Amerikai Magyar Szó, 1966. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1966-04-28 / 17. szám
Thursday, April 28, 1966 ■■ .. -.. Rácz László AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Szalonképes forradalom Walter Líppman, a hírneves amerikai publicista röviddel ezeunt látogatóban volt Mexikóban. Vagy 40 évvel azután, hogy első Ízben járt újságírói minőségben az SKkor még igen rossz hifii Mexikóban. Mert annak idején, a huszas években, Calles generális elnöksége idején—mint most Lippman visz szaemlékezett—az akkor még alig másfél évtizedet számláló mexikói forradalomban “javában dúlt az osztályharc, kisajátították a bel- és külföldi nagybirtokosok kezében lévő uradalmakat, valamint a külföldi bánya- és petroleumvállalatokat.” Az amerikai imperializmus érdekeit hűségesen és okosan képviselő Lippman, őszintén feltárja ma, hogy csak egy hajszál választott el attól, hogy az Egyesült Államok — eltekintve két kisebb incidenstől — fegyveresen nem fojtotta vérbe a kellemetlen és e földrész “szabadságát fenyegető” mexikói paraszt forradalmat. (Mint ahogy ma, egy félévszázad múltával, teszik Vietnamban.) Főként azért, mert az első világháborúban való részvétele 1916-ban lekötötte az Egyesült Államok fegyveres erejének legnagyobb részét. De mert még 1920-ban is — amikor ez a katonai erő Európában felszabadult -— erősen fontolóra kellett venni egy újabb mozgósítást, mert szakértők számítása szerint, legalább félmillió fegyveresre kellett volna számolni Mexikó inváziójánál. De talán az is latba esett, hogy az Egyesült Államok, a “béke és szabadság törhetetlen bajnoka” egy évszázad leforgása alatt már kereken két és félmillió négyzetkilométernyi mexikói területet kebelezett be birtokállományába, fegyveres támadások és ravasz diplomáciai beavatkozások eredményeként. Tény — hogy mint Lippman dicsérőleg visszaemlékszik — Coolidge elnök politikai tanácsadója: Morrow, Mexikóba küldött követe unszolására, elállt a fegyveres beavatkozástól és békés diplomáciai alkudozásokkal, gazdasági ellenrendszabályokkal igyekezett a mexikói forradalom méregfogát kihúzni. Ez a taktika: a neo-kolonializmus bevált módszere, 1938-ban már-már csőddel fenyegetett, amikor Cárdenás generális elnök idejében a mexikói forradalom újra fellángolt és a forradalom szülte reformok beteljesülni látszották. Mert Cárdenás kormánya ujult erővel fogott hozzá a nagybirtokok kisajátításához. Az amerikai — és angol kézben levő petroleum — vállalatokat egy csapásra állami kezelésbe vette. Erre Washington elrendelte a gazdasági bojkottot Mexikó ellen — akárcsak nemrégen a forradalmi Kuba ellen. Megint csak egy lépés választott el attól, hogy “a világ zsandárja” a gyarmati kizsákmányolás védelmében ne avatkozzon be fegyveresen Mexikó legsajátosabb belügyeibe. Mexikót megint csak a véletlen: a második világháború kitörése, mentette meg az Egyesült Államok újabb inváziójától. Erről Lippman nem emlékszik meg, amikor elismerően erkölcsi bizonyítványt állít ki országa diplomáciája és az időközben szalonképessé vált mexikói forradalom számára. Az letagadhatatlan, hogy Morrow, mint az amerikai neo-kolonializmus előfutárja -— követi méltósága mellett egyben a nagykapitalista Morgan & €o. beltagjaként is — olyan taktikával élt, mely évtizedek során gyümölcsözővé vált. Mert e taktika következményeként, mint Lippman kihangsúlyozza, “az Egyesült Államok egy független, erős szomszédra talált, mely vele baráti viszonyban él és példát mutat a többi latin-amerikai országoknak.” Lippman okfejtése abban csúcsosodik ki, hogy ime közvetlen fegyveres beavatkozás, avagy a latin-amerikai “gorillák” alkalmazása nélkül is .békés eszközökkel sikerülhet nemzeti forradalmakat leszerelni, megszeliditeni, szalonképessé tenni e földrészen. Lippmann legutóbbi látogatása során >x\vwv\vvmm\vv\v\vvvv\\\\\\\xm\» 8 ISMÉT KAPHATÓ 2 “LEARN HUNGARIAN” Bánhidi-Jókay-Szabó kiváló nyelvkönyve angolul beszélők részére, akik magyarul akarnak tanulni Gyönyörű, keménykötésben, finom papíron, rajzokkal és képekkel — 530 oldal — a Budapesti Tankönyvkiadó Vállalat kiadásában Ára $4.00 és 20 cent postaköltség Megrendelhető a MAGYAR SZÓ KIADÓHIVATALÁBAN 130 East 16th Street, New York, N. Y. 10003 tárgyalt a mexikói kormány tagjaival, a hivatalos “forradalmi” kormánypárt vezetőjével, az uj burzsoázia, a nagybankok képviselőivel. Fogadta a köztársaság elnöke. Ünnepelte a korrupt polgári sajtó. De arról csak hallomásból értesült, hogy “a vidéken még mindig nagy a szegénység.” Nem volt ideje kivizsgálni, minek tulajdonítható az a változás, hogy az 1910-es “kegyetlen paraszt-forradalom” eljutott mindmáig, amikor a jelenlegi “forradalmi család”, Mexikó vezetői, az imperialista Egyesült Államok diplomáciájának hűséges támogatóivá lettek; amikor Lippman reménysége szerint még az annyira kellemetlen kubai forradalom bosszantó problémáját is talán — Mexikó közvetítésével lehet majd sikeresen megoldani. Ha kissé közelebbről vizsgálta volna a “barátságos” Mexikó képét, megállapíthatta volna, hogy a neo- kolonializmus alkalmazott módszere: “élni, és élni hagyni” a nemzeti forradalom során felszabadult gyarmatországban: Mexikóban, csak szűk körre szorítkozik. Az un. “nylon” földbirtokosokra, kik a földreform intézkedéseinek korrupt meghamisításával, suttyomban kiadós nagybirtokokhoz jutottak. Azokra a nagyiparos vállalkozókra, akin a Ü.S. tőkeexportja segítségével milliós nyereségeket habzsolnak be. És ugyanakkor még nagyobb extra-profitot biztosítanak ameriKai megbízóik javára. Azokra a belföldi nagybankokra, amelyek hasonlóképpen csak letétemenyesei az amerikai banktőkének. Arra a mexikói túltengő bürokráciára, melynek magas pozícióban lévő oszlopai közvetlenül érdekeltek az 1910-as paraszti forradalom célkitűzéseinek lefaragásában. A szalonképessé vált forradalom idejében mái' nincs szükség a nacionalizált petroleum termelés bojkottálására, mint volt 1938-ban. Meg lehet fúrni azt kevésbé erőszakos módon is, az időközben nagy profittal kecsegtető petro-kémiai ipar: a petroleum nyerstermékek feldolgozását célzó iparának tervszerű kiaknázásával. Nemrég jelentették, hogy az Egyesült Államok hivatalos Export-Import Bank-ja 22 millió dolláros kölcsönt folyósított a nacionalizált Petroleos Mexicanos számára. Persze nem isten nevében, hanem^busás haszonrészesedés mellett és azzal a kötelezettséggel, hogy a termeléshez szükséges gépeket kizárólag az Egyesült Államokból fogják beszerezni. A hasonlóképpen “mexicanizált” Villamos Müvek vezetősége most tárgyal amerikai bankcsoportokkal kiadós kölcsönöket illetőleg. Ilyfnódon az 1910-es forradalom során lerázott gyarmati uralom, egy félévszázad múltával, a neo-kolonializmus korszakában és a szalonképessé vált forradalom idejében, a hátsólépcsőn álcázva bejön és újra szedheti a maga extraprofitját. Csak az örv, a forma változott, de a belföldi és külföldi kizsákmányolás áldozatai változatlanul nyomorognak. A meghamisított földreform során, hivatalos adatok szerint is, mindmáig kétmillió földműves paraszt maradt föld nélkül. Ugyancsak hivatalos megállapítás, hogy a nemzeti jövedelemből — közel 20 millió földművest véve számításba — fejenként és naponként négy pezo: 32 amerikai cent jut egy személyre. Ez az a szegénység a vidéken, amiről Lippman “csak hallomásból” értesült. A világháborút követő lázas iparosodás csak a mexikói iparbárók és nagybankoknak, valamint a külföldi tőkéseknek profitját gazdagítja. Az Egyesült Államok imperializmusával versenyezve, a politikai stabilitásban bízva —, már francia és nyugatnémet tőkések is mindnagvobb mértékben részt kérnek Mexikó ipari lehetőségeinek kihasználásában. De a mexikói ipari proletáriátusnak csak jelentéktelen része jutott valamivel magasabb élet- színvonalhoz, mint régebben. A több-milliós ipari tartaléksereg, mely tanulatlan munkásokból és az éhező falvakból beözönlő földnélkül szegényekből toborozódik össze .emberhez nem méltó viszonyok között tengődik, akárcsak a forradalom előtt. A főváros ötmillió lakosa közül több mint hárommillió a külvárosokban, vályog- vagy hulladékokból készült viskókban senyved, ugyanakkor, mikor a főváros szivében és villanegyedeiben tobzódik a fénvüző jólét. Nem ment egykönnyen, mig a gyűlölt mexikói forradalom elfogadhatóvá vált az Egyesült Államok uralkodó osztálya számára, amikor Kennedy és Johnson elnökök már mint Déldát állíthatták od£ a többi spanyol-amerikai forrongó országok elé. Cárdenás forradalmi kormánva óta, immár az ötödik mexikói kormányzat épiti-faragja le következetesen ennek a forradalomnak a vívmányait, “gorillák” helyett a közigazgatási terror, a rendőri elnyomás, a demagógia és a korrupció eszközével. A törvényes sztrájk-jog semmibevevésével, immár hét éve tartják börtönben a vasúti munkásság szakszervezeti vezetőségét, Vallejo-t és társait, mert 1959-ben a vasúti munkásság egyöntetű törvényes határozattal sztrájkba mert lépni. Az alkotmány felrúgásával egy, csupán a háború idejére szólt különleges törvény alapján, ezt a sztrájkot a katonaság segítségével törték le és a vezetőket, mint “társadalmi felforgatókat” drákói büntetésekkel sújtották. A jelenlegi kormány parancsára ezt az alkotmányellenes külön-törvényt, a legfelsőbb bíróság épp a napokban mondotta ki érvényesnek. így a munkásság előharcosai még négyöt évig szenvedhetnek tovább is börtönben. Az 1917-es forradalmi alkotmányban biztosított egyesülési, gyülekezési- és sajtószabadság már rég ebek harmincadjára jutott. így néz ki a mintaképül odaállított szalonképes mexikói forradalom kissé közelebbről. Ez az a Mexikó, melyet a neo-kolonializmus képviselői, mint a politikai stabilitás országát, busás gyarmati profit reményében, hitel-ajánlatokkal megkörnyékeznek. Ez az elfogadhatóvá vedlett szalonképes forradalom, melyet az egyébként békés szándékú Lippman szembeállít az “ellenszenves” kubai forradalommal. De kérdezze csak meg a milliónyi éhező parasztot, a viskókban tengődő városi proletárokat e földrészen, melyiket választják a kettő közül. .. • 12345678901011121314151617131920212242333456789097 • S A SZÁMOK BESZÉLNEK | írja: Eörsi Béla s g • 12345678901011121314151617181920212242233456789097 « Bracero-sztrájk A néger szabadságjogi harc kitermelte a maga vezetőjét dr. King személyében. A mexikói-amerikaiak és Amerika mostohagyermekei: a brace- ro-k, a mezőgazdasági munkások Cesar Chavez szerény, csendes, intelligens egyéniségében nyertek útmutatót. Chavez nem pap, nem középosztályu, egyetemet végzett ember, mint King, hanem egyike a legalacsonyabb réteghez, a mezőgazdasági munkásokhoz tartozóknak. A kaliforniai félmilliós mezőgazdasági munkástömeg tagja, kiknek évi jövedelme csupán egy hatodrésze az ipari munkások jövedelmének, s akiket nem véd a minimum-bér törvény, akik nem részesülnek ünnepnap, nyaralás, betegség esetén bekövetkezett kedvezményekben, akikre nem vonatkozik a munkanélküli biztosítás, vagy az öregségi nyugdíj, akik nem hallottak túlóra fizetésről, akikre nem szól a gyermekvédelmi törvény és a nagyhatalmú nagybirtokosok nem adták meg nekik a kollektiv munkaszerződés megkötésének reményét sem. Az egyetlen nagy jövedelmet biztositó ipar, amely mentes a Taft-Hartley törvénytől (Labor Relation Act 1947) és nem esik a National Labor Relations Board kompetició alá. Mindez itt a “kulturált” Californiában történik, az ország legnépesebb államában, ahol van olyan nagybútokos (Kern County Land Co.), aki 1,800,000 acre birtokon, mint mindenható (hűbéres) ur uralkodik. Teheti, mert a californiai nagybirtokok összeházasodtak a Bank of California, Bank of America, Crocker-Anglo National Bank kal, az olaj milliárdosokkal és a gáz-telefonérdekeltségekkel. Pedig ezek uralkodnak Californiában, nem a szavazók. Ezek állnak a fasiszta érzésű fiatal republikánusok mögött. (Murphy szenátor, Reagan kormányzójelölt.) Bár Chavez gyakran cipő nélkül ment az iskolába, elvégezte a 8 osztályt; igaz, hogy 32-szer kellett iskolát változtatnia a család vándorlásai közben. Megszervezte a szőlőmunkásokat Delanoban (San Joaquin Valley). Nagyon szerény követelését elutasították ($1.40 órabér $1.20 helyett), egy kosár szőlőszedésért 25 centet követelt 10 cent helyett. Természetesen a nagy urak az óriási profitok ellenére is megtagadták a követeléseket és sztrájktörőket alkalmaztak (leginkább illegálisan érkezett mexikóiakat). De a sztrájk a munka egy részét meg tudta akadályozni. 1966-ban vagyunk és a 3.6 milliárdos californiai mezőgazdaság még mindig nem akarja elismerni a munkások szervezkedési jogát. A sztrájk jogosultsága nem kétséges, biztosan győzni fognak, sőt a 33 nagy vállalat közül egy már megkezdte a tárgyalást a sztrájk vezetőjével, Chavez-el. Az indiai központi kormány Kerala államban szabadon bocsátotta a párhuzamos kommunista párt 70 tagját, akiket az “India védelméről” szóló törvény alapján tartóztattak le. Ennek a pártnak korábbi 70 tagja, köztük a vezetők nagyrésze továbbra is börtönben van. 7
