Amerikai Magyar Szó, 1966. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1966-06-02 / 22. szám
Thursday, June 2, 1966 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 5 Szinielőadás Bogalusában Bogalusa, kisváros Louisiana államban, 60 mérföldre északra a romantikus New Orleanstól. Lakosainak száma 23,000. Mint oly sok ezer más amerikai kisváros, úgy ennek lakossága sem látott még szinielőadást, operát, vagy koncertet városuk területén. Az első szi- nésztársulat, amely valaha előadást tartott benne, a "Szabad Déli Színház", integrált csoport volt. A “szabad” szónak a cimben ez esetben kettős jelentősége van. Előadásaik témája a szabadságért, egyenlőségért, elsősorban a néger nép szabadságáért és egyenlőségéért vivott küzdelem. Aztán “szabad” olyan értelemben, hogy szabad a bemenet, Aki tud: fizet 10 centet, quartert, dollárt, ki menynyit tud. Ami a legszükségesebb költségek fedezése után fennmarad, azt szétosztják a színészek között. Ha “elég” pénz jön be, a 23 szinész mindegyike kikapja a “fizetését”: 35 dollárt egy hétre! ' A csoport 1966 április 21-én tartotta “bemutatkozó” előadását Bogalusában. Az esemény izgalmas részleteit a társaság belga származású igazgatója, Robert Cordier mondta el egy színházi folyóirat szerkesztőjének: “Csoportunk fegyveres kiséret alatt érkezett meg a városkába. Ez meglehetősen szokatlan formája annak, ahogy más színészek utaznak az Egyesült Államokban, de a mi társulatunkat — és ezt nem kell hangsúlyoznunk — nem szeretik a déliek. Sem a ‘polgárok’, sem a rendőrök. Tény — és én nem akarok drámai pózt ölteni ezúttal —, hogy a déli államokban már nagyon sok olyan személyt öltek meg, vertek össze súlyosan és börtö- nöztek be, akik a mieinkhez hasonló elveket vallottak. “Nem titkolom, hogy feszült lelkiállapotban voltam, amint a városka felé közeledtünk. Az előző két nap meglehetősen eseménydus volt számomra. Két nappal azelőtt, amint Vicksburg közelében haladtunk el, az ottani rendőrség letartóztatott és öt rendbeli vádat emelt ellenem: autóhajtás részeges állapotban, ellenállás rendőri közegekkel szemben, közcsendháboritás, gondatlan hajtás és baleset színhelyének elhagyása... Miután azonban az államrendőrség legnagyobb igyekezete mellett sem talált “balesetet”, melyet rám tudott volna kenni, másnap reggel kiengedtek a börtönből. “Bérelt teherautónkban és kék Plymouth station vagonunkban folytattuk utunkat és a következő éjszakát Jonesboro városkában töltöttük. Ez az a város, ahol a ‘Deacons’ (Dékánok) nevű néger védelmi szervezet megalakult 1964-ben, hogy fegyveresen álljon ellen a Ku-Klux-Klan terroristáinak. “A dékánok vártak ránk Jonesboro határában. Csoportunk minden egyes tagját elkísérték azokba a néger otthonokba, ahol szállást ajánlottak fel nekik éjszakára. “Engem azonban a társulat két másik tagjával megint lekaptak ^ rendőrök éjfél előtt néhány perccel, mint ‘gyanús elemeket’. Rajtam kívül színpadi technikusunk Billy Zukoff (fehér) volt az autóban és Joe Perry, a társulat egyik néger tagja. Hozzá kell tennem, hogy a rendőrök nagy ujon- gással csaptak le az egyetlen könyvre, amely kocsinkban volt: John Donne válogatott verseire. (John Donne-t — 1563—1616 — Shakespeare kortársát a legnagyobb angol költők közé számítják. Az ő egyik Írásából vette cimül ‘Kiért kongnak a harangok’-at Ernest Hemingway. — Szerk.) “Három óráig tartottak bennünket vizsgálati fogságban, melynek folyamán ismételten ‘külföldi vörös agitátornak’ minősítettek. Zukoffot ‘zsidó kommunista’ jelzővel tisztelték meg, Perryt azzal rágalmazták, hogy fehér lányokat csábított el. Don- ne-ról azt bizonyítgatták, hogy — ne is tagadja — ők tudják, hogy hírhedt baloldali színműíró. Végül megállapították rólunk, hogy valamennyien perverzek vagyunk és tagjai a CORE összeesküvésnek. “Mindhárman óvatosak és nyugodtak voltunk: nem engedtük magunkat provokálni és igy végül hajnali három órakor szabadon engedtek bennün két a városháza börtönéből — öt mérföldre a néger negyedtől. A rendőrség visszatartotta autóinkat és igy gyalog kellett szállásunkra menni. Az ut nagy része erdőktől szegélyezett sötét utakon át vezetett, a farmok nagy része Klan-tagok tulajdona volt — erről már előzőleg tudattak bennünket. Ezúttal nem volt fegyveres kiséretünk. Ná- lamnál bátrabb ember talán félelem nélkül tette volna meg ezt az öt mérföldet. Én bizony elég ideges voltam. “Nyugodalmas jó éjszakát”, kiáltott utánunk egy vörösnyaku rendőr, a rendőrség ajtajából hangos hahotával. “Siettünk. Az éjszaka egv részét az utmenti árkokban töltöttük. Egy gondolat forgott fejünkben állandóan. Ki talál meg bennünket hamarabb: a Klan-tagok, vagy a Deaconok? “Hajnalhasadáskor Zukoff merészkedett ki elsőnek az országúira. Szerencsénk volt. A legelső autó egy Bradford nevű Deacon tagé volt, aki elmondta, hogy egész éjszaka cirkált az utón, bennünket keresve. Mi persze láttunk autókat az éjszaka folyamán, de nem mertünk az árokból előmerészkedni, mert ha történetesen egy Klan-tag vagy bármely más környékbeli fehér bukkant volna ránk és az éj közepén látott volna két fehért és egy négert, percek alatt felverte volna az egész környéket ellenünk. És bizony a meggyilkolt három polgárjogi ifjúmunkás tragikus emléke még nagyon éles volt lelkűnkben. “Reggeli után elindultunk Franklintown felé. Itt kellett az útiterv szerint egy másik csoport dékánnak fedezetül hozzánk csatlakozni. Akárcsak az amerikai katonai autókaravánok Dél-Vietnamban, állandóan azzal a tudattal utaztunk, hogy bármely pillanatban csapdába juthatunk. “A dékánok vártak is ránk a megállapított helyen Franklintownban. Mihelyt megérkeztünk, egy magastermetü néger szállt fel truckunkra, revolverrel kezében. Felkérte hajtónkat, hogy menjen át a másik dékán autójába. Ezúttal csak két fegyveres kisért benünket, ami sem nekünk, sem nekik nem tetszett. Idegesek voltak és kijelentették, hogy 23 tagú integrált csoportunkat már bizonyára észrevették, mert útközben azt a hibát követtük el, hogy egy ‘fehér’ gazolin-állomásnál álltunk meg gazolint vásárolni. "Igaza volt. "Rövid időn belül több automobü sorakozott fel mögöttünk, melyeken a polgárháború lázadóinak lobogója lengett. Hat autóból álló karavánunkat a teherautó vezette. Az utolsó kocsiban fegyveres ‘dékánok’ ültek velünk. A karaván autói oly szorosan haladtak egymás mögött, hogy ütközőink csaknem egymást érintették. E szabály betartására indulásunkkor figyelmeztettek, nehogy ellenségeink szétválasszanak egymástól. “Igyekeztem nagyon nyugodtan maradni, miközben azonban állandóan az járt eszemben, hogy mikor és hogyan fog a támadás kezdődni. Vajon úgy lesz-e, mint a filmeken és az autókat, mint barri- kádokat használva, fogjuk magunkat védeni a Ku- Klux-Klan-tagok támadásától? “De a Klan-tagok észrevették, hogy fegyveres kísérőink vannak. A támadás nem történt meg. Minden különösebb incidens nélkül érkeztünk meg Bo- galusába. “Társaságunk minden tagjának megvolt a kijelölt szálláshelye. Megnyugtattak bennünket, ne aggódjunk, minden lépésünket fegyveres ‘dékánok’ fogják figyelni, nem lesz bántódásunk. Két dologra figyelmeztettek azonban. Az egyik az, hogy ne men jünk sehova egyedül, mindegyikünknek legyen egy ‘pajtása’ (buddy) és azzal mindig együtt legyünk. A másik dolog az volt, hogy ne menjünk az üzleti negyedbe ‘integrálva’, azaz néger kollégáinkkal. “Aznap este kisebb csoportokra oszoltunk. Minden csoport egy-egy néger családhoz volt meghiva vacsorára. A dékán, akinek házába mi voltunk meghiva, hivatásos gyermekfényképész volt. Az egesz vacsora alatt 38 milliméteres revolver volt a keze ügyében, ami természetesen nem emelte különösebb mértékben étvágyunkat. “Hétfő. Megkezdjük a színpad felszerelését. Két dráma van programunkon: ‘Fehér Amerikában’ az egyik s B. Brecht drámája a spanyol polgárháborúból: ‘Carrar asszonyság fegyverei’ a másik. — Ahogy az előkészületek folynak, az izgalom fokozódik. A terem a déli óráktól kezdve kezd megtelni, egész sereg újságíró, fényképész érkezik meg, barátok, rokonszenvezők jönnek jókívánságaikat előlegezni. Mindenki várakozásteljesen tekint a függöny felgördülése elé. “Hét órakor megnyitjuk az ajtókat a nagyközönség előtt Félóra alatt megtelik a terem izgatott és — a fulíasztó melegtől — izzadó emberekkel. Az épület előtt százak tolonganak, nézdegélik a hirdetéseinket, kérdezősködnek, némelyek sértő megjegyzéseket tesznek. “Az utca másik oldalán két rendőrkocsi parkol, kék, páncélsisakos rendőrök ülnek a motorfedőiken, flegmán beszélgetve civilruhás detektivekkel. A levegő párás, fulíasztó és poros, mert a közelben uj utat építenek. “Az egyik szinész, Gil Moses kilép a teremből, hogy több széket hozzon valahonnan. Az egyik dékán, Hicks, fojtott hangon néhány szót vált embereivel és azután aggódó tekintettel közelit meg: “Azonosítanunk kell a társaság minden tagját — magyarázza nekem — mivel embereim némelyike nem ismeri őket. “Én azonnal megértem indokait, de ugyanakkor próbálom neki megmagyarázni, hogy az előadásnak néhány perc múlva meg kell kezdődnie és ez bizony nem a legjobb idő leigazoltatni vagy azonosítani 23 embert. “De Hicks dékán ellenmondást nem tűrő hangon válaszolt: “Most, ebben a percben! Nem akarom, hogy az történjen ma este, ami g múlt héten történt, mikor egy Klan-tag, aki mint szimpatizáns nyert bebocsátást egy gyűlésre, téglát dobott a szónokra, hogy felrobbantsa a gyűlést. “Hangjából az őszinte jóakarat és leplezetlen aggodalom árad. Az ő feladata elsősorban a hallgatóság védelme. Több száz néger és 50 fehér ember ül a teremben. így hát nem volt mit mást tennem, mint berendelni a társulat minden tagját az öltözőbe, ahol körülbelül egy tucat fegyveres dékán azonosítja őket. Aztán Hicks gyorsan a színpad elejére lép: “Sajnálom, hogy egy kis kényelmetlenséget kell. okoznom a közönségnek, de olyan okokból, melyeket tudom önök megértenek, arra kell kérnem az összes fehéreket a közönség soraiban, hogy szíveskedjenek néhány percre a színpadra jönni és iga-, zolni magukat!” “A hallgatóság fehér tagjai megértik a kérelem szükségességét és fontosságát. Felsorakoznak a pódiumon és egymásután igazolják magukat: “Az én nevem Sam Maysles — mondja az első — s a Mt. Beulah Headstart Projecten dolgozom.” “Az én nevem A1 Lowenstein — mondja a második, Bill Ryan kongresszusi képviselő kampányvezetője New Yorkból.” És igy tovább, amig mind az 50 fehér személyazonossága bizonyítva lett. “De nem is volt Klan provokáció aznap este! “Az előadás megkezdődik. A lámpák elhalványulnak, Murray Levy elmondja a ‘Fehér Amerikában’ hires megnyitó sorait: “Ha az Isten azt akarta volna, hogy a fajok keveredjenek, akkor ő keverve teremtette volna őket!” “Miközben a közönség tekintete a színpadra sze- geződik, fehér rendőrök kezdenek besétálni a terembe. Charles Simms, a Dékánok főnöke, akinek tevékenysége már legendává nőtte ki magát a déli államokban, habozás nélkül elébük lép: “Ki innen! Az utca túlsó oldalára! Ez a MI előadásunk! Ki innen! “A rendőrök mogorván, de szótlanul elhordják irhájukat. “És az előadás folytatódik.” Julian Bond-tól újból megtagadlak a képviselőházi ülést A Georgia állami képviseíőház házszabályi bizottsága megtagadta a megválasztott néger Julian Bond-tól a jogot, hogy elfoglalhassa helyét a képviselőházban. A bizottság a Ház nevében hozta a határozatot, mivel most ülésszaki szünet van. Január 10-én a képviselőház nem engedte meg, hogy Mr. Bond elfoglalhassa helyét, azon alapon, hogy elitélte Amerika szerepét a vietnami háborúban és támogatta a Student Non-violent Coordinating Committee erre vonatkozó nyilatkozatát. A Ház a háboruellenes véleményt hazafiatlannak nyilvánította, mint amely felbátorítja a fiatalembereket, hogy ellenszegüljenek a sorozásnak. Azóta Julian Bond-ot külön választáson másodszor is megválasztották. Mr. Bond kijelentette a házszabályi bizottság előtt, hogy háboruellenes nézetei január óta nem változtak meg, sőt megerősödtek. A bizottság határozata után Mr. Bond bejelentette, hogy szeptemberben harmadszor is jelölteti magát az előválasztásokon és ha ez sikerrel jár, úgy novemberben az általános választásokban is jelöltként fog szerepelni. Ai Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa elvetette az afrikai nemzetek azon javaslatát, hogy Anglia katonai beavatkozással döntse meg Rhodé- zia fehér, négerellenes kormányát. A nagyhatalmak közül csupán a Szovjetunió támogatta az afrikaiak javaslatát. i RÉTESHÁZ ÉS CUKRÁSZDA i '! 1437 THIRD AVENUE, NEW YORK, N. Y. j 