Amerikai Magyar Szó, 1965. július-december (14-19. évfolyam, 26-52. szám)
1965-08-19 / 33. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, August 19, 1945 Rácz László SZAKSZERVEZET - IMPERIALISTA SZOLGALATBAN Az Egyesült Államok dolgozó osztályainak egyik tragédiája az, hogy nincs számottevő önálló politikai pártja. így kongresszusi és elnökválasztásnál szükségszerűen a meglévő két uralkodó politikai párt — helyesebben — az uralkodó osztályok két nagy politikai pártja között imbolyognak-téve- Jyednek. Azt mondhatná valaki, ha nincs is erőteljes politikai munkáspártja, de van egy hatalmas több millió tagot számláló szakszervezete: az AFL- CIO. Valóban, az észak-amerikai ipari és kereskedelmi dolgozók az elmúlt évtizedek során önfeláldozó erőfeszítéssel felépitették maguknak a kapitalizmus fellegvárában ezt a hatalmas osztálykép- visetet. Ennek az erődítményüknek falai mögül vívhatták és vívhatják meg több-kevesebb sikerrel harcaikat az osztályellenséggel. De hogy minként néz ki belülről ez a szakszervezet. kik azok, akik hatalmas gépezetét mozgatják és főként, hogy milyen célok szolgálatában, arra nézve megdöbbentő adatokat szolgáltat a The Nation ez évi julius 5-i száma. Ezt a százéves múltra visszatekintő polgári-liberális folyóiratot nem lehet kommunista szimpátiával vádolni. De egyébként is a cikk adatait ellenőrizhető bizonyítékok támogatják. A The Nation alapos vizsgálatnak vetette alá az AFL-CIO külföldön folytatott politikai és szervezeti munkáját. Vizsgálata eredményeként azt állítja, hogy ez a hatalmas amerikai szakszervezeti központ, még a jobboldali polgári köröknél is túlzóbb anti-kommunista szellemtől átitatva, mint a washingtoni kormány ügynöke avatkozott és avatkozik be külföldi munkásmozgalmakba. Hogy idegen imperialista célok szolgálatában állva, közvetve az amerikai központi kémszervezet: a C'IA-val való együttműködéstől sem riadt vissza. Egész közelről világítja meg e hatalmas szak- szervezet belső szerkezetét. Rámutat Meany elnök működésére, aki a szakszervezet külpolitikai vezetésében két olyan vezéregyéniségre támaszkodik, mint Jay Lovestone és Harry Goldberg. Mindkettőjük volt kommunista vezető, kik “sötét múltjukat” és árulásukat immár évtizedek óta a kommunista mozgalom iránti lángoló gyűlöletükkel próbálják a szakszervezet külpolitikája utján elleplezni. Messzire vezetne a cikk adatainak a felsorolása, bogy miként sikerült ennek a vezetőségnek — kikhez mint legaktivabbat Irving Brown-t is hozzá kell számítanunk — céljukat megvalósítani. Ezek gáncsolták el, közvetlenül a második világháború befejezése után, Európa vezető országaiban: Francia-, Német- és Olaszországban, a kialakulóban lévő proletár egységfrontot az ipari munkásság szakszervezetei között. Ezek segítségével jutottak a fentnevezett országokban jobboldali, forradalom-ellenes vezetők az egyes jelentősebb szakszervezetek élére. Elég, ha csak annyit jegyzőnk fel a cikk adataiból, hogy Irving Brown és társai, mint szakszervezeti mezbe öltözött kormány- és kémszervezeti ügynököknek a módszere igen egyszerű volt: az európai jobboldali munkásvezetők korrupt felvásárlása és ugyanakkor a kommunista mozgalmak következetes hazug megrágal- mazása. Külön fejezetre tartozik a cikknek ama része, amely leleplezi az AFL-CIO külpolitikai sakkhuzá- sát British Guianában. Itt az angol imperializmus éveken át sikertelenül igyekezett volna az alkotmányosan megválasztott Cheddi Jagan radikális polgári kormányát megdönteni. Ez végül a washingtoni diplomácia támogatásával volt elérhető, azon az áron, hogy AFL-CIO vezetősége aktiv módon beavatkozott ennek az államnak a belügyeibe. Millió dolláros befektetéssel megbontotta a guianai munkásság táborát. Ezzel a pénzzel megszervezett egy ellenforradalmi sztrájkot az anti-imperialista Cheddi Jagan kormánya ellen. Ennek lett azután a következménye, hogy úgy az angol, mint az amerikai imperializmus elérte a célját, az amerikai szervezett munkásoktól elorzott pénz segítségével. Különös érdeklődésre tarthat számot a The Nation cikkének ama része, amely Meany és társai aknamunkájáról számol be Latin-Amerikában. Tudvalevő, hogy Latin-Amerika az Egyesült Államok imperializmusának legközelebbi és féltve őrzött gyarmatterülete. így érthető meg, hogy az AFL-CIO vezetősége külön latin-amerikai Intézetet szervezett meg a szakszervezet kebelén belül. Ennek az Intézetnek (rövidítve AIFLT), továbbá újabb alapításának az ORIT-nak közvetlen kapcsolatai épültek ki az egyes latin-amerikai országokban, azzal a bevallott céllal, hogy a latin-amerikai munkástömegeket visszatartsák attól a forradalmi úttól, amely hat éve Kubában győzelemre vezetett. Hogy céljukat elérjék, a szakszervezet vezetősége jóval hathatósabb anyagi eszközöket folyósított, még mint amivel annak idején képviselői Európában rendelkeztek. A hivatalos “Szövetség a Haladásért” akció százmilliós kormánykölcsöneihez és a CIA kimeríthetetlen titkos alapjaihoz is, a latinamerikai szakszervezeti központok közvetítésével vezet az ut. Az ŐRIT évek óta speciális tanfolyamokat tart fenn latin-amerikai szakszervezetekből kivezényelt vezetők számára. Ezekben a tanfolyamokban eleddig több mint húszezer szakszervezeti funkcionárius vett részt Latin-Amerika egyes országaiból. Ezek nemcsak, hogy teljesen ingyenesen élvezik az Egyesült Államokban a tanfolyamokat, de mint a The Nation Írója állítja, hazaérkezve, országaikban egyenként kilenc hónapon át teljes fizetést is húznak azért, hogy a rájuk kiszabott feladatokat minden anyagi gond nélkül végrehajthassák. A feladat: a kommunista mozgalom, a forradalmi ut és a Kuba elleni kíméletlen harc. Hogy milyen buzgón végzik a jól megfizetett árulók feladatukat, arra misem jellemzőbb, mint hogy az ORIT-hoz tartozó kikötőmunkások szakszervezete Venezuelában bojkottot rendelt el mindazon külföldi hajók ellen, amelyek Kubába árut szállítanak. Madarat tolláról, a latin-amerikai szakszervezeti központot vezetőségéről ismerni meg. Ebben a vezetőségben Meany elnökön kívül egész sereg amerikai imperialista csoport vezetője ül: a Grace Line, Anaconda Company, a Merck Corp. és hasonlók vezető emberei. így azután nem csodálatos, hogy Meany a latin-amerikai központ jelentős ered ményeiről számolhat be. Mint hangoztatták, millió dolláros házépítési kölcsönökkel sikerült megszi- lárditaniok Mexikóban a szakszervezeti vezetőségeket, amelyek baloldali ellenzékkel számolnak. Éppen igy Hondurasban is. Az ő szakszervezeteik vettek részt a Dominikai Köztársaságban lefolyt ama küzdelemben is, amely évekkel ezelőtt a polgári-radikális Bosch-kormány megdöntéséhez vezetett. Hasonlóképpen részt kérnek maguknak az érdemből, hogy Brazíliában egy katonai felkelés megbuktathatta Goulart polgári-radikális kormányát, amely “elnéző” volt baloldali munkás- és parasztmozgalmakkal szemben. Valóban az AFL- CIO ugyanazzal a beállítottsággal, mint a State Department, csak a “gorillák” katonai diktatúráiban bízik Latin-Amerikában. De központjai utján szorgosan figyeli mindazokat a latin-amerikai demokrata kormányokat, amelyek “nem elég eréllyel” nyomják el a baloldali és főként a kommunista politikai mozgalmakat. A The Nation cikkírója jogosan kérdezi Írása végén, milyen jogon mer beavatkozni az amerikai szakszervezet vezetősége külföldi országok belügyeibe? Azt hisszük, hogy ezt a kérdést kellő nyomatékkai a szakszervezet többmilliós tagságának kellene felvetnie. Elejét véve egyszer és mindenkorra, hogy a vezetőség szervezetük erejével imperialista célok szolgálatában visszaéljen. Meg kell változtatni a nyugdijalapszabálycikat Albert J. Fitzgerald, a Union of Electrical, Radio and Machine Workers országos elnöke, levelet intézett a General Electric társulathoz követelve, hogy a jelenleg érvényben lévő nyugdíjalap szabályok megváltoztatására tárgyalásokat kezdjenek. Jelenleg egy GE munkás évi fizetésének 0.8 százalékát kapja a társulattól nyugdíjképpen 4,800 dollár jövedelem után és 2%-ot azon felüli bér után. Most azonban a szövetségi kormány a megadóztatott összeget $6,600-ra emeli és ha a GE munkás az uj évi összeg után csupán 0.8%-ot kap, akkor KEVESEBB nyugdíjban részesülne, mint az uj törvény előtt. Ezért követeli a UE, hogy a kollektiv szerződés e szakaszát újból tárgyalják és megváltoztassák oly módon, hogy a GE munkások ne károsodjanak. A változás idejét éljük Irta: LUSZTIG IMRE Időről időre megállapítjuk, hogy minden változik. Ez persze alap-igazság, ami mindenre és mindenkorra érvényes. Hegel, valamint Marx és Engels is helyesnek találták e meghatározást. Érvényes ez a megállapítás minden társadalmi rendszerre és mindenre a társadalmi rendszereken belül. Itt ezen igazságnak csak egy példájával óhajtok foglalkozni: az egyház, a vallás történelmi szerepével. A haladó gondolkodású egyéneknek az volt a véleményük, hogy a vallás és az egyházak a maradi- ság szószólói, a társadalmi változások ellenségei, az adott társadalmi rendszer uralkodóinak hü szolgái. Vajon helyes volt-e ez a felfogás? Helyes volt-é a vallás és az egyházak ilyen mérlegelése? Ahelyett, hogy én adnám meg a választ erre a kérdésre, beszéljen Rév. dr. Lee A. Belford, az Epiphany Egyház egyik képviselője: “A Keresztény Egyháznak kellene e földön a legforradalmibb erőnek lennie. A tény azonban az, hogy nagyon gyakran a konzervatizmus bástyájaként szerepelt, ellenzett társadalmi változásokat és idejét múlt ideológiához ragaszkodott.” Ebben nem az az uj, ami a fenti idézetben van, hanem az, hogy ezt az egyház egyik aktiv szószólója mondta a szószékről. Érdemes Belford tiszteletes ezen vasárnapi prédikációjából néhány idézetre olvasóink figyelmét felhívni: “Mi rendszerint ellenzünk minden változást és támogatjuk a status-quo-t (a jelen helyzetet), de amikor szembenézünk az élet megnyilvánulásaival és többek között látjuk, hogy emberek saját hibájukon kívül munkanélkül vannak, rájövünk, hogy nincs e földön fontosabb, mint az EMBER és ha Istent óhajtjuk szolgálni, ezt csak úgy tudjuk valóra váltani, ha segítjük embertársainkat.” Ez azonban csak a kezdet kezdete. Olvassuk csak Belford tiszteletes prédikációjának folytatását: “Hogyan szolgálhatjuk Istent, ma a kibernetika korszakában?” S miután feltette a kérdést, rámutat arra, hogy “a legtöbb jó cselekedet nem a vallásos egyéneknek, hanem azoknak tudható be, akik nem tartoznak egy valláshoz, egyházhoz sem.” S alig vallja be ezt a jól ismert tényt, azonnal hozzáteszi: “Keresztényeknek radikálisaknak kell lenni- ök, ha Istent hűen akarják szolgálni a kibernetika korszakában.” De még mindez csak bevezetés ahhoz, ami itt következik: | •Mi az élet lényege? Mi egy gazdasági rendszer feladata?” j Kedves olvasónk, olvasd csak a választ: “Minden egyén adjon a társadalomnak tehetsége szerint és kapjon a társadalomtól szüksége szerint." Kedves olvasónk, ezt mi évekkel ezelőtt Marx és Engels Kommunista Kiáltványában olvashattuk, mely 1848-ban jelent meg. Az uj az, hogy ezt most Belford tiszteletestül hallhatjuk. t A haladó szellemű és gondolkodású egyéneknek tudomásul kell venniük az egyházban végbemenő változásokat. Tudomást kell vennünk erről azért, mert meg kell változtatni álláspontunkat, magatartásunkat az egyházzal szemben. Nem véletlen pl. az, hogy az olasz kommunista párt párbeszédet folytat a katolikus egyházzal, az zal a célkitűzéssel, hogy az olasz kommunista párt és a katolikus egyház tagjai együtt haladjanak az olasz NÉP problémáinak megoldásában. A kibernetika korszaka lehetővé tette, hogy a társadalom óriási nagy többsége egy vonalon mozogjon a köz érdekében — és elszigetelje az önző monopolisták kis csoportját. Alap-probléma ez számos, yagy jobban mondva számtalan fázissal. E probléma egy-egy fázisáról időről-időre papírra vetünk néhány gondolatot. «psssssssssssssssssssssssssssssssssssss® | AMERIKAI MAGYAR SZÓ » 130 East 16th Street ifi | New York, N. Y. 10003 | Elolvastam mutatványszámként küldött lap- x jukat és kérem, hogy további mutafványpél- f j (lányokat küldjenek címemre münden köt*- í % lezettség nélkül. | Cím: ...................................................... I $ Város:......................................AllHanr.............. y Megrendelem lapjukat □ egy évre □ félévre i f (A !ap kedvezményes előfizetési ára uj otva- J > é sóknak egy évre $6.00, félévre $2.0©.) í _ 4
