Amerikai Magyar Szó, 1966. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1966-10-27 / 43. szám
Thursday, October, 27, 1966 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 5 Népfajok kihalóban Irta: Rácz László A mexikói polgári sajtóban az elmúlt hetekben nagy port vert fel az őslakó indió néptörzsek tragédiája. Abból az alkalomból, hogy egy jezsuita szerzetes — ki az ország északi határán fekvő Ta- rahumarában hittéritő munkát végez—a szomszédos Egyesült Államok Luisiana államában, nyilvános jótékonysági gyűjtő akciót kezdeményezett, a kihalással fenyegető indiók nyomora enyhítésére. A sajtó különösen zokon vette a szemtanú jezsuita ama állítását, hogy elégtelen táplálkozás és a borzalmas életviszonyok következtében “naponta százkétszáz indió gyermek hal éhen Tarahumarában.” A mexikói “forradalmi” kormányrendszer igazolására, felháborodással vitatták, hogy jóval kevesebb a száma a naponta éhenhalt indió gyermekeknek. Hogy egyébként is Mexikó visszautasit minden könyöradományt. De magát a tényt, hogy a bennszülött indiók emberhez nem méltó életet élnek, mégcsak tagadni sem merték. Mindenképpen a nemzeti felbuzdulásnak és büszkeségnek meg lett az eredménye. A kormány megtiltotta, hogy a louisianai gyűjtés eredménye: összesen vagy tiz vagon élelmiszer, orvosság és használt ruhanemű, átjöhessen a mexikói határon. A szállítmány egyelőre El Paso-ban vesztegel. A tarahumarai indió gyermekek Változatlanul éhen pusztulhatnak. A szemforgató polgári sajtó kirohanása és a kormány demagóg intézkedése, mit sem változtat azon a tényen, hogy a tarahumarai indiók — számra nézve száztizenhétezer — az ország északi határszélén, irdatlan hegyszorosokban, őserdők mélyén, az ország közlekedési vonalaitól teljesen elzárva, sziklába vájt barlangokban, vagy összetákolt viskókban nyomorognak. Minden egészségügyi berendezkedést nélkülözve, elégséges táplálkozás hiányában, gyermekeik halálozási arányszáma többszörösen meghaladja az országos átlagot. A felnőtt indiók életmódja semmikép sem különbözik attól, ahogy elődjeik — a spanyol hóditók elől menekülve — öt évszázaddal ezelőtt éltek. Kezdetleges va- dászattal-halászattal, helyenként a hegyek lejtőjén található ritkásokban tengerit termelve, szerzik meg a legszükségesebbet, hogy nyomorúságos életüket biztosítsák. De ugyanilyen a helyzete annak a többi hárommillió indió öslakónak, akik Mexikó egyéb részeiben elszigetelten nyomorban senyvednek. (Lásd cikkemet “Az indiók tragédiája” 1964 május 7.) Minden szemforgató felbuzdulás és a kormány demogógiája dacára is, elvitathatatlan az a tény, hogy még a félévszázad előtti parasztforradalom sem változtatott a hárommilliót meghaladó, elszigeteltségben és lassú éhhalálra-pusztulásra Ítélt indiók sorsán. Mert ezeknek a forradalom után sem jutott föld. Csakúgy, mint annak a 30 millió indió őslakónak, kik Latin-Amerika többi országaiban tengődnek. A lepergett évszázadok során az indió népfaj idegen test maradt, nem tudott szerves részévé válni a különböző latin-amerikai nemzeteknek. Változatlanul kizárva maradt a technika, a tudomány, de mégcsak a közben lezajlott fel- szabadulási mozgalmakból is. Ugyanabban a vad kezdetlegességben és nyomorban él ma is, mint századokkal előtte. Legnagyobb részük mégcsak az ország nyelvét: a spanyolt (Braziliában a portugált) sem beszélik. Az Írástudatlanság hivatalos adatok szerint is, Tarahumarában 82 százalék. Mmdezek az adatok és tények csak azt bizonyítják, hogy a kapitalista termelési rendszer idejében egész 'népfajok lassú kihalásnak-pusztulás- nak néznek elébe. Nem kell messzire mennünk Ta- rahumarából. Mert ugyanezzel a jelenséggel találkozunk a világ leggazdagabb kapitalista országában: az Egyesült Államokban is. Mert itt is “rezervációkba” — védett területekbe — szorították a maradék leszármazottjait az évszázadok előtti indián őslakóknak. Ezek is lassú kihalásnak, de legalább is nemzeti-faji jellegük elveszítésének néznek elébe. Ezt az egyébként életképes, büszke népfajt nemcsak föld- és erdő-tulajdonától fosztották meg fehérbőrű európai bevándorlók. (Egyedül az utóbbi harminc évben kilencvenmillió acre-tól.) De atavisztikus fajgyűlöletükben elzárták előlük még az utat is, hogy az amerikai nemzettestbe szervesen beépülhessenek. Hogy lépést tartsanak a gazdaság, a termelés, a kultúra fejlődésével. Sokkal erősebb mérvben szigetelték el az indián törzseket, mint ahogy a feketebőrü honfitársaikat különítették el. Mert ez utóbbiakat, a felfejlődő kapitalista termelés — ha csak ipari tartaléksereg formájában is — de semmiképpen sem nélkülözhette. A szemforgató “védelem” dacára is letagadhatatlan, hogy az Egyesült Államok indián törzsei — csakúgy, mint latin-amerikai indió fajtestvéreik — lassú kihalásnak, de legalább is népi jellegük, sajátosságaik, hagyományaik pusztulásának néznek elébe. (Lásd The Nation ilyenértelmü cikkét, szept. 26-i szám.) Milyen más utakat, fejlődési lehetőséget biztosított a nagy proletár forradalom a Szovjetunióban, a hasonlókép évszázadokkal visszamaradott, nagyobbrészt még nomád népfajoknak. Ezeket a múlt évszázad során a cári uralom igázta le. Az 1917 októberi forradalom mindezeknek a népeknek — akárcsak a nagy többségben levő orosz és ukrán anyanyelvű dolgozóknak — teljes fejszabadulást jelentett az addigi cári elnyomatásból. A fejlődésben visszamaradt, fegyveresen leigázott kirgiz, uzbek, csuvasz, cseremisz, mordvin, — hogy a többi kis néptörzseket ne említsem —, azonosan egyenjogú tagjai lettek a hatalmas szovjet birodalomnak. Mint tag-államok vagy autonóm területek, maradéktalanul megtartották faji-nemzeti jellegüket is. Ugrásszerűen az addigi vadság és barbárság korszakából egy sokkal magasabb gazdasági és kulturális szintre jutottak. A Szovjetunióban nincsenek “Rezervációk” — védett területek — lassú pusztulásra ítélt indiánokkal. Még kevésbé kihalófélben lévő indió őslakók, mint ezen a földrészen. Alig egy félévszázad leforgása alatt, a proletár hatalom majdnem teljességgel megszüntette az írástudatlanságot. Iskolákkal-egyetemekkel biztosította az utánpótlást az eladdig visszamaradt nomád őslakók gyerekeiből. Nem csoda, hogy tüneményes gyorsasággal uj népi irodalmak, ifjú irók és költők nőttek ki mindezekben a kis országokban a Szovjetunió kebelében. Mérnökök, tudósok mellett mégcsak az Űrrepülők sorából sem hiányoznak a nemrég még halász-vadász-nomád népek ivadékai. Egyidőben egymás mellett két különböző ut. Ezen a földrészen: “a szabad világban” lassú kihalásra ítélt indián és indió őslakók. A szocialista világban: ujraszületett, erőtől duzzadó, megfiatalodott népfajok. . . Victor Perlő: 10HS0N ELNÖK KERESKEDELMI KÍSÉRLETEI A SZOCIALISTA ORSZÁGOKKAL Az elnök bejelentette, hogy lépéseket tett a kereskedelmi kapcsolatok kiterjesztésére az európai szocialista országokkal. Többek között ajánlotta: • A kormány által régóta ellenzett U.S.—Szovjet légiforgalmi szerződés aláírását. • Négy európai szocialista ország részére az Export-Import Banknak hosszúlejáratú kölcsönadás engedélyezését. • A Volga mentén felállítandó Fiat gyár felszerelésére hosszúlejáratú U.S. kölcsön folyósítását. • Legtöbb európai szocialista ország részére, 400 árucikkre vonatkozó eddigi korlátozások beszüntetését. • Az elnök a kongresszustól kérné ezeknek az országoknak a más országéhoz hasonló előnybe helyezését és a Szovjetunióval a konzuli egyezmény helybenhagyását. Mi a célja evvel Johnsonnak? Hogy valamennyire békeszerető hírnevet szerezzen; hogy rávegye a Szovjetuniót arra, hogy ne küldjön segítséget Vietnamnak; hogy kiélesitse a kínaiak és amerikai barátaik szovjetellenes támadásait. Röviden, időt akar nyerni, amely alatt lépcsőzetesen kiterjesztheti agresszióját Vietnammal szemben. Minden egyes tétel jelentéktelen és ráerőszakolt kedvezményt ajánl fel. Miután a nyáron Kanada légi egyezményt irt alá az Aeroflottal, az amerikai repülővállalatok evvel sok üzletet vesztenek el, viszont úgy az Aeroflot, mint a kanadaiak annál többet nyernek. Meghiúsult Washingtonnak az a kísérlete, hogy a szovjet kincstár aranykészletét csökkentse a U.S.-be való légi utazással, igy most megengedné, hogy legalább a Pan American részesüljön a haszonban. Túl későn jönnek ezek a hosszúlejáratú kölcsönajánlatok és túl kicsik ahhoz, hogy versenyezzenek a sokkal kedvezőbb hosszúlejáratú kölcsönökkel, amelyeket a szocialista vevők már most külföldről kapnak. Az autógyárra vonatkozó ajánlat megengedné, hogy az amerikai gépszerszámgyárak is versenyezhessenek az óriási Fiat gyár felszerelésében, miután már úgysem lehet megakadályozni annak felépítését. A jelenlegi rendes engedéllyel Kelet-Európába szállítható áruk, az izzadsági szagtalanítóktól kezdve a matracokig, főleg olyan cikkek, amelyeket a szocialista országok nem kívánnak tőlünk vásárolni. A kereskedelmi minisztérium sok újságírót megtévesztett azzal, hogy ugyanabban a hivatalos jelentésben sok, fontos árucikkre vonatkozó változást nevezett meg, amelyet nem szabadítottak fel a kelet-nyugati kereskedelemre. Különös említés nélkül, a jelentés azt a fontos változást is tartalmazta, mely szerint a U.S. megengedi, hogy külön engedély nélkül szállíthassanak Indonéziába katonai harckocsikat és alkatrészeket, különböző távközlekedési és repülő felszereléseket, villamossági cikkeket, villany és gőz motorokat. Abban a reményben, hogy az ottani uj. antikommunista kormányt saját csatlósának szerezheti meg, a washingtoni kormány készen áll, hogy abban az esetben könnyen küldhessen “katonai segítséget” anélkül, hogy a külön engedélyek révén evvel feltűnést keltsen. Johnson ebben az évben már javasolta a kong- reszusban az előnybe helyezési és a konzuli egyezmény helybenhagyását, de semmit sem tett az iránt, hogy megszavazzák. így ebbeli szándékának, elismétlése semmit sem jelent. A kereskedelemben általában ^z a vélemény, hogy a felsorolt javaslatok nem hoznak eredményt a kelet-nyugat közötti kereskedelem előmozdításé ra. De azért pozitív oldala is van a dolognak. John son kénytelen volt beismerni, a szocialista országokkal való kereskedelem megakadályozására irányuló, rég fennálló amerikai politika csődjét és azt is, hogy hiába próbálja a U.S. a kelet-európai országokat egymás ellen kijátszani. Az ipari kapitalista nagyhatalmak erőteljesen versenyeznek egymással, hogy kiterjesszék kereskedelmüket a szocialista országokkal, mert azok képviselik az egész világon a leggyorsabban növekedő és legmebizhatóbb teret a kereskedelmi lehetőségekre. Az olaszok, a franciák és a japánok külön, milliárdokat kitevő, óriási üzleteket és hosz- szulejáratu kereskedelmi szerződéseket kötöttek velük. A nyugatnémetek még politikai koncessziókat is ajánlanak, csak hogy nagyobb részt kapjanak ebből a Kereskedelemből. A legmagasabb fokon álló szakértők látogatnak egyik országból a másikba, nézik a kiállításokat és újfajta, mindkét fél számára előnyös, hosszúlejáratú egyezményeket kötnek. Az amerikai nagyvállalatok már nem fitymálják többé ezeket az üzletkötéseket, sőt ők sem akarnak örökre kimaradni belőlük. A valóság az, hogy már Johnson beszéde előtt is valamennyire enyhítették a szigorításokat. A szocialista országokkal való kereskedelmünk 1965 első 7 hónapjában 35 százalékkal emelkedett 1956 hasonló időszakához viszonyítva. A teljes évi kereskedelem jelenleg 659 millió dollárt tesz ki. Ennek kétharmada két kisebb szocialista országgal való kereskedelem, amelyekkel szemben a U.S. kevesebb megszigorítást gyakorol. Ezek Jugoszlávia és Lengyelország. Ebből világosan kitűnik, hogy ha Amerika a kelet-nyugati kereskedelemben megszüntetne minden megszigorítást, akkor az évi forgalom ezekkel az országokkal sok milliárd dollárral növekedne. A “Business Week” folyóirat idézi a Union Carbide egyik vezetőjének kijelentését, mely szerint a béke Vietnamban “nagyszerű” lenne, mert a katonai megrendeléseket csak kevéssé csökkentenék és “a tartós béke óriási lehetőségeket teremtene a kelet és a nyugat kereskedelmében.” Johnson segít előkészíteni a nagyvállalatokat arra. hogy a szocialista piacot szem előtt tartsák, ha a vietnami háborúnak vége lenne, vagy ha fokozatosan alábbhagyna. De Johnsonnak a háború lépcsőzetes ki- terjesztési politikája azt a veszélvt reiti magában, hogy az egész szocialista táborral háborúba keve* redhetünk ahelyett, hogy kereskednénk velük. ÚJBÓL KAPHATÓ!------1 I Rózsa Imre: “MÉGIS TAVASZ" jj cimii kitűnő kis verseskönyve, j! szép kemény kötésben CSAK 75 CENT j Rendelje meg még ma a MAGYAR SZÓ ] Kiadóhivatalától 130 E. 16th St., New York, N.Y. 10003 címen J
