Amerikai Magyar Szó, 1966. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1966-06-09 / 23. szám

Thursday, June 9, 1966 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 9 Alig másfél éve annak, hogy Dél-Kalifornia egyik kis városának szerény magánházában 373 gépfegyvert és néhány százezer hozzávaló töltényt találtak. Pár héttel ezelőtt Los Angeles nagyfor- galmu Wilshire Boulevard-ján parkoló autóból emeltek ki a rendőrök szépen berendezett, gazdag fegyvertárat. És a napokban egy kis üzletben ta­láltak gépfegyvereket, egyéb fegyvereket és a hozzávaló töltények garmadáját. Hogy Dél-Kaliforniából hasonló hírek röpülnek szét a nagyvilágba, azon mi itt nem csodálkozunk. Elvégre mi tudjuk, hogy az ország legnépesebb államában, különösen annak déli részeiben, Los Angeles és Orange megyékben vetették meg a Birch társaság, a Minutemen-ek, az American Nazi Party, a Ku-Klux-Klan, a nyilasok és a lövészek kebelébe tartozó antiszemiták, a négereket és a mexikóiakat gyűlölő szedett-vedett fasiszták me­legágyát. Ezek a romboló elemek a milliomosok és milli­árdosok bőkezű anyagi támogatásával fegyverkez­nek; erkölcstelen céljaik elérésében “erkölcsi” tá­mogatást kapnak a reakciós rádióállomásoktól és sajtótól. Még magyar nyelven prédikáló lelkész is van itt, aki a Ku-Klux-Klan gyilkosainak a Domini­kai Köztársaságba való exportálását javasolta, hogy ott “végezzenek” a még életben maradt szabadság- harcosokkal. És magyar nyelven megjelenő fasisz­ta hetilap is van itt Los Angelesben, amelynek kiadójáról “Kovács Pál ’56-os menekült” állapítot­ta meg: “Szabados öreg, beteg ember, aki az ’56- osok, a szabadságharcosok, a lövészek, a kimon­dott nyilasok foglya. Ő nem tehet mást, mint, amit csinál: reakciósabbnak kell lennie, mint az ’56- osok legreakciósabbiai. . .” Mindezt az anyagi és erkölcstelen “erkölcsi” tá­mogatást azon a címen kapják a fasiszta elemek, hogy ők azért uszítanak, azért nevelik híveiket engesztelhetetlen gyűlöletre, azért fegyverkeznek s nyújtanak oktatást a fegyverek használatában, hogy ők “megvédjék az országot és a demokráciát a — kommunisták ellen.” A valóság persze az — és ezt a milliomos és milliárdos patrónusok talán, de a reakciós rádió- állomások és a fasiszta újságok tulajdonosai biz­tosan tudják —, hogy a fegyverkezés NEM a kom­munisták ellen történik, mert hiszen a kommunis­ták NEM fegyverkeznek, hanem azért, hogy azon a napon és abban az órában, amikor azt a siker re­ményével megtehetik, egy amerikai Hitler, vagy egy kaliforniai Szálasi vezetésével a fennálló ren­det megdöntsék és megvalósítsák amiről egy idő­ben azt hittük, hogy “itt nem történhetik meg.” (It can’t happen here!) Mert ez a helyzet Kaliforniában, azért különös örömmel kell fogadnunk minden liberális megmoz­dulást, olyat, amiről a napokban hozott értesítést a posta. Az értesítő első oldala a következő kérdéseket intézi a címzetthez: Független liberális ön? Hive a világbékének? Minden nép egyenlőségének? A polgárjogok védelmének? A szegénység elleni ko­moly küzdelemnek? Ha igen, a “Californians for Liberal Representation” (CLR) megmutatja, ho­gyan érhet el politikai eredményeket. Belül, az értesítő megmondja, hogy tulajdon­képpen mi is a CLR? Rövidre fogva, a követke­zőkben ismertetjük: A CLR párton kívüli szervezet. A független li­berálisok válasza a republikánusok jobboldali kon- zervatizmusára és a demokraták kormányhü alá­zatosságára. A CLR programja egyszerű és határozott: Vi- iágbékéért, minden nép egyenlőségéért, a polgár­jogok védelméért és a szegénység elleni céltuda­tos harcért áll sikra. A szervezet olyan jelöltek megválasztásáért dolgozik, akik ezeket a célokat magukévá teszik és programjukba foglalják. Ilyen jelöltek megválasztását anyagilag és munkával támogatja. Hogy célját elérje, a CLR a független liberálisok egységét kovácsolja össze, amelybe a független liberálisokat, a kisebbségeket, a munkásokat, a fiatalságot, az értelmiségieket és azokat az üzlet­embereket tömörítik, akik céljait magukévá teszik. A CLR működését egy TANÁCS irányítja, mely­ben az American Civil Liberties Union, a Califor­nia Democratic Council, a California Federation of Young Democrats, a CORE, a Jewish Centers, a Mexican-American Political Association, az NAA- CP, a Negro Political Action Ass’n of California, a SANE, a United Civil Rights Committee, a Wo­men Strike for Peace, az Egyetemi Közösség és a munkás szervezetek vezetői vállaltak szerepet. A széles alapokra épített TANÁCS módot ad a CLR-nak, hogy széles és rokonszenves hallgatóság elé vigye a fontos kérdéseket és a jelentős válasz­tási kampányokat. És mert a TANACS a liberális közösség keresztmetszetét képviseli, programjának és céljainak következetessége biztosított. A CLR minden évben mérőlécet állít fel, amely- lyel a politikai jelölteket bírálja. A kiválasztás an­nak alapján történik, hogy: 1. a jelölt fontos kér­désekben milyen álláspontot foglal el; 2. mi a megválasztásának a lehetősége és 3. van-e mögöt­te olyan támogatás, amely módot nyújt egy füg­getlen liberális koalíció megvalósítására. A kivá­lasztása után a CLR anyagiakkal segít és önkéntes munkaerővel' dolgozik a jelölt megválasztása ér­dekében. A választások előtt és után a CLR progresszív eszméi számára előnyös légkört igyekszik terem­teni. Szeminárokat, népgyüléseket és konferenciá­kat rendez, amelyekre ismert és gyakran kontro- verziális szónokokat hiv meg. Olyan közösségi megmozdulásokat serkent és támogat, amelyek po­litikai érdeklődést keltenek és segítséget nyújt progresszív választók megszervezéséhez. A múltban a CLR a következő eredményeket érte el: 1962-ben az azóta eltávozott Estes Kefau- ver szenátor szereplését biztosította a liberális je­löltek érdekében. 1962- ben Santa Barbara-ban, a Center for the Study of Democratic Institutions égisze alatt poli­tikai szeminárt rendezett. 1963- ban a CORE számára gyűjtést folytatott a James Baldwin iró tiszteletére rendezett fogadá­son. Ugyancsak 1963-ban a négerek forradalma és a demokratikus eljárás kérdésében szeminárt tar­tott a University Religious Conference előtt. 1964- ben a Phillip Burton, san-franciscoi de­mokrata képviselő tiszteletére rendezett fogadáson gyűjtést folytatott a mississippi-i nyári tervezet céljaira a szavazók regisztrálásáért. Az 1964-es elnökválasztás előtt Wayne Morse szenátornak a tiszteletére rendezett ebéd és nagy­gyűlés alkalmával az Estes Kefauver jutalmat ado­mányozta. Rendezte és színre hozta a “The Sound of ’64”, széles körben bemutatott filmet, amelyen Wil­liam Winters progressziv hirmagyarázó és iró Wayne Morse szenátort interjuolta a vietnami kér­désben. John Conyers michigani képviselő szereplését rendezte az alabamai Selma-krizis idején. 1965- ben rendezte Ernest Gruening alaskai de­mokrata szenátor los-angelesi előadását a vietnami kérdésről. 1966- ban fogadást és gyűlést rendezett Julian Bond georgia-i képviselő tiszteletére (akit tudva­levőleg megakadályoznak képviselői székének el­foglalásában). Ugyancsak 1966-ban Joseph Clark szenátornak adományozta az Estes Kefauver jutalmat. Feltételezem, hogy kaliforniai olvasóinknak csak egy része kapta kézhez a CLR értesítését, ezért érdemesnek tartom azt megismertetni azokkal, akik nem kapták meg és eddig talán nem is hallot­tak ennek a liberális intézménynek a létezéséről. És ismertetését érdemesnek tartom azért is, mert a célok, amelyekért küzd és a TANÁCS-ban részt­vevők céljai úgyszólván kivétel nélkül azonosak azokkal a célokkal, amelyek érdekében a Magyar Szó évtizedek óta dolgozik és küzd a reakció min­den fajtája és megnyilvánulása ellen. A Californians for Liberal Representation los- angelesi cime: 1256 Westwood Blvd., Los Ange: les, Cal. 90024. San-francisco-i cime: Flood Bldg.; 870 Market St., Room 470, San Francisco, Cal. 94102. Akit ez a liberális megmozdulás érdekel, a CLR értesítéseit kérheti ezeken a címeken és azokból megismerkedhetik egy módozattal, amelynek tá­mogatása a liberális megmozdulások támogatását jelenti a reakciósokkal szemben éppen ott. ahol a fasiszta elemek talán a legerősebbek az országban. Adatok a reáljövedelemről A kitűnő Rácz László a Magyar Szó május 26-i számában összehasonlította a magyar gazdasági eredményeket a “szabad világ” Latin Amerikájá­val, amelynek anyagi segítését és felemelését az U.S. minden elnöke évente szentül megfogadja. Azt mondja, “Latin-Amerika dolgozóinak reáljö­vedelméről — érthető okokból — nincs hivatalos adat. Csak annyi, hogy az átlagos évi jövedelem nem haladja meg a 100 dollárt, Venezuelában 200 dollárt.” Hát ha nincsenek is róluk hivatalos adatok — mondjuk inkább, kevés az ilyen adat — ez a tájé­kozódásnak nem nagy kára, mert az ilyen országok hivatalos adatai a szociális helyzetről rendszerint nem megbízhatóak. És nekünk, akik nem statisz­tikai táblázatokat állitunk össze, hanem a népek életszínvonalát kívánjuk ismerni, vannak más for­rásaink is. Például a U.S. vezető újságjai, amelyek persze szívesen imának jót az Egyesült Államok által “védett és segített” országokról. Ha tehát amit róluk Írnak, nem valami kedvező, feltehetjük, hogy a valóság nem jobb a közlésnél, esetleg rosz- szabb. Főképp a New York Times régebbi számait for­gatom és a következőket olvasom: Dominika ipari munkásainak évi reálbére az 1949-es 458 dollár­ról (a béreket mindig dollárra átszámítva közlöm) 1960-ig 405 dollárra csökkent. Brazíliában a Rio-i minimális havibér 30 dollár, a Recife-i 26 dollár, sajnos azonban a valóságban az utóbbi helyen nem adnak ennyit. A Sao Paolo-i acélmunkások átlag­bére havi 40 dollár. Mexikóban tavaly az átlagos ipari napibér 2 dollár és 56 cent volt, a mezőgaz­daságban csak 71 cent: Chiléban — írja az újság — csak napi 15 cent. (Mindezeknél a béreknél természetesen tekintetbe kell venni, hogy nem ha­sonlíthatók egyszerűen össze a U.S. béreivel, fel kellene sorolni a szociális és egyéb szolgáltatáso­kat is — és a mienktől eltérő megélhetési költsé­get.) A U.S. nemcsak Latin-Amerikát segíti és támo- matja, hanem Ázsia és Afrika számos országát is. Milyen ezeknél a lielyzet? Az afrikai Libériában — az U.S. abszolút gazdasági fennhatósága alatt — az 1966 feb. 7-i New York Times szerint — az ül­tetvények munkásai 15 cent órabért követeltek a kapott napi 65 cent helyett. A Fülöp-szieeteknek egy font rizs vételéhez másfél napi munkabért kel­lett áldozniok, a farmmunkások és parasztok évi jövedelme pedig csak 27 dollár volt. (Ez igy el sem képzelhető — nyilván hozzájárult ehhez némi élelem is.) Formózán, “Ázsia kirakatában” (ugyan­csak a fenti újságszám szerint) a minimális ipari havibér 11.25 dollár volt, az átlag 20 dollár. Dél- Roreából 7 centes órabért jelentett 1966 ápr. 24-én az újság és a halászok évi keresetét 185 dollárra becsülte. Vietnamból 1964 okt. 7-én azt jelentette, hogy ott a női napszám 65 cent, 1965 dec. 31-én pedig, hogy 14 cent órabért fizetnek nekik. Ja­pánról, a világ “gazdasági csodájáról” azt olvas­tam, hogy ott az autógyárak órabére 35 cent, a ha­jógyáraké 50 cent, de ezek a munkások Krözusok az indekhez képest. Onnan 13 centtől (Prades) 63 centig (Pundzsab) terjedő napszámokat jelentettek. Európai országok is élvezik az U.S. gazdasági áldásait. A spanyol gépipari munkások 1964-ben $2.90 napi minimumot követeltek, de ők ott is a munkásarisztokrácia; a napszámosok órabére az új­ság szerint 6 cent és 20 cent között váltakozott; a portugál napszám pedig átlag egy dollár volt. Persze ezek az adatok sem reálisak, miután mun­kabért csak azok és akkor kapnak, akik és ami­kor munkában állanak, már pedig ez országok leg­többjében óriási a munkanélküliség, amiről külön kívánok beszámolni. Ennyi is elég azonban annak a hangsúlyozásához, hogy ha kívánatos is a magyar dolgozók helyzetének további javulása, egyes ame­rikai magyarok inkább ama országok munkásainak helyzete miatt aggódjanak, amelyek kormányuk megkülönböztetett védelme alatt állanak. Szatirikus •++4*.****************+**+.*+****¥++*+*#¥-'M Egyezmény jött létre a romániai és a nyugat­németországi kormányok között, melynek értelmé­ben a két ország közti kereskedelmi kapcsolatot kiszélesítik. E. H. Neuwald: Küzdelem a reakció ellen I VIGADÓ-MAYOR f f RESTAURANT f az elegáns West Side-i magyar étterem ú CLIFTONHOUSE \ 127 West 79th Street, New York, N.Y. 10024 $ Telefon: TR 4-4525 és EN 2-7500 * Legkitűnőbb konyha. Külön helyiségek partyk, 5 esküvők stb. céljaira. — HÉTFŐN ZÁRVA

Next

/
Thumbnails
Contents