Amerikai Magyar Szó, 1966. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1966-11-17 / 46. szám
Thursday, November 17, 1966 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 3 Paál Máthé: Sírva vigad a magyar (avagy a “szabadságharcosok” vezéreinek halotti tora) A miami-i Kossuth rádióprogramon időközönként elhangzik egy dal, melynek szövege és dallama emlékeztet arra, amit valaha az öreg asszonyok a halottas háznál énekeltek a megboldogult lelki ürvé- ért és hogy kedvükre kisírhassák magukat. Az van a dal szövegében, hogy a magyar nép rabságban van, nyomorog és siratja elvesztett szabadságát. A refrén viszont avval vigasztalja, biztatja a magyar népet, hogy ne sírjon, mert a tengerentúli szabad földről a “hős” szabadságharcosok, fegyverrel á kézben majd hazamennek és kivívják nekik a szabadságot. Nem tudom, hogy ezt a sirató éneket a “Radio Free Europe”, vagy az “Amerika Hangja” továb- bitja-e és eljut-e a kéretlen vigasztalás Magyar- országra? Egyet tudok, hogy a szülőhazában a magyar nép nemcsak nem sir és szomorkodik, hanem nagyon is vidám. A szórakozóhelyek tele vannak és a vidám, boldog élet megcáfolja a régi mondást, hogy “sírva vigad a magyar.” Az óhazai nép nem várja a felszabadulást az Amerikába szökött, levi- tézlett uraktól. Szabadságát már elnyerte 1945- ben, az amerikai, orosz és más szövetséges hadseregek segítségével, melyek nagy áldozatok árán verték szét a náci-nyilas, fasiszta hadseregeket. A magyar nép most lelkesen és jókedvben teremti meg a maga boldog jövőjét. A sirás-rivás most itt van, a hazulról örök időkre kiebrudalt “szabadságharcqsok” között, akik itt siratják végleg letűnt uralmukat, mely ezer éven keresztül nyomorította a magyarok életét. Nekik nem énekelhetünk vigasztaló énekeket, számukra nincs remény, sem feltámadás. Már itt is elvesztették a becsületüket, nemcsak az öreg amerikások, hanem azok előtt is, akik velük együtt szöktek ki. Túlnyomó többségük — amint ezt a vezér urak maguk is beismerik — belátja tévedéseit. Amellett, hogy fogadott hazájuknak jó polgárai, megbecsüléssel és szeretettel gondolnak szülőföldjükre, ahol rokonaik, honfitársaik emberséges, gondnélküli életet élnek és személyesen is meggyőződtek arról, hogy a magyar nép szorgalommal építi a maga “Amerikáját” a szülőhazában. Csak bele kell nézni lapjaikba, hogy lássuk egymás közti marakodásukat a soha meg nem valósuló konc felett. Mivel teljesen egyedül maradtak, nemcsak a “szökevény” 56-osokat átkozzák, akik elhagyták a “zászlót”, hanem az amerikai kormányzatot is. Amig a hidegháborúhoz szükség volt rájuk, addig a kormány fizette őket, de most, mint a kifacsart citromot, félredobják őket. A kormány most hivatalos nyilatkozatokban a szocialista országokkal való megegyezést és kereskedelmi kapcsolatok szükségességét hirdeti. A kormánynak esze ágában sincs az 1956-os ellenforradalom — amelyben pedig az ő kezük is benne volt —, hogy annak tizedik évfordulóját emlékünnepély ill. pénzszerzés lehetőségére hivatalos nyilatkozattal alátámassza. Hát itt van a kutya eltemetve. Az előjelek azt mutatják, hogy az amerikai magyar dolgozók “nem tejelnek le”, ezért a Washingtonban tervezett nagy bankettre — amelyen Nixon lesz a díszvendég és állítólag 30 szenátor is jelen lesz —, 25 és 10—15 dolláros belépőjegyeket árulnak. Abban reménykednek, hogy ha már a magyar dolgozók nem mennek el, legalább egyszer fizessen az uri- nép és mivel a választások előtt vannak, a megjelenő politikusok is adják le az oöulusukat. A "kereszt és kard" Mutatja, hogy mennyire nem törődik a magyarság handabandázásukkal a “Kereszt és Kard” mozgalom nevű tiszta náci alakulat., melynek “vezetője” Vasvári Zoltán. Nem elnöke a társasáénak, hanem Szálasi mintájára, aki felakasztása előtt “Országvezető” volt, ő is “vezető” lett. A “Kereszt és Kard Mozgalom” ('melynek katonai csoportja az ár- valányhajas “Lövészek”) vezetője elhatározta, hogy minden héten egy másik amerikai magyar települést fog “megszállni”; ezzel akarja felhívni a világ figyelmét az 56-os ellenforradalomra. A terv szerint a “Vezető” és a “Mozgalom” tagjai hosszú autókaravánnal indulnak a “megszállásra” kijelölt város felé; a város határánál a “megszállandó” váróból autók százai csatlakoznak a karavánhoz és együtt vonulnak be a városba. Ennek első leirá- sát a pittsburghi magyar lapban olvastuk. A “megszállást” jól megszervezték. Nemcsak a lapokban hirdették, de levélben és telefonon is felhívták a pittsburghi magyarokat a csatlakozásra és pontosan megjelölték a találkozás helyét és idejét. A karaván meg is érkezett, igaz, hogy nem a kocsik százával, hanem mindössze 9, mondd kilenc autóval. A szerkesztő bajtársakon kívül azonban egyetlen pittsburghi magyar sem csatlakozott hozzájuk. Hosszú várakozás után kénytelenek voltak a 10 kocsival “megszállni” Pittsburghot, amit ugyan a kutya se vett volna észre, ha nem lett volna a kocsi elején magyar zászló és tetején fekete koporsó. így szállták meg a “Kereszt és Kardosok”, no meg a “Lövészek” Pittsburgh városát. Onnan tovább mentek Hazelwood “megszállására”, ahol pontosan ugyanaz történt, mint Pittsburghban, azzal a különbséggel, hogy az ottani Magyar Házban nagy sereg öreg magyart, régi amerikást és “szabadságharcost” találtak, akik vígan billiárdoztak, kártyáztak, iszogattak. De ezt a szórakozást nem voltak hajlandók abbahagyni a megszállás kedvéért. A “Megszállók” hosszú orral mentek vissza Clevelandba. A szerkesztő igy fejezi be a tudósítást: “... felesleges minden kertelés — a pitts- burghiak kényesen távol tartották magukat a KKM autós felvonulástól, öreg amerikások, volt dépék és szabadságharcosok egyformán! Ennél jobban kiszínezhetném ennek a gyászos, szomorú vasárnapnak a történetét, de nem teszem” — fejezte be siralmas beszámolóját a szerkesztő és a következő héten ezekkel a szavakkal vonta le a tanulságot: “A lepergett tiz esztendő során, sokkal előbb, mint ülett volna —, ‘kihullt a férgese... ’ eltűntek azok a magyarok, akik csupán csak haszonlesői lettek a magyar szabadságharcnak, mely ha nem jön, — sohasem ismerik meg a dollárt!!!! “Ma már szinte maroknyi azoknak a száma, akik a tízezrekből megmaradtak és becsülettel, emelt fővel vallják, hogy harcoltak a magyar szabadságért. Akiknek minden szavából és tettéből látszik, hogy nem bankszámlájuk degeszretömése az életcéljuk, hanem éjt-napallá téve tovább harcolnak! “A többiért nem is kár! “A mához érve meg kell vallanunk a tárgyilagosság hűvösségével: — nem szabad, hogy elvakitsa szemünket a keserűség égető könnye, amiért szinte elviselhetetlen fájdalommal látjuk sorsunkat! Hogy a nyugati, szabad világban, Európában és itt is, megint semmi érdeklődés sem tapasztalható a magyarság felé!” Bizony igy van ez, Szerkesztő Ur! Egyre nehezebb időket élünk! Mindinkább nehezebben lehet megélni az 56-ból! Meg kell próbálni tisztességes kereset után nézni. Pedig elhihetik, hogy még a legalantasabb munka is tisztességesebb megélhetést nyújt, mint a magyar nép elárulása. Visszatérve a cikk elején említett Kossuth rádióműsorra: az “ünnepi” program háromnegyed órán keresztül öntötte magából a legförtelmesebb gyűlöletet, nemcsak a mai magyar rendszer, hanem az amerikai kongresszus iránt is. Azért, mert a kongresszus a múltban sem volt és még most sem kapható a harmadik világháborút kiprovokálni azért, hogy az Eszterháziak, Weisz Manfrédek és szolgabiráik újból a magyar nép nyakára üljenek. Jóleső érzés fogott el, amikor a Kultur Klub rádióórájának a vezetője válaszképpen elítélte a gyűlölködést. Rámutatott arra, hogy a fasiszta nyilas uralom milyen borzalmas vérveszteséget okozott Magyarországon. Ennek következtében nemcsak 200 ezer fiatal magyar pusztult el az orpsz harctéren, de több mint 600 ezer ártatlan nő. gyermek és öreg magyar pusztult el a munkatáborokban és a gázkamrákban. A leadó a békét, a szere- tetet, az emberek kölcsönös megbecsülését hirdette és a műsort Várnai Zseni gyönyörű versével és a magyar himnusz elszavalácával fejezte be. Példát adott evvel Miami magyarságának a békés egymás mellett élésről és az emberi szeretetről. A nerkesifő megjegyzése Paál Máthé fenti cikkének megírása óta olvastuk Szebedinszkv Jenő ur siránkozását a “Magyarság” október 28-i számában, melyben beszámol a washingtoni nagy ünnepi bankettről. “Gyászos fekete betűkkel” ir Szebedinszky szerkesztő az óhazát gyalázók bankettjéről. Nem volt ott Nixon, a volt alelnök. Nem volt ott egyetlen egy szenátor sem a beígért harmincból. A 435 képviselőből egyetlen egy jelent meg, Edward J. Der- winski, aki elmondta beszédét és azonnal kisurrant a teremből. Nem voltak ott a demokraták. Nem voltak ott a republikánusok. A “Magyarság“ szerkesztője elkerülhetetlenül arra a következtetésre jutott, hogj: "EGYEDÜL VAGYUNK!" "Az emberek közelebb kerülhetnek egymáshoz" 1 A bankett egyik szónoka B. Bozell, katolikus újságíró, többi közt a következőket mondotta: “Most valami uj korszak kezdetén vagyunk, amikor valamiféle nagy-nagy humanitárius eszme van kibontakozóban. Az emberek... keresik a lehetőséget, aminek révén közelebb kerülhetnek egymáshoz." Aki a banketten megjelent, e szavak hallatára "megdermedten ült helyén és hallgatott". Szebedinszky szerkesztő beszámolója szerint. Igen, az 56-os eseményeket maguk javára felhasználók megdermedtek, amikor azok, akik becsületes munkával keresik meg mindennapi kenyerüket, “közelebb kerülnek egymáshoz.” Ök rettegnek az ilyen egységtől. A magyarok széthúzása, a magyar honfitársak egymásközti ve- tekedése, malmukra hajtja a vizet. Ők azt akarják, hogy az amerikai magyarok harcban álljanak óhazai testvéreikkel. Az idők haladása szemben áll érdekeikkel. Hazájuk ócsárlása egyre süketebb fülekre talál. Az amerikai magyarok egyre nagyobb számban látják az óhaza fejlődését, a magyar nép jólétének emelkedését. Szebedinszky szerkesztőnek igaza van amikor megállapítja az 56-osok önmaguk által kinevezett vezetőiről, hogy "egyedül vagyunk". Ez a szétválási folyamat egyre mélyül. Az 56-osok, akik gyárakban, irodákban, műhelyekben helyezkedtek el és becsületes munkával keresik kenyerüket, közelednek azokhoz a honfitársaikhoz, akiket már régen az óhaza elhagyására kényszeritett az éhség, a nincstelenség, a nyomor. Az 56-osok közül már több ezren hazalátogattak és ott saját szemükkel látták az egyre javuló helyzetet, az ország építését, a dolgozók életszínvonalának emelkedését. Baráti és honfitársi kezünket nyújtjuk mindazoknak, akik hasznos polgárai fogadott hazánknak s hűségesek maradtak szülőhazánkhoz. Sokkal több az, ami egybefüz, mint ami elválaszt bennünket. Érdekünk azonos az amerikai összmagyarság érdekeivel. Az egységet hirdetjük az amerikai magyarok között, valamint az amerikai és az óhazai magyar testvéreink között. Aki útjában áll ez egységnek, azt az amerikai magyarok egységtörekvése a történelem szemétdombjára veti. A washingtoni nagy bankett — halotti tor volt. Ez a halotti tor — az amerikai magyarság újjászületésének, egységmozgalmának a kezdetét jelenti A néger diplomatákat is elkülönítik Dél-Afrika kormánya barátságos viszont kíván fenntartani az újonnan függetlenné vált Botswana és Lesotho szomszéd államokkal, de elkülönítő, “apartheid” politikájához híven nem engedi be a néger diplomatákat a fővárosba, Johannesburgba. Ebben a kényes helyzetben a johannesburgi kormány azt a “zseniális” megoldást találta, hogy a városon kívül a repülőtér közelében, a diplomaták számára külön lakosztályokat és irodákat épit. Ott a néger államok követei és megbízottai tárgyalhatnak a dél-afrikai vezetőkkel, azután hazarepülhetnek anélkül, hogy betérnének a fővá^ rosba. KÉZ KEZET MOS Az "Arnerika-ellenes" Bizottság pénzelte a tanút Az úgynevezett Arnerika-ellenes Bizottság, a HUAC, nemrég kihallgatásokat tartott a háború- ellenes tüntetők “tevékenységének kivizsgálására.” Az egyik beidézett tanú Phillip A. Luce volt, aki azelőtt a Progressive Labcr Movement, baloldali szervezet aktiv tagja és szervezője volt és most a besúgó szerepét töltötte be. William Hitz, a bizottság volt ügyésze, memorandumban nyilvánosságra hozta, hogy a bizottság, egy hónappal a kihallgatások előtt alkalmazási szerződést ajánlott fel Lu- cenak, melyet helybenhagyás végett a képviselőház egyik albizottságához nyújtott be s amelyet az albizottság a tanú vallomása után egy héttel helybenhagyott. Októberben Wayne L. Hays, ohioi demokrata képviselő kongresszusi beszédében mondotta, hogy Mr. Luce tanúvallomása után 1000 dollárt kapott a HUAC-tól. ★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★•fr*-*'******** ELLENTMONDÁS: EGY HÁTRALÉKOS ELŐFIZETŐ!
