Amerikai Magyar Szó, 1966. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)

1966-07-07 / 27. szám

Thursday, July 7, 1966 5 AMERIKAI MAGYAR SZŐ — HUNGARIAN WORg Rácz László: A GUZSBAKÖTÖTT DOMINIKAI FORRADALOM A Dominikai Köztársaságban a mult év áprilisá­ban elemi erővel kirobbant forradalmi felkelés vé­get vetett a már majd két éve tartó elviselhetet­len katonai diktatúrának. Az, hogy ez a legkülön­bözőbb népi rétegekből, minden előkészület nélkül összeverődött forradalmi megmozdulás gyors ered­ményre vezethetett a katonai rémuralom felett, csak azzal magyarázható, hogy a dominikai hadse­reg egy része, Camanyo ezredessel az élén, a fel­kelőkhöz csatlakozott. Ezzel a katonai segítséggel és a felkelők fegyverhez jutásával, hamarosan a népi forradalom javára billent a mérleg. Ennek egyetlen célkitűzése: az alkotmányosan megválasz­tott, de a reakciós generálisok részéről száműze­tésbe kergetett köztársasági elnök: Juan Bosch visszahívása volt. (Részletesen beszámoltam erről “A becstelenség netovábbja” cimü cikkemben, 1965 május 12.) Az utolsó pillanatban azonban, amikor a “goril­lák” és zsoldosaik már csak a megadás vagy a biz­tos halál között választhattak, megfordult a kocka. Az Egyesült Államok elnöke — azzal az átlátszó ürüggyel, hogy a Dominikai Köztársaságban tartóz­kodó állampolgárai biztonságát kell, hogy megvéd­je — egész hadihajórajt és tízezernyi tengerész- gyalogost mozgósított a kis ország megrohanására. Az ejtőernyőikkel a dominikai fővárosra zúdított “marinok” azonnal megmutatták, hogy kiknek a védelmére parancsolták ki őket. Gyűrűbe vették az alkotmány visszaállításáért küzdő felkelő csapa­tokat, azután ágyuikkal-gépfegyvereikkel újabb ak­ciókhoz segítették a kutyaszorítóba került gorillák zsoldosait. Mert a fegyveres megrohanás ürügye már első pillanatra hazugnak bizonyult, az Egyesült Álla­mok képmutató diplomáciája és polgári sajtója — immár “birtokon belül” — uj magyarázatokba kez­dett Hogy a nyílt imperialista támadást egy kis ország népe legelemibb önrendelkezési jogának letiprására megindokolja, kijelentették, hogy a fegyveres beavatkozás elkerülhetetlen volt, mert “a dominikai felkelés elfajulhatott volna újabb kommunista kormányrendszer kialakulásáig ezen a földrészen.” Ezt az indokolást az Egyesült Álla­mok képviselőháza még törvényes színezettel is megerősítette. Szótöbbséggel kimondotta, hogy az elnöknek, mint legfőbb hadúrnak meg van a “jo­gosultsága”, hogy komoly kommunista veszély ese­tében fegyveresen megszállathasson bármely latin­amerikai országot. Alig huszonöt évvel Hitler óta — aki hasonló­képpen hadüzenet nélkül fegyveresen rohanta le az európai felkészületlen országokat — ime meg­cáfolódott a neves amerikai iró: Sinclair Lewis ál­lítása, hogy “It Can’t Happen Here” — ez itt nem történhet meg. A “szabad világ” bajnokának, az Egyesült Álla­mok imperialistáinak eme leplezetlen önkényére felhorkant mégis a világ tisztességes közvélemé­nye. Ennek ellensúlyozására valami módon alibit kellett keresni. Semmi sem volt könnyebb, mint mozgósítani Washington mindenre kész latin-ame­rikai lakájkormányait, az un. Amerikai Országok Szövetségét (OAS). Ezek parancsszóra szótöbb­séggel jóváhagyták testvérországuknak: a Do­minikai Köztársaságnak fegyveres megrohanását. Egyben — kiegészítve a tízezernyi marínét pár száz brazíliai és nicaraguai zsoldossal — uj nevet is adtak az amerikai megszálló seregnek (FIP: azaz Amerikaközi Béke Erő). A fegyveres betörő ezzel alibit bizonyított. Ennek utána már megkezdődhe­tett Washington jólismert képmutató diplomáciai akciója. Az elnök az OAS “Béke Erő” szervezete vezetésére leküldötte minden hájjal megkent dip­lomatáját: Ellsworth Bunkert. Ez pokoli ügyesség­gel hamarosan fegyverszünetet hozott létre a szem­benálló két dominikai katonai csoport között. A tízezernyi tengeri gyalogos erejére és a százmillió dollárra rugó pénzajándékra támaszkodva — mely utóbbit Washington folyósította a csődbejutott Dominika állami közigazgatásának — ez nem is volt túl nehéz feladat. (Lásd részletesen The Na­tion II. 7.) Ugyanekkor Washington bizalmi em­bere: Garcia-Godoy, mint ideiglenes köztársasági elnök azt a megbízást kapta, hogy a fenyegető kommunizmustól “megmentett” kis országot nevel­je át az Egyesült Államok szófogadó lakájává. Go- doy első feladata volt, hogy a már' guzsbakötött forradalmi felkelés katonai vezetőit, elsősorban Camanyo ezredest távolítsa el az országból. Annak utána, szerezze vissza a felkelők kezében lévő fegyvereket. Mr. Bunker hathatós segítségével si­került is a feladat első részét megvalósítani. Ca­manyo elfogadta a londoni katonai attasé hivata­lát. így katonái, szakértő vezető nélkül maradtak. A látszat kedvéért ugyanekkor az egyik legvére­sebb gorillát: Wessin generálist is elküldötték Miamiba konzulnak. De még hátra volt a fából vaskarika, a fegyveres megrohanás után annak a bizonygatása, hogy az Egyesült Államok csak azért fojtotta vérbe, kötötte gúzsba a dominikai népi forradalmat, mert “szabad parlamenti választáso­kat” akart azon országban, ahol a nép két és fél év vei ezelőtt, máig is kiható érvényességgel, óriási szótöbbséggel, alkotmányosan megválasztotta már a köztársasági elnököt: JUAN BOSCHT. A válasz­tási komédia le is pergett ez év junius 1-én, azzal a kis “szépséghibával”, hogy a nyolcezernél többet számláló idegen megszálló hadsereg és további többezernyi amerikai dollárral fizetett dominikai rendőr és gorilla-zsoldos “őrködött” a választások “tisztasága” felett. A “szabad világ” játékszabá­lyainak megfelelőleg mégcsak arról is gondoskodás történt, hogy politikai pártok és elnökjelöltek áll­janak egymással szemközt. Mint a Dominikai For­radalmi Párt jelöltje — a közben Mr. Bunker ta­nácsára száműzetéséből hazaengedett Juan OBosch — szerepelt. Az un. Reform Párt jelöltjeként, az előző évtizedes gyilkos és korrupt Trujillo-rend- szer bűnrészese: JOAQUIN BALAGUER lépett föl. Balaguer Washingtonból — hová az áprilisi felke­léskor a népharag elől menekült — tért vissza, mint a State Department bizalmi embere, hogy résztvegyen a “választási harcban.” Ennek ered­ményét Mr. Bunker és az OAS lakájai már jóelőre kikalkulálták. Ravaszul még arra is gondoltak, hogy a Balaguer-nek juttatandó szavazattöbbség csak egy negyedmillióval haladja meg a Juan Bosch listájára engedélyezett félmillió szavazatot. A választási komédia igy sikerrel játszódott le. Johnson elnök — éppúgy, mint annak idején a brazíliai államcsíny alkalmából — táviratilag üd­vözölte az uj köztársasági elnököt: Balaguert. Mint kihangsúlyozta “a dominikai nép büszke lehet ar­ra a nagyszerű bizonyítékára a demokráciának, melyet a most lefolyt választások felmutattak.” Nem tévedek, amikor azt állítom, hogy ez a do­minikai választási becstelenség előjátéka, főpróbá­ja volt annak a másik “demokratikus" választási komédiának, melyet Vietnamban Washington köve­te és a véreskezü katonai diktátor Ky generális készítenek elő a "szabad világ" könnyenhivő kis­Az első harminc nap leforgása alatt nemhogy csökkentek volna az összeütközések a fegyveres forradalmi csapatok és a kormány ügynökei, vala­mint az azokat támogató katonaság között, hanem fokozódtak. Minden nap történnek kisebb összeüt­közések, melyekről csak futólag jelentenek, ha­csak nem végződnek halállal. Az lyen összeütkö­zéseknek néha ártatlan szemlélők is áldozatául esnek, amit szintén a forradalmárok rovására Ír­nak az itteni lapok. A fővárost Körülvették, a kivezető utakat elzár­ták, csak szigorú vizsgálat után engednek keresz­tül kocsikat, teherautókat és még az autóbuszokat is megvizsgálják, az utasokról listát készítenek. Az egyik elfogott kormányvezető: Menendez de la Riva megszökött az FAR fogságából és természetesen elmondta, hol volt elzárva ő és a másik két nagy kormányvezető. De mire a rendőrség, katonaság körülvette a vadregényes kastélyt, a forradalmá­roknak és a másik két fogolynak már csak hült helyét találták. Junius 16-án történt az egyik legnagyobb össze­ütközés, egy rendőr meghalt, négyen megsebesül­tek, de az FAR veszteségéről nem jelentettek. De la Riva ur vezette a harcot, aki a kormánypártot szervezte, de most minden funkciójáról lemon­dott és Miamiba ment. Csak akkor jelentettek minderről, amikor már biztonságban érezte magát, de azt beismerte, hogy elfogatása rendkívüli mó­don megviselte az idegeit és nagyon fél a további következményektől. A hozzá hasonló vezetők a katonai diktátor-kor­mányból lassan elszélednek, de erről csakis akkor jelentenek, amikor több heti ke­resés után nem találják őket az országban. A na­pokban egy magasrangu, öreg generálistól 40,000 dollárt vittek el katonai és rendőri egyenruhában megjelenő gépfegyveresek, persze ezt is az FAR-ra fogják, habár lehetséges, hogy rendőrök vagy rablók voltak az illetők. A kormány julius 1-én veszi át a hatalmat. Meg­hívták erre az eseményre az itt elismert diplomatá­kat, valamint a száműzött Villagran Kramer is je­len lesz, s talán többen az igazi forradalmárok kö­polgárainak szemkitolására. A sok vért vesztett, guzsbakötött dominikai for­radalom egyelőre vesztes maradt a küzdelemben. Főként azért is, mert nem voltak elszánt, céltuda­tos vezetői. A dolgozók forradalmi vezérkarát már az előző gyilkos katonai diktatúrák kiirtották. A katonai csapatok vezetőit, Camanyo ezredest és tár­sait viszont harc közben ravasz taktikával távolítot­ták el. A forradalom zászlajára irt Juan Bosch pe­dig gyenge, ingadozó kispolgárnak bizonyult. El­fogadta, hogy bábként szerepeljen a ravaszul ki­agyalt választási komédiában. Nem követelte, mint előfeltételét a választásoknak, a megszálló idegen zsoldosok eltávolítását. Ostobán elhitte barátai, a “baloldali” latin-amerikai lakájok (Betancourt, Ma­rin Munoz, Figueras és mások) Ígéretét, hogy a bűnbakként odaállított Thomas C. Mann államtit­kár menesztése — aki a leplezetlen “erős kéz poli­tikáját” képviselte — Washington nyomásának enyhítését jelentené Latin-Amerikával szemben. A győztes Balaguer aktiv bűnrészese az előző Trujillo-diktatura rendszerének. Trujillo nevéhez többezernyi gyilkosság és milliárdos korrupció fű­ződik. A gyilkosságok közül külföldön, a colum­biai egyetemen tanító spanyol menekült: Jesus Ga- lindez New Yorkból való elhurcolása és kegyetlen kivégzése ismeretes. (Galindez egy írásában lelep­lezte Trujillo, Washington kegyencének korrupt és gyilkos rendszerét.) Mint egy jólinformált új­ságíró irta: “Az uj elnök: Balaguer, Trujillo lakája és bűntársa, Vninderről tudva-tudott. Még annak a két pilótának későbbeni meggyilkolásáról is, akik Trujillo parancsára repülőgépen hurcolták el Ga- lindezt New Yorkból.” (“Politica”, junius 15. szám). Washington áldásával ilymódon újra a népgyil­kos Trujillo diktatúrájának aktiv bűnrészesét ültet­ték a dominikai dolgozók nyakára. De meddig? Az imperialista amerikai diplomácia — éppúgy, mint Vietnamban — bírja fegyverrel és az adófizetők milliárdjaival. Balaguer egyelőre mindkettőre szá­mit. Máris kérte, hogy a megszálló zsoldos hadsere­get ne vonják ki országából, mert jól tudja, hogy még maradtak fegyverek elrejtve dominikai haza­fiak kezében. Meddig leht a guzsbakötött domi- akit álmában gonosz törpék guzsbakötöttek. De nikai forradalmat fegyverrel és csalafintaság ^al letartani? Emlékezzünk Guliver, az óriás meséjére, akit álmában gonosz törpék guzsbakötötték. De aki amikor felébredt, egyetlen moccanás-roppanás­sal szétszakította kötelékeit. A guzsbakötött domi­nikai forradalom is felébredhet. .. zül, akik most külföldön tartózkodnak. Sokan re­mélik, hogy Juan Jose Arevalo is visszajön addig­ra; neki nagyon sok követője van az idősebb em­berek között, mig Kramert a fiatalság pártolja. Ki­látás van arra is, hogy nemcsak a számüzötteket, hanem a haladó lapokat, folyóiratokat, könyveket is be fogják engedni, melyeket eddig kizártak az országból, mint pl. a mexikói “Siempre Politica”, az “El Dia”, és jó forradalmi könyveket is. Mert a béke csakis úgy állhat helyre, ha golyók helyett eszmecsere folyik majd a társadalmi, gazdasági ügyek megtárgyalására. Ez be fogja bizonyítani, hogy a P.R. kevesebb, vagy nagyobb mértékben forradalmár, mint a mexikói P.I.R., melyik szintén forradalminak vallja magát, de legfeljebb csak 10 százalékban az, habár megengedik az agitácíót a kommunista pártnak és az az egyetlen ország La- tin-Amerikában, mely yankee nyomásra sem sza­kította meg a diplomáciai összeköttetést Kubával. Guatemalában jelenleg igen szegény az iroda­lom, leginkább észak-amerikai propaganda, mint a Look, Time, Life, stb. A mexikói-latin-amerikai érdekeket szolgáló lapokat nem engedik be. Most még a P.R. lapok is (La Hóra és az Impacto) több ellenforradalmi hirt, cikket közölnek, mint a má­sik két nagy napilap, a Prensa Libre és a Grafico. Csak az alelnök, Clementin Morraquin Rojas írá­sainak, vezércikkeinek van értéke a P.R.-t támoga­tó két lapban. Ezért nagyon kevesen ismerik a Dominikai Köztársaságban, Vietnamban és más országokban folyó felszabadulási harcokat, melyek­ről főleg az amerikai hírszolgálat utján értesülnek. Vagyis még kevésbé ismerik a külföldi eseménye­ket, mint az átlagos amerikai lapolvasók. De re­mélhetőleg ez meg fog változni. Tudósitó tfWWWtfWVMWWWMWWWWWWWMWWWW Guayanában — Burnham miniszterelnök in­dítványára — a parlament fél évvel meghosszabbí­totta a gyarmati uralom idején bevezetett rendkí­vüli állapotot. A cél: fokozni az üldöző hadjáratot a Jagan vezette Népi Haladó Párt ellen. S,V\VWÍV\V\XVSV\VVWtVVK.\\W\VW,%\AV\VV\\V\\\\\v\v\\\v\WkVV\\\Wt\%Wk%\\VVmS FOLYTATJÁK A HADIÁLLAPOTOT GUATEMALÁBAN

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents