Amerikai Magyar Szó, 1965. július-december (14-19. évfolyam, 26-52. szám)

1965-07-29 / 30. szám

Nem tűrnek és követelnek

Thursday, July 29, 1965._____________________AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WO OB

E. H. NEWALD

Távol otthonunktól, szülőtölcíünk gyönyörű és egyre szépülő fővárosában, Budapesten kézbesítette a posta az American Hungarian Federation (az Amerikai Magyar Szövetség) dél-kaliforniai kerületének apellációját dr. Ion Gheorghe Maurer- hez, a Román Népi Köztársaság minisztertanácsa elnökéhez. A két és fél oldalas nyomtatványt, — ameiy az erdélyi magyarság állítólagos sérelmeit sorolja fel és amely a “minimális követelések haladéktalan teljesítését követeli” —, kilenc amerikai magyar egyház és hét más intézmény irta alá, köztük a Wm. Penn Egyesület 525 sz. fiókja, a Magyar Szabadságharcos Szövetség Kaliforniai csoportja, a Magyar Kultur Egyesület, a Margitsziget társaság, az egyetemi hallgatók los angelesi egyesülete, és a Magyar Mérnökök Egyesülete.

. .Öt évvel ezelőtt, amikor 15 országot látogattunk és most, amikor még csak az ötödik országot járjuk, nem volt alkalmunk Erdélybe és Románia más területeire látogatni. Ezért nincsenek első kézből eredő értesüléseim az ott élő magyarság helyzetéről, életkörülményeiről és amennyiben vannak, “sérelmeiről”. Megtehetném, hogy itt Budapesten érdeklődjem a Román Népi Köztársaság nagykövetségénél és a Magyar . .épi Köztársaság külügyminisztériumában, hogy az ő véleményük szerint van-e alapja az Amerikai Magyar Szövetség (AMSz) apellációjában felsorolt vádaknak. Nem teszem ezt a következő egyszerű oknál fogva: feltételezhető, hogy mind a két helyen megcáfolják és hazugságnak bélyegzik az AMSz vádjait, ami — ismerve ennek a sötét társaságnak gyászos múltját, — nem lenne meglepő. Igenám, de ha én leírnám és a Magyar Szó közölné e feltehető cáfolatokat, akkor a vádaskodó társaság azzal igyekeznék alátámasztani a megcáfolt vádakat, hogy “persze, a kommunista hivatalok cáfolnak.” Ezért én nem mentem sehová információért, senkitől nem kértem interjút, nem utaztam (egyelőre) Romániába személyes tapasztalatokért, hanem őszintén és becsületesen beismerem és Írásban adom, hogy nem ismerem az erdélyi magyarság helyzetét és ezért az AMSz apellációjának a lényegéhez nem tudok érdemlegesen hozzászólni.

Amiről mégis Írni akarok, az az aláírók összetétele, azoknak jellembeli jogosultsága és erkölcsi alapja ahhoz, hogy hangjában kihívó és “követelésekben” komikus apellációt intézzenek egy ország kormányának fejéhez.

Nézzük csak: az aláíró templomok és intézmények nevében Louis Kecskeméty lelkész és bizonyos Steiner Sándor polgári egyén közlik a Román Népi Köztársaság minisztertanácsa elnökével hogy “még a Csendes Óceán partján is pontosan tudják, hogy mi történik Erdélyben.” Feltételezhető-e, hogy ugyanez a két egyén és az aláíró egyházak és intézmények vezetőségei nem tudnak a Csendes Óceán partján arról, hogy mi megy végbe sokkal közelebb, például Mississippi Alabama és Louisiana államokban? Feltételezhető-e, hogy ez a két egyén a kilenc egyház és hét intézmény csak azt hallja, amit a Csendes Óceán Erdélyről mormol de nem tud arról, hogy mi megy végbe a közeli Dominikai Köztársaságban és a távoli Vietnamban?

Feltételezhető-e hogy az AMSz gyászlobogója alá tömörülő vegyes társaság nem hallott, nem látott, nem olvasott semmit arról, hogy saját országunk területén, a déli államokban szervezett bandák rendőri asszisztálással kínoznak, lincselnek, gyilkolnak, gyújtogatnak, robbantanak csak azért, mert az amerikai polgárok egyik kisebbségi csoportja alkotmányban (az amerikai és nem a román alkotmányban) biztosított jogaival kíván élni? Feltételezhető-e, hogy Románia ellen tiltakozó társaság, nem olvasott, nem hallott semmit arról, hogy a Dominikai Köztársaságban hónapok óta, Dél-Vietnamban pedig évek óta amerikai nyílt támogatással, amerikai katonák részvételével űzik a “népirtást”? Nem tud arról, hogy Észak-Viet- namban a vietnami nép véres verejtékével felépített hidakon, épületeken és utakon próbálják ki az amerikai repülő osztagok pusztító képességeit és a vietnami népen a hatásos “népirtás” művészetét?

Ez — ugyebár — a legjobb akarattal sem feltételezhető. A kilenc magyar egyház és a hét magyar intézmény, úgyszintén az aláíró urak nagyon jól tudják, hogy mi megy végbe az Egyesült Államok déli államaiban, a Dominikai Köztársaságban, Dél- és Észak-Vietnamban. Ennek ellenére sem hallottunk arról, hogy a kilenc magyar egyház papjai közül egyetlen egy csatlakozott volna azokhoz a papokhoz, akik testi épségük és életük kockáztatásával mentek és mennek a déli államokba, hogy ott tiltakozzanak polgártársaink egy csoportját sújtó igazságtalanságok, jogtalanságok ellen. Nem hallottunk arról, hogy a los angelesi magyar egyetemisták közül egyetlen egy csatlakozott volna azokhoz a kaliforniai s más államokbeli egyetemi halgatókhoz, akik az áldozatkészség és bátorság nagyszerű példáját mutatták és mutatják azzal, hogy a déli államokban tüntetnek a “népirtás” ellen és tanítják .nevelik polgártársaink egy csoportját, amely elől immár több, mint száz esztendeje elzárták az iskolázás, az érvénvesülés útját.

Arról sem hallottunk, hogy a kilenc magyar egyház papjai csatlakoztak volna a papok, lelkészek, rabbik ezreihez, hogy a Magyar Mérnökök Egyesületének tagjai csatlakoztak volna a tudósok ezreihez; avagy a magyar egyetemi hallgatók csatlakoztak volna az egyetemi hallgatók tízezreihez, akik újsághirdetésekben, gyűléseken, apellációk- ban és tüntető felvonulásokon követelték a vietnami és dominikai mészárlások beszüntetését és az amerikai katonaság visszavonását. Csak arról hallottunk, hogy ezek a papok, ezek a mérnökök és ezek az egyetemi ifjoncok a hagyományos diny- nye példájára gyáván meglapulnak a Csendes Óceán partjainak dús füvében és hősiesen parity- tyáznak Románia irányában, mert ez valóban nem jár semmi kockázattal.

Nyilvánvaló, hogy az AMSz gyászlobogója alatt hemzsegő alakulatoknak sem az amerikai négerek szenvedése, sem más amerikai kisebbségek nyomorúsága nem fáj. Az ő legkisebb gondjuk is nagyobb annál, ami a Dominikai Köztársaságban és Vietnamban történik. Őket egyedül, csak és kizárólag az erdélyi magyarság sorsa érdekli és nem gondolnak arra, hogy akik szótlanul tudomásul veszik az orruk előtt végbemenő, dokumentált és le nem tagadható igazságtalanságokat, azoknak nincsen erkölcsi joguk állítólagos igazságtalanságok ellen tiltakozni, amelyek állítólag messze földön történnek.

Persze hallom a választ erre: az amerikai magyar egyházak papsága és a többi magyar intézmény vezetősége, az AMSz vezérlete alatt azért tiltakozott a román kormány fejénél, mert ők elsősorban és kizárólagosan a MAGYAR “testvérek” sorsával törődnek, nekik a MAGYAR “testvérek” buja-baja fáj.

Ha ezt válaszolják, azzal csak szaporítják a valótlan állítások seregét, ami jellemző az AMSz-re, múltjára, összetételére és a múltban tanúsított szégyenteljes viselkedésére. Mert az igazság az, hogy az AMSz (és részben azok, akik zászlaja alatt nyüzsögnek) évek óta minden alkalmat megragad és minden lehetőt és lehetetlent elkövet, hogy a Magyarországon élő MAGYAR TESTVÉREK helyzetét súlyosbítsa és elgáncsolja azokat a törekvéseket, amelyeknek egyetlen célja: javítani a MAGYAR NÉP helyzetén és építeni, fejleszteni azt az országot, ahol születtünk, amelynek népe oly sokat szenvedett és ahol szorgos kezek a régi romokon uj országot, uj társadalmat építenek.

Mert ugyebár köztudomású, hogy Magyarország vezetősége, külföldi képviselete és az amerikai magyarság becsületes elemei évek óta fáradoznak azon, hogy felújítsák és elmélyítsék a régente fennálló barátságos viszonyt az amerikai és a magyar nép között. Normális, szoros kapcsolatot igyekeznek létrehozni az Amerikai Egyesült Államok és a Magyar Népi Köztársaság között, mert ilyen kapcsolat mindkét nép, elsősorban a MAGYAR NÉP javát szolgálná.

És mit látunk? Látjuk azt, hogy az AMSz következetesen és makacsul mindent elkövetett, hogy a MAGYAR NÉP javát szolgáló törekvéseket elgáncsolja, amivel bizonyítékát adta annak, hogy nem törődik a MAGYAR NÉP sorsával, szülőföldünk fejlődésével, jövőjével.

Van-e olyan jámbor lélek, aki elhiszi hogy akik mereven elzárkóznak saját polgártársaik szenvedései elől; akik mindent elkövetnek, hogy megnehezítsék a magyar nép sorsát, azokat nemes ösztönök vezetik, amikor az erdélyi magyarság sorsának javítását “követelik” és az ellenük elkövetett állítólagos sértéseket “nem tűrik?”

Ilyesmit valóban csak gondolkodásra képtelen, jámbor lelkek hihetnek el, mert nem lehetnek egy távoli ország kormányának belügyeibe önzetlenül beavatkozó fenkölt egyének azok, akik a saját hazájukban igazságtalanságok felett elnéző szőrös szivü egyének s saját testvéreiknek nyílt és kimondott ellenségei.

A kisebbségeknek mindenütt vannak problémái és csoda lenne, ha a romániai magyar kisebbségnek nem lennének. Ha valóban vannak, azokért részben a helybeli magyar ellenforradalmi elemek

is felelősek. Mert ne felejtsük el, hogy amikor az 56-os ellenforradalmi törekvések és zendülések hire eljutott az erdélyi városokba, ott is akadtak zavarosfejü magyar ellenforradalmárok, akik a “nem, nem, soha” nótát csak akkor hagyták abba, amikor a román kormány erélyesen — és nagyon, helyesen — rájuk csapott és elejét vette a zendülések elterjedésének. A román hatóságok azóta is éber szemmel figyelik azokat a magyar csoportokat, amelyek csak alkalomra lesnek, hogy ismét megkíséreljék a zavarosban halászást. Ha ilyen csoportok szemmel tartását és működésűk korlátozását az AMSz “az erdélyi magyarság sérelmé nek” tartja, akkor hiba volt “követeléseit” á román minisztertanács elnöke elé terjeszteni. Helyesebb és kevésbé nevetséges lett volna azokat elküldeni az államosított román sóhivatal portásához, aki a hasonló “követelések” szakszerű elintézésének mestere.

Az erdélyi magyarság megoldja a saját problémáit, — ahogyan a szlovákiai és a jugoszláviai magyar kisebbségek is megoldják a saját problémáikat, — és ahhoz bizonyára nem kéri az AMSz tépett zászlaja alatt sürgő-forgó, nagyképü, nem- tiirő, követelő társaságnak minden esetben tsak ártalmas “támogatását.”

—----------..vív-, • ••••.■ 7

Hogyan vetnék ÉN véget a vietnami háborúnak

Irta:

Gyöpösfőy Gyöpös Boldizsár ny. m. kir. tábornok

Kormányunk sok száz millió dollárt költ azért, hogy békét teremtsen Dél-Vietnamban. Derék pilótáink minden nap száz és száz tonna bombát dobnak az utakra, a falvakra, az asszonyokra, a gyermekekre és mindennek a célja az—, hogy az istenit neki — béke legyen már egyszer abban az országban, már csak azért is, mert elnökünk a múlt karácsonykor is harsányan énekelte, hogy “Dicsőség a mennyekben az Istennek és a földön péké és jóakarat.”

A dolognak csak egy a bibije és az, hogy sok pénzbe kerül. Nekem azonban van egy igen jó ideám, amelyet hajlandó vagyok feleáron (a vietnami háború költségeinek fele árán) Johnson elnök urnák rendelkezésére bocsátani. Az árat részletekben is hajlandó vagyok átvenni, 100 millió dollár down — a többit részletre. Garantálom, hogy kormányunk pénzt fog megtakarítani és igy Johnson elnök ezután egész este használhatja majd a villanylámpákat a Fehér Házban.

A javaslatom az, hogy miután a délvietnami kormányok számláját mi fizetjük és azok tagjai a mi alkalmazottaink, tegyünk be egy olyan kormányt, amely felkér bennünket, hogy menjünk haza. így aztán véget vethetünk a háborúnak anélkül, hogy valaki azt dörgölhetné orrunk alá, hogy azok a meztilábos éhes vietnami parasztok legyőztek bennünket.

A kérdés azonban az — és ezt kormányunk is felvetette — mi fog történni a mi ottani ügynökeinkkel, bérenceinkkel, a délvietnami kisebb-na- gyobb kvizlingekkel, a népet kínzó csendőrökkel, besúgókkal stb, akik segítettek ott a szent szabadságot oltalmazni.

Nekem erre is van egy patentirozott javaslatom. Nekünk az ilyen alakokra itt Amerikában nagy szükségünk van. Ajánlom, hogy ezt az egész társaságot hozassuk át ide Amerikába és őket a következő beosztásba helyezzük el:

A Hitlerbarát Ky miniszterelnököt kinevezhetjük madridi nagykövetünknek. Franco értékelni fogja azt, hogy végre olyan embert küldünk oda követnek, aki éppen annyira rajong Hitlerért, mint ő és hálából még egy féltucat repülőbázist fog nekünk adni.

A délvietnami különleges katonai osztag tagjait elküldhetjük Alabamába és Mississippi-be, hogy megismertessék az ottani hatóságokat a “law and order” fenntartásának legújabb vietnami módszereivel.

A szaigoni egyetem tanárait McGeorge Bundy rendelkezésére állíthatjuk, aki kiküldheti őket az egyetemi diákságunk felvilágosítására a vietnami háborúról. A besúgókat minden további nélkül az amerikai-ellenes bizottság alkalmazottainak listájára helyezhetnénk.

A vietnami hadsereg tábornokait azonnal állásba helyezhetjük a Fort Bragg-i hadiakadémián, ahol taníthatják az ott tanuló thailandi, burmai, indiai, iráni, afganisztáni, pakisztáni, koreai, fü- löpszigeteki, líbiai, malájföldi, marokkói, jemeni, madagaskári, ecuadori, columbiai, guatemalai stb. stb. csendőrjelölteknek, kvizlingjelölteknek. hogy miként kell a szabadságszerető népek ellen SIKERESEN harcolni és a siker után — az amerikai vízumot beszerezni.