Amerikai Magyar Szó, 1965. július-december (14-19. évfolyam, 26-52. szám)
1965-12-30 / 52. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, December 30, 1985 HAGY A NYUGTAUNSÁG GUATEMALÁBAN Erről Írnak az itteni lapok, tárgyalnak a politikusok, akik most készülnek választási komédiára. A jelenlegi diktatúrát nem tartják elég erősnek, kegyetlennek a rend megteremtésére. Ámbár ezt a diktatúrát támogató párt, a PID, amely úgynevezett törvényesített demokráciát akar, mint amilyen most van, tagadja, hogy ok volna az ijedelemre, nyugtalanságra és ezt a sok rablást, harcot, terrort a kommunisták rovására Írják. A másik párt, amely mint ellenzék szerepel, de ugyancsak katonai tisztekből alakult és beígérte az Isten, Haza és Család védelmét, azt állítja, hogy most nagy káosz, bizalmatlanság van az egész országban és Ígéri hogy majd ők rendet tudnak teremteni. Sok a rablás, közte emberrablás is, valamint gyakoriak a partizán összeütközések az egész országban, melyet a mostani kormány próbál letagadni, lekicsinyíteni, de ugyanakkor razziák sorozatát rendezi a vörösök, forradalmárok ellen, akiket mind egy kalap alá vonva kommunistáknak neveznek. A lapokban nem merik megemlíteni, vagy beismerni, hogy ezen nagy fokú bűnözésnek partizán harcoknak gazdasági alapjai vannak. Ugyan is ezen 5 milliós lakosú országban egyesek állítása szerint 1,200,000 és 1,500,000 közt van a munka- nélküliek száma, akiknek vagy 45 százaléka 35 éven aluli. Ugyanakkor ezrével vannak fogságban, köztük sok 'politikai fogoly. Tanárok, újságírók, diákok, tanulók, sőt még üzletemberek is börtönbe kerülnek, ha kritizálni merik a jelenlegi kormányt, vagy az amerikai kizsákmányolást. Mint mindenfelé, itt is azt állítják, hogy ha nem léteznének, vagy a kommunistákat mind a börtönbe tudnák dugni, akkor nem volna baj, zavar, nyugtalanság. Két újságírót, akikre nem is igen tudják ráfogni, hogy kommunisták, már hónapokon keresztül tartanak börtönben. Minden vád vagy törvényes eljárás nélkül. Ezeket az irók szőve tsége védi, jó ügyvédeket fogadtak fel a védelmükre, de a nincstelen vádlottakat, üldözötteket senki -sem védi, mert ha még tudnának is fizetni a védelemért, nem akad ügyvéd, aki elvállalná. Családjuk is nyomorban marad, amig őket börtönben tartják. Nincsen védelmi bizottság amely segítené őket. A bebörtönzöttek között van egy tanár ismerősöm, akit három hónapra Ítéltek el lázitás címen, de már 5 hónapja börtönben van és csak reméljük, hogy az uj évre kiengedik, már csak azért is, hogy helyet csináljanak az újabb letartóztatottaknak. Egy pár napon belül az alábbi hírek láttak napvilágot, a rablás, betörés, utonállás mellett, melyeknek még felét sem közlik, vagy jelentik: Dec. 8.‘lapszámban jelentik, hogy Jósé Alberto Smith Peralta urat, aki az Izabel államban lévő Morales nevű város volt polgármestere és egyszersmind kerületi biró, itt a fővárosban agyon- gépfegyverezték, amikor az itteni szeretője lakása felé ment. Az előzmények; Izabel és Zacapa államokban, ahol erős partizánharcok folynak, a napokban éppen Smith uj területén besugás folytán razziáztak egy otthont, ahol 5 kommunistás- kodással vádolt egyén közül egyiket megölték, a másikat súlyosan megsebesítve foglyul ejtették, három elmenekült a hegyekbe, de később másik hármat fogtak el és Smith, mint biró több évi börtönre Ítélte őket. A partizánok ezen két államban a legerősebbek, legaktívabbak. Senor Smith, mint aki jól végezte dolgát, feljött a fővárosba esetleg a remélt jutalmat is átvenni. Megkapta a magáét... Ehhez hasonló “fogat fogért” esetek minden naposok, valamint a tömeges letartóztatások is annyira, hogy a börtönök kevésnek bizonyultak. Most fejezték be a nagy börtön építését Cuetzal- tenango-ban, ugyancsak a fővárosban is újabb, nagyobb börtönt kezdenek építeni. A börtönöket szükségesebbeknek látják, mint az iskolákat. Dec. 10-én Herculano Milian Garda kadét agyonlőtte az egyik társát, másikat súlyosan megsebesített, — csak úgy véletlenségből —mostan vizsgálat alatt van. Kutatják, kikkel barátkozott? Dec. 13-án Manuel Mario Herrera-t, aki az éjjeli mulatóhelyek bezárása után már haza akart menni, egy taxiban elrabolták, most keresik őt és a tetteseket. (Ez a mulatós kedvű ember a Palace Szálloda tulajdonosának a fia). A jó hangzású NEMZETI FELSZABADULÁSI MOZGALOM, amely legjobban kritizálja a kormányt, csak nagyobb terrort akar, több rendőrt és megvédeni a gazdag üzletembereket, földbirtokosokat. Egy másik párt, amely már radikálisabb, a NEMZETI FORRADALMI PÁRTNAK tagjait, támogatóit is vizsgálgatják — van-e köztük kommunista. Montenegro urat, az előző jelöltjüket, halva találták két hete, a hatóság azt állítja, hogy öngyilkos lett, de a család vizsgálatot követel, melyet nem hajlandók 'megindítani. Öccse, Francisco Montenegro Sierra, vállalta az elnöki j elültetést és a város polgármesteri állásáról lemondott, amelyre nagy többséggel megválasztották. De ami a vezércikkezőket is nagyon izgatja, hogy a gazdag kereskedők, földbirtokosok menekülnek az országból, persze magukkal viszik vagyonuk legnagyobb részét. A nagy munkanélküliKarácsonyi fegyverszünet Vietnamban A Népi Felszabadító Front Hadserege Dél-Viet- namban karácsony éjjelére 12 órás fegyverszüneti ajánlatot tett. Az amerikai katonaság formálisan nem válaszolt az ajánlatra, de utasítást adott az ünnep alatt a hadművelet beszüntetésére. Később az amerikai vezetőség 30 órára kiterjesztette a fegyverszünetet, de ezt mégsem tartották be. Vasárnap a kora hajnali órákban megindult az ellenségeskedés. Zavaros és egymásnak ellentmondó hírek szerint mindkét oldalról való szórványos támadások vetettek véget a fegyverszünetnek. Észak-Vietnam ellen is szüneteltek az amerikai légitámadások, ezeket a karácsony elmúltával sem indították meg. A katonaság szószólói erre vonatkozólag nem nyilatkoztak, csak annyit jegyeztek meg, hogy nem a rossz idő miatt szüntették meg a bombázásokat. A legnagyobb titokzatossággal kezelik azt a kérdést, hogy meddig szünteti be a U.S. a bombázásokat Észak-Vietnam ellen. Egyes hírmagyarázók szerint ez a titokzatosság arra enged következtetni, hogy béketárgyalási vagy hosz- szabb fegyverszüneti puhatolózások vannak folyamatban. Mások úgy vélik, hogy a US a bombázások hosszabb felfüggesztésével kellő hangulatot akar teremteni esetleges béketárgyalások létesítésére. A titokzatos hangulatot növelte az a tény, hogy a State Department, a szokástól eltérően, nem tagadta a feltételezett lehetőségeket. A Hanoi-i rádió jelentése szerint a Népi Felszabadító Front katonasága betartotta a karácsonyi fegyverszünetet, de a U.S. katonasága szántszándékkal “ellenséges akciókat követett el”, hogy provokálja az ellenfelet. A moszkvai rádió azt a vádat emelte, hogy az Egyesült Államok a tüzelés szünetelését nem tartotta be karácsony alatt, tüzérséggel és tankokkal több támadást intézett a népi erők ellen. A felmentetteket is sorozzák A hadügyminisztérium és a sorozóhivatal azt a lehetőséget helyezte kilátásba, hogy az eddig katonai szolgálatra alkalmatlanokat is besorozzák. Elsősorban azokra a középiskolát végzettekre gondolnak, akik szellemileg vagy fizikailag nem feleltek meg a katonaság követelményeinek, de akiket nem találtak teljesen alkalmatlannak. Ezeknek az 1-Y kategóriába tartozóknak az osztályozását a jövő hónapban újból áttekintik és kiválasztják közülük a legmegfelelőbbeket. A kiterjesztett vietnami háború és ebből eredően a Johnson elnök által elrendelt felemelt katonai kvóta, az eddig alkalmatlanok besorozását is szükségessé teszi. Rekordprofilot könyvel el a General Electric Company NEW YORK, N. Y. — A General Electric az év első 9 hónapjában $251,307,000 profitot könyvelt el, ami uj rekordot jelent. A részvényesek műiden részvény után $2.76 jutalékot kapnak, ami a múlt évihez viszonyítva 23 százalékos emelkedést jelent. A vállalat ezen idő alatt $4,072,345,000 értékű árut adott el. Az elmúlt esztendőben a GE 200 millió dollárt költött uj gépek beállítására. A vállalat repülőgépmotor gyártmányának 15 százaléka a hadsereg részére készül. A közszükségleti gyártmányokból, mint rádió, televízió, villanymosógép, vasaló, többet gyártottak ez évben, mint bármely előző esztendőben. Véget ért a Kohler vállalat elleni 11 éves sztrájk MILWAUKEE, Wis. — Tizenegy évvel ezelőtt, 1954-ben a Kohler vállalat munkásai sztrájkba léptek, mert a kollektiv munkaszerződés lejártakor a munkáltató nem volt hajlandó elfogadható engedményeket adni. A sztrájk 11 évig tartott és ezen idő alatt a vállalat nem tárgyalt a munkások képviselőivel, annak séget is annak tudják be, hogy sem az itteni, sem az amerikai tőkések nem csinálnak újabb befektetéseket, nem adnak munkát. Amint jajgatják: nincs biztonság, azért nincs munka. Eszükbe sem jutna, vagy mernék megírni, hogy a bűnözések, rablások, meg a partizánharcok is a nagy nyomorúság. következményei. így a nyugtalanság, rablások, harcok csak fokozódni fognak, amilyen mértékben a nyomor, üldözés, hatósági terror fokozódik, mindaddig, amig — mint most a “Paca- ya” tűzhányó is — elegendő erőt gyűjt a kitörésre amely elsöpörné az okokat. Több tűzhányón ülnek a diktátorok és Wall St. gazdáik. Tudósitónk ellenére, hogy úgy a National Labor Relations Board, mint számos bírói döntés arra utasította a cég vezetőit, hogy a törvény értelmében bocsátkozzanak tárgyalásokba. Közben a sztrájk hatálytalanná vált, mert a munkások egy része visszatért a munkába és a vállalat uj munkásokat fogadott fel azok helyére, akik kitartottak a sztrájk mellett. A piketvonal azonban ott volt 11 esztendőn keresztül a gyár épülete előtt. Most a United Auto Workers Union és a vállalat közös nyilatkozatban közzétette, hogy egyezmény jött létre, melynek értelmében a sztrájkoló munkások három millió dollár kártérítést kapnak és azok a munkások, akik most a gyárban alkalmazva vannak 13 centes órabér javításban részesülnek. A közoktatási költségvetés felemelését követeli az ÄFL SAN FRANCISCO, Cal. — Az AFL-CIO konvencióján résztvevő 928 delegátus egyhangú szavazattal elfogadta azt a határozati javaslatot, mely követeli, hogy a szövetségi kormány 10 milliárd dollárral emelje fel az évi közoktatási költségvetést. A javaslat ezen összeget a következő módon kívánja felhasználni: 1. 3 milliárd dollárt uj tantermek építésére. 2. 3 milliárd dollárt a tanítók fizetésének felemelésére. 3. 1.3 milliárd dollárt a nyomorban élő családok gyermekeinek támogatására. 4. 1.5 milliárd dollárt tandíjmentes egyetemek támogatására. A javaslat törvény beiktatását ajánlja, amely g; rantálná mindenkinek az ingyenes egyetemi okt. tást és különös hangsúlyt fektet a felnőttek t vábbképzésére. A delegátusok rámutattak arra is, hogy szegényebb államok még mindig messze elmaradnak a “gazdagabb” államok mögött a közoktatás minden terén és kritizálták a közoktatási hatóságokat, mert a néger gyermekek szegregálását nem küszöbölik ki megfelelő gyorsasággal az iskolákban. Sikeres összejövetel a Petőfi Körben A detroiti Petőfi Körben rendezett karácsonyi ösz- szejövetel dec. 18-án nagyszerűen sikerült. A tánc- csoport vezetősége felejthetetlen ünnepéllyel örvendeztette meg a gyermekeket. Szőke Pál, a Petőfi Kör elnöke elhozta a Rogues nevű rockn’n roll zenekart erre az első gyermekbálra. A szülők az alsó teremben élvezték Mr. Miklós gyönyörű magyarországi és romániai felvételeit, melyeket ottani látogatása alkalmával készitett. Ezután Mr. Szerdi bemutatta a Petőfi Kör “tündérei”-ről, a tánccsoportról a szüreti mulatságon, a windsori Kossuth Betegsegélyző ünnepélyén készitett felvételeket. (Kanadai riporterünk ugyanis tündéreknek nevezte a Petőfi Kör táncosait, amely név nagyon is rájuk illik.) Józsa János gyönyörű színes képeket mutatott be ugyancsak a tánccsoportról. A filmbemutatók előtt finom enni- és innivalókat, kávét és süteményt szolgáltak fel a gyermekek mamái. Vacsora után ajándékokat adtak egymásnak a mamák és a gyermekek, amit mindenki nagy örömmel vett. Kellemes estét töltöttek a Petőfi Körben úgy a felnőttek, mint a gyermekek. Mr. Józsa gyönyörű magyar fiú- és leány-babákat ajándékozott a klubnak amit kisorsoltak. A szerencsés nyerő Mr. Miklós volt. Régi emlékeket idézett fel mindannyiunkban, amikor végignéztünk a jelenlévőkön, akik között ott voltak a fiatal mamák a kisgyermekekkel, nagyobb gyermekekkel, ugyancsak a nagymamák, nagyapák, mert együtt harcoltunk mindannyian egy jobb és szebb jövőért. Köszönet jár mindenkinek, aki bármivel hozzájárult ennek a felejthetetlen ünnepélynek a sikeréhez. Külön kívánok boldog karácsonyt és újévet as ifjú, élénk csoportnak, az amerikai magyar kultúra zászlóvivőinek, Linda Enyedinek, Ibolya Szálainak Anna Lénynek, a zenészeknek, akik nélkül nem lehetne ezt a munkát elvégezni: Szőke Pál, Józsa István Gebnár László, aki még betegen is játszott és Blatnik C^-9 Dec. 11-én, habár zuhogott az eső, mégis sikerei összejövetelünk volt, az alsó terem megtelt vendégekkel. Köszönjük vendégeink megjelenését. Rose Pavloff, tudósító 6