Amerikai Magyar Szó, 1966. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1966-12-15 / 50. szám
Thursday, December 15, 1966 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 11 Illés Endre: KÉK-E A KÉK BESSET? ★★★★★★★★★★★★★★★★ (Isztambuli képek) Zöld ág Milyen hosszú utca ez, s még hosszabb a neve — elszántan kibetüzöm: Meclisimebusan caddesi. Szédülök. Most szálltam le a hajóról, ez az első isztambuli utca, amelyik befogadhatna. De egyelőre nem fogad be. Hatos—nyolcas sorokban autók rohannak az Aranyszarv felé. Úgy i'ohannak — egymás elé vágva — mintha menekülnének. Percek óta tart az áramlás, a rohanás. Mindent elfoglalnak. Tülkölnek, toporzékolnak, már-már átugorják egymást. Felrohannak a járdára, de rögtön visszafurakod- nak a tömegbe. Mert a járda is járhatatlan: itt is kocsik állnak, hosszú, kaján sorban. Szűk firenzei vialékon tapadtam már házfalakhoz ; autócsordákba szorulva. Rómában, a Termini előtt, belemerészkedtem az élő-mozgó kocsifolyamba; Párizsban is sikerült átkelnem a Rivolin vagy a Champs-Élysées-n, még szabálytalanul is, piros jelzésben. De itt nincs semmilyen jelzés, nem látni közlekedési rendőrt. Ezt a lihegő, hörgő nyájat szöcskeugrások és szöcsketürelmetlenség feszíti. Idegenben vagyok. Nem értem őket, és ők nem értenek engem. Körülnézek, mibe fogózhatnék, mielőtt beereszkedem a mély vízbe? Noénak egy galamb hozta a zöld ágat, a reményt. Nekem — váratlanul — egy kedves, kicsi szamár. A vonagló, toporzékoló kocsik áradásában, középütt, egy szamár kocog derűsen, közömbösen. Pillantásra sem méltatja maga körül a vérszomjas motorokat. Kocsi elé fogták, hát huzza a kocsit. Ez a szürke, kedves szamár bátorít fel: itt is csag úgy keli közlekedni, mint másutt. Közömbösen s némi szerencsével. Ismerősök, rokonok Már járom Isztambult. Talpam alatt ropog a homok. Ropog, mert ezeket a hegynek futó, kanyargó sikátorokat talán II. Szülejmán óta nem söpörték. Az óvárosban egy öregasszony váratlanul szőnyeget térit a kövezett, szűk utcácska közepére és kétszáz kefét rak le maga elé, majd a keféi mellé telepszik és árulja őket. Berántanak egy ajtó nélküli boltba és hosszú pálcikára fűzött, sercegő, sült kecske- és ürühust tartanak a szám elé. Az egyik bazárban rögtön egy gyűrűt akarnak az ujjami’a huzni. Mámorosán tolakszik mindenki. Kávét főznek és szőlőt kínálnak. Nemrégiben még szédültem, most részeg vagyok. , Részeg a sok ismerőstől. Hiszen amit látok és hallok, amit hozzám dörgölnek, belém öntenek és rám kennek, az mind-mind édes hazai szó. Egytől egyig a magyar nyelv török származású jövevényszavai. Homok, söpör, iirü, kecske, kefe, gyűrű, mámoros — ezekkel az izekkel, tárgyakkal, fogalmakkal még az uráli őshaza korában, a vándorlásokban, majd a bizánci követ járások idején s legutóbb a mohácsi vész után ismerkedtünk meg. Otthon szürke, egyszerű, hétköznapi szavak. Hogy török eredetűek? Csak az tudja, aki még az egyetem padjaiban tanulta ezt róluk. Magam is régen megfeledkeztem származásukról De itt belém hasit a felismerés, a lényegük, a hamisitat- lanságuk, az ősi jelentés: hát persze, ilyen az ere••••••••••••••?••••• denféle háborús uszitónak, bajkeverőnek nevezett”. ★ A bevezetőben utaltunk a leleplező kettős képre, amelyet a hivatalos amerikai nyilatkozatok nyújtanak. Annál egyöntetűbb, élesebb rajzolatú azoknak politikai képmása, akik a háború kiterjesztéséért felelősek, és tudatosan szemet hunyva a lehetséges következmények előtt, nemcsak az indokinai térség, hanem más övezetek, az egész világ békéjét veszélyeztetik. deti findzsa, amit éppen ajkamhoz emelek, ilyen a tar koponya, amit otthon csak kopasznak mondanék, ilyen a szeplő, amit a déli nap éget az arcra, ilyen az igazi kék, mint itt a magasság. Járom az óvárost, s itt nyüzsög előttem minden török eredetű szavunk: a zseb és a szattyán, a tükör és a paplan, a kapu és a tolmács. Ha csalni akarnék, sem csalhatnék: az isztambuli óvárost, a parányi boltokat, a kirakatokban a bársonyt, a tepsiben a pitét, az arcokon a pajzán biztatást, a zsebben az elköltendő pénzt, a ládákban a sárga gyümölcsöket, a tolongó, özönlő sokaságot, a közeli tengerszagot — ezt mind-mind csak hazai szóval jeleníthetem meg. Mert a parányi, a bársony, a tepsi, a zseb, a sárga, az özön, a tenger is kölcsönzött szavunk, tőlük kölcsönöztük, ezeknek az óvárosiaknak az őseitől, hogy többé ne is adjuk vissza őket. Nagy pillanatok. Meg akarok idézni valamit — és az idegen világ a legilletékesebb szavakkal kínálja magát. De nem mégsem. Isztambulban több a galamb, mint Velencében. Itt topognak, tolonganak a Yeni Valide-mecset előtt, és röpködnek, csapkodnak, turbékolnak a fedett bazárban, a bazárlabirintus utcáiban, az áruk, ánusok és vevők fölött. Olyan közvetlen és ajándékozó kedvvel, mint nálunk a Népköztársaság utján a verebek. A galambokat nem hagyhatjuk ki az isztambuli képből. És a galamb mégis szláv eredetű szavunk. Érthetetlen. Papucs, papucs, papucs Kicsi gyerekpapucs. És felnőttek lábára kívánkozó, komoly papucs. Mindenféle papucsot árulnak. És persze a papucs is török szó — mi más lehetne? Kék selyemben arany szálak. Bordó alapon arany díszek. Zöld bársonyon arany ragyogás. Ez mind-mind papucs. Még az elegáns Istiklál cadde- sin is nyüzsög a sok eladó papucs, bent a boltokban és kint a járdán. Néha száz pár is a járdán. Egymás mellett, mint a lányok, amikor arra várnak, hogy táncba vigyék őket. Ez a város a papucs őshazája. A fiatal bizánci császárnők abban a pillanatban váltak császárnővé, amikor a biborpapucsot a lábukra húzták. A papucs itt nem kényelmet, nem az eltespe- dést jelentette. Az előkelő papücsviselettől elválaszthatatlan volt a nők könnyű fátyollénye. Nehéz borok helyett csak illatosított vizet ittak. Hogy vékonyan szabott maradjon a testük, csak a legéteribb ételeket ették. Reggel gőzfürdőkben áztak, utána sokáig úsztak és a testüket nem szorították le szűk övékkel és ruhákkal. Hát papucs alatt nyögtek itt a férfiak ? Papucs alatt tartották őket? Papucs alatt szuszogtak? Papucs vitte a kormányt? Ó, nem. A papucs a női lábfej erotikus hatalmát hirdette. És ezzel a nő tulajdonképpen feladta saját értékrendjét. Értéke attól a tetszéstől függött, amit talpának erogén zónája kiválthatott. Tehát a férfi ízlésétől függött, a férfi tetszésének, értékelésének szolgáltatta ki magát. A bizánci cipőcske és a török papucs a férfi uralmát hirdeti ma is. Taxi Taxik rohannak a tengerparton, taxik freccsen- tik szét az óváros szűk utcáiban a tolongókat, taxik rohannak felfelé az Istitklál utcán a nagy szállodákhoz, taxik vesztegelnek a mecsetek előtt, taxik igyekeznek a Topkapi kertjei és kioszkjai irányában. Soha sehol nem láttam ennyi taxit, mint itt, Isztambulban. És nem kopott, fáradt, zörgő kocsikat — csupa Chevroletét. Megbizható közlés szerint a városban húszezer kocsi fut, s közülük tizenötezer a taxi. Néha percekig nem látni más kocsit, csak taxit. S még ennyi sem elég. Az isztambuliak úgy szeretik a taxit, hogy a foglalt kocsikat is minduntalan megállítják. Ha csak ketten-hárman ülnek a taxiban, perceken belül betelepszik hozzájuk még egy-két újabb utas. Mennek egy ideig, egyezkednek, majd valaki kiszáll, a többiek továbbutaznak. Ismét beszállnak, ismét kiszállnak, az utasok állandóan vegyülnek- cserélődnek — és a taxik nyugtalanul, pihenés nélkül egyre rohannak. Isztambulban több a taxi, mint hajdanán a papucs. Ami megállított Egy gyerekjáték állított meg. Fent, a finom Taksim tér közelében egy finom kirakat közepén finom színezésű doboz állt. A doboz felső lapján szürke egerek rohangáltak és vörös pókok lépdeltek-ugráltak óvatosan, áldozatra lesve. A doboz alján mágnest mozgathatott valamilyen elmés szerkezet, és ez a láthatatlan mágnes futtatta az egereket és ugráltatta a pókokat. Az egerek olyan vadul rohangáltak, hogy már- már azt vártam, leugranak a dobozról, nekifutnak a kirakatüvegnek, áttörik és szerteszélednek az utcán. A vörös pókoktól féltem. Hátározottan, félreérthetetlenül viszolyogtam és féltem. Vajon ki tervezte ezt a játékot? És akad-e gyerek, aki játszani tud majd ezekkel az egerekkel és pókokkal? A Hauff-mesék jutottak eszembe. Azokban halmozódnak ilyen morbid fordulatok: hajófenékre zárt gyerekek, fulladás, halál, levágott fejek és visszaragasztott tagok, kisértő kisértetek, s mindez ragyogásba és vaskos humorba mártva/ Én mindig Andersent szerettem. Ami meghökkentett Meghökkentett, hogy milyen terheket bíznak a teherhordókra. Láttam egy férfit, aki három varrógépet vitt a hátán. Az óváros egyik zsúfolt utcájában láttam őt. Előregörnyedt, fejét beletúrta a tömegbe, és helyet kérve, ordítva, tántorogva vitte a három varrógépet. Láttam egy másik férfit, aki három megrakott gyümölcsösládát szállított valahová. Az egyik ládát a fejére döntve vitte, a másik kettőt a hátán. Láttam egy gyereket, húsz dobozt kötöztek a hátái*a. Nem hinném, hogy üres dobozokat. Láttam egy asszonyt, aki egy telitömött zsákóriás alatt fulladozott. A régi Isztambul utcáján jártam, s kételkednem kellett: feltalálták-e már a kereket? Ezek a teherhordók a múltból maradtak itt. A márványtestü bizánci udvar és a Gülhane-kert kioszkjaiban arany trónon ülő szultánok mögött ezek a teherhordók éltek és táplálták a várost, a Poliszt, a nagyra duzzadt fejet, ők a hid a múlt és a jelen között. A Galata-hidnál régibb hid. Kérdés és felelet Hogy a Kék mecset kék-e? Feledhetetlenül szép és kék. Hogy az Aya Sofya büszke kupolája ötvenöt méter magas-e? Miért kételkednénk benne? Hogy az egykori szultáni palota kincseskamrájában őriznek-e negyvenöt kilogramm sulvu arany gyertyatartókat? őriznek. Láthatók is. Hogy Sinan mecsetje még az Aya Sofyánál is szebb? iká Nekem jobban tetszett. Hogy a Galata-hid átnyulik-e a szépségbe, a valószínűtlenségbe, a keleti álomba? A bédekkerek igy mondják. H—U—M—O—R A napokban hallottam az alábbi kedves történetet: Egy hölgy a mosógépek között válogat a műszaki áruk boltjában. — Ezt tessék megvenni — mutat az egyik gépre az eladó —, ezt még a gyerekek is tudják kezelni! — Sajnos, a régebbit is tudták! — sóhajt fel a hölgy. — Ezért kell most uj gépet vennem! — Tiz deka szalámihoz két véget csomagol? ; — Téved a kedves vevő, csak az egyik a vég, a másik a kezdet. ÚJBÓL KAPHATÓ! ORSZÁGH LÁSZLÓ: Angol-magyar és magyar angol ZSEBSZÓTÁR Kötetenként $2.50 és 25 cent posta- és csomagolási költség Megrendelhető a Magyar szó Kiadóhivatalában, 130 East 16th Street, New York, N. Y. 10003 címen V. F.
