Amerikai Magyar Szó, 1966. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1966-02-03 / 5. szám

Ő AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, February' 3, 1966 Az ebben a rovatban kifejtett nézetek nem szükségszerűen azonosak a szerkesztőség álláspontjával. ....................................................... Üdvözli Neuwa Idő t MIAMI BEACH, Fia. — Hetvenötödik születés­napja alkalmából üdvözlöm Neuwald munkástár­sat, aki élettársával együtt félévszázada harcol a munkások jobb életéért. Kívánok nekik jó egészsé­get és hosszú életet. Egyben köszöntőm őt az al­kalomból, hogy a reá bízott erdélyi missziót olyan kifogástalanul és fényesen megoldotta. Sam Pollack Sok jó papra lenne szükség DÉL-KALIFORNIA. — A rövid ideig uralkodó angol király Ervárd trónját egy szoknyáért adta oda. Mikor még wallesi herceg volt, egyszer olyan kijelentést tett, hogy ő szocialista. Akkori kedves lapunk, az Uj Előre azt irta erre: “Hej, milyen vi­lágot élünk!” De Edvárd kijelentése semmi se volt ahhoz képest, amit most olvastam a Los Angeles Times január 20-i számában; Father Camilo Torres, Bogota, Colombiában otthagyta a templomot és ka­tonaruhába öltözött. Fegyverrel kezében és a ge­rilla-harcosokkal körülvéve ábrázolja őt a fénykép és a hozzáfűzött nyilatkozatban kifejti, hogy har­colni akar a nép szabadságáért, az imperialisták ellen. Milyen világot élünk! Ugylátszik, egyszer- másszor a katolikus papok között is akad olyan, aki követi Jézus példamutatását, aki kiverte a templomból a pénzváltókat. Az utóbbi időkben őket is gondolkodóba ejti a világhelyzet. Egy évvel ezelőtt Inglewoodban és Hollywoodban is katolikus papok jártak házról- házra aláírásokat gyűjteni, hogy vessünk véget a vietnami háborúnak, hozzuk haza katonáinkat. A mai világhelyzetben sok olyan katolikus papra vol­na szükség, mint Father Camilo Torres. Taylor Szabó József fhűű\% tar! a nép türelme? TRENTON, N. J. —- Vártam, hogy a Magyar Szó is ir arról, amit az itteni Times-ban olvastam. Edwin A. Lahey riporter McGeorge Bundyról irt cikket, aki az elmúlt hetekben megvált elnöki ta­nácsadói állásától, hogy elfoglalja a Ford Founda­tion igazgatói pozícióját, amely kétszer annyi jö­vedelmet jelent, mint régi állása. Évente 70,000 dollárt fog. keresni. A Ford Foundationban nagy kapitalista érdekeltségek vannak képviselve, akik dollár-milliárdokat vágnak zsebre, mint haszonré­szesedést az úgynevezett “defense” kontraktokból. A legnagyobbak ezek közül a Ford, a Westing­house, a General Electric, a Standard Oil, Herku­les, Du Pont, stb., stb. Ezek azok a társulatok, melyeknek érdekében folyik a háború, ők jutalmazták meg Mr. Bundyt 70,000 dolláros állással, mert eredményes tanács­adói munkát végzett a Fehér Házban. Nagyban bűnös ő a vietnami esztelen háború miatt, mely­ben fiatal gyermekeink pusztulnak napról napra, hogy ezek a háborús hiénák minél nagyobb hasz­not tudjanak bezsebelni. Aljasságukat még azzal is tetézik, hogy a televizión keresztül az amerikai közönséghez fordulnak azzal a kéréssel, hogy azo­kat az árva gyermekeket, akiknek apját, anyját le­ölték, akinek házát felégették, most segítsék fel­öltöztetni és ellátni. Csak 13 dollárba kerül egy hónapra az eltartásuk és ezért az amerikai nép vállaljon felelősséget. Vajon meddig tart még az amerikai nép türelme? John Szalay A fedőlap megnyerte a tetszését CHICAGO, 111. — Megkaptam az 1966-os nap­tárt, sok jó olvasnivaló van benne. Már át is olvas­tam, némelyiket kétszer, kivált a “Tiszán innen — Dunán túl” cikkeket szeretem. Én is a Dunántúl, a Rába folyó mellett nőttem fel. Kívánom, hogy még sok ilyen naptárt tudjanak az olvasók örömé­re előállítani. A fedőlap is nagyon szép fényképet ábrázol. Az 1953-as Kincses Kalendáriumban van egy kép, amelyen kisleányok táncolnak a gyepen, a tanár harmonikázik nekik. Az még szebb volt ennél is. Én is szeretem a gyermekeket, mert hát olyan ember nem sok van, aki nem szeretné őket, a detroiti papokat kivéve. Azt kérem Neuwaldtól, hogy csak írja meg az igazságot, mint eddig. John Kovách Egy kanadai asszony tapasztalata Magyarországon WALLACEBURG, Ont. — Lányom és unokám is odahaza volt egy kanadai csoporttal. Amikor visszajöttek, mondták, hogy sok minden szépet és jót, sokkal kevesebb rosszat is láttak. A mi vidé­künkön sokan mondják, akik otthon jártak: “Mi­lyen szép az a Budapest — és milyen rettenetes a forgalom! A gyalogjárók és a jármüvek keresztül- kasul mennek, keresztülmennek a Stop-vonalon még akkor is, ha foigalmi rendőr van ott.” A lá­nyom mesélte: “Mentünk valahová taxival Pesten és a sofőr elmulasztotta a fordulót, későn vette észre. Fogta magát, megfordult. Jött a villamos, jöttek az autók, ő meg ott állt keresztben, álljon meg mindenki, mert ő meg akar fordulni.” Mikor kikecmeregtek a bajból, a lányom rákiáltott: “Hogy mert ott megfordulni, jó ember?” “Hát csak nem megyek ki a város végére megfordulni?”, fe­lelte a sofőr. “Maga félórát sem hajtana autót Ka­nadában”, mondta a leányom. “Nem is akarok én Kanadába menni autót hajtani”, volt a felelet. Szerintem meg kell írni a szépet és jót, de meg kell írni a rosszat és a nem jót is. Ha valaki csak jót és szépet olvas Magyarországról, aztán haza­megy és nem talál mindent jónak, akkor azt mond­ja: én mindig a jóról olvastam és itt van, ez az a nagyon szép és jó? De ha megírjuk mind a két oldalát a dolognak, akkor nem akaszkodhatnak bele olyan könnyen a kritizálok. A lányom és az unokám sok filmfelvételt csinált. Elsőnek említem Párád fürdőt, ami gyönyörű szép hely, ilyen volt a régi világban is, de az a különb­ség, hogy az asszonyaink oda csak mint tejföl, tojás, liba, vaj, vagy fiatal csirke árusítók mehet­tek, az emberek meg csak a sétautakön dolgozhat­tak, vagy a virágokat ápolták. Ez bizony fáj az úri világ maradványainak, mert Párád fürdő most munkásokkal van tele, ők üldögélnek családjukkal a szép virágok között, a hűvös fák alatt. Minden évben megünneplik a Palóc Napot, ezen a péter- vásári járás minden községe képviselve van. Aztán ott van a Galyatető üdülőhely, Mátraháza, Kékes­tető. Ez utóbbi 1010 méter magas a kilátó tornyá­nál és itt-van az ország egyik legszebb szanatóriu­ma. (Még otthon voltam, mikor kezdték építeni 1928—29-ben.) Innen átmentek Gyöngyösre, ami gyönyörű szép város, majd Mátrafüredre, ami vi­rágfalu. Az ország minden tájáról jönnek azt meg­csodálni. Voltak Egerben, Felnémeten, Kál Kápol­nán, ahol a várat, a nevezetes épületeket filmre vették. Debrecenben az Aranybika szállóban voltak. A Hortobágyot csak úgy tudták lefényképezni, mint a tengert, az álló vonatról, mert csak a bokrok te­teje látszott ki a vízből. Voltak a Balatonnál is, hajókirándulásokra mentek Siófokra és más szép tájakra. (Ezek mind filmen vannak, feleségem is meg én is igy láttuk viszont még egyszer életünk­ben a Balatont.) A lányom ott született, 13 éves volt, amikor eljött és 25 év után még sok mindent megismert. Az unokám itt született, nagyon meg­szerette a falut és a népet is, de őt is megszerették pár nap múlva már mindenki Kanadai Irmuskának hívta. Mindig a faluba vitte az útja, fényképezte a sok gzép hegyet, a Kanászvárost, a templomot, az iskolát, a gyárat, a kanyargó vonatokat. Korán reggel a disznóhajtást nézte. Nem hitte el, hogy azok a jószágok mind hazatalálnak. Utána vetette magát egy tehénnek, hogy megtudja, hova megy. Bement a kapun, ahol a háziasszony már várta a tehenet. “Hát te hol jársz itt, kanadai Irmuska?” “Itt lakik ez a tehén?” “Itt hát, mit akarsz vele?” “Semmit, csak meg akartam tudni, hogy itt la­kik-e.” Most jön a kritizálni való. Mikor a báró Barkóczi birtokát a községünkhöz, Mátraderecskéhez csatol­ták, a két tanya egy része Háromhányás nagy ta­nyához került juh-hodályokkal, a különböző istál­lókkal, raktárakkal, cselédházakkal, kovács és ke­rékgyártó műhellyel. A másik tanyának, Gergely- házának nagy istállója és juh-hodálya, 4-családos cselédháza volt. Ezeket mind lebontották, darabon­ként, téglánként szétosztották, vagy ellopkodták, ki hogyan tudta, és semmi sem maradt be­lőlük. Pedig most de jó lenne mindez a szövetke­zetnek! Csak a sok legelő maradt. Azt hiszem, hogy ez a lebontási ötlet valami régi rendszert vissza­sirónak az agyában született meg, hogy szabotálja az uj rendszert. Másik dolog, hogy van ott egy nagy tégla- és cserépgyár 4—5 száz dolgozóval, 3 műszakban dol­goznak és van köztük sok vidéki munkás is. Épi- tettek nagy, 3 emeletes munkás-lakóházat, a gyár­tól 2 kilométerre, a falu másik végén. Pedig a gyárnak van olyan területe, hogy azon 20 olyan épület is elférne. így most mindig szidják, átkoz­zak a tervezőjét, aki meg is érdemelné azt a bün­tetést, hogy élete végéig ott lakjon és onnan jár­jon mindennap a gyárba, mint téglakihordó. A harmadik panasz: Kb. 4 évvel ezelőtt megala­kult a tsz 120 taggal, de 50 éven aluli úgyszólván nincs köztük. Igen el vannak keseredve, mert se­hogy se boldogulnak, nem azért, mintha nem dol­goznának hajnaltól estig. Mint Paál Máthé irta, eh­hez hozzájárul a rossz vezetés és a tudatlanság is a vezetőség részéről. Van ott agronómus, de még nem volt kinn a határban, az irodából irányit min­dent, 6 ezer forint havi fizetéssel. A munkások nem is mernek szólni hozzá. Lehet, hogy máshon­nan is ezért bocsátották el és a szövetkezeti köz­pont ideküldte, most ott basáskodik a faluban anélkül, hogy értene valamihez. Például a falu ke­leti részéről hordatja a szénát a nyugatira, több mint 3 és fél kilométerre. Ott van a szövetkezeti tanya, onnan visszahordatja a faluba a részes ka­szásoknak. Rengeteg más, súlyos hibáért terheli a felelősség. Ezért a fiatalabbak a gyárakba, a bá­nyákba mennek dolgozni, ahol 1,500—2,000 forin­tot keresnek havonta, napi 8 órai munkával. Nos hát kit terhel ezekért a felelősség? Miért nem néznek utána a kormány felelős emberei? Ta­lán azért, mert nem tudnak róla? Lehet, hogy ott­hon is azt gondolják, hogy a rosszat nem szabad megírni vagy megmondani. Pedig helytelen az igazságot eltakarni. L. F. Kovács NAPTÄRpKRoL PERRIS, £al. — Küldünk öt dollárt a naptárért, mivel megéri, mert nagyon tanulságos minden cik­ke. Boldog újévet kívánunk. Mr. és Mrs. Tóth NEW YORK, N. Y. — Szeretnénva Magyar Szó ügyvezető bizottságának és Rosner Sándor szer­kesztőnek köszönetemet kifejezni a naptárral kap­csolatos fáradhatatlan munkájukért. Köszönöm kü­lön azt, hogy a naptárban és a lapban helyet kapok munkáim közlésére, hogy e magyar sajtón át üd- zölhetem az olvasók és barátok nagy táborát. Albók János Nem tudtuk kielégíteni WINAMAC, Ind. — A naptárt megkaptam, át is olvastam, de nem találtam benne semmi érdekeset, az érdektelen dolgok helyett írhattak volna érde­kesebbeket is. Bocsánat, hogy ilyesmit irok, de önök jó barátságban lehetnek a románokkal, hogy annyira dicsérik őket. Frank Mike SO BEND, Ind. — A naptárral nagyon meg va­gyunk elégedve, gazdag úgy irodalomban, mint gyönyörű képekben. Nagyon élvezzük mind a ket­ten. Szuppinger Vince és neje Ez nem fali naptár... AVENEL, N. J. — Megkaptam a naptárt, amely nagyon jó, nincs ellene kifogásom. Részemre nem azért jó, hogy mint naptárt a falra akasszam, ha­nem, hogy a sok tanulságos Írást olvassam benne. Küldök érte öt dollárt és igaz üdvözletét. Charles Erdei Sem szabadság, sem reformok J R. W. Appel Jr. a N. Y. Times január 18-i 2 • számában: 2 • “Saigon, január 17. — A dél-vietnami kor- • • mány, az Egyesült Államok hadtápszolgálatá- • • nak támogatásával ebben az országban eddig • 2 legnagyobb propaganda-kampányt kezdte 2 2 meg. A vietnami újév idején a pszichológiai 2 2 háborúval megbízott szakértők népszerű dalo- 2 • kát komponáltak és rádióprogramokat adtak J • le, több mint 12 különböző fajta röpiratot és • • valódi ázsiai asztrológusok által készített ászt- • 2 rológiai naptárt szórtak le a lakosságra... 2 2 A papírlapok közül, amiket napról napra Dél- 2 2 Vietnam fölött leszórnak, egyetlen egy sem 2 • tesz említést földreformról, politikai, vallási, 2 3 vagy gondolatszabadságról, vagy szabad vál- • 2 lalkozásról. Ezekből csütörtökig több mint • 2 140 millió példányt szórtak le."

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents