Amerikai Magyar Szó, 1966. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1966-06-16 / 24. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ - - HUNGARIAN WORD Thursday, June 16, 1966 2 ■BfflSBMBa Í Irja: Rev. Gross A. László B. D„ Th. M. Vádirat és felmentés - egy szuszra Sidney R. Yates a kongresszus alsóházában Chicago városának egyik kerületét képviseli. Nem az én kerületemet. Az én képviselőmet, aki — mint Yates — szintén a demokrata párt törvényhozója, a legkisebb habozás nélkül elcserélném Yates-ért, sőt még egy kis “ráfizetéstől” sem riadnék vissza a csere riyeiDeutése érdekében... Demokrata párthüség és megbízhatóság tekintetében Yates ellen — tudtommal —1 sohasem merült fel semmiféle kifogás: jóban-rosszban egyaránt támogatta pártját, a “vonaltól” sohasem tért el. Pártja meg is becsülte ezt az értékes tulajdonságai: néhány évig az ENSZ-ben működött az Egyesült Államok delegátusaként (néhai Stevenson nagykövet mellett), majd elnyerte pártja szenáto- ri jelöltségét a republikánus Dirksen ellen. Mikor a választási harc az utóbbinak a javára dőlt el, szó volt arról, hogy — érdemei elismeréséül — Ya- tes-t kinevezik szövetségi bírónak életfogytiglan, erre azonban nem került sor, mert hamarosan ismét visszakerült a kongresszusba, ahol tántoritha- latlan támogatója volt mindeddig Johnson minden kezcieménvezésének — jónak és rossznak. . . Mondom: Yates képviselő 14-karátos aranynak tekinthető demokrata párthüség szempontjából, úgy helyi, mint országos viszonylatban. Amikor tehát a Johnson-adminisztrációnak egy ilyen makulátlan múltú bajnoka tollából olvashatunk olyan természetű kritikus megjegyzéseket, amelyek alkalmasak arra, hogy az elnök (és pártvezér) külpolitikájának a helyességébe vetett bizalmat alapjában megrendítsék, akkor — úgy érzem — tanácsos ezekre a megjegyzésekre egy kis figyelmet fordítani. . . A szóbanforgó bíráló szavak a képviselő urnák a saját választóihoz irt — s véletlenül hozzám is .eljutott — májusvégi levelében fordulnak elő. Talán nem vagyunk tiszteletlenek és igazságtalanok Mr. Yates irányában amikor megállapítjuk, hogy ha ezek a szavak egy sajtókonferencián vag> a törvényhozó testület nyilvános ülésén hangzottak volna el, ahelyett, hogy egv meglehetősen limitált számú szavazópolgárhoz adresszált levél szövegében foglaltattak volna, hát ütőerejük s vélemény- formáló hatásuk lényegesen nagyobb lehetne. Nagy kár, hogy a képviselő ur nem a nagynyilváSZÉLJEGYZETEK Mendel Rivers, Dél-Carolina demokrata képviselője, a képviseíőház katonai bizottságában “mindent elkövet”, hogy McNamara hadügyminisztert megaKadáíyozza abban, hogy a Pentagon “korlátlan hatalmú Cézárja legyen.” Vannak jelek, amelyek arra mutatnak, hogy Rivers képviselő dicséretre méltó törekvésével már elkésett néhány esztendőt. A legutóbbi ilyen jel: McNamara-Cézárnak a kormány által helyeselt terve, hogy minden amerikai fiatalember és fiatal nő valamilyen minőségben álljon a sorozó bizottságok rendelkezésére. Ha ez a cézári javaslat törvénnyé válik: mi különbözteti meg a jelenlegi Amerikát az egykori császári Németországtól, cári Oroszországtól, vagy a császári és királyi monarchiától? • További lépés a cézári Amerika felé: Wirtz munkaügyi miniszter megszüntette a három éves gyakorlatot és elrendelte, hogy ezentúl a szövetségi és állami rekordokon ismét tüntessék fel az állásért folyamodók faji jellegét. Az egyenlő szabadságjogokért küzdő intézmények hosszú évekig harcoltak e megkülönböztetés ellen, amig törekvésüket három év előtt siker koronázta. A miniszteri, helyesebben: cézári rendelet ezt az eredményt most egy tollvonással eltörölte. Visszakerültünk tehát oda, ahol a császári és cári európai országok álltak az első világháború előtt, amikor a hivatalos papirokon a vallási és faji különbségeket kellett feltüntetni. • • • H. R. Gross, icwa-i rep. képviselő a Képviselőházban tartott beszédében rosszalólag nyilatkozott a Fehér Házban lábrakapott szokásról, hogy ott nosságnak szánta ezt az üzenetet, hanem csak egy viszonylagosan kisszámú csoportnak, azaz pont azoknak az egyéneknek, akiktől legközelebbi megválasztása függ, mert igy azt a gyanút ébreszti az olvasóban, hogy a saját választói körében igyekszik a Szent György lovag szerepét játszani, de magával a sárkánnyal — a nyilvánosság előtt — nem mer ujjat huzni... Sőt mindjárt hozzátehetjük azt is, hogy a sárkány nevét a levélben fel sem emliti, nehogy annak jólismert tüzokádó haragját maga ellen kihívja. . . De hadd idézzem Mr. Yates levelének azt a komoly részét, amely egy tréfáshangu bevezetés és egy hasonlóan humoros színezetű befejezés között foglal helyet: (Úgy rémlik: a viccelődő hangnem azt a célt szolgálta, hogy a levél végzetesen komoly tónusát némileg ellensúlyozza.) “A múlt hét végén visszamentem az ENSZ-be, hogy régi kollégáimat meglátogassam. Szerettem volna kipuhatolni tőlük, van-e kilátás arra, hogy az ENSZ közbenjárása révén Vietnamban fegyver- szünet jöjjön létre. Barátaim eféle kilátásokról semmit sem tudnak. A Szovjet — úgymond — e pillanatban ellene van bármiféle ENSZ-akciónak és természetesen amikor a nagyhatalmak egyike azt mondja: “Várj!” akkor az ENSZ vár... De az Egyesült Államok sem sürgeti az akciót, mert nem kíván az ENSZ fóruma előtt a Szovjettel ösz- szeütközni a vietnami ügyben. “Volt egy időpont —- közölték ve’em barátaim —. amikor egy megegyezés létrejöhetett volna. U Thant főtitkár ugyanis előkészítette a talajt a nagyhatalmak és a hadviselő felek közötti tárgyalásra, de — szerencsétlenségre! — az amerikai külügyi hivatal az utolsó pillanatban meghátrált és visszalépett a további tárgyalásoktól. (A hangsúly itt és egyebütt a cikkíróé.) Ennek következtében U Thant mostanában sokkal óvatosabb a békeki- sérletek terén. Időről-időre tapogatózik ugyan a béke lehetőségei felől, de nem hajlandó határozott kezdeményező lépéseket tenni mindaddig, mig az Egyesült Államok és a Szovjetunió előzetes jóváhagyását el nem nyeri — ez pedig igen valószínűtlen fejlemény ezidőszerint. “Elmondták továbbá, hogy a State Department- nek a Vietconggal való tárgyalás előli merev elzárkózása még jobban komplikálja a helyzetet. A mi kormányunk határozati javaslata, amit a Biztonsági Tanácshoz nyújtott be. arra szólítja fel az ENSZ főtitkárát, hogy kezdeményezzen tárgyalásokat az összes “érdekelt kormányokkal" — ami eleve kizárja a Vietcong mozgalmat. Igaz ugyan, hogy’ az “érdekelt kormányok” kifejezést módosítani lehetne “érdekelt fe'ek“-re. de ehhez ismét a mi kormányunk hozzájárulására volna szükség. Már pedig a mi State Departmentünk erre az enged"nyercszőrmés társaságok" a "watusi" és "frug" táncokat járják a hajnali három óráig. Még azt is elárulta, hogy egy hölgyet nemrégiben haza kellett küldeni, mert olyan átlátszó ruhában jelent meg, amely "félig mezítelenül" mutatta be őnagyságát. Gross képviselőn kivül bizonyára akadnak mátok is, akik a Fehér Ház feltételezett méltóságán alulinak tartják a hajnali három óráig tartó "watusi és frug" bokázásokat, (amelyekről azt sem tudjuk, hogy melyik afrikai törzs ceremóniás táncai), de ha már táncokról esik szó, a képviselő urak jól tennék, ha minél többen és minél gyakrabban szólalnának fel a vietnami — haláltáncok ellen! A déli rádió enné! a pontnál jelentette, hogy a fentebb említett Mendel Rivers képviselő, a dél- vietnami politikai helyzetre való tekintettel javasolta, hogy Amerika tegye meg a szükséges intézkedéseket az ottani haderők kivonására. Javaslatát azoknak a híreknek a hatására tette, hogy a saigoni tüntetések éle mindinkább az amerikaiak ellen irányul. • • • Elnökünk, aki állandóan békéről BESZÉL, Chicagóban arra intette az ország szavazó polgárait, hogy az őszi választásokon ne szavazzanak azokra, akik a vietnami háború ellenzői és a BÉKE hívei. Emlékeztette hallgatóit, hogy Dél-Ázsiában jelend leg 300 ezer fiatal amerikai harcol — “békéért”. Napalm-bombákkal, gázzal és minden egyéb öldöklő szerszámmal, amelyeket hadianyag-gyáraink kitermelnek a — “békéért.” (Zárójelben megjegyezzük, hogy Johnson elnök még véletlenül sem a valódi helyzetet tárja az amerikai nép elé. Mialatt Chicagóban beszélt, a sajtó kimutatta, hogy Ázsiában jelenleg NEM 300 ezer, hanem 440 ezer fiatal amerikai folytatja az esztelen öldöklést és a Pentagon Cézárja további csapatok küldését tervezi.) Havannában a kormány mozgósította Kuba lakosait a tornádó okozta károk helyreállítására. ményre egyáltalán nem mutat hajlandóságot, holott — mint azt ENSZ-beli barátaim kiemelték — a Vietconggal való tárgyalásból még nem következik az, hogy hivatalosan elismerjük őket Dél-Viet- nam kormányaként, hanem legföljebb csak azt jelezné, hogy a Vietcongnak, mint hadviselő félnek, igenis joga van résztvenni az ellenségeskedések beszüntetését célzó tárgyalásokon. “Barátaim némi reménységgel néznek a Ky miniszterelnök által beígért közeli választások elé, mert úgy gondolják, hogy egy polgári kormány hajlamosabb lenne a béketárgyalásokra, mint a Ky-kormány. De mindjárt kifejezést adtak afeletti kételyeiknek, hogy a választásra egyáltalán sor fog kerülni. Egyik komoly akadályt abban látják, hogy rendkívül nehéz lesz a választás szabályaira nézve megegyezésre jutni. Ky ugyanis lefektette azt a szabályt, hogy "pro-kommunbta és semleges" jelöltek nem szerepelhetnek a választási listán. De ki határozza meg, mit jelent a "pro-kommunista és semleges" megjelölés?! Ki fogja ellenőrizni a választások tisztaságát?! Az ENSZ főtitkára máris kijelentette, hogy erre a feladatra az ő szervezete nem képes.” Majd igy fejezi be Mr. Yates a levelét: “Azt hiszem, a világ az ENSZ főtitkára felé tekint s tőle vár határozott lépéseket a béke megteremtése felé. Tisztában vagyunk az ő nézeteivel afelől, hogy az ENSZ mit nem tud tenni Vietnamban. Most már szeretnénk ismerni a véleményét arra nézve,' hogy mit tud tenni az ENSZ és mit kellene tennie!" Veszed észre, olvasóm, hogy az adminisztráció fejének a neve elő sem fordul az egész levélben, mintha a szegény, szerencsétlen flótás csak egy magatehetetlen bábu volna, akinek a mi nemzetközi politikánkba semmiféle beleszólása sincs, vagy mintha egyáltalán nem is létezne. . . ? Veszed észre azt is, hogy a levél szerint a State Department kétségtelenül a főbünös abban, hogy a béketárgyalás — amit U Thant oly gondosan előkészített — nem jöhetett létre, Mr. Yates mégis U Thant-ra hárítja a további felelősséget: itt volna az ideje, hogy a főtitkár tegyen végre valamit a béke érdekében...?! Mr. Yates tudván-tudja — s maga is állítja levelében —, hogy U Thant sikerrel biztató kezdeményezéseit éppen az Egyesült Államok külügyi hivatala aknázta alá, amikor “az utolsó pillanatban meghátrált.” (Vajon kinek az utasítására?) Miért nem a State Department-töl és annak főfő-gazdájától: Johnson elnöktől követeli a kezdeményező lépéseket?! Szívesen elismerem, hogy Mr. Yates-ben valamivel több jóakarat és tisztánlátás van, mint soksok képviselőtársában, de a logikájáért nem adnék egy lyukas fagarast. . . Reagant jelöli a republikánus párt a kaliforniai kormányzói állásra A junius 7-én tartott előválasztásokban a republikánus párt tagjai 1.220.000 szavazattal Ronald Wilson Reagant jelölték Kalifornia kormányzói állására. Ellenfele Geörge ChristoDher, San Francisco volt polgármestere 608,000 szavazatot kapott. Reagan nagy győzelme arra biztatta a republikánus párt egyes reakciós köreit, hogy Reagan nevét említsék, mint a párt elnökjelöltjét 1968-ban. Noha ma ez csak “beszéd tárgya”, mégis komoly veszélyt jelentene, ha a novemberi választások Reagant helyeznék a kormányzói székbe. Ez az eshetőség nem lehetetlen. Christopher már kinyilvánította, hogy ő támogatja Reagant. Nincs egység a demokrata táborban Edmund G. Brown az állam jelenlegi kormányzója megnyerte az ujrajelölést 1,151,000 szavazattal. Fő#ellenfele Samuel Yorty, Los Angeles polgármestere 850,000 szavazatot kapott; de nincs rá biztosíték arra, hogy a Yortyra szavazók Brownra adják majd le szavazatukat a novemberi választásokban. Ez azt jelenti, hogy ha Reaganra szavaz a regisztrált republikánusok 90 százaléka és a demokraták 20 százaléka, akkor Reagan megválasztása biztosítva van. A reakciós republikánusok korlátlan pénzösszeget áldoznak, hogy céljukat elérjék, mert ők nemcsak a kaliforniai kormányzói szék meghódítására gondolnak, hanem a Fehér Ház átvételére is. A goldwaterizmus, a fasizmus fenyegető veszedelme ismét felbukkant az amerikai politikai színtéren. Le kell azt bunkózni. Minden erőt egyesíteni kell Reagan kiküszöbölésére. Ugyanakkor nyomást kell gyakorolni Brown kormányzóra, hogy ő ellenezze a vietnami háború felfokozását és hogy olyan programot tegyen magáévá, amely az amerikai nép érdekét szolgálja.
