néha formálni. Amióta ugyanis a hangosan kimondott szó szájára került az, hogy a CIA nemcsak külföldön pénzel, veszteget, uszít, összeesküvéseket gyárt és kémkedik a ‘nemzeti biztonság’ érdekében, hanem hasonlókban sántikált belföldön is —- persze a legfőbb kritika ebben talált kifogásolni valót. “Hát jó-jó, de azért a diákszövetséget, egyes munkásszervezeteket és a fiatalságot még sem lett volna szabad megrontani és korruptáló aknamunkákra felhasználni.” Ez olyasmi, mint amikor az egykori chicagói gengszterbandák fővezérei mind Ciceróban laktak és ezért kölcsönös megegyezéssel hadmentes területnek nyilvánították ezt a városkát. Minden véres és piszkos munkát csakis a város határain kívül volt szabad lebonyolítani. Ezzel Cicero a legbiztonságosabb hely lett az egész országban. Egészen igy hangzott az az álláspont is, hogy a CIA talán hibázott. egész rendben van, amit szerte a világban csinált és csinál, de az itthoni fiatalságot és szervezeteket még sem kellett volna rossz hírbe hozni. A védelem ezzel szemben felhozta, hogy a pénzért csak önzetlen hazafias munkát végeztek, de a McCarthy-Mőkben nem lehetett volna pénzelni a “liberálisabb”!?) színezetű szervezeteket anélkül, hogy a reakciósok fel ne hördültek volna. Sőt némelyik kommentátor egyenesen kiemelte, hogy a CIA sokkal liberálisabb volt, mint a politikusok, mert ime, a diákszövetségnek, az újságíróknak, a kereskedő-segédek uniójának, sőt a szocialista (?) Norman Thomas szervezetének is jutott a dugdo- sott pénzekből. Hát igen. De azt véletlenül mindenki elfelejtette megemlíteni, hogy persze csakis liberálisabb színezetben mutatkozó szervezetekre és emberekre kellett bízni a haladóbb felfogás elleni romboló munkát. A progresszív fiatalság nemzetközi kongresszusára például nem lehetett volna egy katona^» iskola egyenruhás növendékeit elküldeni, ha már azt a látszatot kellett adni külföldnek és belföldnek, hogy a tagok az amerikai diákság felfogását képviselik! Ugyanígy a nemzetközi munkaügyi kongresszusokra sem lett volna ajánlatos a gyárosok szövetségéből tagokat választani, tehát munkásszervezeti vezetők kellettek oda. A szegény CIA jobb híján ezeket kellett ,hogy pénzelje. Az egyik televíziós állomás a napokban félórás riportban tárgyalta e kérdéseket. Felvonult néhány érdekelt, Allen Dullestól Norman Thomasig. Vagy tagadták, vagy nem ismerték a pénz eredetét, vagy tudtak ugyan róla, de becsületes munkát végeztek vele. Mondjuk a diákszövetség vezetői. Ők csak a kommunista befolyást akarták ellensúlyozni, megmutatni az amerikai fiatalság őszinte gondolkodását — pláne ha a titkos kormánypénzek is belesegitenek. Hogy néhány “benfentesebb” tag közben kémszolgálatra is megbújt a tömegben, vagy például néhány tag lepénzelt volna Finnországban egv-egy fasiszta szervezetet utcai ellentün- tetésekre — azt senki sem mondta és senki sem kérdezte. Vagy az újságírók szövetsége valahol Dél-Amerikában egy újságíró iskola fenntartásának nemes céljára fordította a CIA pénzeket. Hát lehet valami ennél szebb és hasznosabb? Az csak merő véletlenség, hogy az egész iskolának pár ártatlan tanára között megbujtattak ugyannnyi, vagy több bennfentesebb CLA-embert, akik a megfelelő nézetű tanítások óráin kívül egyéb célokból működtek egyéb pénzekkel. Végre is kell, hogy mondhasson valamit az illető! Például, hogy tanár, ha kérdezik, mit csinál és miből él Bolíviában? Jó néhány példa akadt arra, hogy a CIA pénze katonai államcsínnyel és mészárlással buktatta meg a törvényes, de nem eléggé amerika-barát kormányokat. De úgynevezett liberálisabb szervezetek, vagyis néhány amerikai munkásunió vezetőinek számlájára irható a dicsőség, hogy (tudomásom szerint első ecetként a világtörténelemben) általános sztrájk megszervezésével kiszorítanak egy progresszív munkásbarát kormányt, hogy helyébe reak-. ciós uralmat állítsanak fel. Ez pedig a története a néhány évvel ezelőtt lezajlott kormány-buktatásnak Guianában, ahol a szocialista Jagan miniszter- elnököt a U.S. egy-két uniója által megszervezett és teljesen jogtalanul kiprovokált általános sztrájk tette lehetetlenné és ennek érdekében még a leg- csunyább eszközöket: a faji ellentétek szitását is felhasználták. Jagan ugyanis, és Guiana lakosainak majdnem fele, indiai, a többi pedig néger. Ez is hatásos fegyvernek bizonyult a CIA pénzek mellett. Munkásszervezethez méltó munka! És még Goldwater elég rövidlátóan azt merte kifogásolni, hogy a CIA egyes liberális (?) szervezeteknek is dugdosott pénzeket és baloldaliakat (?) is támogatott! A televízión megjelentek legártatlanabb ja kétségtelenül Nprman Thomas volt. Az ő cégére alatt egy munkásszervezeti iskola működött, ha jól emlékszem a Dominikai Köztársaságban. Norman Thomas nyilatkozatában ugyan hangsúlyozta, hogy fogalma sem volt a CIA-féle pénzekről, de ha volt is ilyen pénz, azzal a reakció rosszul járt, mert az iskola szociáldemorkáciát és munkásszervezést tanított, szervezeti vezetőket képezett ki. Tehát szerinte ők az ördög pénzét angyali munkára fordították. De nem kérdezték tőle és neki magának sem jutott eszébe, hogy talán az iskola szervezetében és tanárainak sorában voltak olyanok, kiknek legkisebb gondjuk is nagyobb volt a szociáldemokráciánál és szervezeti tanításoknál; sokkal jobban érdekelte őket, hogy kit mennyi pénzért lehet megvenni, mit, mennyi pénzzel megcsinálni, kiket lehet megvesztegetni és kiket kell majd adandó alkalommal eltenni láb alól. Kár, hogy Norman Thomas nem ismeri azt a magyar népdal-félét, amelyet vidám társaságokban sokat énekelgetnek. A története az, hogy a kolostori barátok poharazás mellett töltik az estét és kórusban belekezdenek a vig bordalba: “Három fehér szőlőtőke, meg egy fekete. ..” De szalad az egyik barát és hozza a hirt: “Jön a püspök!” Erre a barátok kórusa hirtelen átcsap a lassú zsolozsmába: “Dicsértessék az Úristen szentséges neve. . Megjött a püspök és a zsolozsma még ájtatosab- bá válik: “Jó Urunk! Segíts meg. . .” Már elment a püspök és a kórus egyszerre a bordal folytatásába csap: “Ezt a kis bort igyuk meg.” Hát a “szociáldemokrata” Norman Thomasnál sem az a kérdés, hogy mit csináltak és tanítottak munkás iskolájában, amig ő ott volt, hanem hogy miként és hogyan énekelte a nótát a “tanári kar” és a “tanítványok” serege, amikor a jó Thomas püspök ur már eltávozott. H—U—M—O—R ÓVJUK EGÉSZSÉGÜNKET! Télen több a beteg, mint nyáron. Járvány ugyan nincs, de vannak tömeges megbetegedések, ami egészen más, de mégis kellemetlen. Fontos tehát, hogy az ember jobban vigyázzon az egészségére télviz idején, mint a kellemesebb éghajlatot biztosító évszakokban. Sajnos, az egészség titka manapság némileg bonyolultabb, mint a múltban volt. Manapság .nem elég, ha az ember ésszerűen öltözködik, kerüli a mérgezett ételeket, és nem ugrik le a tizedik eine-, létről. Más elővigyázatossági intézkedésekre is szükség van, ha meg akarjuk őrizni egészségünket, és jó kedélyünket. Az orvosi tanácsadás paradicsomi bőségében talán az én tanácsaim sem lesznek feleslegesek. Vigyázzunk arra, hogy ne teljesítsünk hadi szolgálatot mint amerikai katonák Vietnamban. Ez az éghajlat nagyon egészségtelen. Levegőváltozásra van szükségük azoknak is, akiket egy egészségtelen utazási politika oda vetett. Sokan elégetik a katonai behívójukat. Ez helyes megelőző módszer. A meggyujtott behivó tüze megégetheti a körmünket, de az ellenséges tűz még veszélyesebb. Ha Amerikában élünk, ne csatlakozzunk Se az Ibo-, se a Hausa-törzshöz. Inkább folytassunk törzs-idegen egyéni életet, próbáljunk kitűnni a tudomány, a zene, az irodalom, a sport, vagy a kertészkedés területén, de vonjuk ki magúnkat faji zavargásokból. Nagyon egészségtelen! Abban az esetben, ha történetesen az aiigol kormány tagjai lennénk, ne akarjunk mindenáron, csatlakozni a Közös Piachoz. A valószinü vissza- utasitás aláásná önbizalmunkat, és idegösszgbm- láshoz vezetne. Igyekezzünk elkerülni azt, hogy algériai emigránsok legyünk. Ez egyike a legveszélyesebb betegségeknek amelyek életünket fenyegetik. A tejtermékek nagyon egészségesek, a husevés annál ártalmasabb. így például Indiában óvakodjunk attól, hogy tehenet vágjunk le, mert köny- nyen kórházi kezelésre szorulhatunk, s Indiában kevés a kórházi ágy. Ha Amerikában gyilkosságnak vagyunk szemtanúi. ne csak a meghűléstől óvakodjunk a huzatos utcán, hanem attól is, hogy tanúskodjunk. Igaz, hogy Amerikában a tanúskodás megóvja az embert az aggkori betegségektől, de a gerontológiai meggondolások talán még ráérnek. A tudás hatalom, de ha a Kennedy-gyilkosság-- ról tudunk valamit, akkor nincs az a hatalom, amely megakadályozná, hogy ezt a tudásunkat sírba ne vigyük. Tehát kiméljíik hangszálainkat! Általában legyünk óvatosak! Például ne igyunk fertőzött vizet egy süllyedő hajón algériai állami pénzzel a zsebünkben, miközben összeesküvést szervezünk Mobutu tábornok ellen! F. L. Diszkréció Sokszor találkoztam már a lapokban méltatlanko dó levelekkel az önkiszolgáló üzletekben előfordult tévesv gyanúsításokról. Végre velem is történt valami az önkiszolgálóban. A drótkosárban összeválogattam egy csomó dolgot: székelygulyást, szardíniát,, kenőmájast m,eg már. nem is tudom micsodát, de tovább sétálgattam a pultok között, hátha megtetszik még valami. Egyszerre megállt előttem egy eladó és felszólított: , vri, .' -.'JűV — Kérem, kövessen az irodába. Nem éreztem jól magam. Csak nem dugtam zsebre valamit szórakozottságból? Roppant kínos lenne. Amig befelé mentünk, gyorsan végigtapogattam magam, szerencsére semmi. Az irodában egy másik fehér köpenyes férfi fogadott, bemutatkozott: a boltvezető. ■ — Tessék helyet foglalni. Leültünk. — Kérem, figyeltem önt, ahogyan válogatott az áruk között — mondta, majd hirtelen felállt, s figyelmeztetően folytatta. — Ebben a korban már nem lenne szabad kedvelni ennyi zsiros ételt. Még nem hallott a kedves vevő az érelmeszesedésről ? Ideál A gyerekhad valami izgalmas játékba kezd ablakunk alatt. Hallom, amint kiosztották a szerepeket. — Mindenki mondja meg, ki akar lenni? Máris röpködnek a válaszok: — Stop, én Ivanhoe vagyok. — Stop, Toldi Miklós! — Én a Tenkes kapitánya. — Menardier felügyelő! — Én Kárpáthy Zoltán. Csak az egyik kisfiú töpreng még. Pedig nógatják, válasszon. Akkor egy kicsit szégyenlősen, de határozottan mondja: — Én Kovács Péter szeretnék lenni. — Az kicsoda? — A papám. Egyik, nyilván férfi olvasónk közli: A ráncokat megelőzheted kenőcsökkel, őszülő hajadat befestheted, rozsdásodó izmaidat hajnali uszodahosszakkal renoválhatod. De hogyan kerülheted el azt, hogy egy csinos lány felajánlja neked a helyét az autóbuszon?
