Amerikai Magyar Szó, 1966. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1966-04-28 / 17. szám
Thursday, April . 8, 1966 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD II Gencsy Margit: Mikor lesz az elefántból tele-fánt? Hosszú időre meg voltam fosztva az olvasás gyönyörűségétől és amikor már forgatni kezdtem a közben felhalmozódott ujságlapokat, legjobban a Mr. Johnson "State of the Union Message"-e ragadta meg és kötötte le a figyelmemet. A művészien kidolgozott beszédben mindenki számára volt Ígéret, biztatás — ugyanakkor sok egymással ellenkező reményt kelteni akarás. Ismerik az amerikai nép gonddal-bajjal küzdő rétegét és tudják, hogy szép mesékkel el lehet őket altatni. Leszűrve az elmondottakat, én is örömmel állapítottam meg, hogy nagyon gazdagok vagyunk. Mi vagyunk a világ leggazdagabb népe és természetesen a legerősebb és leghatalmasabb is! Azért örültem ennek olyan nagyon, hogy ha olyan erősek és hatalmasok vagyunk, akkor nem kell félnünk senkitől és semmitől, még a legborzalmasabb ellenségtől: a “vörös veszedelemtől”, a kommunizmustól sem. Bizonyára — erre a Mr. Johnson is rájön. Efelől ilyenformán biztonságban érezvén magam — no meg mások is — tovább elmélkedve az elmondottakon, rájöttem, hogy még nagyobb biz- tanságban éreztem volna magam — és mások is — ha az elnök ur felsorolta volna az — úgyszólván fél földtekét — szegélyező különféle bázisainkat, meg az öt világrész sok-sok kisebb-nagyobb országában elhelyezett “jóakaratunkat”, amellyel a soha nem álmodott “Nagy Társadalmat” akarjuk kiterjeszteni a világ minden részére. Tovább elmélkedve, még egy kis mulasztást fedeztem fel a beszédben. Elfelejtette az elnök ur megemlíteni, hogy nemcsak az ország, de van az amerikai népnek egy olyan rétege is, amelyik nagyon gazdag — rémitően gazdag! Igaz, hogy amikor az egész világ népét jólétbe helyezni akaró — ájtatos, imádkozó elnökünk elküldi különböző népfajok és törzsek testileg és lelkileg állati sorsban tartott népének sorsát szintén nagyon szivükön viselő mélyen velük érző “Good Will” Ambassador jainkat, meg a nép sok más választott vagy kinevezett “szolgáját”, hogy vigyék és terjesszék a Nagy Társadalom kiépítéséhez szükséges anyagiakat (természetesen az ottani kormányfők zsebein keresztül), azt sohasem annak a kicsi rétegnek a zsebéből, hanem a szegény nép folytonosan emelkedő adójából fedezzük. (Természetesen ezért nem “várunk semmit”, csupán segiteni akarunk. Semmiféle madzag nem köti őket Amerikához. De legyen azért bennük annyi tisztesség, hogy adott esetben mégis csak azt tegyék, ami Amerikának jó. — Ugyebár...?!) Amig az üdülő kis társalgójában ezeken tűnődtem, valaki kinyitotta a rádiót és megkezdődött a beszámoló a vietnami háborúról és a mi soha sem “súlyos” veszteségeinkről, mire egy bosszús férfihang azonnal megjegyezte: “Áh, mindig csak a háború, egyebet sem hall az ember...! Nemhogy odadobnák már azt a bombát, ahová kell, ahogy a Mr. Goldwater is megmondta — és mindjárt vége lene!” Ez aztán mindjárt más irányba terelte gondolataimat, a soha véget nem érő piszkos háborúra. Újra felmerült bennem a már oly sokszor elhangzott, sokszor elsírt nagy kérdés: Mit is keresünk mi Vietnamban ... MIT? Mint az a férfi megjegyezte, sokat foglalkoznak ezzel a kérdéssel, de eleget soha! Azt nehéz lenne elhinni, hogy a hatalmas, gazdag Amerika félne a már-már végletekig kimerült Vietcongtól. (Akik évtizedeken át harcoltak azért, hogy az idegen, betolakodó elnyomóktól megszabadítsák országukat és népüket.) S miért nevezzük őket agresszoroknak, amikor mi mentünk be oda? A hadikiadás emelkedik, fiaink pusztulnak, mert a Pentagon és más bársonyszékből néző uraknak veszteségeink lehetnek ‘könnyűek’ de az amerikai anyáknak, akiknek gondok között felnevelt fiai ott végzik alig megkezdett életüket a vietnami mocsarakban — azoknak az anyáknak veszteségeink mindenkor súlyosak. Nagyon súlyosak! És ezeken kívül semmi más eredményt nem tudunk felmutatni. Mintha csak azért lennénk ott, hogy irtsuk — kiirtsuk azt az ártatlan, nekünk sohasem vétő néoet, gyereket, öreget egyaránt, felégessük terméseiket nyomorúságos kunyhóikat. Lehetséges hogy egy ájtatos, istenfélő és hatalmas ur azzal akarja megnyugtatni a vietnami posványbán vergődő fiaik életéért és testi épségéért részkető anyá kát, hogy mi több fiatal életet tudunk kioltani, mint azok? És azzal akarja megnyugtatni őket, hogy Thanksgiving estéjén "bátorságért" könyör- gött az egek urához, harcoló fiaik számára! Sőt, még azt is mondta, mennyire fáj a szive nagy veszteségeink miatt! Mélyen megható és megnyugtató, hogy oly meleg barátság fűzi Billy Grahamhoz, aki áldásával megerősítette és híveinek további imádságáról biztosította elnökünket. így nyugod- tabban folytathatjuk a megkezdett munkát. Közben a békéért könyörgők szava süket fülekre talál. Lehetetlen lenne itt felsorolni a folyton szaporodó békét követelő szervezetek nevét, amelyek oldalakat töltenek meg a New York Times óriási hasábjain. Nagy, neves hazafiak — úgy hazájuk érdekében, mint fiaink életének megmentéséért a háború megszüntetését kérik. Protestáns, katolikus és zsidó egyházak a szent cél érdekében egyesülve és külön-külön felemelik szavukat. A tudomány összes ágainak tanárai úgy, mint az egyetemi hallgatók ezrekre menő tömege; ügyvédek, orvosok tiltakozását lehet olvasni állandóan. A Magyar Szó beszámolói és felhívásai is a háború elleni tiltakozásra serkentik az olvasókat. Sem a világ legerősebb szervezetének feje, VI. Pál pápa békét kérő szava, sem az anyák könyörgése nem jut el az ájtatos, lelkiüdvösségét annyira szem előtt tartó elnökünk szivéhez. A céltalan emberirtás folyik tovább! A március végén lefolyt óriási méretű tömeg- tüntetésen egy kétségbeesett anya papírral és ceruzával kezében futkosott egyik tojás- és kavicsdobáló suhanctól a másikhoz: “írd ide a nevedet és címedet, te. . . hadd küldjem fel az elnöknek, hogy az ilyen halálra kész ifjakat küldje ki és hozza haza az én drága élnivágyó fiamat...!", megragadta karjukat, de azok kitépték magukat kezéből és röhögve elrohantak. Sokan azt kiáltozták, hogy miért nem küldi ki a Lucy B. Johnson 22 éves vőlegényét. De ne az ősi szokáshoz híven — bársonyszékben ülő pozíciókba, hanem a dzsungelbe és oda, ahol derékig jár a posványbán és minden percen reszket, hogy mikor botlik bele az aknába. (Igaz, ezek jó lelkesítő példák is lennének, de ezeknek az anyáknak sírását is hamarabb meghallaná Mr. Johnson.) Egyik beszédében azt is mondta elnökünk, hogy ottmaradunk, amig az agresszió tart, amig szükség van arra, hogy a vietnami nép szabadságát idegen befolyástól megóvjuk. Hát a mi ottlétünk nem lesz rájuk idegen befolyással? Vagy az már nem idegen... ? Igaz, ha egy kicsit szétnézünk, úgy elhelyezkedtünk ott, mintha az mindjárt Porto Rico után következne. Úgy néz ki, hogy a lakottabb részeken nemsokára minden második ember ameriÉLŐ NÉPSZOKÁSOK MÁJUSFA Kötözik, díszítik szerte Magyarországon a fákat. Májusfákat. Ezret és tízezret. Szalagokkal, füzérekkel, virágokkal, ágakkal. Május 1-én hajnalra sok lányosház udvarán kivirágzik a májusfa. Színes pántlikák a virágok, az alig zöld ágak között, boros palack, szagos-szappan, piros kendő pedig az ajándék! A fiútól. .. A májusfa-állitás ma is élő népszokás Magyarországon. Eredete pedig kettős, úgyszintén a jelentése is, hiszen egyrészt a szabadságra utal, másrészt a szerelemre. Mindkét értelemben kb. egy időben kezdték állitgatni ezeket a fákat. A májusfa mint a szabadság jelképe Nyugatról került Magyarországra. Az első májusfát — talán — az Ang liából menekülő üldözöttek hajója, a Mayflower vitte át oromdiszében az Újvilágba. Innét is a hajó neve — Májusvirág — s Kossuth Lajos 1852- ben visszatérve amerikai körútjáról, a plymouthi kikötőben is beszélt róla: Az önök szabadságfái a a Mayflower — a miénk, a Habsburgok akasztófája. 1790-től az Angliától elszakadt északamerikai gyarmatok példájára szerte a világban ültetnek szabadságfákat. Nyárfát vagy tölgvet, s növekedésük a szabadság feltörekvését jelképezte. A szabadság májusi ünnepeit e fák körül rendezték. Az 1848-as forradalmak után Németországban. Svájcban és Itáliában is elterjedt. Macwarországon az első szabadságfát 1792-ben állították az akkori Uj épület börtönudvarán francia hadifoalvok ácsolták, s hegyébe kitűzték a zöld ágakat. Tőlük vette át e szép szokást a pesti inarossás, céhek, mesterlegé- nvek. Május előestéién, azaz délután gyerekek járták az utcákat, végig dobolták a várost és énekelték: “Lesz, lesz maieles”. Másnap azután a má- iusfa tövében vidám ünnepségeket rendeztek. A fa teteiére ajándékokat, pipát, kolbászt, kendőt aggattak és aki elsőnek felmászott értük, megszerezhette. A májusfa mint a szerelem jelképe a székelykai, sőt néhány szép amerikai specialitás is beférkőzött már, mint a dope peddling, black market és ami legtermészetesebb, virágzik a prostitúció. Sokszor elmondta az elnök ur azt is, hogy “mi nem keresünk ott semmit, sem területet, sem bázisokat.” Ugylátszik, pillanatnyilag elfelejtette, hogy — mint a Magyar Szó Széljegyzeteiből óivá- _ som — most van épülőben Saigontól nem messze a világ egyik legnagyobb hadi-kikötője és raktára, amelyet 5,000 amerikai és 2,000 vietnami katona fog kezelni. Ha mindezeket jól átgondoljuk, mégis csak arra lehet következtetni, hogy van ott nekünk valami keresni, vagy félteni valónk, hogy a profitkereső leghangosabb hazafiság megtalálja számítását. Nem kell keresni, találnak ott felmérhetetlen és korlátlan lehetőségeket minden téren, ami terveikbe beleillik. És amit nem sikerült a franciáknak fegyverekkel elérni, azt könnyen el lehet érni dollárokkal. Mikor telik meg a hatalmas elefánt irgalmatlan nagy gyomra ...? Igaz, van egy másik nagy feladatunk is, ami nagyon közel áll szivünkhöz. Meg kell akadályozni Délkelet-Azsia területén a kommunizmus terjedését!!! (Nem engedhetjük meg, hogy azokat a nép javát szolgáló intézményeket, amelyeket azok az átkozott vörösök hazájukban a semmiből próbálnak előteremteni — ez a nép is megismerje.) Pedig milyen könnyen meg lehet azt akadályozni, minden pusztítás és egyetlen emberélet feláldozása nélkül! Nincs szükség “Tanácsadókra”, generálisokra, kormányfők látogatására, ágyukra, repülőkre, mindent elpusztító bombákra; nem kell naponta milliókat kidobni. A kommunizmus gyógyítására csak egyetlen egy orvosság van: megadni a népnek, amit nehéz munkája után megérdemel! Tessék megadni nekik a billiókból, amit a “vörösök” a semmiből, erejük megfeszítésével próbálnak megadni népüknek, megélhetést, kórházat, orvost, tanítást ingyen! Lakásokat, kultúrát! Biztos vagyok felőle, hogy egybillió dollárral mindezt elő lehetett volna teremteni. A kommunizmust nem lehet szállítani. Annak a gyökere a nyomorban van és a már eszmélni kezdő népek nem akarnak Ígéreteket és birka türelemmel várni, mint az amerikai nyomorgók. <■ Tessék elhinni elnök ur, hogy ez az egyetlen gyógyszer a kommunizmus orvoslására. Ezt tessék megadni a népnek minél előbb itthon. Jusson a billiókból az amerikai népnek is valami. Most pedig — és minél előbb tessék kimondani az egész világ által oly epedve várt nagy szót: ELÉG VOLT A HÁBORÚBÓL.......... FIAINK UTBAN VANNAK HAZAFELÉ!!! földről származott az Alföldre, majd ugyancsak az 1700-as évek végétől kezdve divat lett egész Magyarországon. Eleinte nem állítottak külön-külön minden lánynak májusfát, hanem csak a céh-ház elé, mégpedig többnyire fenyőt vagy nyárfát. Volt község, ahol csak a falu szépe kapott májusfát. Ha a legények nem tudtak megegyezni, ki a falu szépe, összeverekedtek, de néha kompromisszum támadt köztük, két vagy három fát is állítottak. Napjainkban leginkább Szabolcsban, Nógrádban és a Balaton körül állítanak májusfát, de fellelhető még ez a szokás a dél-alföldi falvakban és a Mátra vidékén is. A ceremóniája mindenütt más és más. A palócföldön például üres fa jár a lánynak, neki kell feldíszíteni, de mig nem virrad, a legény strázsálja az udvart, nehogy a vetélytárs elvigye a fát. A Mátra vidékén az elutasított kérő is áÚit májusfát a lány ablaka elé, de bosszúból. Az ilyen lány nem feldíszített fát, hanem száraz karót vagy meszelőnyelet kap. Jászon a lány csak akkor hagyja ablaka alatt nappal is a fát, ha elfogadja a Legény közeledését. Rohodon. Szabolcs megye egyik kis községében modernizálták ezt a szép szokást, május elsején minden lány egy cserép hortenziát kap. • VliWVtWIWftWVVVVVWiVVWWMVVWWWWV ; 11 MÉG MINDIG KAPHATÓ A ) jj Fáklyavivők ! A két darab 12 inches lemez ára, szállítással együtt $5.50 KÉRJEN HANGLEMEZ KATALÓGUST! !} A MAGYAR SZÓ KIADÓHIVATALA Íj 130 East 16th Street, New York, N. Y. 10003 ! [
