Amerikai Magyar Szó, 1965. július-december (14-19. évfolyam, 26-52. szám)
1965-07-22 / 29. szám
Thursday, July 22. 1965. AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD I Köszönjük hogy elolvashattuk... MIAMI, Fla. — Mivel már én is a semmitevök klubjába tartozom, igy minden kezem ügyébe eső könyvet előszedek, hogy olvasással töltsem az időmet. Nagyon megörültem tehát, amikor a Porszem a viharban c. könyv megérkezett. Anyju- kómmal versenyezve olvastuk, ugyanis mikor én letettem, akkor ő hirtelen elcsípte és nekem várni kellett, amig letette, akkor én csentem el. A könyvet nehéz letenni, ha az ember elkezdte olvasni. Nagyon közelről érintett, mert én is egy Nagyváradtól nem messze eső városból származom. Kezem egy kicsit ökölbe szorult, mert a könyvben említett latifondium az én szülőfalum határáig ért el. (Mellette a mindenható atyauristen, Tisza István birtoka, aki 1912-ben az 506-os sz. személyvonatot Sarkadról visszaparancsolta Nagyszalontára, mert őkegyelme kicsit későn kocsikázott be Gesztről.) Amikor benn jártam Nagyváradon, láttam egy nagy, hosszú kétemeletes épületet, amelyik az Ur (nem túlságosan) jámbor szolgámak a birtoka volt. Ugyanakkor a birtokaikon az uradalmi cselédségből több helyen két család lakott egy szobában, mint az Iráz nevű uradalomban is. Ez a puszta szemben fekszik Csökmővel (kis falu), csak a Sebes-Kőrös választja el tőle. Habár a könyv szerzője ezeket nem említi név szerint, de mind hozzátartoznak azokhoz a harcokhoz, melyekben résztvett a magyar uralkodó osztállyal szemben. Ha figyelmesen végigolvassuk a könyvet, kitűnik, hogy a harc nemcsak egyéni volt, hanem a becsületes, öntudatos munkásosztály harca a kapitalista osztállyal szemben. ’15-ben Chicagóban éltem, ott már akkor árulták a felosztott Magyarország és a Nagy-Románia uj térképét, melyen a román határ a Tiszánál volt megjelölve. Ez is bizonyítja, hogy a kapitalista osztály mindenütt egyforma. A könyv tartalma nagyon fontos, őszinte megvilágítása a kapitalista osztály együttes harcának a minden országban élő felszabadulásra vágyó népek ellen. Nagyon köszönjük az alkalmat, hogy elolvashattuk ezt a könyvet. Köszönetünket küldjük Gross Lászlónak a szép előszóért és a Magyar Szó szerkesztőségének, hogy kiadta. Tudjuk, hogy a könyv kiadása pénzbe kerül, igy tehát a költségek fedezéséhez hozzájárulunk 5 dollárral. Varga Károlyék C-+-S SANTA MONICA, Calif. — A könyvet megkaptam és sok jó olvasnivalót találtam benne. Megérte, hogy kiadják. Kívánok minden jót az írójának és a szerkesztőségnek. Itt küldök érte $5.-t. A. Tóth CLEVELAND, O. — Én is nagy örömmel vettem a Porszem a viharban c. könyvet, valamit el is olvastam belőle. Itt küldök érte $5.-t, szeretnék az írónak gratulálni bátor, harcias munkájáért. Kívánok neki jó erőt, egészséget, hogy még sokáig éljen, s láthassa, nem hiába harcoltak és tanították a sok elmaradt embert. Vass László Levélrészlet Magyarországról Aláb közlünk néhány részletet egy magyarországi levélből, melyet Gamaufék, kedves flushingi olvasóink kaptak Kiskörösről. “Drága jó Irén néni! Karácsony másnapján jutottam a levélíráshoz, mert az utóbbi időben nagyon el voltam foglalva. Beosztottak engem is helyettesíteni a nevelőket az iskolában. Egyik hónapban vizsgák, konzultáció, betegség, szülési szabadság, stb. címen annyi volt a hiányzás, hogy tízezer ft.-t fizettek ki iskolánkban helyettesítési díjként a pedagógusoknak. November végén négy napos dunántúli tanulmányi kiránduláson voltunk. Ezt az igazgató helyettesek, tanulmányi felügyelők ajándékként kapták. Engem mint szakszervezeti titkárt is meghívtak, igy legalább láttam azokat a helyeket, ahol valamikor mint diák jártam (Zirc, Pannonhalma), vagy ahol üdültem(Sopron). Szombathelyen csodálatos szép csupa üveg kul- turházban éppen az egyik aranyérmes tokiói világbajnok előadására csöppentünk be. Az ünnepek alatt Kecskeméten tanfolyamoztam, nem volt megerőltető, szabad óráinkban sétálgattunk a városban, este egy ősrégi operetett néztünk meg pazar kiállításban. Különben a színház gyönyörű, olyan, mint egy ékszerdoboz, ragyogó fehér, aranydiszitéssel, bordó függönyökkel. Azután az uj Aranyhomok szállóban vacsoráztunk. Olyanok is akadtak, akik még a bárban szórakoztak hajnali 5 óráig. Én azonban inkább lefeküdtem. Mária." aHOGVftn eh -ßaiom... Z rja.: EMIST Elbúcsúztunk Szlovákiától Bratislavától, vagy ahogyan magyarok emlékeznek a városra: Pozsonytól nehezen tudtunk elválni. Nemcsak azért, mert régi kedves barátaink mindent elkövettek, hogy ott jól érezzük magunkat; nemcsak azért, mert a város régi és uj érdekességeit nagy érdeklődéssel vizsgáltuk, hanem azért is, mert távozásunk idejébe és helyébe beleszólt a kiáradt Duna. Nem a csendesen, méltóság- teljesen hömpölygő “kék” Duna, hanem az iszapos, sárga, vadul rohanó, embert, állatot és vagyont fenyegető folyam, amely az idén oly sok kárt és gondot okoz mindenütt. Május 31-ikén, hétfőn délelőtt pontosan 10 órakor indultunk el Pozsonyból Komárom és Érsekújvár felé. Szülővárosomból rövid látogatás után visszamentünk Komáromba, ahol az éjszakát töltöttük, hogy másnap reggel magyar földre lépjünk és lehetőleg korán érkezzünk Budapestre. Komáromnál az átkelés egy szigeten át közvetve történik, — erre még emlékeztünk, mert négy év előtt itt kereszteztük a Dunát útban Budapestről Pozsony és Bécs felé. Miután a kiáradt Duna nagy területeket öntött el, hétfőn este érdeklődtünk az átkelési lehetőség iránt. A szálloda vezetője telefon-beszélgetést folytatott a határmenti őrség fejével, aki ezt az információt adta: “Hivatalosan a határt itt lezárva tartjuk és a hídhoz vezető ut elején nagy tábla figyelmezteti az autósokat, hogy az átkelést másutt kíséreljék meg. De ha valaki mégis eljön az átkelési ponthoz, nem utasítjuk el és az illető a saját felelősségére és veszélyére megkísérelheti a szigeti utón való átkelést. Megjegyezte, hogy a talajvíz erősen megpuhitotta az utakat.” A feleségemnek nem szóltam a “saját felelősségről és a veszélyről” és elhatároztam, hogy másnap reggel megkísérlem a kockázatos átkelést, amire azonban nem került sor. Amikor ugyanis az éjszakai esőzés után másnap korán reggel ismét telefon-érintkezésbe léptünk a határállomással, a magyarul beszélő tisztviselőtől ezt a felvilágosítást kaptuk: “Egy bolgár automobil megkísérelte az átkelést és a szigeten beleragadt a sárba. Most már senkit nem engedünk keresztül, mert az átkelés itt lehetetlenné vált. Egyelőre nincs kilátás arra, hogy a sziget járhatóvá válik.” Kérdésünkre, hogy melyik a legközelebbi pont, ahol magyar területre érhetünk, ezt a választ kaptuk: “Tessék Pozsonynál megpróbálni, ott egyelőre még lehetséges az átkelés.” Számunkra tehát nem maradt más hátra, mint visszamenni Pozsonyba. Hétfőn délelőtt 10 órakor indultunk el onnan és kedden délelőtt 10 órakor, — 300 kilométer felesleges autózás után, — ismét Pozsonyba érkeztünk, hogy a Dunát ott keresztezzük, ami “egyelőre” még lehetséges volt. így junius elsején a rajkai határállomásnál léptük át a csehszlovák-magyar határt. Ennek a részleteiről a következő cikkünkben lesz szó. Az olvasó a fentiekből megérti, hogy miért volt “nehéz” elválnunk Pozsonytól, ahol két kellemes és eseménydus napot töltöttünk. Ezért köszönettel tartozunk Eugen Bárkánynak és feleségének, azután Alex Kubicek-nek és feleségének, akik már négy év előtt is minden lehetőt elkövettek, hogy az ősrégi és most uj képet öltő városban jól érezzük magunkat. Bárkány már az első világháború előtt ismert és tehetséges építész volt Eperjesen. (Ott épített háza még ma is, évtizedekkel később, Eperjes “modern” épületei közé tartozik.) Az első világháborúban orosz fogságba került és éveket töltött szibériai fogolytáborokban, ahol az építészből Íróvá és művésszé fejlődött. Primitiv szerszámokkal, legtöbbször csak késsel, csontokból és hulladék fadarabokból dobozokat és egyéb emléktárgyakat faragott. Játék-kártyákat készített, amelyeknek minden egyes darabját kézzel rajzolta-festette és amelyek ma a budapesti Legujabbkori Muzeum magasra értékelt kincsei közé tartoznak. Tehetséges fogolytársaival együtt prózában és versben szerkesztett könyvet irt és díszített; a könyv eredetijét szintén a Legujabbkori Múzeumban őrzik. Másolatát csodálattal lapozgattuk Bárkányék vendégszerető otthonában. Bárkány a cseh kormány megbízásából az utóbbi évek folyamán a szlovák városokat járta és az egykori zsidóság temetőinek és zsinagógáinak a történetét kutatta és foglalta írásba. A gyöngyszemekkel irt történetet a zsinagógák és temetők hü rajzaival díszítette. Jelenleg ugyancsak a kormány ko-operációjával egy szlovák-zsidó muzeum alapjait rakja le. Vendégül látott bennünket az egykori pozsonyi zsinagóga épületében, amely jelenleg a TV adások központja, az emeleti helyiségek pedig a megmentett zsidó emléktárgyak gyűjtőhelye. Itt dolgozik Bárkány, itt lajstromozza a régi templomi oltárfedők, tóra-diszitések, szertartási gyertyatartók, képek, bibliák, könyvek halmazát, amelyet a gyűlölet pusztításától sikerült megmenteni és itt összegyűjteni. Itt láttuk a munkatáborokba és kivégző táborokba hurcolt áldozatok leveleinek ezreit, amelyek az emberi kor egyik szégyenletes szakaszának sötét épizódjairól nyújtanak drámai leírásokat. Ezeknek az emlékeknek a rendbeszedése Bárkány szívügye, valamint az is, hogy az egykori zsinagóga a szlovák-zsidó muzeum otthona legyen. Kívánjuk, hogy e törekvéseit siker koronázza és létrejöjjön a muzeum, amelynek tartalma egy sokat szenvedett nép egyik rétegének tragédiáját teriec«ze intő például a későbbi nemzedékek szeme elé. _________ Meg Kell még említenünk, hogy Eugen Bárkány Pozsony városának szerelmese és őszinte csodáló- ja, akinek művészi viz-rajzai a város régi és érdekességben felülmúlhatatlan pontjait örökítik meg. Büszkén valljuk magunkat néhány ilyen viz-rajz tulajdonosainak és nem lenne számunkra meglepő, ha egyszer arról kapunk hirt, hogy ezek a rajzok kiállításra kerültek és megérdemelt sikert arattak. Alex Kubicek “nyugalomba” vonulása óta Pozsonyban és környékén idegen-vezető lett. így nem csoda, hogy két nap alatt az ő segítségével és vezetésével többet láttunk és hallottunk a városról, múltjáról, jelenéről, fejlődéséről és jövőbeli terveiről, mint amennyit az átlagos turista talán két hét alatt sem tud beszerezni. Pozsonyban serdülő diákkoromban egyetlen egyszer jártam. Akkor azt tanultuk, hogy a városnak 60 ezer lakosa volt. Négy év előtt hihetetlennek tűnt, hogy a város lakossága 250 ezerre szaporodott és most a harmadik látogatás alkalmával már természetesnek találtuk, hogy a városnak 272 ezer lakosa van. Ezen a gazdasági és hadászati szempontból egyaránt fontos területen már a régi (paleolit) kőkorszakban őskori vadászok telepedtek le, az újabb (neolit) kőkorszakban pedig az első földművelők követték őket. Sok évszázadon keresztül úgy látszott, hogy a Duna és a Kárpátok örök időkre korlátozni fogják a város terjedelmét. A valóság ma az, hogy Pozsony határai átnyúltak a Duna túlsó partjaira és felkapaszkodtak a Kárpátok nyúlványaira. Pozsonyban nem utcasorokat és háztömböket, hanem egész uj városrészeket építenek, azonnal működésbe lépő üzleti központokkal, iskolákkal, sportpályákkal. A látogatót ma az az érzés tölti el, hogy azt a rohamos fejlődést, azt a nagyméretű építkezést, amelyhez hasonlót sem angol, sem francia városokban nem láttunk, többé semmi természeti akadály visszatartani nem tudja és ez a már ma is impozáns város hivatva van arra. hogy Közép-Európa egyik látványossága legyen- és gazdasági szempontból felvegye a versenyt — talán Prága kivételével — Csehszlovákia akármelyik városával. Nem akarom az olvasót Pozsony változatos történetének, remek fekvésének, kultur- és sportéletének ismertetésével untatni, de őszintén ajánlom, hogy aki csak teheti, európai és magyarországi látogatását kapcsolja össze Pozsony meglátogatásával. Néhány ott eltöltött nap után dús emlékekkel és soha el nem felejthető látványok benyomásaival távoznak el azok, akiket érdekelnek egy ősrégi város megmaradt szépségei, érdekességei. Napokon belül nyilvánvalóvá válik az az elhatározás, hogy egy uj kort uj építkezésekkel kapcsoljanak össze a régivel, amely elpusztíthatatlan örökségeket hagyott a mostani és későbbi nemzedékekre. Ellentétben a négy év előtti eljárással, a cseh hatóságok jelenleg az amerikai turistától csupán azt kérik, hogy az ország területén eltöltött mindennap és minden személy után 3-3 dollár értékű cseh koronát vásároljon. Egy dollár 16 cseh koronára váltható be a határon. A vámvizsgálat gyorsan és udvariasan történik. Pozsonyban a Carlton szállodában kényelmes szoba kapható napi két és fél- három dollárért és a szálloda éttermében jó és változatos ételek kaphatók aránylag nem magas áron. Magyar turisták könnyen tájékozódhatnak a városban, mert a lakosság túlnyomó többsége beszél magyarul. A 300 kilométeres kerülő ut után végleg elbúcsúztunk Pozsonytól és Szlovákiától, hogy utazásunk végcélja, Budapest felé induljunk, ahová kissé elkésve, kissé fáradtan, de várakozásokkal eltelve szerencsésen megérkeztünk.
