Amerikai Magyar Szó, 1966. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1966-06-09 / 23. szám
Thursday, June 9, 1966 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 9 Alig másfél éve annak, hogy Dél-Kalifornia egyik kis városának szerény magánházában 373 gépfegyvert és néhány százezer hozzávaló töltényt találtak. Pár héttel ezelőtt Los Angeles nagyfor- galmu Wilshire Boulevard-ján parkoló autóból emeltek ki a rendőrök szépen berendezett, gazdag fegyvertárat. És a napokban egy kis üzletben találtak gépfegyvereket, egyéb fegyvereket és a hozzávaló töltények garmadáját. Hogy Dél-Kaliforniából hasonló hírek röpülnek szét a nagyvilágba, azon mi itt nem csodálkozunk. Elvégre mi tudjuk, hogy az ország legnépesebb államában, különösen annak déli részeiben, Los Angeles és Orange megyékben vetették meg a Birch társaság, a Minutemen-ek, az American Nazi Party, a Ku-Klux-Klan, a nyilasok és a lövészek kebelébe tartozó antiszemiták, a négereket és a mexikóiakat gyűlölő szedett-vedett fasiszták melegágyát. Ezek a romboló elemek a milliomosok és milliárdosok bőkezű anyagi támogatásával fegyverkeznek; erkölcstelen céljaik elérésében “erkölcsi” támogatást kapnak a reakciós rádióállomásoktól és sajtótól. Még magyar nyelven prédikáló lelkész is van itt, aki a Ku-Klux-Klan gyilkosainak a Dominikai Köztársaságba való exportálását javasolta, hogy ott “végezzenek” a még életben maradt szabadság- harcosokkal. És magyar nyelven megjelenő fasiszta hetilap is van itt Los Angelesben, amelynek kiadójáról “Kovács Pál ’56-os menekült” állapította meg: “Szabados öreg, beteg ember, aki az ’56- osok, a szabadságharcosok, a lövészek, a kimondott nyilasok foglya. Ő nem tehet mást, mint, amit csinál: reakciósabbnak kell lennie, mint az ’56- osok legreakciósabbiai. . .” Mindezt az anyagi és erkölcstelen “erkölcsi” támogatást azon a címen kapják a fasiszta elemek, hogy ők azért uszítanak, azért nevelik híveiket engesztelhetetlen gyűlöletre, azért fegyverkeznek s nyújtanak oktatást a fegyverek használatában, hogy ők “megvédjék az országot és a demokráciát a — kommunisták ellen.” A valóság persze az — és ezt a milliomos és milliárdos patrónusok talán, de a reakciós rádió- állomások és a fasiszta újságok tulajdonosai biztosan tudják —, hogy a fegyverkezés NEM a kommunisták ellen történik, mert hiszen a kommunisták NEM fegyverkeznek, hanem azért, hogy azon a napon és abban az órában, amikor azt a siker reményével megtehetik, egy amerikai Hitler, vagy egy kaliforniai Szálasi vezetésével a fennálló rendet megdöntsék és megvalósítsák amiről egy időben azt hittük, hogy “itt nem történhetik meg.” (It can’t happen here!) Mert ez a helyzet Kaliforniában, azért különös örömmel kell fogadnunk minden liberális megmozdulást, olyat, amiről a napokban hozott értesítést a posta. Az értesítő első oldala a következő kérdéseket intézi a címzetthez: Független liberális ön? Hive a világbékének? Minden nép egyenlőségének? A polgárjogok védelmének? A szegénység elleni komoly küzdelemnek? Ha igen, a “Californians for Liberal Representation” (CLR) megmutatja, hogyan érhet el politikai eredményeket. Belül, az értesítő megmondja, hogy tulajdonképpen mi is a CLR? Rövidre fogva, a következőkben ismertetjük: A CLR párton kívüli szervezet. A független liberálisok válasza a republikánusok jobboldali kon- zervatizmusára és a demokraták kormányhü alázatosságára. A CLR programja egyszerű és határozott: Vi- iágbékéért, minden nép egyenlőségéért, a polgárjogok védelméért és a szegénység elleni céltudatos harcért áll sikra. A szervezet olyan jelöltek megválasztásáért dolgozik, akik ezeket a célokat magukévá teszik és programjukba foglalják. Ilyen jelöltek megválasztását anyagilag és munkával támogatja. Hogy célját elérje, a CLR a független liberálisok egységét kovácsolja össze, amelybe a független liberálisokat, a kisebbségeket, a munkásokat, a fiatalságot, az értelmiségieket és azokat az üzletembereket tömörítik, akik céljait magukévá teszik. A CLR működését egy TANÁCS irányítja, melyben az American Civil Liberties Union, a California Democratic Council, a California Federation of Young Democrats, a CORE, a Jewish Centers, a Mexican-American Political Association, az NAA- CP, a Negro Political Action Ass’n of California, a SANE, a United Civil Rights Committee, a Women Strike for Peace, az Egyetemi Közösség és a munkás szervezetek vezetői vállaltak szerepet. A széles alapokra épített TANÁCS módot ad a CLR-nak, hogy széles és rokonszenves hallgatóság elé vigye a fontos kérdéseket és a jelentős választási kampányokat. És mert a TANACS a liberális közösség keresztmetszetét képviseli, programjának és céljainak következetessége biztosított. A CLR minden évben mérőlécet állít fel, amely- lyel a politikai jelölteket bírálja. A kiválasztás annak alapján történik, hogy: 1. a jelölt fontos kérdésekben milyen álláspontot foglal el; 2. mi a megválasztásának a lehetősége és 3. van-e mögötte olyan támogatás, amely módot nyújt egy független liberális koalíció megvalósítására. A kiválasztása után a CLR anyagiakkal segít és önkéntes munkaerővel' dolgozik a jelölt megválasztása érdekében. A választások előtt és után a CLR progresszív eszméi számára előnyös légkört igyekszik teremteni. Szeminárokat, népgyüléseket és konferenciákat rendez, amelyekre ismert és gyakran kontro- verziális szónokokat hiv meg. Olyan közösségi megmozdulásokat serkent és támogat, amelyek politikai érdeklődést keltenek és segítséget nyújt progresszív választók megszervezéséhez. A múltban a CLR a következő eredményeket érte el: 1962-ben az azóta eltávozott Estes Kefau- ver szenátor szereplését biztosította a liberális jelöltek érdekében. 1962- ben Santa Barbara-ban, a Center for the Study of Democratic Institutions égisze alatt politikai szeminárt rendezett. 1963- ban a CORE számára gyűjtést folytatott a James Baldwin iró tiszteletére rendezett fogadáson. Ugyancsak 1963-ban a négerek forradalma és a demokratikus eljárás kérdésében szeminárt tartott a University Religious Conference előtt. 1964- ben a Phillip Burton, san-franciscoi demokrata képviselő tiszteletére rendezett fogadáson gyűjtést folytatott a mississippi-i nyári tervezet céljaira a szavazók regisztrálásáért. Az 1964-es elnökválasztás előtt Wayne Morse szenátornak a tiszteletére rendezett ebéd és nagygyűlés alkalmával az Estes Kefauver jutalmat adományozta. Rendezte és színre hozta a “The Sound of ’64”, széles körben bemutatott filmet, amelyen William Winters progressziv hirmagyarázó és iró Wayne Morse szenátort interjuolta a vietnami kérdésben. John Conyers michigani képviselő szereplését rendezte az alabamai Selma-krizis idején. 1965- ben rendezte Ernest Gruening alaskai demokrata szenátor los-angelesi előadását a vietnami kérdésről. 1966- ban fogadást és gyűlést rendezett Julian Bond georgia-i képviselő tiszteletére (akit tudvalevőleg megakadályoznak képviselői székének elfoglalásában). Ugyancsak 1966-ban Joseph Clark szenátornak adományozta az Estes Kefauver jutalmat. Feltételezem, hogy kaliforniai olvasóinknak csak egy része kapta kézhez a CLR értesítését, ezért érdemesnek tartom azt megismertetni azokkal, akik nem kapták meg és eddig talán nem is hallottak ennek a liberális intézménynek a létezéséről. És ismertetését érdemesnek tartom azért is, mert a célok, amelyekért küzd és a TANÁCS-ban résztvevők céljai úgyszólván kivétel nélkül azonosak azokkal a célokkal, amelyek érdekében a Magyar Szó évtizedek óta dolgozik és küzd a reakció minden fajtája és megnyilvánulása ellen. A Californians for Liberal Representation los- angelesi cime: 1256 Westwood Blvd., Los Ange: les, Cal. 90024. San-francisco-i cime: Flood Bldg.; 870 Market St., Room 470, San Francisco, Cal. 94102. Akit ez a liberális megmozdulás érdekel, a CLR értesítéseit kérheti ezeken a címeken és azokból megismerkedhetik egy módozattal, amelynek támogatása a liberális megmozdulások támogatását jelenti a reakciósokkal szemben éppen ott. ahol a fasiszta elemek talán a legerősebbek az országban. Adatok a reáljövedelemről A kitűnő Rácz László a Magyar Szó május 26-i számában összehasonlította a magyar gazdasági eredményeket a “szabad világ” Latin Amerikájával, amelynek anyagi segítését és felemelését az U.S. minden elnöke évente szentül megfogadja. Azt mondja, “Latin-Amerika dolgozóinak reáljövedelméről — érthető okokból — nincs hivatalos adat. Csak annyi, hogy az átlagos évi jövedelem nem haladja meg a 100 dollárt, Venezuelában 200 dollárt.” Hát ha nincsenek is róluk hivatalos adatok — mondjuk inkább, kevés az ilyen adat — ez a tájékozódásnak nem nagy kára, mert az ilyen országok hivatalos adatai a szociális helyzetről rendszerint nem megbízhatóak. És nekünk, akik nem statisztikai táblázatokat állitunk össze, hanem a népek életszínvonalát kívánjuk ismerni, vannak más forrásaink is. Például a U.S. vezető újságjai, amelyek persze szívesen imának jót az Egyesült Államok által “védett és segített” országokról. Ha tehát amit róluk Írnak, nem valami kedvező, feltehetjük, hogy a valóság nem jobb a közlésnél, esetleg rosz- szabb. Főképp a New York Times régebbi számait forgatom és a következőket olvasom: Dominika ipari munkásainak évi reálbére az 1949-es 458 dollárról (a béreket mindig dollárra átszámítva közlöm) 1960-ig 405 dollárra csökkent. Brazíliában a Rio-i minimális havibér 30 dollár, a Recife-i 26 dollár, sajnos azonban a valóságban az utóbbi helyen nem adnak ennyit. A Sao Paolo-i acélmunkások átlagbére havi 40 dollár. Mexikóban tavaly az átlagos ipari napibér 2 dollár és 56 cent volt, a mezőgazdaságban csak 71 cent: Chiléban — írja az újság — csak napi 15 cent. (Mindezeknél a béreknél természetesen tekintetbe kell venni, hogy nem hasonlíthatók egyszerűen össze a U.S. béreivel, fel kellene sorolni a szociális és egyéb szolgáltatásokat is — és a mienktől eltérő megélhetési költséget.) A U.S. nemcsak Latin-Amerikát segíti és támo- matja, hanem Ázsia és Afrika számos országát is. Milyen ezeknél a lielyzet? Az afrikai Libériában — az U.S. abszolút gazdasági fennhatósága alatt — az 1966 feb. 7-i New York Times szerint — az ültetvények munkásai 15 cent órabért követeltek a kapott napi 65 cent helyett. A Fülöp-szieeteknek egy font rizs vételéhez másfél napi munkabért kellett áldozniok, a farmmunkások és parasztok évi jövedelme pedig csak 27 dollár volt. (Ez igy el sem képzelhető — nyilván hozzájárult ehhez némi élelem is.) Formózán, “Ázsia kirakatában” (ugyancsak a fenti újságszám szerint) a minimális ipari havibér 11.25 dollár volt, az átlag 20 dollár. Dél- Roreából 7 centes órabért jelentett 1966 ápr. 24-én az újság és a halászok évi keresetét 185 dollárra becsülte. Vietnamból 1964 okt. 7-én azt jelentette, hogy ott a női napszám 65 cent, 1965 dec. 31-én pedig, hogy 14 cent órabért fizetnek nekik. Japánról, a világ “gazdasági csodájáról” azt olvastam, hogy ott az autógyárak órabére 35 cent, a hajógyáraké 50 cent, de ezek a munkások Krözusok az indekhez képest. Onnan 13 centtől (Prades) 63 centig (Pundzsab) terjedő napszámokat jelentettek. Európai országok is élvezik az U.S. gazdasági áldásait. A spanyol gépipari munkások 1964-ben $2.90 napi minimumot követeltek, de ők ott is a munkásarisztokrácia; a napszámosok órabére az újság szerint 6 cent és 20 cent között váltakozott; a portugál napszám pedig átlag egy dollár volt. Persze ezek az adatok sem reálisak, miután munkabért csak azok és akkor kapnak, akik és amikor munkában állanak, már pedig ez országok legtöbbjében óriási a munkanélküliség, amiről külön kívánok beszámolni. Ennyi is elég azonban annak a hangsúlyozásához, hogy ha kívánatos is a magyar dolgozók helyzetének további javulása, egyes amerikai magyarok inkább ama országok munkásainak helyzete miatt aggódjanak, amelyek kormányuk megkülönböztetett védelme alatt állanak. Szatirikus •++4*.****************+**+.*+****¥++*+*#¥-'M Egyezmény jött létre a romániai és a nyugatnémetországi kormányok között, melynek értelmében a két ország közti kereskedelmi kapcsolatot kiszélesítik. E. H. Neuwald: Küzdelem a reakció ellen I VIGADÓ-MAYOR f f RESTAURANT f az elegáns West Side-i magyar étterem ú CLIFTONHOUSE \ 127 West 79th Street, New York, N.Y. 10024 $ Telefon: TR 4-4525 és EN 2-7500 * Legkitűnőbb konyha. Külön helyiségek partyk, 5 esküvők stb. céljaira. — HÉTFŐN ZÁRVA