Amerikai Magyar Szó, 1966. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1966-08-04 / 31. szám
4 Thursday, August 4, 1966 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD-------if' ----------------------------------------------------------------------------------------------munkás és szakszervezeti hírek i __________________________________£_________ 26.6 százalék béremelést kapnak a nyugati parti munkások SAN FRANCISCO, Cal. — A nyugati rakpartok szervezett munkásai 26.6%-os bérjavitást kapnak a következő öt év folyamán. Az öt éves munkaszerződés értelmében az első évben 14.8 százalék, 1969 junius 30-án és 1970 junius 30-án 20-—20 centes béremelést kapnak. A rakodómunkások jelenlegi átlagbére $3.38 óránként. Ezt kapják a munkanap első hat órájára. Az utolsó két órát tulórázási dijjal, óránként $5.07-el fizetik. A munkások 63 éves korukban mehetnek nyugdíjba és havonta 235 dollár nyugdíjban részesülnek. A munkáltatók az öt év folyamán $6.900,000-t fizetnek be az “automatizáló alapba”, melynek ellenében a munkáltatók beállíthatnak bármilyen gépet a munkateljesítmény növelésére. Eddig 29 millió dollárt fizettek be ebbe az alapba a társaságok. A szakszervezet arra használja fel ezen alapot, hogy lehetővé tegye mindazok nyugdíjazását, akiknek 25 évi munkateljesítményük van és igy lehetővé váljék a fiatalok alkalmazása. Akik még nem érték el 65. évüket, de 25 évi munkaszolgálattal rendelkeznek, jogosak $12,600 —$13,000-ra, amit vagy egy összegben, vagy részletekben öt esztendő folyamán megkapnak. Ez az összeg a havi 235 dolláron felül jár a munkásoknak. A munkások az International Longshoremen and Warehousemen Union tagjai, mely szervezet élén Harry Bridges áll. Sztrájkok bénítják Kew York építőiparát 800 darukezelő és 6,200 vizvezetékszerelő sztrájk ba lépett magasabb bért követelve. A sztrájk megbénította a munkát azokon az épületeken, melyeket az Építkezési Vállalat szervezetéhez tartozó építők finanszíroznak. A darukezelők órabére jelenleg $6.05. A munkáltatók $1.05 órabérjavitást ajánlottak, három évre kinyújtott kollektiv munkaszerződés ellenében. A vizvezetékszerelők órabére 5 dollár. Az ő bérüket is $1.05-el hajlandók emelni a három év folyamán. A szervezett munkások azonban ezzel nincsenek megelégedve és azt is követelik, hogy a felfogadott munkások 50 százalékát ne a “szabad piacon”, hanem a szakszervezet utján vegyék fel. Több mint egymilliárd dollár értékű építkezés áll parlagon a két sztrájk következtében. RÉV. MUSTÉ IS TÁMOGATJA APTKEKER JELÖLÉSÉT NEW YORK, N. Y. — Rev. A. J. Musté, országszerte elismert békeharcos támogatásáról biztosította dr. Herbert Apthekert, aki a képviselői állásra pályázik a brooklyni 12. kerületben. Rév. Musté eddig sohasem vett részt választási harcokban és soha senkit nem indorszált. Nyilatkozatában rámutatott arra, hogy noha megegyezik Aptheker álláspontjával a háború és az emberi jogokért való küzdelmet illetően, “a legfontosabb ok, amiért támogatom Aptheker jelölését, hogy neve ott legyen a szavazó listán. Véleményem szerint ezért kell minden békeszerető embernek lat- bavetni energiáját.” Majd a következőket mondta: “Az Amerikai Kommunista Pártnak jogában áll résztvenni az. ország politikai életében. Jogában áll véleményt nyilvánítani a vietnami háború, az emberi jogokért folyó küzdelem és a nyomor elleni harc kérdéseiben. “Az a tény, hogy dr. Herbert Aptheker nem titkolja, sőt állandóan kihangsúlyozza,, hogy hosszú évek óta tagja a kommunista pártnak, feljogosít, sőt kötelez engem mint szabadságszerető embert arra, hogy jelölését támogassam. Remélem, hogy a velem hasonló gondolkodásúak követik példámat. “Valamennyien emlékszünk a McCarthy-időkre, amikor alkotmányellenes módszerekkel törvényen kivül akarták helyezni a kommunista pártot. Ezért iktatták törvénybe a McCarran-javaslatot. A McCarthyzmus maradványai még ma is velünk vannak és ez a magyarázata annak, hogy ilyen csúfos piszkos háborút folytatunk Vietnam népe ellen.” — Vietnami tudósítás — A Dél-Vietnamról szóló tudósítások között egyre gyakrabban találunk olyat, amelyet ez a mondat vezet be: “A Felszabadulás Hírügynökség jelenti”. E hírügynökség nevét a világ bejegyzett sajtószolgálati szerveinek listáján hiába keressük, megalakulásáról, működési területéről nem adtak ki hivatalos közleményt. Hírei, tudósításai viszont szerte a világon egyre kapósabbak. Hirt ad a dél-vietnami harci cselekményekről; beszámol olyasmiről is, amit az amerikai katonai szóvivők meg a nyugati hírügynökségek, szívesen elhallgatnak: gáztámadásról, lakónegyedek szőnyegbombázásáról, partizánsikerekről; tudósit a felszabadított területek lakosságának munkájáról, gondjairól, mindennapi életéről. Dél-Vietnam felszabadított területein A Felszabadulás Hirügynökség ma már szervesen hozzátartozik az amerikaiak uralma alól felszabadított országrészhez, amely Dél-Vietnam területének háromnegyedét, 15 milliós lakosságából pedig 10 milliót ölel fel. E területnek megvan a maga szervezett közigazgatása, védereje, kormányzata. Egy-egy főhivatal működése alig különbözik egy “normális” minisztériumétól. Van szerve, amelyik a földreform végrehajtására ügyel fel, a másik az egységes közoktatást szervezi, van postaszolgálata, egészségügyi hálózata, vannak újságjai, van rendszeres rádióadása és van saját hírügynöksége is. S ahogyan a felszabadított területnek megvan a maga külképviselete is: a Délvietnami Nemzeti Felszabadi- tási Front irodái rendszeresen működnek Hanoiban és Moszkvában, Prágában és Budapesten és még sok más fővárosban, ugyanúgy “polgárjogot nyert” a távirati irodák nemzetközi táborában a Felszabadulás Hirügynökség. A hirügynökség egy-egy munkatársa olykor Észak-Vietnamba is elvetődik. Jönnek, hogy a szerkesztőség megbízásából az itteni sajtószervekkel megtárgyalják a hírek továbbításának módjait, hogy megbeszéljék, milyen jelentéseket, cikkeket, riportokat igényelnek stb. Éjszaka jönnek, éjszaka mennek, hiszen sűrűn bombázott vidékeken vezet az ütjük, mindig sietnek, nem könnyű akár csak egy órácskára is “elkapni” valamelyiket. Szóra bírni meg legalább olyan nehéz. — Könnyebb megírni a tudósítást egy zászlóalj- méretü ütközetről, mint elmondani, hogyan irom meg — mondja egyikük a többiek helyeslése közben. — Vagy részt veszek az ütközetben és látom, mi történik, vagy ha nem voltam ott, alaposan kikérdezem a harcosokat. Aztán megírom, a szerkesztő kijavítja, majd leadja a sokszorosítóba, vagy a nyomdába. Ennyi az egész. Mint bármelyik másik szerkesztőségben a világon. Amikor aztán a beszélgetés megindul, kiderül: mégsem egészen úgy megy, mint bárhol, másutt a világon. Távirati iroda a dzsungelben Ahogyan a felszabadított területek valamennyi szerve, intézménye, hivatala, üzeme, iskolája, kórháza, rádióadója, úgy a hirügynökség szerkesztősége és kiadója is a dzsungelben van. A dzsungelben, de még ott is 10—12 km sugaru körben szétszórva. A légitámadások elleni védekezés igy követeli. A szerkesztőségtől a nyomda 16 km-re van. Az érintkezés tábori telefonon, a kéziratok átküldése kerékpáros futárok utján történik. A szerkesztőség bambuszból és gyékényből készült három épületből áll, a nyomda félig a földbe van ásva. Hasonlóan a földbe van ásva a nyomdától mintegy 3 km-nyire elhelyezett áramfejlesztő is. A szerkesztőséget, a nyomdát, az áramfejlesztőt, csakúgy, mint a szétszórtan elhelyezett raktárakat, lakóépületeket — természetesen ezek is bambuszból és gyékényből készültek -7-, sőt még a közlekedési utakat is felülről összeboruló fák rejtik a légi megfigyelés elől. A szanaszét fekvő épületek között, sőt még azokon túl is, szélesen terül el a gazdasági “hivatal.” A Felszabadulás Hirügynökség ugyanis — mint a dél-vietnami felszabadított területek legtöbb inA. J. Musté csatlakozott 35 más neves egyéniséghez, amikor indorszálta dr. Aptheker jelölését. Ezek között van Ruth Gage-Colby, békeharcos, dr. Philip S. Foner, történész, Maxwell Geismar, irodalmi kritikus, Prof. Eugene Genovese, egyetemi tanár, Tom Hayden, a Students for a Democratic Society elnöke és Paul Novick, a Freiheit szerkesztője. tézménye — önellátó.A beosztottak maguk termelik meg a szükséges rizst, zöldséget, sőt dohányt, van saját sertéstenyészetük és baromfifarmjuk is. A szerkesztőség és a nyomda valamennyi beosztottjának személyi felszerelése eredetileg nagyon szerény: két váltás fehérnemű, vászonöltöny, lavór, törülköző, fogkefe, rizscsésze evőpálcikával, esetleges “házon kívüli” alvásra függőágy, az elmaradhatatlan szúnyogháló és a még elmaradhatat- lanabb puska. De legtöbbjüknek már sok minden egyebe is van: zseblámpa, önborotva, tranzisztoros rádió, nylon esőköpeny, karóra, napszemüveg, öngyújtó, műanyag oldaltáska, automata pisztoly — mind-mind amerikai. Nyomda Saigonból, minden egyéb Amerikából — Csak nyomdát nem tudunk amerikait szerezni — mondja egyikük, enyhe bosszúsággal a hangjában. Hirtelenében nem értem bosszúságát, de a többiek gyorsan megmagyarázzák. Az amerikaiak a felszabadított terület sok szervének “szállítanak”. A közlekedésben egyre több a zsákmányolt amerikai gépkocsi, a partizánoknál az amerikai fegyver, lőszer, rádió adó-vevő, a kórházakban az amerikai gyógyszer, orvosi műszer meg konzerv. Amerikai a hirügynökség áramfejlesztője is. Az amerikaiak mindezt bőven hozzák magukkal, el kell csak venni tőlük. De ugyan minek hoznának az ütközetbe nyomdagépet meg papirt? A nyomdagépet Saigonban vásárolták, és rengeteg nehézséggel megbirkózva, sok-sok furfang- gal, alkatrészenként szállították a helyszínre. Egy vasúti akcióban szerzett sindarabokra helyezték, a béállitáshoz szükséges egyéb fémfelszereléseket szintén harccselekmények során kerítették elő. Különösen jól tudták felhasználni a lerombolt “stratégiai falvak” vaskerítésének masszív vas- rudjait. A papír a legnagyobb gond. Hiszen a papír állandóan fogy, nem elég egyszer beszerezni, mint a nyomdagépet. És szétszerelni sem lehet, mint a gépet. Általában 50 kilós hengerekben szállítják ide nagyon messziről. És jó 60 km-es szakaszon csak háton lehet hozni. Akik hozzák, az apró termetű vietnamiak, sokszor maguk nem nyomnak annyit, mint amennyi a papírhenger súlya. S az esős évszakban sok helyen derékig vízben tudnak csak haladni. A nyomda mégsem állt még soha papirhiány miatt. Pedig a hirügynökség napi- és hetilapja, valamint más kiadványai iránt egyre nő a kereslet. A legtöbbet — Saigon vásárolja. A kiadványoknak majdnem 60 százaléka kel el az amerikai megszállás alatt levő ötmilliónyi városi lakosság között, és 40 százaléka a felszabadított területek 10 milliós parasztsága körében. Tudósítás Hűéből Amikor a szó arra fordul, hogyan telik el e különös, -a világon kétségtelenül egyedülálló hirügynökség egy munkanapja, a válasz — ki tudja, hányadszor a beszélgetés során — ismét ugyanaz: “ez igazán úgy megy, mint bármelyik más szerkesztőségben.” Szigorú munkarend van, amely természetesen alkalmazkodik a követelményekhez, a körülményekhez, a -dzsungelhez és a háborúhoz. Jut elég idő a pihenésre, olvasásra, nyelvtanulásra, sőt sportra is (az asztalitenisz meg a röplabda vezet). De aztán hamar kiderül, hogy azért a napi munka sem szokványos. Egyáltalán nem. Mert a világ melyik távirati irodája szerzi értesüléseit úgy, ahogyan a Felszabadulás Hirügynökség szerezte például a májusban Da Nangban és Huéban végbement eseményekről? Munkatársai banánárus parasztoknak, utcaseprőknek vagy éppen buddhista zarándokoknak álcázva járták a helyszínt hírekért. Egy-egy riportért vagy rövid “epvflekkes” tudósításért, az amerikaiak sortüzét meg Ky tábornok csendőreinek kinzókamráit kisértették meg. Már hamisítják is ... A Felszabadulás Hirügynökség első számú “fogyasztója” a Felszabadulás rádió. Jelenleg már naponta kilencszer sugároz műsort, nemzetközi, de főleg belföldi tudósításokat, híreket. A bemondók “A FELSZABADULÁS HIRÜGYNÖKSÉG JELENTI”
