Amerikai Magyar Szó, 1967. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1967-03-30 / 13. szám
mursaay, March 30, 1967 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Victor Perlő: AZ AMERIKAI TÖKE ÉS NVÜGAT-HÉMETORSZÁG Náci jellegű nagy politikai párt újra megjelenése Nvugat-Németországban az egész világon nagy aggodalmat kelt. A terjeszkedés és a hóditás vágya és a belföldi piac korlátoltságától való menekülés volt a német világhóditási kísérlet alapja. Most a nyugatnémet ipar ismét korlátozott keretek között működik. Az ipari termelés 5%-ot esett 1966 második felében és a munkanélküliség is jelentősen emelkedett. Nyugat-Németország, a nagy kapitalista vetélytársakkal való gazdasági versenyben, kezdi maga alatt a talajt elveszteni. Az amerikai nagyvállalatok, azelőtt a náci trösztök kartelltársai, újabb sötét szövetséget kötöttek velük a második világháború után. Az Egyesült Államok támogatta a nyugatnémet revansizmust, a Kelet-Németország elfoglalása iránti kísérleteket, a Kelet-Európára vonatkozó Mtinchen-féle terveket és az atomfegyverek megszerzése iránti igyekezeteket. Ennek ellenében Bonn szovjetellenes katonai bázisokat adott az Egyesült Államoknak, pénzügyi és katonai segitséget a vietnami és másféle agressziókhoz és szabad kezet engedett az amerikaiaknak, hogy a nyugatnémet ipar jelentős részét maguknak megkaparintsák. A Deutsche Bundesbank statisztikai jelentést adott ki arról, hogy mennyi külföldi tőkét fektettek be nyugatnémet vállalatokba 1965 végéig. A nagyvállalatok Nvugat-Németországban főként rész vénytársaságokból és korlátolt felelősségű társaságokból állnak. Ezeknek 72 milliárd DM (deutsche mark) volt a névleges tőkéje. Ezek között 16 milliárd DM névleges tőkével rendelkező 3,500 vállalatnak, vezető befolyású részesedéssel külföldi társai voltak. így a nyugatnémet nagyvállalatoknak kb. egyötöde külföldi vezetés alatt állt, ugyanígy a döntő fontosságú nehéziparnak még nagyobb része. Ez az arány az olajfinomításban 89, a gép- és jármüvekben 30, az elektro-mérnöki ágban, optikai és műszer iparban 35, a fontos fémekben 17 és még a vegyiparban is, ahol Németország hagyományosan világvezető szerepet játszik, 22 százalékot ért el. A külföldi tulajdonban levő tőkék között a U.S. vezet, a külföldi tőketulajdonok névleges 38.2 százalékával. De a 13.4%-ot kitevő svájci és lichten- steini tőke számottevő része is a valóságban ame- rikái tőke. A 27%-ot kitevő holland és angol tőkének majdnem egyharmada a Standard Oil kar- telltársainak kezében van és ebben a vállalatban az amerikai kapitalistáknak is jelentős a befektetésük. Mindent felülmúl azonban az amerikai olaj- vállalatok közvetlen érdekeltsége. Az Egyesült Államok ottani érdekeltsége állanRendelje meg az Amerikai Magyar Szót MAGYARORSZÁGI ROKONAI RÉSZÉRE Az óhazai magyarok nagy érdeklődéssel olvassák lapunkat. Óhazai előfizetőink szeretik j a Magyar Szót és ottani olvasóink száma egyre növekszik. • A legszebb, legjobb és a legtartósabb ajándék óhazai rokonai, barátai részére: ELŐFIZETÉS A MAGYAR SZÓRA. Rendelje meg még ma! — Használja az alanti szelvényt — AMERIKAI MAGYAR SZÓ 130 East 16th Street New York, N. Y. 10003 Kérem küldjék a lapot a következő címre: Név: .................................................................. tűim: ........................................................... Város: ................................................................ Megye: .............................................................. (Egy évi előfizetés Magyarországra $12.00, félévi $6.50, negyedévi $3.50) dóan növekszik. Ez képezte az uj, külföldi eredetű befektetések 52%-át 1965-ben és 64%-át 1966 első kilenc hónapjában. Ide tartozik az is, hogy a Texaco bekebelezte a legnagyobb volt német vállalatot, a Deutsche Erdoel-t. Az egyre jobban terjeszkedő komputer ipar oroszlánrésze az IBM kezében van és a General Motors, a Ford, a Volkswagennel együtt uralja az autóipart. Az amerikai vállalatok, különösen a Standard Oil, hosszú idő óta arról hirhedtek, hogy beleavatkoznak az országok ügyeibe, ahol működnek. Tekintve, hogy ilyen nagy érdekeltségük van az amerikai nagyvállalatoknak Nyugat-Németország- ban, a kérdés az, játszanak-e és ha igen, milyen nagy szerepet ezek az amerikai befektetők a neonácik támogatásában? Hogyan illik be ez az uj párt a U.S.—nyugatnémet kapcsolatok elkövetkező terveibe? Az óriási nyugat-németországi amerikai érdekeltségekhez hasonlítva, a Ruhr-Rajnavidék trösztjei és kartelljei nem sok sikert értek el ipari vállalatok felállításában, az Egyesült Államokban, vagy Latin'-Amerikában és más, amerikai pénzügyi befolyás alatt levő országokban. A nyugatnémet- amerikai társasüzletek gazdaságilag egyre nagyobb mértékben kedvezőtlenek a németekre. Ez elkeA megélhetés költségeinek állandó emelkedésével azt kérdik sokan, nem lenne-e helyesebb a juttatások időnkénti emelése helyett a járulékot az árak emelkedése szerint automatikusan emelni. Az áraknak megfelelő automatikus emelés, az un. “cost of living escalator clause” helyes, de csak kiegészítésképpen. Mivel a nyugdijak aránytalanul alacsonyak és hosszú évek óta nem tartottak lépést a megélhetés emelkedésével, ezt a nagy különbséget csak úgy lehet kiküszöbölni, ha előbb legalább 50%-kai, vagy még többel emelik a nyugdijakat. Azonkívül igazságosan, az áraktól függetlenül, az életviszonyok színvonalának emelkedését is tekintetbe kellene venni, hogy ez az öregkoruakra, a nyugdíjasokra is kiterjedjen. Csak az alapvető, nagy különbségek kiküszöbölése után kell gondolni a nyugdíj további automatikus emelésére. A társadalombiztosítási nyugdijat többnyire az öregek szempontjából Ítélik még. Vannak fiatalok, akik kifogásolják, hogy fizetésükből levonnak, de hosszú évekig számukra ebből semmi sem térül vissza. Ez nagyon rövidlátó gondolkodás. Tegyük fel például hogy a család egyik öreg tagja megbetegszik. A fiatalok ilyenkor minden anyagi segitséget megadnak és ez könnyen kimerítheti a család anyagi rezerváját. Nemrégen, a Medicare életbelépte előtt, a fiatal dolgozók kénytelenek voltak a különböző célokra megtakarított pénzt, esetleg gyermekeik megspórolt egyetemi tandiját feláldozni, vagy adósságba verték magukat, hogy öreg szüleik orvosi, kórházi költségeit fedezni tudják. Nincs kétség az iránt, hogy a Medicare ebben nagy segitséget nyújt. Ha pedig valaki fiatal korában munkaképtelenné válik, a társadalombiztosítás munkaképtelenségi nyugdijat ad, a családfő elhalálozása esetén az özvegy és a gyermekek kapnak annyi nyugdijat, ami elég a minimális megélhetéshez. Az öregkőm lakosok túlnyomó többségének a társadalombiztosítási nyugdíjon kívül nincs más megélhetési forrása. A nyugdíjasoknak csak 15 százaléka kap azon felül még valamennyi szak- szervezeti nyugdijat, vagy valamilyen más jövedelme van. Természetesen a nagyfizetésii vállalati vezetők és más nagvfizetásü egyének kapnak szép nyugdijat, amiből gondtalanul megélhetnek, de ez a lakosság többségére nem vonatkozik. A társadalombiztosítási nyugdíj olyan1 alacsony, hogy nagyon sok nyugdíjas a legnagyobb nyomorban él. A nyugdijakat 1954 óta csak kétszer emelték. Az 1958 évi emelés még az 1954 óta elvesztett vásárlóképességet sem állította vissza és az 1965 évi emelés sem egészítette ki a közbeeső időszakban elvesztett vásárlóképességet. A nyugrülhetetlenül politikai következményekkel is jái, amint az amerika-barát Erhard kudarca is . bizonyítja és az a körülmény, hogy a nyugatnémet kormány egyre kevesebb lelkesedést mutat az ottani amerikai megszálló csapatok iránt és ellentmondó külpolitikai kijelentéseket tesz. A kizsákmányolásra alkalmas fejlődő országok korlátolt lehetőségei mellett, a nyugatnémet imperializmus, hagyományaihoz híven, az európai terjeszkedésre szorítkozik. Vajon ez majd a régi, hóditó háborúk formáját fogja ölteni, amelyek ma, nagyon könnyen nukleáris katasztrófává fejlődhetnek, vagy pedig Nyugat-Németország belenyugszik a békés fejlődésbe, az európai szocialista országokkal való kereskedelembe, a Német Demokratikus Köztársaság (Kelet-Németország) és a második világháború után megszabott határok elismerésébe? Kérdés, hogy az alapvető nyugatnémet—amerikai ellentéteket mindkét ország militaristái és kapitalistái hódításra és népirtásra vezető, veszedelmes paktumokkal kivánják-e megoldani? Vagy pedig az ellentétek Nyugat-Németországnak Washingtontól való egyre nagyobb függetlenségére és a nácizmus felszámolására vezetnek? Az amerikai békebarátoknak sürgetniük kell, hogy a kormány térjen vissza a Potsdami Egyezmény elveinek mesgyéjére, csatlakozzon a Szovjetunióhoz a nvugat-németországi fasizmus újjáéledésének megakadályozásában és Nyugat-Németország atomfegyverekkel való felszerelése ellen. dij kétszeri emelése ellenére a nyugdíjasok még rosszabbul állnak, mint egy évtizeddel ezelőtt. Csak a nyugati országokat említve, Nyugat Németország össztermelésének 17 százalékát, Belgium 14.4%-át, Anglia 11%-át és Írország 8.9%-át költi társadalmi jóléti célokra. Ha ezek az országok ezt megtehetik, itt az ideje, hogy a gazdag Egyesült Államok is többet költsön erre a célra, mint a jelenlegi 7%-ot. i Kritizálnak egy uj gyógyszert Az izületi gyulladásokban specializáló orvosoknak egyik bizottsága éles kifogást emelt a Merck & Co. gyógyszergyár egyik uj gyártmánya ellen. 1965- ben ez a vállalat uj orvosságot kezdett árusítani, amelyről azt állította, hogy nagyon jó eredménynyel gyógyítja a reumás izületi gyulladásokat. A gyógyszergyár állítása szerint az “Indocin” nevű szer, a kísérleti arthritiszes betegek" 50—80 százalékánál lényeges “javulást” idézett elő. Lohadt a daganat, csökkent a gyulladás és a merevség. Amellett, ez a gyógyszer a Merck cég profitját is óriási mértékben megnövelte. Az orvosok bizottsága, az egyik orvosi szaklapban jelentette, hogy a kísérletet az illetékes orvosok olyan hanyag módon hajtották végre, hogy elért eredményüket csak a legnagyobb kétséggel lehet elfogadni. Saját tapasztalatuk azt bizonyította, hogy az Indocin semmivel sem jobb, mint a közönséges aszpirin, a reumás izületi gyulladások kezelésére. Ajánlat a Medicare folyósításának leegyszerűsítésére A Social Security Administration javaslatot terjesztett a kongresszus elé, amely leegyszerűsítené a Medicare javadalmazásainak folyósítását, meggyorsítaná a velejáró irodai munkát és leszállítaná az adminisztrációs költségeket. E hónap végén a ház előkészítő bizottsága kihallgatásokat tart a javaslatról. Egyes szakértők szerint, az ajánlott változtatásokkal. az irodai költséget 10 százalékát takarítanák meg. Azonkívül a legtöbb fizetési kérelmet 1—2 héten belül lehetne elintézni, a jelenlegi 1— 2 hónap helyett. A megtakaritásból a betegek ki- terjedtebb kórházi kezelésben részesülhetnének és a betegeknek egyes nem fedezett költségeket is visszatéríthetnének. V* Saját érdekedben cselekszel, ha a Magyar Szót terjeszted! FONTOS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI KÉRDÉSEK