Amerikai Magyar Szó, 1966. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)

1966-07-28 / 30. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Vance Hartke szenátor is felszólal Rámutat arra, hogy valahánszor békés megegyezésre történt kezdeményezés, Johnson a háború felt okozásával gáncsolta azt el. Thursday, July 28, 1966 ; (Folytatás) A tény azonban az, hogy ha egymás mellé he­lyezzük a békefront és a katonai front eseményeit, látjuk,- hogy valahányszor felmerült a háborúsko­dás csökkentésének a lehetősége, a katonai felfo­kozás nyomban követte azt. A tanárok szigorú óvatosságukban is kénytelenek megállapítani a következőket: “A rendelkezésünkre álló adatok nem bizo­nyítják, hogy a felfokozások kizárólag és első­sorban a megegyezés, vagy tárgyalás ellen irá­nyultak. Az amerikai háborús felfokozások idő­rendbeli tanulmányozása... arra vall, hogy a háborúnak amerikai részről való nagyobbszabá- su megerősítését kevésbé előzték meg lényege­sen növekvő ellenséges katonai mozdulatok, mint inkább időközönként a háború politikai befejezésére irányuló és egyre erősödő befolyá- \ wk," A békéhez vezető utat nem lehet a háború fel­fokozásával elérni, jelentette ki Hartke szenátor. De mivel ez a mi irányvonalunk, melyet Johnson egyik beszédében kinyilvánitott és mellyel más nemzetek nem egyeznek meg, hagyományos bará­taink egyre növekvő kételkedéssel fogadják állí­tólagos törekvéseinket a dilemmából való kiveze­tő ut felfedezésére. — Johnson elnök említett beszédében a követ­kezőket mondta: “Tudjuk, hogy csupán a légi tá­madások nem valósíthatják meg mindezeket a cé­lokat. Mégis a legjobb és ájtatos meggyőződé­sünk. hogy azok a békéhez vezető legbiztosabb út­nak a kellékei.” Mi történt 1964 óta — Had állítsam össze időrendben azokat a ka­tonai erőfeszítéseket, melyek elvágták a háború diplomáciai utón való befejezésének lehetőségét — folytatta Hartke szenátor. Az első 1964. jul. és augusztusban történt, amikor a békére való haj­lamossággal szemben a Tonkin öbölbeli esemé­nyek és három parti erődítmény felfokozott légi bombázása lepett meg bennünket. A második ese­mény 1965 feb. 7-én volt, amikor megkezdtük É. Vietnam bombázását Koszigin orosz miniszterel­nök Hanoi-i látogatása alkalmával. A harmadik háborús felfokozás a Haiphongtól néhány mérföld- nyire fekvő nagyobb áramfejlesztő telep bombá­zása volt. 1964. jul. 23-án De Gaulle elnök haj­landónak mutatkozott értekezletet egybehívni a Genfi Egyezmény részeseinek részvételével. 1964 jul. 25-én a szovjet kormány átiratot küldött 14 nemzethez, akik 1961—’62-ben résztvettek a Laosz ügyében tartott genfi konferencián és átiratban sürgette a genfi konferencia egybehivását, ezzel nyomatékot adva Franciaország kezdeményezésé­nek. 1964. jul. 26-án a Le Monde francia lap köz­lése szerint az NLF vezére a Vietcong nevében ki­nyilvánította készségüket a tárgyalásra minden féllel, stb. Hanoi is jóváhagyta e törekvést, sőt Ki­na is elfogadta a javaslatot. Ezidőben U Thant ENSZ-—főtitkár javaslatot tett a genfi értekezlet összehívására. 1966 május 24.-én az Amalgamated Clothing Workers Unió konvencióján utalt is többszörös békeközvetitésére. —De mi volt az Egyesült Államok felelete mind­ezekre — teszi fel a kérdést Hartke szenátor. 1964. jul. 24-én De Gaulle nyilatkozata után John­son elnök sajtókonferencián ezeket mondta: “Nem hiszünk olyan konferenciában, mely jó­váhagyta a terrort, ezért politikánk változatlan. következő napon, jul. 25.-én újabb 5—6 ezer ame­rikai katonát küldött Vietnamba. Változatlan poli­tikánk — állapítja meg Hartke — az volt hogy tárgyalás helyett ismét felfokoztuk a háborút. De ez nem volt elég. A Tonkin-öbölbeli provokáló tá­madások ellen az észak-vietnamiak panaszt emel­tek jul. 27.-én a Nemzetközi Ellenőrző Bizottság­nál, mely szerint az amerikaik halászbárkákra lö­völdöztek a Tonkin öbölben, dél-vietnami őrha­jók nemcsak megtámadták azokat, hanem a Mad­dox amerikai torpedóromboló fedezete mellett tá­madást intéztek Hon Me és Hon Ngu szigetek el­len. Aug 2-án még súlyosabb eset történt, amikét- az észak-vietnamiak szerint a Maddox behajózott az észak-vietnami vizekre, mire 3 észak-vietnami torpedóromboló megtámadta a törvényszegő Mad- doxot, amely sértetlen maradt, de amerikai repü­lők az egyik torpedórombolót elsülyyeztették, a másik kettőt megrongálták. Az Egyesült Államok azzal védekezett, hogy a tengeren csak 3 mérföld a határ és nem 12, ahogyan azt az észak-vietna­miak állítják. Erre az amerikai bombázók támadást intéztek Észak-Vietnam parti bázisai ellen, elpusztították azokat és vagy 25 hajót megrongáltak. Johnson el­nök ezzel kapcsolatban adta ki a parancsot, hogy megsemmisítő csapással kell hadihajóinknak vá­laszolnak minden támadásra. Ez az újabb ameri­kai harciasság akkor történt, amikor Khanh mi­niszterelnök kormánya megingott Dél-Vietnamban. (Folytatjuk) NYEREGBEN A TRÖSZTÖK Időközönként rámutatunk arra a veszélyre, amit a monopóliumok egyre nagyobb térhódítása je­lent az ország gazdaságában. Wright Patnam, Te­xas állam demokrata képviselője nemrég nyilat­kozott és kihangsúlyozta, hogy “az amerikai ipa­rokban észlelhető gazdasági koncentráció maga­sabb fokot ért el, mint valaha”. A Szövetségi Kereskedelmi Hivatal (Federal Trade Commission) nemrég kimutatást készített, mely képet nyújt az ország iparának egyre keve­sebb kézbe jutásáról. E számadatok alapján tette meg Patnam képviselő nyilatkozatát. 1950-ben az ország legnagyobb vállalata az ösz- gazdaság 38.6 százalékát kontrollálta. 12 évvel ké­sőbb, 1962-ben ugyanezen 100 vállalat a gazdaság 45 százalékát tartotta kezében. E számok továbbá azt mutatják, hogy ennek a 100 iparóriásnak a tulajdonában van az ipari befektetések 55 száza­léka és ők harácsolják össze az ipari profit 58 szá­zalékát. A 100 vállalat közül 41-nek a tőkebefek­tetése meghaladja az egy milliárd dollárt. A gazdasági csúcsponton álló vállalatok vezetői irányítják az ország gazdaságát. Az Egyesült Álla­mokban 180,000 részvénytársaság és 240,000 tár­sas cég működik, de a 100 legnagyobb vállalat dönti el az ipart érintő fontos kérdéseket. “Számításom szerint — mondja Patnam képvise­lő — a száz legnagyobb vállalat az összes cégek parányi százalékát teszi ki, de e száz vállalat tu­lajdonát képezi az ipari befektetések 45 százaléka és ezek könyvelik el az ipari tiszta (adólevonás utáni) profit 55 százalékát. Ha az 1966-os adatok kezünkben volnának, akkor azt mutatnák, hogy a helyzet ma sokkal rosszabb, mint 1962-ben; vagy­is az ország gazdaságának még nagyobb százaléka van a nagy vállalatok kezében.” A Wall Street Journal azt állítja, hogy az or­szág száz legnagyobb vállalata nem mindig egy és ugyanaz. A régiek elesnek és újak lépnek helyük­be. De Patnam képviselő ezt megcáfolja. “Gazdasági erőközpontositás homlokegyenest el­lenkezik a társadalmi demokráciával. A kettő nem egyeztethető össze” — mondja Patnam. Ezért sür­geti, hogy a trösztellenes törvényt fokozottabb mértékben kell érvényesíteni. Nem fér kétség ahhoz, hogy Patnam képviselő­nek igaza van. Demokráciánk fennmaradásának napjai meg vannak számlálva, ha nem akadályoz­zuk meg a monopóliumok erejének állandó növe­kedését. (A fenti cikket a szervezett vasúti munkások hivatalos lapjából a “Labor”-ből vettük át.) Szerk. megjegyzés: A monopóliumok korláto­zásához néppárt uralomra jutása szükséges. A mai kormány nem gátolja, hanem előmozdítja a mono­polisták hatalmát. KINZÓKAMRÁT FEDEZTEK FEL Guatemala. — A kínzásokat, gyilkosságokat, melyeket az itteni katonai diktatúra követett el, most mind jobban ismertetik. Két élve megme­nekült elbeszélése szerint a Finánc Laktanyában, mely az elnöki palota és az országház közvetlen közelében van, “kinzókamrát” fedeztek fel, véres nyomokkal, felírásokkal, az áldozatok neveivel, akiknek legnagyobb része nyomtalanul eltűnt. A véres kézlenyomatokat és a kínzók neveit kiírják és lefényképezik. Odavitték a 28 eltűnt fogoly hozzátartozóit is, akik sírva fakadtak a véres nyomok láttán. Úgy hiszik, hogy fiaik, férjeik, testvéreik is itt lettek halálra kínozva. Nem csoda, hogy hiába keresték az eltűnteket a rendőrségen, mert ott nem is voltak, nem is lehettek bejegyezve. Minden érdeklődésre azt a választ adták, hogy az ilyen ügyek nem tartoz­nak hozzájuk. Most ennek az ügyosztálynak a főnöke 6 megnevezett kínzóval együtt eltűnt. Ezek között volt a két kínai Lee-testvér. (Nem lehet tudni, hogy Chiang Kai Shek, vagy Samu bácsi küldte ide ezt a két kinzómestert.) A vád­lottakkal együtt a kinzó eszközöket is eltüntet­ték, csak a két áldozat elbeszéléséből tudtak ró­luk. Azzal kezdték a kínzásokat, hogy elszedték a cipőket és véresre verték az áldozatok talpát, kezét. De sok másféle kínzásról is beszélt a két élve megmenekült az újságíróknak és a hatósá­goknak. Az egyik élve megmenekült diák az egyeten hallgatók szövetségének őrizete alatt áll, mely­nek tagjai közül többen eltűntek; ezeket valószí­nűleg szintén a kinzókamrákban kínozták. A kormány ki akar egyezni a lázadó diáksággal és az FAR-ral, hogy hagyják abba a fegyveres har­cot, a kormány majd kivizsgálja az ügyeket és megbünteti a bűnösöket. (Ha meg tudják fogni őket.) Ugyanakkor beismerik, hogy az FAR-nak fegyveresen kellett harcolnia a volt katonai dik­tatúra ellen. A fegyverek beszolgáltatását, még nem kérik, mert — mint mondják — arra még szükség lehet, ha a reakció vissza akarna ülni a nép nyakára. A külföldre menekülteket pedig nemcsak tárt karokkal várják vissza, hanem jó spanyol szokás szerint, meleg ölelésekkel. Tudósító A Vietnami Hazafias Front szolidaritásra hivja fel a világ népeit A Vietnami Hazafias Front központi bizott­sága rendkívüli ülésén felszólította a VDK la­kosságát a vietnami nép szolidaritásának meg­szilárdítására, valamint arra, hogy egységesen tegyenek eleget Ho Csi Minh felhívásának. A ha zafias arcvonal felkéri az összes békeszerető né­peket, hogy nyújtsanak az eddiginél is nagyobb erkölcsi és anyagi támogatást a vietnami népnek, szigorúan Ítéljék el az amerikai imperialistáknak a háború kiterjesztésére irányuló terveit, s kö­veteljék tőlük, hogy fogadják el a VDK kormány­nak és a Nemzeti Felszabadító Frontnak a válság megoldására vonatkozó nyilatkozatait. A Vietnami Szakszervezeti Szövetség az 1954. évi genfi egyezmények aláírásának 12. évfordu­lója alkalmából felhívással fordult a világ dol­gozóihoz és szakszervezeteihez. A felhívásban köszönötet mond azért a támo­gatásért, amelyben a világ dolgozói és szakszer­vezetei eddig is részesítették a vietnami nép igaz ügyét. A Vietnami Szakszervezeti Szövetség fel­hívja a világ szervezett dolgozóit, mindenütt akadályozzák meg az amerikaiak vietnami agresz- szióját segítő fegyverek és katonai felszerelések gyártását, berakodását és elszállítását, ezzel is segítsék a vietnami nép harcát az amerikai im- peralizmus ellen. A saigoni amerikai katonai parancsnokság szóvivője ismertette, hogy Dél-Vietnam leg­északibb megyéjében, a Hastings fedőnevű had­művelet során heves harc volt amerikai tengerész- gyalogosok és partizánok között. A szóvivő beis­merte, hogy az amerikai tengerészgyalogosok súlyos veszteségeket szenvedtek. A hírügynökségek jelentései szerint, az ameri­kai bombázórepülőgépek több hullámban óriási tá madást intéztek a VDK területén levő célpontok ellen, lőttek és bombáztak lakott területeket Ha­noi és Haiphong közvetlen közelében. Az első je­lentések szerint a légvédelem rakétaegységei, légelháritó lövegei, a légierők repülőgépei tiz tá­madó gépet lelőttek. Ezek közül ötöt rakétákkal pusztítottak el, kettőt pedig a néphadsereg légi­erőinek repülőgépei lőttek le. Több amerikai pi­lóta fogságba esett. Az International Nickel Comp. 16,000 munkása sztrájkba lépett. Lejárt a kollektiv munkaszerző­dés és az uj szerződésben nem tudtak megegyez­ni az Acélmunkások Szakszervezetével. G+J. William O. Douglas, a Legfelsőbb Bíróság tag­ja Pekingbe utazik egy hónapos tanulmányútra. WWWWWWVWVIJVtfWWWWVWVUVWWV' t/Cbé. ! RÉTESHÁZ ÉS CUKRÁSZDA \ ! 1437 THIRD AVENUE, NEW YORK, N. Y. j ! (A 81-ik Street sarkán) — Telefon: LE 5-8484. ] j Mignonok .születésnapi torták, lakodalmi, Bar- ] » Mitzvah-torták. — Postán szállít,unk az ország ' minden részébe. — Este 7.30-ig nyitva 4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents