Amerikai Magyar Szó, 1966. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1966-01-13 / 2. szám
Thursday, January 13, 1966 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 7 Rácz László Az ilyen barátoktól J mentsen az Isten Az A. M. Sz. hasábjain, a lap jószemü reporte- re: E. H. iseuwald immár hosszabb ideje cikksorozatban szeme le a szentelt vizet arról a nagyon is átlátszó Kampányról, mellyel az amerikai magyar emigráció jobboldali része Erdély magyarságát vette “védelmébe”. Ez a reakciós megmozdulás — mely mögött ismert egyházi vezetők és sajtóorgánumok nuzódnak meg —■ azzal indult meg, hogy az erdélyi magyar kisebbséget a román nép- köztársaság kormánya nem csak nyelve szabad használatában nyomja el, hanem gazdaságilag is tönkretenni igyekszik. Ezzel a vészkiáltással nem csak az amerikai magyarokat nyugtalanította, hanem az egész amerikai közvéleményt is. Sőt fölrázni igyekeztek az Egyesült Nemzetek megfelelő szerveit is azzal a mondvacsinált váddal, hogy a fajkiirtás (genocidio) esetével állunk Erdélyben szemben. Már elöljáróban megkérdezhetnénk, hogy ezt a vádat a második világháború esztendeiben és utána miért nem emelték ezek az urak Horthy és védnöke: Hitler ellen? Miért zengték a német nácik és a magyar zsoldosok dicséretét, — ha fátyo- lozottan is — mind a mai napig. Annak dacára, hogy letagadhatatlan tény, hogy százezrek és milliók pusztultak el német náci gázkamrákban és koncentrációs táborokban. Neuwald lelkiismeretes és alapos vizsgálatot folytatott le a helyszínen: Erdélyben. Vizsgálata eredményeként megállapította — nevekkel és adatokkal alátámasztott érdekes cikksorozatában —, hogy az emigrációs vád légbőlkapott valótlanság. Amint évek során ezek a körök kíméletlen hazug kampányokat folytattak szükebb szülőhazánk: Magyarország ellen, ugyanilyen alantas célzatú a mostani rágalmazási hadjárat a Román Népköztársaság ellen az erdélyi magyar kisebbség “védelmében.” Mint Neuwald cikkeiből kiderül, az erdélyi magyarság sem kulturális, sem gazdasági téren nem szenved sérelmeket. Iskoláiban, sajtójában, iro- . dalma terén szabadon használja anyanyelvét. Az iparban és földművelésben viszont, román nyelvű osztályos társaival egyetemben, testvéri egyetértésben építi Erdélyben is a szocializmust. Pillanatnyilag sem kétséges, hogy dacára a vád alaptalanságának, a zavarosban halászni akaró emigrációs vezetők tovább is folytatni fogják kutmérgező akcióikat. Hiszen szülőhazánk piszkolása sem szűnt meg részükről, annak dacára, hogy a hazalátogatok ezrei saját szemükkel győződtek meg az r otthoni valóságról. A hidegháború szabályainak megfelelőleg folytatják Erdélyt illetőleg rágalmaikat, abban a hitben, hogy “valami mégis csak ragad.” Erdélyi magyar testvéreink csak közvetve és messziről tiltakozhatnak a jobboldali emigrációs kampány ellen, mondván: “mentsen isten az ilyen barátoktól.” Magam részéről, ki majd egy félévszázaddal ezelőtt tevékeny részt vettem az erdélyi magyar és román dolgozók nemzeti önrendelkezési jogának védelmében (lásd könyvem: “Porszem a viharban”) tárgyilagosan megállapíthatom, hogy az erdélyi magyar kisebbség a pokolból szabadult, amikor a véres háború végeztével sikerült Horthyék karmából kiszabadulnia. Emlékezzünk csak arra, hogy Horthy és vezető emberei: gróf Bethlen, Gömbös és mások az 1918—1919-es forradalmak során nyíltan alkuba bocsátották hazájukat és elsősorban Erdélyt, a román bojároknak és az Entente-nek. Ugyanakkor, amikor önfeláldozó székely ezredek és felfegyverzett munkás-osztagok hónapokon keresztül tartották a csúcsai frontot a túlerőben lévő román-bojár zsoldosokkal szemben. De emlékezzünk későbbi eseményekre is. Amikor Horthyék paktumot kötöttek Hitlerrel a második világháború során. Annak fejében, hogy az egész magyar hadsereget átengedték ágyutöltelékként a német náci imperializmusnak, koncként visszakapták Hit- leréktől Észak-Erdélyt. Az erdélyi magyarság egy része ilymódon nemzeti kisebbségből magyar állampolgárrá vált. De vajon mit jelentett az erdélyi magyar dolgozók számára ez a “nemzeti felszabadulás”? Fokozott véres fehér terrort. Kényszer- sorozásokat a német náci hadsereg megsegítésére. A román uralom alatt szűkös szabadságjogok teljes elvesztését. Azt, hogy Pestről a “felszabadult” Erdélybe a magyar államrendőrség és csendőrség egész seregét kommandirozták. Megint csak emlékeimből idézek. Az A.M.Sz. ez évi naptárában “Éhség, nyomor velünk” cimü tanulmányomban (mely érthetetlen módon átkeresz- telődve “Éhség újonnan velünk” megtévesztő cim alatt jelent meg) beszámoltam többek közt arról, mint próbáltunk még a román uralom alatt Erdély éhező magyar és román munkásgyermekein segíteni. Idéztem Írásomban Csatári Dániel — a Magyar Tudományos Akadémia munkatársának — megható visszaemlékezését Józsa Béláról, a kolozsvári Munkássegély nagyszerű titkáráról. Józsa a román uralom alatt négy éven át szervezte nagyszerű segítő akcióit a kolozsvári munkásgyermekek érdekében. Amikor a negyvenes évek elején Észak-Erdély megint magyar uralom alá került, azt hihetnénk, hogy ezt az akcióját most már még jobban kiszélesíthette. Hogy most már több magyar munkásgyermeket menthetett meg az éhezéstől. Korántsem! Ez a tőzsgyökeres székely származású hősies munkásvezér forradalmi meggyőződésének megfelelőleg, most már Horthyék rabló uralma ellen fordult a magyar és hasonlóképpen elnyomott román munkástestvérei érdekében. Illegálisan terjesztett röpiratában ezt hirdette: “Ne tagadjuk meg a múltat. Akik együtt küzdöttünk a gyalázatos román elnyomás ellen, ma folytassuk a harcot a magyar elnyomókkal szemben a békéért, kenyérért, földért, Erdély népeinek szabadságáért” (Idézve “Közlemények”, 1959. márciusi szám). Békepártot szervez egész Erdélyre kiterjedőig; keresi a közlekedést magyar és román baloldali körökhöz. Mindez elég volt ahhoz, hogy Horthyék hajtóvadászatot rendezzenek ellene. Hosszas üldözés után elfogták. Magyar csendőrök a szamosfalvai börtön kazamatáiban halálra kínozták. Felesége börtönben, barátai közül senkit sem engednek sírjához. Magyar katonák, csendőrök viszik koporsóját a házzsongárdi temetőbe. Az illegális békepárt röpiratban adta tudomásul ezt a gyilkosságot Magyarország és Észak-Erdély közvéleményének. “Józsa Béla székely munkás volt. Életében és halálában hü fia népének. A román uralom alatt a magyarságot védő kisebbség harcosa. A Petőfi-ünnepségek székely szervezője. Munkásgyermekek segélyezésének a vezetője. Magyar iskolák, kisebbségi jogok bátor szószólója.” Józsát nem a román bojárok martalócai, hanem Szombathelyi vezérkari főnök és a Pestről Erdélybe vezényelt csendőrök és államrendőrségi nyomo- gi sors miatt krokodil-könnyeket hullató amerikai magyar emigráns köröknek ezt a letagadhatatlan zók kínozták halálra. Az erdélyi magyar kisebbsé- tényt kell elébe tárni. Az erdélyi magyar dolgozók még élénken emlékeznek Horthyék idejére, amiket ez az emigráció visszasír. Megvetésüknek a “segítő akcióval” szemben csak azzal adhatnak kifejezést, ha megismétlik az ismert magyar mondást: “Mentsen isten az ilyen barátoktól.” HÍREK az AUTÓVÁROSBÓL Negyven millió dolláros karácsonyi üzletet bonyolítottak le az üzletek, de karácsony után vitték vissza az ajándékokat, kicserélni, mert vagy kicsi, vagy nagy volt valami, vagy egyféléből többet kapott valaki. Leginkább a kész ruhákat viszik vissza. Vajon milyen következményekkel jár ez a csere? Mennyire árt a karácsonyi üzletnek? — kérdezték. A negyven millió dolláros üzlet lehanyatlik 20 millióra. Sokan a pénzt akarják visszakapni, igy az üzlet a felére esik. Január 4. volt a határidő az ajándékok kicserélésére, vagy visszavitelére. Négy nappal karácsony előtt széjjelnéztem a szomszédos üzletekben. Siralmas volt látni, milyen üresek voltak. A tiz centesben sem csináltak valami nagy üzletet, hiszen a nagy áruházak a sok hirdetéssel elcsábítják a vevőket! Nézegettem az árakat és láttam, hogy nem sok a különbség, sok mindennek ugyanaz az ára, mint a nagy üzletekben. Az emberek azonban már hozzászoktak, hogy'a hirdetések után menjenek. Sok kis üzlet bezárt már karácsony előtt. Kitették a “going out of business” feliratot, másképpen el sem tudták volna adni az árucikkeiket. c-ko A Cass High School igazgatója megdorgált négy növendéket, mert fekete karszalagot viseltek, gyászolták a Vietnamban elesett katonákat. A gyermekek édesanyjai felzudultak és kijelentették, hogy a tanulók nem követtek el bűnt, jogosan tették, amit tettek. Hogyan lehetnek jó polgárok, hogyan gyakorolhatják politikai és tanulási szabadságukat, ami szükséges a demokrácia fenntartásához, ha ilyesmiért megbüntetik őket? Az iskola igazgatója először egy tanulót küldött haza a fekete karszalag viseléséért, mire a másik három is teltette a karszalagot. Azt írják az újságok, hogy rendkívül sok a munkaalkalom a nők részére. Igen, annak, akinek sok iskolája van, de a szegény millióknak nincs munkájuk. S akik dolgoznak, azok is olyan kevés fizetést kapnak,, hogy nem tudnak megélni. Azt is írják, hogy nagy szükség van szakmunkásokra, sok építkezésnél elmaradtak, mert nincs elég villanyszerelő, téglavető, ács, plaszterozó. Ez nagyon meglepő, mert sok fiatal kimarad az iskolából, ezeket meg lehetne tanítani. Hiszen igy tanultak az elődeink is! De börtönöket építenek ipariskolák helyett, rendőröket vesznek fel a rend fenntartására. 240 fiúnak keresnek helyet a börtönben, nincs hová tenni őket, igy az utcán csavarognak és mindenféle bűnöket követnek el. Rose Pavloff AZ Ili BALOLDAL Érdekes cikket közölt a multkorjában az angol Guardian az amerikai baloldali mozgalomról. Többek között a következőket irta: “A vietnami háború befejezéséért folyó mozgalomhoz a polgárjogokért harcoló vezetők — Martin Luther King, Bayard Rustin és James Farmer —, akik lényegében az úgynevezett uj balomat élcsapatát képezik, is csatlakoztak. “A Johnson kormány már hozzászokott (a bírálók azt mondanák, hogy érzéketlenné vált) a vietnami politika miatti erős támadásokhoz. De a kormány és a kongresszus váratlanul élesen reagált, amikor a fent említett néger vezetők és a Demokrata Szabadságpárt, Mississippi állam egyik néger szervezete nemrégiben a háború ellen emeltek szót. Robert Parris, a polgárjogok egyik veterán harcosa ezt a reakciót a következőképpen magyarázta: “a kormány azért nyugtalankodik amiatt, hogy a négerek csatlakoznak a vietnami háború elleni mozgalomhoz, mert a négerek mindenki másnál jobb helyzetben vannak ahhoz, hogy vitassák ezt a háborút. Nem azért, mert jobban megértik a problémát, hanem mert jobban megértik az Egyesült Államokat.” “Az uj baloldal a lendítőerőt és az ütközést a déli polgárjogokért folyó mozgalomtól és főképp a SNCC (az Erőszakhoz Nem Folyamodó Diák- Bizottság) néger diákjaitól kapta, akik az 1960- as ülősztrájkok után Mississippiben és Alabamá- ban a választók nyilvántartásba vételében kezdtek közreműködni. “A Délről visszatérő diákok közül sokan mindinkább kritikus szemmel kezdték nézni Amerika többi részét is. (Michael Harrington “A másik Amerika” cimü könyve előző évben jelent meg). Múlt év őszén, Berkeleyben a szabad szólásért folyó mozgalom során a diákok elidegenedésükről kezdtek beszélni, és kifejtették, hogy ők egy ‘másik egyetemet’ képeznek a kaliforniai egyetemek között. “A SNCC a Demokratikus Társadalomért Küzdő Diákok (SDS) nevii mozgalommal is kapcsolatba került. Az SDS az Ipari Demokrácia Ligája nevű szervezet rebellis utódja először a chicagói gettók problémáival foglalkozott, majd kiszélesítette tevékenységét, és 1964 nyarán közösségi tervét kiterjesztette Kentucky sivár és kietlen hegyvidékére (Harlan County) ahol a hanyatló szénipar és a bányász szakszervezet csökkenő befolyása miatt a bányászok ezrei lettek munkanélküliek. Az SDS-nek öt vidéki szervezete van, nyolc nagy északi városban valósit meg terveket, együttműködik a gettók lakóival és szembeszáll a nagyvárosok “jóléti kolonializmusával”, nagyobb részt követelve a szegénység elleni hadjárat programjainak irányításában. “Vajon milyen messzire jut el majd a mozgalom, feltéve, ha újabb kommunistaüldözés nem veti vissza? Képzelődőbb tagjai arról beszélnek, hogy erőszakhoz nem folyamodó forradalom eredményeként az 1774-es kongresszusokhoz hasonló, uj kongresszust hívnak majd össze, hogy egy begyül jenek Észak-Amerika nem képviselt rétegei. A szakértők azt mondják, hogy az Egyesült Államokban azelőtt is voltak tiltakozó mozgalmak és harmadik pártok. De a mozgalom mindenfajta szakértőt elutasít, és olyan befolyásra tesz szert, amellyel az ötvenes évek “csendes nemzedéke” nem rendelkezett.” A "Universities Committee on the Problems of War and Peace" Rutgers-egyetemi szervezete táviratot küldött Johnson elnöknek, amelyben Észak- Vietnam bombázásának további felfüggesztését sürgette, mindaddig, amig a béketárgyalások meg nem indulnak. A sürgönyben a szervezet kifejtette: “Most mindennél valószínűbb, hogy Hanoi és az NLF (National Liberation Front) hajlandó politikai megoldást keresni.”
