Amerikai Magyar Szó, 1966. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1966-09-01 / 35. szám
4 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, September 1, 1966 HérvéGt fevéc írja: Rev. Gross A. László B. D., Th. M. Civilizált feketék - barbár fehérek Immár 14 éve lakom két háztömbnyi távolságra Chicago városának “Gage Park” néven ismert negyedétől, vagyis olyan közel, hogy minden ellentmondás kockázata nélkül Gage Parki lakosnak nevezhetem magamat. A lakosság túlnyomó része első és második generációs bevándorolt csehszlovák, litván, horvát, és lengyel elemekből tevődik össze; itt-ott néhány olasz, német és ir család is akad mutatóban, ez azonban nem sokat változtat a negyed szláv jellegén. Amerikai meghatározással “középosztályhoz” tartozó szakmunkások, városi hivatalnokok, tanítók, önálló kiskereskedők, kisiparosok, valamint magántisztviselők képezik a lakosság zömét. Ritka az a család, amelynek a gyermekei ne folytatnák tanulmányaikat a középiskolai (high school) fokon túl. Az épületeknek mintegy 75 százaléka jókarban tartott, csinos, kertes családi házakból áll. Bűnözési statisztikáját dicséretes példaképpen lehetne összehasonlítani más chicagói városrészekével. Becslésem szerint a lakosságnak nem kevesebb, mint 90 százaléka hithü katolikus. Iskolái a legjobbak közé tartoznak. A kocsmák száma jelentéktelen. Egyszóval: Gage Park mintaszerű, tetszetős, tiszta fehér “neighborhood,” amelynek lakói mint törvénytisztelő, szorgalmas, józan és takarékos polgárok ismeretesek. Még azt is meg kell jegyeznem, hogy politikai szempontból hűséges támogatói a Johnson-adminisztrációnak és — természetesen — a helyi Dalev-rezsimnek; a republikánusok itt kevés vizet zavarnak — számuk elenyészően csekély... Feltehetően ezek a bevándoroltak is — mint az ujamerikások általában — azért jöttek ebbe az országba, mert szülőföldjükön a politikai vagy gazdasági viszonyokat elviselhetetleneknek találták: egy kissé nagyobb karéj kenyérre és több szabadságra vágytak. Ezt a céljukat szemmelláthatólag el is érték — a sok csinos ház, egy tucat uj templom, gyermekeik felsőfokú iskoláztatása mind erről tanúskodik. . . Vélnéd, hogy az ilyenfajta nép, amelyet tűrhetetlen sorsa űzött ki a saját hazájából és itt az idegenben menhelyre talált, magától értetődó' rokon- szenvvel és segítségnyújtásra kész jóindulattal fordul egy másik, mostoha sorsban sínylődő népréteg felé, mélyen átérezve és helyeselve annak feltörekvő vágyait és aspirációit. . . Tévedsz, atyámfia — ezek a befogadott jövevények, akik között D. P. menekült is akad szép számmal, valójában az ÉLHARCOSAI annak az embertelen igyekezetnek, amelynek az a célja, hogy a bennszülött négereket a ghettó falai közé szorítsa vissza és onnan soha ki ne engedje őket! És e cél érdekében hajlandók bármilyen eszközt igénybe venni. Sem törvényeket, sem valláserkölcsi tanításokat nem tisztelnek. Tajtékzó, vak dühhel, pokoli gyűlölettel, bestiális brutalitással támadnak neki a csendben, méltóságteljesen menetelő néger és fehér tüntetők- nak, akik szinte földöntúli nyugalommal, szótlanul viselik el a feléjük szórt, nyomdafestékre nem alkalmas, trágár átkozódásokat, jókora köveket, tégladarabokat, petárdákat, záptojásokat és rothadt paradicsomokat. . . Ha én történetesen külföldi látogató lettem volna, aki véletlenségből váltam szemtanújává ennek a botrányosan visszataszító eseménynek, bízvást arra a konklúzióra jutottam volna, hogy ebben az országban a néger tüntetők és a köztük elszórtan található fehér szimpatizánsok reprezentálják a civilizációt, a valláserkölcs diktálta magatartást, a müveit emberhez illő dekórumot, mig a velük szemben álló fehérek a fegyelmezetlen, műveletlen, minden gonoszságra hajlamos, esztelenül durva, BARBÁR CSŐCSELÉKÉT KÉPVISELIK! Még ha nem is tudnám világosan, hogy voltaképpen mi is a szemem előtt lejátszódó förtelmes konfliktusnak az igazi oka, egyetlen szempillantás alatt azt a határozott benyomást nyerném, hogy a paranoiás önkívületben ordítozó, habzószáju, téglákat és köveket hajigáló, emberformáju bestiáknak NEM LEHET IGAZUK a némán, fegyelmezetten lépdelő négerek csoportjával szemben, mert az igazságnak nincs szüksége olyanfajta védelemre, amit ezek a magukból kikelt, elvadult és elvakult fehérek nyújtanak neki. AZ IGAZSÁGNAK SEMMI SEM ÁRTHAT SÚLYOSABBAN, MINT PONT AZ ILYENFAJTA VÉDELEM! Ha aztán — külföldi látogató létemre — egy kevéssé puhatolózom, hogy mi is ennek a méltóságteljes tüntetésnek a célja, kiderül, hogy a né“Megmentik” a szegény ifjakat Eddig csak disznókat, szarvasmarhákat és hasonló állatokat hizlaltak, hogy amikor jó súlyt érnek el, lemészárolják őket és az emberek felfalják húsúkat. Most a Johnson-kormány azzal az ötlettel áll elő, hogy fel kell “hizlalni” a szegény ifjak százezreit, hogy a vietnami mészárszékre küldhessük őket. C-KA Csupán ez a magyarázata annak a beszédnek, melyet McNamara hadügyminiszter mondott az elmúlt háborúban részt vett veteránok gyűlésén New Yorkban. “Hatszázezer sorozásra beidézett ifjú nem üti meg a hadsereg által előirt mértéket, minden esztendőben”, mondotta McNamara. “Ezek a szegények éppoly tehetséggel születtek, mint bárki más. Nekik azonban, szegénységük miatt nem volt alkalmuk iskoláztatni magukat, nem részesültek kellő orvosi kezelésben.” A hadügyminiszter ur azt mondja, hogy ezek a nyomorban élő ifjak tudatlanok és betegek. A kérdés az, hogy miért éppen most, az Ur 1966-ik esztendejében fedezte fel ezt a hadügyminiszter? A válasz nagyon egyszerű. Itt voltak ezek a szegények a múlt évben is. Két évvel ezelőtt is, de akkor még nem volt oly nagy szükség utánpótlásra Vietnamban. Ezért hagyták a szegényeket éhezni, fázni, szenvedni. Most azonban megváltozott a helyzet. A vietnami háború egyre több áldozatot követel. A szabadságharcosok egyre nagyobb győzelmeket aratnak a betörő amerikai hadsereggel szemben. Sok a halálozás. Még több a sebesült. Újabb ágyutöltelékre van szükség. Ezért és csupán ezért akarja “megmenteni” a szegény ifjakat és kitanitani őket a gyilkolás mesterségére, úgy, hogy tudjanak hathatósan ölni és őket is megölhessék. így folytatják a monopolisták ezt a piszkos háborút a szegények vérontásával. Rusk ur a fejetetejére állítja a dolgokat Dean Rusk, a Johnson-kormány külügyminisztere beszédet tartott a New York Hilton szállodában. A beszédének lényegét egy mondatban lehet össze- süriteni: “Ha kivonjuk hadseregünket Vietnamból, akkor a harmadik világháború elkerülhetetlen.” Nekünk van fogalmunk a relativitás elméletéről. Tudjuk, hogy ami nekünk szép, az másnak csúnya. Tudjuk, hogy ami jó a munkáltatónak, az rossz a munkásoknak és fordítva. Tudjuk azonban azt is, hogy Vietnamban csak egy támadó, behatoló, nemzetközi egyezményt megsértő hatalom van és ez az Egyesült Államok. Fogadott hazánk ma uralmon lévő vezetőinek ezen magatartása az, ami az emberiséget a harmadik világháború küszöbéhez hozta. Ha a Johnson-kormány folytatja a vietnami háború állandó és egyre gyorsabb felfokozását, akkor valóban a harmadik világháború szörnyű, mindent elpusztító árnyéka lebeg fejünk felett. Az amerikai nép történelmi feladata az, hogy megakadályozza, megfékezze Johnsont, Ruskot, McNamarát és azokat, akik a vietnami vérontásból már eddig is milliárdokat harácsoltak. Hat személy halálát okozta eddig az alvóbetegség-járvány, amit a szúnyogok terjesztenek Dallas, Texasban. McNamara hadügyminiszter bevallotta, hogy a megmentendő fiatalok 50 százaléka a néger fijak soraiból kerül ki. Ez azt jelenti, hogy noha a néger nép az összlakosság 10 százalékát teszi ki, a vágóhídra küldendő ifjak 30 százaléka néger lesz. Ez késztette Stokely Charmichaelt, a néger nép egyik vezérét arra a kijelentésre, hogy: “igy akar a Johnson-kormány minket kiirtani.” Munkás és szakszervezeti hírek * • \ __________________ Nem vagyunk hajlandók tárgyalni Az autógyárosok és a szervezett munkások között jelenleg érvényben lévő kollektiv munkaszerződés jövő év szeptemberében jár le. A szerződés két éve van érvényben. Az elmúlt két év folyamán a dollár vásárlóereje csökkent, a gyárosok profitja emelkedett és a munkások megélhetése megdrágult. Ezen idő folyamán azok a szakképzett munkások, akik nem az autótrösztök tulajdonában lévő üzemekben dolgoztak, jelentős béremelést kaptak és ezáltal az ő bérük sokkal magasabb, mint a szakképzett autómunkásoké. Ezek a tények késztették a szakképzett autómunkásokat arra, hogy béremelést követeljenek most, noha munkaszerződésük csak egy év múlva jár le. General Motors, Ford és Chrysler egyhangúan elutasították a munkások követelését, azzal az “indokolással”, hogy a szerződés még.érvényben van. Logikus a munkáltatók álláspontja? Ma még nem ez a helyzet az Egyesült Államokban, de tény az, hogy ez év júliusában a közszükségleti cikkek ára 0.4%4kal emelkedett, ami azt jelenti, hogy ma 3.5%-kal többet kell költeni, hogy ugyanazt megvásárolhassuk, amit egy évvel ezelőtt. Az autómunkások bérkövetelése tehát teljesen jogos és az automobiltröszt fejedelmeinek magatartása azt bizonyítja, hogy őket nem érdekli munkásaik jóléte, hanem csak az, hogy minél nagyobb profitot könyvelhessenek el. Hatodik hete tart a vízvezeték- szerelők sztrájkja NEW YORK, N. Y. — Több mint 6,000 vízvezeték-szerelő hatodik hete sztrájkban áll. A szervezett szerelők fele munkanélküli, az építőiparban fennálló pangás következtében. A sztrájkolok azt követelik, hogy a szakszervezettől kérjék a munkáltatók a szükséges munkaerőt, ezt azonban a munkáltatók nem akarják teljesíteni és igy nincs megegyezés a két fél között. Sztrájkra készülnek az ápolónők SAN FRANCISCO, Cal. — A Kaliforniai Ápolónők Szervezetébe tartozó 13,000 ápolónő hajlandó sztrájkba lépni, ha a kórházak igazgatósága nem teljesiti követeléseiket. E döntésükkel ellentétbe kerültek az országos szervezettel, mely ellenzi a sztrájkot gazdasági követelések elérésére. Az országos szervezet kebelében lévő állami csoportok önállóan működnek és ebben a kérdésben tetszésük szerint dönthetnek. Az ápolónők országszerte egyre több államban a sztrájkban látják követeléseik teljesítésének lehetőségét és lehetséges, hogy a szervezet országos konvencióján a delegátusok többsége ezt az álláspontot teszi majd magáévá. gerek voltaképpen nem akarnak mást, mint csupán az alkotmányban biztosított jogaik tulesedé- kes elismerését, a tébolyultan viselkedő fehérek viszont eró'szakkal akarják megakadályozni azt, hogy az évszázadok óta itt éló' négerek elnyerhessék azokat az elemi jogokat, amelyeket ők — az idegen országokból jött fehér menekültek — rövid néhány év alatt akadálytalanul megszerezhettek maguknak — e ponton felmerül bennem a kérdés: hát ez az az Amerika, amely demokráciára, szabadságtiszteletre, igazságos és emberséges magatartásra akarja tanítani más országok népeit a szélrózsa minden irányában??!! Hiszen ennek az országnak — a mellékelt ábra szerint — halvány fogalma sincs ezekről a fennkölt eszmékről! És ez az ország mer más országok háza előtt seperni, amikor itt sokkal több a sepernivaló szemét, mint a legfejletlenebb színes országok bármelyikében! Ha idegenből jött látogató lettem volna, kétségtelenül igy reagáltam volna a látottakra. . . De nem lévén külföldi vendég, az én lelki szemeim előtt egy egészen másfajta kép merült fel: a Názáretit láttam Pilátus törvényházában, amint földöntúli nyugalommal, méltóságteljes szótlansággal szenvedte el a rajta esett csúfságokat, a csőcselék “feszítsd meg!” üvöltését, az arculütéseket, a megkorbácsolást és a megaláztatások minden elképzelhető formáját... A töviskoronás Krisztust láttam a néger tüntetők élén: közöttük otthon érezte magát, mig a szembenálló fehérekkel — az Ő “hithü” követőivel — minden közösséget megtagadott, mondván: "Bizony mondom néktek, NEM ISMERLEK TITEKET!"