Amerikai Magyar Szó, 1966. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1966-01-06 / 1. szám

4

AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD

Thursday, January 6, 1966

Akadémiai szabadságért harcolnak a $1. John Egyetem tanárai és hallgatói

NEW YORK. — A világ legnagyobb katolikus egyeteme, a St. John University tanári kara harcot folytat az egyetem vezetősége ellen az akadémiai szabadságért.

A tanári kar szószólói azt állítják, hogy az egyetem bölcsészeti szakán például nem bölcsészetet, hanem dogmát tanítanak.

A St. John egyetem vezetősége 32 tanárt bocsátott el abban a hiszemben, hogy ez majd megállít ja a gondolatszabadságért folyó harcot. De a tanárok elbocsátása éppen az ellenkező eredményt hozta. Elhatározták, hogy jan. 3-án sztrájkba lépnek, állásukba való visszahelyezésért és hogy a tanári karnak és a hallgatóknak módjában álljon befolyásolni az egyetem irányítását.

Az elbocsátott professzorok a tanári kar legtöbb tagja és a Diákok Tanácsa támogatásával, tüntetést rendeztek az egyetem bejárata előtt. Plakátokat tartottak, jó magasan, hogy mindenki olvashassa azok feliratát. Az egyik plakáton ezt olvashattuk :

"Ti, akik ide beléptek, adjatok fel minden reményt." (Idézet Dante “Inferno”-jából).

A másikon: “Tiltakozunk az 1965-ös inkvizició ellen.”

Frank McViegh, az egyik elbocsátott tanár, gyermek-kocsit tóit, melyben három és fél éves kislánya plakátot tartott a következő felirattal:

“Hová süllyedt St. John kicsinyessége?”

MINEOLA, N. Y. — Múlt év márciusában a Republic Aviation Corporation, rendelések hiányában, 10,000 munkást bocsátott el. Az év végén, kilenc hónappal később minden öt elbocsátott munkás közül egy még mindig munkanélküli. Azok, akik uj munkát találtak, átlagban 26 hétig voltak munka nélkül és miután uj munkába álltak, bérük 25 százalékkal KEVESEBB volt, mint amit a Republic vállalatnál kaptak.

E tényt a szövetségi kormány által kinevezett hivatalos vizsgáló bizottság állapította meg. A bizottság kérdéseket intézett az elbocsátott munkások különböző rétegeihez, a szakképzett, a betanított, a szakképzetlen munkásokhoz és a munkaveze tőkhöz egyaránt.

Amikor a vizsgálat lefolyt, 2,000 munkás még munkanélkül volt. Az elbocsátott munkások átlag éve 40. Hatvan százalékuk családfenntartó és 60 százalékuk középiskolát végzett.

A vizsgálat azt mutatta, hogy a fiatalabbak előbb kaptak munkát és a még mindig munkanélküliek 54 százaléka meghaladja az 55 évet.

Long Island városaiban a munkanélküliség most is nagy problémát okoz.

ElköÜozötl a gyár

Anderson kis ipari város Indiana államban. Az autómunkások szakszervezeti székhelyének pincéjéből minden nap kora reggel férfiak és nők autóba szállnak és útra indulnak a harminc mérföldre eső Upland falucska felé.

Az autó utasai legtöbbször némán, szó nélkül teszik meg az utat. Arcuk komor. Mosoly csak olykor-olykor látható arcukon.

A munkások évek hosszú során át a Pierce Governor Co. itteni üzemében dolgoztak., Bérszerződésük múlt év szeptemberében járt le — és miután nem jött létre uj bérszerződés, a munkások sztrájkba léptek.

A vállalat először sztrájktörőkkel próbálta a gyárat üzemben tartani. A sztrájktörők védelmére fegyveres őröket alkalmaztak, akiknek F. Allis polgármester élelmet vitt a piketvonalon keresztül.

Amikor a Városi Tanács határozata értelmében a városi rendőrség lefegyverezte a sztrájktörőket védelmező gangsztereket és ezáltal lehetetlenné vált a gyár további üzemben tartása, — az igazgatóság elhatározta, hogy lezárják a gyárat és áthelyezik Uplandba — már csak azért is, mert ez a falu adómentes uj gyárat bocsátott a Pierce Governor Co. rendelkezésére.

így vált a gyár 200 munkása munkanélkülivé. A harc több, mint egy esztendeje tart és a munkások nagy bosszúsággal és ellenszenvvel emu keznek Leland Borenra, a gyár igazgatójára.

Igaz, Boren isten-félő ember, amit bizonyít az

A piketelők között volt többek között Melvin Ferentz fizika-tanár, aki lemondott a fizika osztály vezetéséről és ezzel fejezte ki szolidaritását az elbocsátott tanárokkal szemben.

Joseph T. Cahill, az egyetem elnöke azzal indokolta meg az elbocsátásokat, hogy a tanárok “nem tettek eleget tanári kötelességüknek.”

A Diákok Tanácsa szolidaritást vállalt a tanárokkal és fölszólította az egyetemi hallgatókat, hogy sztrájk esetén senki se lépje át a piketvo- nalat.

A tanárok “szabad egyetem” felállítását tervezik, ahol a sztrájk folyamán további tanításban részesítik a diákokat.

James McFadden állami munkásközvetitő tárgyalásra hívta az egyetem vezetőségét és a tanárok szervezetének képviselőit, a két fél között fennálló ellentétek kiegyeztetésére.

Az egyetem vezetősége felszólította az elbocsátott tanárokat, hogy nyújtsák be a tantárgyukról elkészített előadásvázlatot, hogy a helyükre kinevezendő tanárok azt fölhasználhassák.

Peter O’ Reilly tiszteletes, az elbocsátott tanárok egyike, az American Federation of College Teachers szervezet helyi elnöke, igy válaszolt az egyetemi vezetőség kérésére:

“Persze én nem vagyok hajlandó a kérésnek eleget tenni és nem hiszem, hogy egy kollégám is oly buta lesz, hogy saját maga ellen cselekedjen.”

is, hogy nagy hü-hó közepette orgonát ajándékozott a helyi templomnak. No meg az is, hogy istengyalázással vádolta a szakszervezeti bizottságot, mert azt követelték, hogy az uj szerződésre irányuló tárgyalásokat vasárnap is folytassák.

Azt persze nem mondotta Boren ur, hogy ő nem volt hajlandó tárgyalni hétköznap, amint azt a régi szerződés előírta és igy csupán egy nap, a szombat maradt a tárgyalásokra. Azt sem mondta, hogy ő követelte, hogy a munkások adják föl az elsőbbségi jogukat, mentsék föl a vállalatot a nyugdíj fizetésétől és továbbra is $1.25 munkabérért dolgozzanak, holott a vállalat sebességszabályozókat gyártott a Ford gyár részére, ahol a munkások átlag bére több, mint négy dollár óránként.

A gyár munkásai közül egynéhányan munkához jutottak, de a legtöbben még munkanélkül vannak. A harc továb tart és a munkások elhatározták, hogy nem adják azt föl, amig térdre nem kényszerítik a Pierce Governor Co. tulajdonosait.

Közlekedési sztrájk New Yorkban

(Folytatás az első oldalról)

Amikor igy elítéljük az Authority! s a velük karöltve dolgozó városi és állami adminisztrációt (a fő felelős itt Rockefeller kormányzó), nem térhetünk ki a szakszervezet vezetősége taktikájának kritizálása elől sem.

Oly város közlekedése leállítása, mint New York A DOLGOZÓK MILLIÓINAK súlyos gazdasági megkárosításával jár. Bármennyire jogosnak tartjuk is a 33,000 főnyi közlekedési munkás bérkövetelését, a csaknem HÁROM MILLIÓ TÖBBI NEW- YORKI DOLGOZÓ ÉRDEKEIT IS SZÁMÍTÁSBA KELLETT VOLNA VENNI! A legkevesebb, amit Quill és az unió tehetett volna, hogy hirdetéseken keresztül megmagyarázza a lakosságnak és a munkásságnak a szakszervezet követeléseinek részleteit és azok jogosságát. így megnyerték volna a munkásság és a lakosság egyéb rétegeinek támogatását. Ezek nyomása esetleg elegendő lett volna ahhoz, hogy az illetékes hatóságok megadják a közlekedési munkásoknak a kért bér- és munka- feltétel javítást.

Az olyan kijelentések, aminőket Quill tett, hogy pl. New York népe viselje a közlekedési sztrájk következményeit, miként London népe viselte a náci blitzkrieg következményeit, csak a munkásság ellenségeinek malmára hajtják a vizet. És amellett úgy tünteti fel a helyzetet, mintha a szakszervezet olyan felelőtlen és annyira népellenes lenne, mint a Londont 1940—41-ben bombázó náci vezérkar. Ez igazságtalan és helytelen taktika Quillék részéről.

Quillék taktikai hibái ellenére, reméljük, hogy a TWU taqsága, a newyorki munkások közreműködésével, sikerrel és gyorsan befejezi a bérharcát. Az uj polgármesternek pedig alkalma lesz megmutatni, hogy megérdemli-e azt a bizalmat, amelyet a választó polgárság beléje helyezett.

FÜGGELÉK A VÁDIRATHOZ

(Folytatás az első oldalról) kánkért. Mert amig Johnsonról, McNamaráról és Ruskról annyit lehet mondani, hogy hűségesen képviselik legalább saját osztályuk, az amerikai nagyipar, nagytőke és pénzvilág érdekeit (Johnsonról köztudomású, hogy többszörös milliomos, széleskörű üzleti érdekeltségekkel, köztük televízióállomással; McNamaráról köztudomású, hogy a Ford tröszt egyik vezető képviselője, mig Rusk a Rockefeller-érdekeltség ügynöke), addig Meany és Reuther névleg ama osztályt “képviselik”, mely nem nyerhet, csak veszíthet egy imperialista háborúban: a munkásosztályt. A Vietnamban harcoló, vérző, szenvedő és ott elpusztult amerikai katonák 99%-a a munkásosztály soraiból, azok gyermekeiből került ki. A “prosperitásért”, amely részben e szennyes háborúnak tudható be, az ipar egyes válfajaiban fennálló konjunktúráért munkásemberek gyermekei fizetnek életükkel és vérükkel. Munkásvezérek, akiknek egy szavuk sincs az ilyen háború ellen, árulói osztályuknak és azon túl menőleg az egész nemzet szent érdekeinek is. Az amerikai munkásosztálynak, az az érzésünk, évekre, évtizedekre lesz szüksége, hogy lemossa a gyalázatot, amelyet Meanyék aljas háborús uszító szerepe kent a munkásmozgalom, a szervezett munkásság nevére.

Kiterjesztenénk a vádiratot a kongresszusra is, amelynek többsége (tisztelet a maroknyi kivételnek úgy a szenátusban, mint a képviselőházban) tétlenül nézte, vagy aktivan támogatta Johnson elnököt az alkotmány egyik legfontosabb rendelkezése megszegésével, hogy tudniillik az elnök CSAK a kongresszus jóváhagyásával indíthat vagy viselhet háborút, hogy Johnson az alkotmány e félreérthetetlen parancsát kijátssza, úgy tesz, mintha nem volna háború, azaz nem üzent hadat Észak- Vietnamnak. A kongresszus, ily értelemben, cinkosává vált az elnöknek alkotmányunk sutbadobásá- ban.

És végül, ha a felelősséget oda akarjuk helyezni, ahova való, meg kell állapítanunk, hogy az egész amerikai nép nagy részét (és itt ismét hangsúlyoznunk kell, hogy tisztelet a kivételnek) roppant felelősség terheli kormánya politikájáért.

Az angolszász és általában véve az egész úgynevezett nyugati civilizáció egyik legfontosabb jogi alapzata az elv, hogy

"Ignorantia legis neminem excusat".

A törvény nem ismerése nem menthet fel senkit a törvényszegés következményei alól.

A második világháborút követő nürnbergi törvényszéki ítéletek a nyugati nemzetközi jog szerves részévé tették azt az elvet, hogy egy nép (az adott esetben a német nép) felelős kormánya bűneiért és nem védekezhet sem egyénileg, sem kollektiven azzal, hogy “nem tudta” mit müvei kormánya, vagy nem fogta fel politikája bűnös mivoltát.

Az Egyesült Államok gyakran büszkélkedik azzal, hogy az amerikai nép rendelkezik a legnagyobb méretű, legmodernebb hírszolgálattal. Az amerikai nép a televízión szemtanúja volt és ezernyi képes riportot láthatott újságok, folyóiratok hasábjain, ama borzalmaknak, amelyeket amerikai katonaság követett el észak- és dél-vietnami polgárok ellen. Nem érvelhet tehát azzal, hogy nem tudja, mi megy végbe Vietnamban.

Az amerikai népnek tudomása van arról, hogy az egész világ, országunk határain kívül, a pápától, az Egyesült Nemzetek fejétől és tagjaitól kezdődő- leg szinte egyöntetűen elitélte az Egyesült Államok agressziós jellegű háborúját és szerepét Vietnamban.

És mégis, népünk többsége nemcsak hallgat, de aktivan támogatja a Johnson-kormány vietnami politikáját. Legtöbbjük jól tudja korunk nagy törvényét, hogy az atomfegyverek korszakában háborúk viselése, különösen az atomfegyverekkel rendelkező nagyhatalmak részéről és mindenekfe- lett a függetlenségre törekvő népek harcának elnyomása érdekében nemcsak ostoba, de az öngyilkossággal egyértelmű. És mégis az amerikai nép löbbsége tiltakozás nélkül veszi tudomásul, mi több, magáévá teszi Johnsonék alig burkolt fenyegetését, hogy a háborút ki fogják terjeszteni Kínára és atombombákkal készülnek végetvetni a “kínai veszélynek.”

Ezeket füzzük hozzá Rev. Gross megrendítő vádiratához. Figyelő

v* A Fertő tó lecsapolását néhány hetes szünet után újból folytatják: másodpercenként hatezer liter vizet engednek le a Hansági Főcsatornán. Az őszi esőzések annyira megduzzasztották a tavat, hogy osztrák és magyar oldalon egyaránt hasznos területeket öntött el.

Mi történt az elbocsátott munkásokkal?