Amerikai Magyar Szó, 1966. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1966-05-12 / 19. szám
Thursday, May 12, 1966 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Ll Victor Perlő: RÉSZESEDIK A MUNKÁSSÁG A ZSÁKMÁNYBÓL? Valaki ezt irta nekem: “Egyik barátom, aki megérti hogyan hoz hasznot az imperializmus a U.S. kapitalistáknak és hogyan nyomorítja el a gyarmati országok gazdaságát, nem érti meg, hogy ez az amerikai munkásoknak is előnyöket nyújt. Azt hiszi, az amerikai munkás azért él viszonylag jó életkörülmények között, mert a U.S. iparilag fejlett ország és mert természeti kincsekben bővelkedik. . . Lenne szives ehhez adatokat szolgáltatni, hogy meggyőzhessem barátomat arról, hogy az imperialisták rekordmagas profitjai leszivárognak a munkássághoz is és ebből ered a munkásság ‘magas megélhetési színvonala’.”? Az amerikai munkások a világon a legmagasabb fizetéseket kapták még mielőtt a U.S. imperialista hatalommá fejlődött és még mielőtt a világ vezető iparállamává fejlődött volna. Alapjában azért volt ez igy, mert az ipari fejlődés során viszonylagosan krónikus munkáshiány volt, ezért a munkások magasabb bért követelhettek, mint az európaiak. Különös politikai tényezők és természeti adottságok is hozzájárultak. Most már azonban, hosszú évtizedek óta krónikus munkásfölösleg van. A munkásság vívmányai egyre inkább szervezett küzdelmekből, egységes akcióból erednek, amelyek néha le tudják küzdeni a munkapiac rájuk nézve kedvezőtlen állapotát, melyet a tömeges munkanélküliség idéz elő. Lenin kihangsúlyozta, hogy az első világháború előtt a kapitalisták a munkásság egy részét is le- kenyerezték a gyarmati kizsákmányolás hasznából és kimutatta ennek kapcsolatát sok munkásvezér megalkuvó és imperialista párti politikájával. Valóban, ennek megfelelő viszonyok állnak fenn ma az Egyesült Államokban. Soha ennyire nem zsákmányolta ki a világot egy csoport imperialista, mint amennyire az amerikai monopolisták teszik. Soha ennyi, aránylag jól fizetett munkás, nem tekintette magát a “középosztály”-hoz tartozónak. Még soha ilyen szolgai, imperialista-barát munkásvezetőség nem létezett, mint az AFL-CIO jelenlegi vezetősége. De a haladó szellemű amerikaiak vigyázzanak, nehogy az előbbieket túl mechanikusan Ítéljék meg. Az első világháború előtti angol munkásarisztokrácia lekenyerezése mindig csak viszonylagos volt. A munkaadók továbbra is kizsákmányolták őket, de szerény engedményeket adtak, tes- pedő, vagy még annál rosszabb munkaviszonyok között. Egyes angol munkásoknak Afrika és India kizsákmányolásából való részesedése végeredményben csak illúzió volt, jóllehet, világszempontból tekintve, politikailag sikeres illúzió. Ma a körülmények megváltoztak. Mialatt az amerikai vállalatok egyre nagyobb tért hódítanak a kapitalista világ-gazdaságban, viszonylagosan az amerikai munkásság helyzete egyre romlik. A nem zeti jövedelemnek egyre kisebb része jut a munkásságra, holott a belföldi munka kizsákmányolása egyre nagyobb méretű. Világviszonylatban az amerikai munkások életszínvonala süllyed, amint más országok munkássága egyre jobban utoléri őket. Nyugat-Európában és Japánban, ahol a kapitalisták sokkal kevesebb hasznot húznak imperialista birtokokból, a munkások gyorsabban, nagyobb eredményeket érnek el, mint az amerikai munkások. A szocialista országokban, ahol nincs kizsákmányolás, az életszínvonalbeli különbség még gyorsabb tempóban szűnik meg. Ez elsősorban a munkásság politikai hatalmából ered. A világ szocialista egyharmadában a munkásság kezében van a kormány. Sok iparilag fejlett, kapitalista országban a munkásságnak hatalmas szakszervezetei, munkás-pártjai és erős, mi- litáns kommunista pártjai vannak. Ebből az erőbázisból kiindulva, a tengerentúli munkásság sokkal többet tud kivívni magának azoknál a semmitmondó engedményeknél, amiket a munkaadókkal való Meany-féle “társasviszony” tud felmutatni. Egy másik körülmény is megváltozott: Az imperializmus elnyomott áldozatai ma százszor olyan sikeresen küzdenek ellene, mint fél évszázaddal ezelőtt. A U.S. mint világrendőr és mint az óriási vállalatok pénzbeszedője, ilyen minőségében többet költ, mint amennyit ebből a vállalatok behajtanak. Adókon és inflációs árakon keresztül, ezt az amerikai munkásság fizeti meg. Az amerikai munkásság egy részének a “világon legmagasabb” életszínvonala, még a történelemadta előnyöknek a maradványa, melyet ideiglenesen megerősít az a körülmény, hogy a U.S.-t nem érte háborús támadás és ez az előny egyre kisebbre zsugorodik. Semmi esetre sem abból származik, hogy a nagyüzemek megjutalmazzák a munkásságot világhódító hadjáratuk támogatásáért. A két világháború katasztrófája, ha ideiglenesen is, nagymértékben előidézte a munkásság imperializmus általi lekenyerezésének felszámolását Európában. Egyes imperialista országok munkássága forradalmi útra tért, Oroszországban hatalomra jutott és még sok más országban is kezébe ragadhatta volna a hatalmat, ha a U.S. közvetlen és közvetett beavatkozása ezt meg nem akadályozAz uj német generáció ma éppúgy elitéli Amerika szerepét a vietnami háborúban, mint ahogyan Amerika elitélte a németeket Nürnbergben. Éppoly leírhatatlan háborús bűnök elkövetésével vádolják az amerikai vezetőket, mint amilyenekkel annakidején a német generálisokat és a német náci kormány tagjait vádolták. Christian Geissler német iró Frankfurtban és Nürnbergben, háború- ellenes gyűléseken megrázó beszédeket tartott, melyek nemcsak német honfitársaihoz szóltak, hanem még inkább az amerikaiakhoz. Ezekből idézünk egynéhány részletet: Nürnbergben 1945 november 20-án a Nemzetközi Bíróság Wilhelm Keitel és Alfred Jodl főhadvezéreket a legszörnyüségesebb bűnök elkövetéséért elitélte. Bűnösnek találta őket nemzetközi szerződések megszegésében, háborúk előkészítésében, emberek legborzalmasabb módon való meggyilkolásának elrendelésében, a megszállt területek lakosainak rendszeres, legkegyetlenebb megkinzásá- ban és legyilkolásában. Egyszóval Keitel-t és Jodl-t halálra ítélték és felakasztották az emberek ezreinek meggyilkolásáért, vagy ebben való közreműködésért. Ugyanazt az erkölcsi mértéket, melynek alapján őket elitélték, a jelen korra alkalmazhatjuk. Mikor ül össze egy uj Nemzetközi Bíróság, hogy eljárjon és ítéletet mondjon, a Nürnbergben felállított morális standardok alapján, az igazság, a szabadság és az emberiség nevében az Egyesült Államok felelős vezetői és generálisai ellen? Felelős amerikai politikusok és generálisok a béke elleni összeesküvésben vesznek részt. Politikai céljuk elérésére erőszakhoz folyamodnak. Megszegnek nemzetközi szerződéseket, amint azt Vietnamban látjuk és agresszív háborút folytatnak. Csak össze kell hasonlítani az 1945-ös Potsdami és az 1954-es Genfi Egyezményt. Amerikai politikusok és generálisak felelősek minden nap véghezvitt háborús bűnökért, embereknek fegyverrel, tűzzel, kiéheztetéssel való gyilkolásáért és kínzásáért Ky elnök közreműködésével. Felelős amerikai politikusok és generálisok parancsára a legembertelenebb módon bánnak a polgári lakossággal olyan külföldi országokban, mélyekben ők akarnak hatalmat gyakorolni. Ezek az újsághírekből is megállapítható tények leszögezik azt, hogy a Nürnbergben kivégzett generálisok, Keitel és Jodl, az amerikai katonaságnak is elfogadható tisztjei lettek volna, azon amerikai háborús politika szerint, melyet a Nyugat ma hallgatagon szentesit. Tiltakozom az ellen, hogy a nürnbergi tárgyalást a nevetség tárgyává tegyék azok, akik annak idején ott ítélkeztek. Tiltakozom az 1945-ös felszabadítás nevében, hogy 1965-ben egy féktelen amerikai antikommunizmus olyan helyzetbe kényszeresen bennünket, melynek révén az embertelenséget és a kegyetlenkedést újból elfogadjuk. Ugyanakkor tiltakozom azon szégyenletes képmutatás ellen, mellyel minden nap mutogatják nekünk a berlini falat, ugyanakkor minden nap, sőt minden percben férfiakat, nőket, gyermekeket égetnek fel és ütnek agyon, mint patkányokat az amerikai generálisok parancsára. Bármennyire kellemetlen, mégis kereken ki kell mondani, hogy Amerika a jelenlegi vak, kommunistaellenes hadjáratában nem találhatna a régi német SS-nél jobb szövetségesre. Az abszurd, amerikai gondolkodás nem talál kiutat ebből a zsákutcából: a militáns kommunistaellenességnek mindig fasizmus lett a következménye. Azok, akik minden lehető fegyverrel harcolnak a kommunizmus ellen — hazugsággal, terrorral és katonai erőszakkal — mindig a nácikat és az SS legényeket találják az első sorokban -—- akár tetszik nekik, akár nem. A nürnbergi ítélet meghiúsulásának egy bizonyos ellentmondás az oka. Egy győztes ország uralkodó osztálya olyan cselekedetek fölött Ítélkezett, melyek pontosan azokból az indító okokból eredta volna. Az amerikai munkásság nem engedheti meg, hogy egy másik világháborúból tanuljon, mert lehet, hogy utána nem marad életszínvonal, amit érdemes megmenteni. A koreai háború és különösen a mostani vietnami háború, az egyre nagyobb emberélet áldozattal és pénzbeli költséggel, már magában is elég intő példa. A haladó szellemüeknek az a feladatuk, hogy meggyőzzék a munkásokat: a háborús termelésből és külföldi befektetésekből eredő jólét nem felel meg a valóságnak és hogy legfőbb anyagi és morális érdekük az, hogy szakítsanak az imperialista agresszió Meany-Johnson- féle társszövetségével. tek, melyek magát az ítélkező uralkodó osztályt is hatalomra emelték. A nürnbergi Ítéletekből kitűnik: 1. Uralkodó osztályok nem tudnak hatásosan, csak látszólagosan küzdeni a háború ellen, mivel ugyanaz a társadalmi rendszer okozza a háborút, mely őket magasra emelte. 2. Ellenséges országok uralkodó osztályai —• amint a nürnbergi tárgyalásokból is világosan kitűnik — nyilvánvalóan sohasem annyira ellenségesek egymással szemben, hogy a győztes ország uralkodó osztálya elpusztítsa a legyőzött ország uralkodó osztálya fennmaradásának életfeltételeit. Ha ezt megtennék, azt az alapot is elpusztitanák, melyen saját hatalmuk is épült. A reálisan gondolkodónak tudomásul kell vennie, hogy a hatalmon lévők segítik egymást a tömeg előrehaladásával szemben, a régi hatalom megmentéséért, minden Auschwitzon és Hirosimán túl. Az sem számit, hogy az uralkodók rossz szándékkal teszik-e, vagy pedig rendszerük gazdasági, vagy ideológiai nyomása alatt. Ök állították fel a rendszert és ők felelősek minden következményéért. A háborút nem azok fogják megszüntetni, akik számára egy vagy más módon hasznot hoz — legyen az gazdasági hatalom, vagy szellemi befolyású hatáskör. A háborút azok fogják megszüntetni, akiknek semmi mást nem jelent, mint pusztulást Mi magunk szüntetjük meg, vagy senki más és a hatalmon levő urak ezt nagyon jól tudják. Törvénnyel akarnak bennünket elhallgattatni. Miért nem védjük meg magunkat ezekkel szemben? Miért nem mondjuk meg világosan szövetségeseinknek. hogy pokoli német tapasztalatunkból kiindulva, nem tűrjük, hogy a dolgok ilyen irányba fejlődjenek, melyek a legszebb demokratikus hagyományokat is elpusztítják és velük együtt a legjobb politikai álláspontot is? Idézzünk Bertold Brecht 1952-ben elmondott beszédéből: “Az emberiséget olyan háborúk fenyegetik, melyekhez képest a múltbeliek gyenge kísérletnek tűnnek fel. Egész biztos, hogy bekövetkeznek, hacsak szét nem zúzzák azoknak kezét, akik az egész világ szeme láttára erre készülnek.” Angolul és németül Is megjelenik lényi Alfréd professzor érdekes könyve Ritkán fordul elő, hogy egy elvont tudományról szóló könyv olyan kirobbanó sikert arasson, mint Rényi Alfréd kétszeres Kossuth-dijas akadémikusnak “Dialógusok a matematikáról” cimü müve. A rendkívül szellemes tanulmány első magyar kiadása napokon belül elkelt. Ugyanis nemcsak a matematikai, hanem az irodalmi és filozófiai érdeklődésű olvasóknak is valóságos csemege. A kötet három dialógust tartalmaz. Mindháromnak egy-egy tudomány történeti'eg kiemelkedő személyiség a főszereplője. Az elsőé Szókratész, a másodiké Arkhimédész, a harmadiké Galilei. Az első dialógus arról szól, hogy mi is a matematika, mi a tárgya, feladata, jelentősége. A választ a szokraté- szi dialektika módszerével adja meg a szerző. A második dialógus központi kérdése a matematika gyakorlati alkalmazhatósága; a harmadiké: hogyan segíti a matematika a természeti törvények megismerését. A dialógusok a matematika történetének egy-egy sorsdöntő fordulópontján át a mai matematika legégetőbb kérdéseihez vezetnek irodalmi formában, közérthető módon. A Madridban megjelenő “Ya” katolikus napilap sürgette, hogy a spanyol kormány vegye fel a diplomáciai kapcsolatot a Szovjetunióval. Egyre több szenátor ellenzi a latin-amerikai országoknak nyújtandó segély azon feltételeit, mely jogot adhat az Egyesült Államoknak, hogy beavatkozzon a segélyezett ország belügyeibe. Náci generálisok utódai
