Amerikai Magyar Szó, 1966. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1966-11-10 / 45. szám
8 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, November 10, 1966 Kommunisták és katolikusok Alant közlünk egy olaszorszzági jelentést. Tesszük ezt azért, mert úgy véljük mi, haladó szellemű amerikai magyarok tanulhatunk a riportból: hogyan dolgozhatnak különböző politikai álláspontot képviselő és különböző vallásunk a köz ügyében. Itt az Egyesült Államokban minden becsületes magyar kell, hogy együtt működjön honfitársával a vietnami háború ellen, a szövetségi nyugdíj fölemeléséért és az amerikai és óhazai magyarok közti testvéri barátság kifejlesztéséért. [ Szerkesztő Az olasz kommunisták és katolikusok közötti párbeszéd hovatovább nem törekvés csupán. Még gyámolitásra szoruló hajtás ugyan, de már megfogható valóság. Triesztben például a kommunista fiatalok tüntetést szerveztek a vietnami nép harcának támogatására, az amerikai agresszorok elitélésére. A felvonulásra meghivták katolikus társaikat is. ők a részvételüket ahhoz a feltételhez kötötték, hogy a kommunista ifjak menjenek el a vietnami nép megsegítéséért szervezett könyörgésükre a papi szeminárium templomába. Jgy is történt: a sok ezres felvonulásra, papjuk vezetésével, nem kevés katolikus ifjú jött el. A kommunista fiatalok válaszul részt vettek a vietnami népért könyörgő misén, amelyet e háborúval kapcsolatos közös vita, majd egyetértő kézfogás követett. Csak a Corriere della Sera verte félre a harangot, amikor ordító címekkel közölte: “A kommunisták megszállták a templomot”. Az osztályharc és a gondviselés Torinóban, egy kúriai prelátus vezetésével működik egy katolikus klub, amelynek sok fiatal munkástagja van. A város kommunista pártszervezete sorozatosan közös rendezvényeket tart ezzel a klubbal. Együttes vitát szerveztek a vietnami kérdésről, a béke védelmével kapcsolatos feladatokról, a munkások és a szakszervezetek helyzetéről, a munkáselbocsájtások elleni közös tiltakozó akció szükségességéről. A városi pártbizottság fiatal, rokonszenves titkára, Adalberto Minuc- ci epr katolikus aktivista számára tartott előadást a kommunista mozgalom mai irányvonaláról. A kommunisták aktivaértekezletén viszont egy tekintélyes és haladó katolikus személyiség, Giulio Bairati egyetemi tanár fejtette ki nézetét az egyház uj elképzeléséről. És amikor a vitában egy kommunista munkás megkérdezte: “Hogyan vélekedik az egyház az osztályharcról?”, a professzor válaszként a zsinati atyák beszédéből idézett: “Elérkezett az idő, hogy azt higgyük, az osztályharc az isteni gondviselésnek egy formája”. A közeledést nyilván elősegítette Pellegrini torinói érsek álláspontja is, aki a dómban összegyűlt tömegnek arról prédikált, hogy a “strájk olyan fegyver a munkások kezében, amit az egyház jóváhagy, mert abban a katolikus emberiesség fejeződik ki”. A megújhodást kívánó és a kapcsolatokat szorgalmazó katolikus erők egy része már a polgári törvények szerinti családalapítás lehetőségéről, a válás engedélyezéséről, a nők helyzetéről is vitatkozni mer. És ez nagy dolog Olaszországban, ahol ina is Európa legelmaradottabb családi jogviszonyai vannak érvényben. Az egyház a jövőre gondol! Mindez nem csupán torinói vagy trieszti jelenség. Kisebb-nagyobb mértékben jellemző az egész országra. Korábban a kommunisták és a katolikusok közötti kapcsolatok csupán egyes személyekre korlátozódtak. Most először terjednek ki a katolikus tömegekre és szervezetekre, mint például az Olasz Dolgozók (ACLI), vagy a katolikus szakszervezetekre (CISL). Félreértés ne essék: távolról sem beszélhetünk valamifajta fordulatról. Ahhoz az olasz klérus reakciós hagyományai még túl erősek. A feudális kiváltságok és földbirtokok megőrzésének vágya, a fasizmussal való paktálás kötöttségei éreztetik hatásukat. Gyakorta ma is az antikommunizmus szószólóinak bizonyulnak, akik megkísérelnek kordont vonni a kommunisták köré. A történelem útját azonban nem tudják elállni. Ha a fordulat még nagyon messze van is, ha még rengeteg a közeledést ellenző, a kommunistákat vádoló vagy a velük szemben óvatosságra intő hang az egyházban, mind erőteljesebben tör magának utat az uj irányzat. Egyik tényezője kétségtelenül magában a zsinatban keresendő. “Rendkívül fontos politikai fejleményei lehetnek annak, hogy a zsinat leszögezte: az egyháznak teljesen függetlennek kell lennie minden politikai rendszertől. Ez az elv tulajdonképpen bírálja a katolikus politikai egység, sőt a katolikus párt koncepcióját is” — állapította meg Luigi Longo az OKP januári kongresszusán, sán. XXIII. János pápa tevékenysége idején korábban elképzelhetetlen lehetőségek nyíltak a haladó egyházi erők reformtörekvései számára. Ezek ugyanis kezdték megérteni: az.egyház fennmaradása Európában a proletártömegekkel való kapcsolatoktól függ, attól, hogy a kommunistákkal rokonszenvezők, gazdasági és politikai felfogásuk ellenére se távolodjanak el az egyháztól. Hiszen a kereszténydemokrata párt sohasem tudta megvalósítani a katolikus tömegek politikai egységét (az ország lakosságának nagy többsége katolikus, de a kereszténydemokrata párt a szavazatoknak alig több mint 40 százalékát kapja meg). Az egyháznak tehát szót kell értenie a kommunistákkal, sőt fel kell készülnie a szocializmusra, ha nemcsak a mára, hanem a jövőre is gondol. Nem lehet gettóba zárni A tömegek elfordulásának veszélye nélkül lehetetlen figyelmen kívül hagyni a katolikus és kommunista munkásoknak a kizsákmányolás ellen, jogaik védelmében folytatott közös küzdelmét. És az alsó papság, az egyház haladó képviselői közül egyre többen látnak ellentmondást a katolikus vallás emberszeretetről szóló tanításai és a hatalomra jutott konzervatív kereszténydemokrata kormány tettei között. A kormány a hidegháború éveiben szétszakította a fasizmus és a német megszállók ellen vívott közös harc kötelékeit, és kiszorította a hatalomból a kommunistákat. Ráadásul a katolikus tömegeket megpróbálta egykori fegyvertársaik, a kommunisták ellen harcba szólítani. A negyvenes évek végén nagy katolikus tömegszervezeteket (szakszervezetek, ifjúsági szervezet) hozott létre, hogy a dolgozókat kivonja a kommunisták befolyása alól. Ám, saját csapdájába esett. Ezek a szervezetek fokozatosan saját tömegeik hatása alá kerülnek, mindjobban érvényesül bennük a kisemberek akarata. A katolikus szakszervezetben (a CISL-ben) különösképpen csökken az antikommunista szellem, érlelődik viszont a közös harc, a párbeszéd igénye. A dialógus kezdete tulajdonképpen egybeesik a középbal kormány válságával, népámitásának lelepleződésével. A katolikus tömegek, amelyek eleinte pozitív politikai fordulatnak hitték a középbal kormány létrejöttét, kezdenek rádöbbenni, hogy csupán a neokapitalizmus eszközéről van szó: a kizsákmányolás, a korrupció erősebb, mint valaha. Egyre többen értik meg, hogy a kereszténydemokrata pártot nem a szocialistákkal való szövetség lökheti helyes irányba, hanem csak ők maguk. A realitások felismerése még Rumomak, a kereszténydemokrata párt titkárának a szavaiból is tükröződik: “A kommunista pártot nem lehet gettóba zárni”. A Vatikán lapja, az Osservatore Romano pedig egyenesen azt irja: “Évtizedek óta beszélünk a kommunizmusról, de közülünk hányán olvasták és gondolták át az annak gyakorlatát magyarázó kulcsszövegeket? Pedig nekünk jól kell ismernünk azokat a jelenségeket, amelyeket a történelem vet fel előttünk, amelyek akarva, nem akarva hatnak életünkre.” Néhány esztendeje még kitagadták a kommunistákat vagy akárcsak a rájuk szavazókat. Megtiltották, hogy templomba menjenek, ott házasodjanak. Turriaco faluban például a plébános tagkönyvük visszaadását követelte a házasodni akaró kommunistáktól. Két hónap alatt 12 párttag utasította vissza a papot és kötött házasságot a helyi tanács vezetője, a kommunista polgármester előtt. A püspök kénytelen volt leváltani a papot. 1960-ban Ottaviani bíboros Gronchit, az akkori olasz köztársasági elnököt még kiátko- zással fenyegette, mert kezet fogott Hruscsovval, a Szovjetunió akkori miniszterelnökével. És ma ugyancsak a bíboros jelenti ki: nem fenyegeti kiközösítés azokat, akik belépnek a kommunista pártba, csak a hitüket ne hagyják el! A kommunisták nem várakoznak Ez a fejlődés aligha lett volna lehetséges, ha a kommunistáknak nincs határozott politikai elképzelésük a katolikusokkal való párbeszédről. Olyan politikai koncepcióról van szó, amelyet a párt a legnehezebb időkben, a leggyalázatosabb antikommunista rágalmak és üldöztetések közepette is fenntartott és védelmezett. Az OKP a haladó katolikusoktól a szocialistákon át a kommunistákig terjedő uj többség megteremtésében látja a kiutat az ország válságából. A kommunisták tudatában vannak annak, hogy minél egységesebb a baloldal, annál könnyebben valósul meg ez a többség. De nem várakoznak addig, amig a munkásmozgalom egysége helyreáll. Keresik a közvetlen kapcsolatokat a katolikus baloldallal is. A vallás jövőjét illetően pedig azt válaszolják a katolikusoknak, hogy céljuk egy olyan laikus állam, amelyben polgárjoga és szabadsága lesz a különböző eszmei áramlatoknak, beleértve a vallást és az ateizmust, feltéve, hogy tiszteletben tartják ennek az államnak törvényeit és szociális vívmányait. Abból indulnak ki: olyan országban keresik a szocializmushoz vezető utat, ahol az egyház, a vallás még rendkívül mélyen befolyásolja a tömegeket. Azt persze határozottan leszögezik: ha a konkrét politikai problémák vagy a politikai távlat tekintetében lehetséges is egyetértés, megengedhetetlen az ideológiák keveredése. A kommunistáknak megvan a saját elméleti és ideológiai örökségük, amely továbbra is különbözik a katolikusokétól. De csak az egyszerű emberekkel és csak értük valósítható meg a kizsákmányolás nélküli társadalom. “Ne feledjük el, hogy az uj szocialista társadalom nemcsak olyan lesz, amilyennek mi, kommunisták akarjuk, hanem olyan is, amilyennek azok akarják, akik közreműködnek felépítésében, és bizonyos értelemben olyan, amilyen módon hozzájárulnak majd vonásainak és aspektusainak meghatározásához azok, akik építésével szemben állnak” — hangsúlyozta Luigi Longo az OKP kongresszusán. A pártnak meg kell küzdenie saját soraiban is a türelmetlenekkel, azokkal, akik csupán antikle- rikális érzelmeikből és nem az osztályharc reális feltételeiből indulnak ki. Elvégre a feladat most nem az, hogy filozófiai vitát kezdjenek a világnézeti kérdésekről, a marxismus materialista, az egyház idealista felfogásáról (ebbe az irányba éppen a párbeszéd megakadályozására törekvő egyházi reakció kívánja terelni a vitát). Ellenkezőleg, a közös pontokat keresik, amelyek a szocialista társadalomhoz, de mindenekelőtt a ma feladatai megoldásához jelentenek előre haladást. Azt vallják: az ideológiák szemben állása, az elméleti problémák különböző értelmezése nem zárja ki a konkrét megegyezés lehetőségét olyan kérdésekben, amelyekben érdekközösség van. Az ut még hosszú, és azt sem mondhatjuk, hogy már kézzelfogható sikerek, győzelmek jeleznék a párbeszéd útját. Még csak most kezdik az ismerkedést, kóstolgatják az együttműködést. De elkezdődött és érlelődik valami, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy Olaszország a szocializmus felé lépjen. V. F. ■■AVWWWVWŐW^; rokonait és barátait önyörü magyar «J zzel: ■' VIVŐK , EMLÉKEK) ion hanglemez yönyörü kisérő szöveg [ > iőst csak $3.50 I; költséggel együtt !| MÉG MA A ■! Sj Magyar Szó Kiadóhivatalában j<* 130 E. 16th St., New York, N.Y. 10003 címen || ÁVVWA,1AWZAVA\WAWA’AWA"JVA\v) •b M __ M M Ä M M M M M M a ggi m KB KB » | | Amerikai Magyar Szó | 130 East 16th Street | New York, N. Y. 10003 • ■ I Tisztelt Kiadóhivatal! I Mivel lapom előfizetése lejárt, ide mellékelve* I küldök megújításra $.....................-t. j Név:.....................................................................................I » Cím: ....................................................................................1 I | Város:.................................................Állam:................. fci - ' " , Zip Code ................. I L.............................................J
