Amerikai Magyar Szó, 1966. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1966-05-12 / 19. szám

12 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday; May 12, 1966 A POLGÁRJOGI KARC AZ INDIÁNOKRA IS KITERJED A polgárjogi küzdelem zsargonjában uj szó ke­letkezett; a sit-in, a sleep-in, a teach-in mellett a “íish-in” is megszületett. Ugyanis, Washington ál­lamban, Olympia város közelében a Nisqually fo­lyóban, az indián rezerváción kivül halászna«: til­takozó indiánok, Dick Gregory néger polgárjogi vezér társaságában. Mint előtte Marion Brando filmszínész, Dick Gregory is azért ment oda ha­lászni, hogy tiltakozzon az állam halászati és vadá­szati hivatalának azon kisérlete ellen, mellyel meg akarja semmisíteni az indiánoknak a szövetségi kormánnyal hosszú évi szerződésben garantált ha­lászati jogát. Az indiánok itt is, mint mindenütt az országban, elnyomatásban, megkülönböztetésben és nyomor­ban élnek. A “lázadó” indiánok csoportja, a “The Survival of American Indians Association” meg­hívta Gregoryt, hogy halásszon velük együtt, az ál­lami tilalom elleni tiltakozásképpen. A rezerváció konzervatív vezérei nem fogadták szivesen Gre­gory közreműködését, mint ahogyan mindenféle demonstrációt is elleneznek, de a “lázadókénak az a meggyőződése, hogy ha győznek, akkor majd a többiek is odajönnek halászni. Gregory kijelentette, ha Kell, akár ítéletnapig is hajlandó halászni az ügy érdekében. Az állami ha­tóságok kijelentették, hogy nem tartóztatják le a “hirdetési trükk”-höz folyamodó Gregoryt, hacsak meg nem sérti a hal-védelmi rendeleteket. öt nap után, a fehér lakosság bizonyos rétegeinek nyomá­sára, a halászati és vadászati hivatal tisztviselői le­tartóztatták azon az alapon, hbgy nem volt halásza­ti engedélye. Gregory gúnyosan megjegyezte; “Két pisztrángot és egy lazacot fogtam, evvel igazán veszélyeztetem a hal-konzervációt.” Óvadékot sem volt hajlandó letenni és amikor azt kérdezték tőle, hogy tetszik neki börtönbe menni, azt felelte: “Megkönnyebbültem. Már azt hittem, sohasem fog­nak letartóztatni. Azt a nagy halat, amit mi aka­runk, ebben az ócska csónakban üldögélve nem le­het kifogni.” Washington állam hatóságai avval érvelnek, hogy a halállomány és a haltenyésztés védelmében uj halászati szigorítások kellenek és az indiánokkal kötött régi szerződéseket és egyezkedéseket el kell törölni. Igazságtalanul az indiánokat okolják a le- Tömlott halászati állapotokért. Az indiánok ezzel szemben azt mondják, hogy a civilizáció előreha­ladása az oka a bajoknak. A gyárak és a városi csatornák megmérgezik a folyók vizét. A fehér ke­reskedelmi halászok és sportolók, a völgyzáró gá­tak, a csatornázások, a fatörzsek fogamon való: szállítása, mind pusztítják a halállományt és mind­ezekért az indiánokat állítják fel bűnbaknak. Nincs egyenlőségük a törvény előtt New Englandban az indiánok részére nincs egyenlőség a törvény előtt. A Maine-i Southwest Harbor-ban öt massachusettsi fehér férfi egy va­sárnap unalmában “szoknya-vadászatra” indult. Egyenesen az 50 mérföld távolságban levő Pleas­ant Point-i indián rezervációra hajtottak avval az elgondolással, hogy ott könnyen megtalálják, amit keresnek. Indián otthonokba hívatlanul beállítot­tak, részegre itták magukat és a lányoknak, asszo­nyoknak pénz ellenében illetlen ajánlatokat tettek. Az indián nők elutasították őket, az indián férfi­ak pedig, mivel nem merték kereken kidobni őket, szerettek volna megszabadulni tőlük. A részeg fehérek rátámadtak az indiánokra. Peter Francis, Passamaquoddy törzsből való indi­ánt halálosan megsebesítették és indián barátját, Christopher Altvater-t leütötték, hogy önkívületi állapotba került. Az állami rendőr (state trooper) csak annyit tett, hogy a halott Francist letakarta egy paplannal, aztán dolgára ment. Néhány órán belül F. A. Brown a megye ügyésze gyilkosság vádjával elfogatási parancsot adott ki az öt fehér ellen, de ezt nem hajtották végre. Ehelyett tanács­kozást tartottak velük és később a gyilkosság he­lyett az enyhébb, előre meg nem fontolt szándékú emberölés vádját emelték ellenük. Január elején a Maine Council of Churches be­jelentette, hogy vizsgálatot indít az ügyben, egyút­tal a templomtanács aggodalmát fejezte ki az in­diánok rettenetes életkörülményei miatt. Korábban a szervezet egyik képviselője felkérte Margaret Chase Smith és Edmund S. Muskie, Maine-i szená­torokat, valamint az igazságügyminisztériumot, hogy indítsanak vizsgálatot. Mindkét szenátor támogatását fejezte ki, de egyik sem volt hajlandó vizsgálatot indítani, avval az indokolással, hogy nem avatkozhatnak be az ál­lami és megyei hivatalok hatáskörébe tartozó ügyekbe. Az igazságügyminisztérium kijelentette, hogy nem tehet semmit, mivel a gyilkosság nem szövetségi területen történt és mert nem forgott fenn a szövetségi polgárjogi törvény megsértése. Csak azt a lehetőséget tartotta fenn, hogy esetleg a 14. alkotmánymódosítás megsértése ellen indít­hatnak eljárást, ha elég bizonyíték van arra, hogy az indiánoknak nincs egyenlőségük a törvény előtt. Ezt követően, március 8-án Francis gyilkosát fel­mentették. Abban a megyében, amelyben Francist megöl­ték, még soha nem ült egyetlen indián sem az es­küdtszékben és az alacsonyabb bírósági zsűrinek is csak a múlt évben volt egyetlen indián tagja. Az indiánok csak tiz év óta szavazhatnak, de a kép­viselőválasztásban még most sem vehetnek részt. Edward D. Hinckley, a Commission of Indian Affairs uj vezetője nemrégen úgy nyilatkozott, hogy habár az indiánok nem szavazhatnak képvi­selőkre, olyan előnyt élveznek, mint az ingatlan utáni adómentesség és a szabad vadászati és halá­szati jog. De ezen előnyökkel szemben dr. Stephen Hyatt szociológus, a University of Maine profesz­szora “kétségbeejtő”-nek nevezte az indiánok élet- körülményeit— és ezt senki nem vonhatja két­ségbe. Az indiánok államköltségen épített házai rozo­gák és sok tekintetben hiányosak. A Pleasant Point rezerváció házainak 70 százalékában nincs illemhely és csak 50 százalékában van vízvezeték. A közeli Peter Dana Point rezervációban közös kút szolgáltatja az ivóvizet, más célra a tó vizét hasz­nálják. A tó vizét a lefolyó szennyvíz megfertőzi és a kutak télen befagynak. A Penebscot rezerváció­ban, melyben aránylag legjobbak a körülmények, tífuszjárvány tört ki a fertőzött viz miatt. Az indiánokkal kötött legrégibb szerződések sze­rint Maine állam legyőzött, külön nemzetként te­kintette őket. A szerződések megszegésével az in­dián népet a legnagyobb nyomorba sodorta, azután az állam önkényesen védnökévé avatta magát, de ezt a védnökséget nagyon rosszul gyakorolta. A Maine-i indiánok politikai és gazdasági problémái sokban hasonlítanak az elkülönített déli négerek problémáihoz, de két fontos dologban különböz­nek: 1 Az indiánok mindig külön nemzetként éltek. 2. Létszámuk nagyon alacsony. Az indiánok nincsenek elegen ahhoz, hogy olyan politikai és gazdasági nyomást gyakoroljanak, mint amilyenre a négerek képesek jogaik kiharcolására. Problémáik megoldása a fehér emberek jóakara­tától függ. Az indiánokkal együttműködni óhajtó fehéreknek viszont tudomásul kell venniök, hogy nem faji, hanem nemzeti kisebbséggel van dolguk, olyan kisebbséggel, amely esetleg független önura­lomra törekszik, nem integrációra. WW^MMWWVMMWWUWUMMWUWUWVWUWVIMMMAWUWIM/WMVWWWWWWVWWMMWWWWWWMVWIAAAMVWM MIT REJTEGET A “GÉKECSOMAG?” A washingtoni kormány az utóbbi napokban ha­mis címkével ellátott “békecsomagot” árusít. A címke azt mondja: béke, de a csomag tartalma: halál. Arthur Goldberg, az Egyesült Államok nagykö­vete az Egyesült Nemzeteknél nemrég előadást tartott a Kaliforniai Egyetem 7,000 hallgatója és tanári kara előtt. Az egyetemi hallgatók és a ta­nári kar nagy tisztelettel hallgatták Goldberg nagy­követ beszédét, mindannak ellenére, hogy nem egyeztek meg vele. “Dél-Vietnam népe döntse el saját jövőjét, sa­ját szahad akaratából. Az Egyesült Államok hajlan­dó elismerni és elfogadni a délvietnami nép hatá­rozatát, bármi legyen is az.” így beszélt a nagykövet. Ki ellenezheti ezt az ál­láspontot? Mi is ezt hangoztattuk évek hosszú so­rán át... Goldberg nagykövet “A béke utján haladunk” címet adta beszédének s rámutatott arra, hogy az ellenség Dél-Vietnamban milyen erőszakot gyako­rol. Arról azonban egy szót sem szólt, hogy a mi hadaink a “béke” jelszavával milyen rombolást, pusztítást okoztak a délvietnamiaknak. Meg kell jegyezni, hogy a beszéd lényege mégis az volt, hogy Dél-Vietnam népe szavazat utján döntsön milyen kormányforma alatt óhajt élni. No, de ha szavazásról beszélünk, akkor szavazzon min­den polgár, a Vietconghoz tartozók is, mert csu­pán igy lehet megállapítani, hogy mi a nép akara­ta. A szakszervezeti tagok ezt könnyen megértik. Ha a National Labor Relations Board választást rendel el egy üzemben, a gyár munkásainak aka­ratát csak úgy lehet megtudni, ha MINDEN mun­kásnak alkalma van szavazni. S ha az ilyen válasz­tásban egy szakszervezet kerül ki győztesen, az a szervezet az ÖSSZMUNKÁSSÁGOT képviseli, még azokat is, akik a szervezet ellen szavaztak. A szavak jók, de a tettek nem Goldberg nagykövet szavai jók, de a Johnson- kormány tettei nem. A nagykövet a keselyük és a galambok között akart repülni. S mig ő feltálalta a békecsomagot, addig mi már eddig 300,000 ame­rikai katonát tettünk partra Vietnamban és egyre több bombát ejtünk a védtelen lakosságra. Vajon igy kell egy népszavazást előkészíteni? Az érem másik oldala Franz Shurman tanár a helyzet másik oldalát világította meg az egybegyült tanárok és egyetemi hallgatók előtt, amikor kihangsúlyozta: “Nézzük meg mik rejlenek a szavak mögött. Nézzük meg, hogy mik a Johnson-kormány TETTEI. Tudomá­sunk szerint a Nemzeti Felszabaditási Front nagy népszerűségnek örvend és a lakosság nagy része támogatja ezt a mozgalmat. Tudomásunk szerint az amerikai katonai és diplomáciai erők azok, me­lyek a háború folytatására buzdítanak. Elvesztet­tük hitünket a Johnson-kormány szavaiban. ígé­reteiben. Már csak a cselekedetekben bízunk.” A gyűlés végén amikor arra kérték a hallgató­kat, hogy álljanak fel azok, akik a kormányt tá­mogatják, 200-an álltak fel. Amikor a kormány politikáját ellenzők álltak fel, ezek 7,000-ren vol­tak. Ezt fejezték ki azzal, hogy felálltak: “Nem va­gyunk hajlandók lenyelni a hamis címkével ellá­tott békecsomagot.” C-K9 A fenti cikket a Csendes-óceán-i szervezett rak­parti munkások hivatalos lapjából, a “Dispatcher”- ből vettük át. Sherman deportálási ügye a Legfelsőbb Bíróság elolt Április 18-án a Legfelsőbb Bíróság úgy határo­zott, hogy meghallgatja Joseph Sherman deportá­lásának fellebbezési ügyét. Sherman 46 éve lakosa az Egyesült Államoknak. A deportálásáért megin­dított eljárás fontos alkotmányos kérdéseket vet fel, melyek a külföldi születésű lakosokra különö­sen jelentősek. Sherman ügyvédei, Joseph Forer és Ira Gollo- bin, azon a véleményen vannak, hogy a hosszú évek óta itt élő lakosok deportálása valóságban száműzetés, rendkívül súlyos büntetés és hogy ilyen eljárást nem lenne szabad megindítani két­ségen kívüli bizonyítékok nélkül, ahogyan ez a jog még a közönséges bűnözőknek is kijár. A McGar- ran törvény értelmében olyan nem-állampolgáro­kat, mint Sherman, akik semmiféle bűnt nem kö­vettek el, 30, 40 vagy 50 évvel ezelőtti, szedett- vedett, gyenge bizonyítékok alapján deportálással büntethetnek. Az Immigration and Naturalization Service 1961- ben indította meg a deportálási eljárást Sherman ellen, miután Sherman nem volt hajlandó tanú­ként megjelenni a szenátusi Internal Security Sub­committee kihallgatásán Bostonban. A bevándorlá­si hivatal azt állítja, hogy Sherman 1937-ben Spa­nyolországban volt, ahol a loyalisták oldalán har­colt és onnan megfelelő iratok nélkül tért vissza. A kormány vádirata egyetlen tanú vallomásától függ, aki nem tudta Shermant “határozottan” azo­nosítani egy bemutatott fényképpel. Az American Committee for Protection of For­eign Born örömmel veszi tudomásul a Legfelsőbb Bíróság abbeli határozatát, hogy tárgyalás alá ve­szi az ügyet és kihangsúlyozza, hogy ennek az ügy­nek sikeres befejezése garantálja minden régóta itt élő külföldi születésűnek a biztonságát. Felhív mindenkit, hogy támogassa Sherman fellebbezését a Legfelsőbb Bírósághoz, nemcsak azért, hogy ne kelljen megválnia otthonától és családjától, ha­nem azért is, hogy külföldi születésüeket ezentúl ne deportálhassanak szóbeszédből eredő bizonyí­tékok alapján. A Sherman Defense Committee a védelem költ­ségeinek előteremtésével kapcsolatban rendkívül súlyos anyagi helyzetben van. Kéri, hogy mindenki küldjön annyi pénzbeli támogatást, amennyit ké­pes (kis összegek is segítenek). Az adományt az alábbi címre küldjék: Sherman Defense Committee. 49 E 21 St. Rm. 405 New York, N. Y. 10010. A/VWWVWWWWWUWWWyWWWXA/WW« t/Cté. Jjjothár, I ! RÉTESHÁZ ÉS CUKRÁSZDA j ! 1437 THIRD AVENUE, NEW YORK, N. Y. ! ! (A 81-ik Street sarkán) — Telefon: LE 5-8484. J I Mignonok .születésnapi torták, lakodalmi, Bar- J | Mitzvah-torták. — Postán szállítunk az ország ( i minden részébe. — Este 7.30-ig nyitva j

Next

/
Thumbnails
Contents