Amerikai Magyar Szó, 1965. július-december (14-19. évfolyam, 26-52. szám)

1965-12-30 / 52. szám

Thursday, December 30, 1965 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 7 MUNDUS VULT DECIPI Mindjárt megmondom, mit jelent ez. A kiváló iró, N3gy Lajos "Pmcenapló'-jával kezdem. Ott írja, hogy liUö januárban a Nagymező utcai pin­cében hallgatták a szomszéd utcában folyó harcot; odáig kergette a szovjet erő a németeket a Kau­kázustól. Mindennek vége volt. Mégis, berohanó nyilasoK lelkendezve kiáltották, hogy közel van­nak a német felszabadítok. Senki se mert szólni: ne hazudjanak! Most egy newyorki katolikus társaság hallgatta az öreg ‘'ébredő” politikust azon háborogni, miért szabadították fel a színeseket. Tapsoltak, nem kér­dezték, hogy aki azt mondja: “a magyar szabad­ságért küzd”, miért tiltakozik a gyarmatok felsza­badítása ellen? Majd egy (nem keresztény) öreg volt politikus ismételte meséit a 18 éves korukig “jégretett”, majd kivégzett magyar ifjakról, szi­bériai bordélyokba deportált tízezernyi szüzekről. Őt is megtapsolták. Mindenki tudta, nem igaz, a U.S. kormány is megcáfolta. De nem kérdezték, honnan tudja, miért mond mindig más számokat? Sötétbe borult New York. A gyertyafénynél el­torzult magyar arcokat láttam, mint a nyilasokét 1945-ben. A “kínaiak” hörögtek. Jaj lett volna, aki nem hiszi. Mikor a rádió Kennedy halálát hozta, Yorkville már tudta, hogy a kommunisták bűne. Olyan volt a képük, mint a Függetlenség olvasóié 1944-, Daily News-ié 1964-ben. Mert "mundus vult decipi" latinul: a világ azt akarja, hogy megcsalják — és folytatja: hát csal­juk meg! Tanultuk ugyan, hogy a hazugságot könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát, az igaz­ság napfényre jő és Lincoln szerint nem lehet mindig mindenkit becsapni. Épeszű ember tudni akarja, igaz-e amit hall. De gondoskodva van, hogy azt a természetes ösztönt elsorvasszák és az öntu­datosokat megfélemlítsék. Itt még nem csapják le a fejét, mint Hitler alatt, aki kritizál, hitetlenke­dik. Mégis sok mód van rá, hogy a tömegek gon­dolkodását náci-szerű konformizmusba préseljék. Sajtó, rádió, tv, film, FBI, iskola, templom, könyv­tárak, szervezetek nyomása kiöli a kritikát. A ná­ci propaganda-miniszter, Goebbels hirdette, hogy mennél abszurdabb a hazugság, annál inkább elhi­szik, ha folyton ismétlik. Az embereknek nincs idejük, módjuk mindent ellenőrizni amit hallanak. Nem is akarják hinni, hogy mindig hazudnak ne­kik. Úgy tesznek, mintha hinnék, kritikájuk el- senyved, már mindent elhisznek és megsértődnek, ha felvilágosítják őket. Akik nem ismerik a társadalmi igazságokat, azo­kat legjobban szenvedélyükön át lehet megfogni és legerősebb szenvedély a gyűlölet. A propaganda ördöghitet kelt államok, népek, fajok, vallások, pártok, osztályok, ideológiák ellen, igy lesz igaz, hogy mundus vult decipi, csak azt akarják hallani, ami gyűlöletüket szítja, azt is gyűlölik, aki nem osztja. Akkor ott veszélyes volt a nácikat kritizálni, Ang liát, Amerikát védeni, és nem volt szabad semmi­ben kételkedni, amit a zsidókról mondtak: vér­vádban, Cion bölcseiben. Az én óvóhelyemen a nyilasok örvendve újságolták, hogy a német vegy­ipar már tud szappant főzni a zsidókból. Egyesek helyeselték, a többiek hallgattak. Az amerikai világ hasonlít ehhez. Itt ugyan lehet cáfolni, bírálni, de ez a hang gyenge a propagan­da zenekarával szemben. (Kivált, akik csak ma­gyarul olvasnak, egész hamis képet kapnak i világ­ról;) Akiket ezzel telitettek, valóságos üldözési má­niában szenvednek és ha néha mégis hallják, hogy egyés. hazugságokat lelepleztek, nem befolyásol- latják magukat. Cinikusan vallják a “cél szentesí­ti az eszközt“ elvét, mindent megengedettnek tar­tanak, az “ellenséggel” szemben és a hazugokat “okosságukéért tisztelik. Nem akarnak rá emlé­kezni, hogy tegnap az ellenkezőjét mondták an­nak, amit ma, sőt délelőtt mást mondanak, mint délután, mint most a State Department, amely reg­gel nem vette tudomásul, hogy az un. "Vietcong" az ellenfél, este pedig felszólította ezt a nem léte­ző ellenfelet, hogy ne karácsonyi fegyvernyugvást ajánljon, hanem üljön le a tárgyalóasztalhoz! Az agyak kondicionálva vannak — brainwashed — és kivált némely emigránsok olyanok, ahogyan Orwell leírta az "1984"-ben a "gyülölet-órát", ahol versenyezni kell, ki tudja csúnyábban gyalázni azt, akiben Orwell Trockit sejttette. Aki itt logikát mu­tat. az gyanús, ha "4—5 magyar összehajol." Öt há­zaspár volt együtt, elmondták, hogy a Szovjetnek sok magyar leányanya kell, hogy legyen elég kényszermunkás és hogy az abortussal ki akarja halatni a magyarokat. Mikor mondtam, hogy a ket­tő kizárja egymást és hogy nekünk tizünknek nem a Szovjet parancsolta, hogy ne legyen gyerme­künk, el volt rontva az este. Ez a psziViózis teszi lehetővé sok kormarynak, sajtónak, rádiónak a gátlástalan hazudozást: a köz­vélemény nagyrésze nem mer és nem akar gon­dolkozni. Az öregek elfelejtik, milyen uszítással kergették őket az első világháborúba, ők és a fia­talabbak, miképpen robbantották ki a másodikat. Elfelejtik, mit Írtak 48 év óta naponta a Szovjet­unióról és 16 év óta Kínáról, 5 év óta Kubáról. Hogyan jósolták évről-évre a Szovjet összeomlását (ma is, minden előbbinél ostobább és átlátszóbb formában, egy kémnek nyilvánvalóan hamisított naplója alakjában). Elfelejtették, hogy a Szovjet “felbomlasztja a családot, kommunizálja a nőket”, dumping-gel akarta tönkretenni a Nyugatot, fegy­verkezési versennyel elpusztítani az U.S. közgazda­ságát, a hamis Zinovjev-levelet (mely hozzájárult az angol munkáspárt bukásához), az ál Litvinov- életrajzot, Sztálin "fiának" memoárjait, a Krav- csenko-botrányt, az angol-amerikai vezérkarok szak véleményét, hogy a németek 6 hét alatt leverik a Szovjetet (a Pentagon még a 6 hét eltelte után is ragaszkodott ehhez), az emigráns magyar lapok kórusát, hogy a Sputnik és mind ami utána jött, nem igaz, a szüntelen jelentéseket a Szovjetben le­zajlott forradalmakról, az ottani éhínségről, és persze (ezt a most kiadott svindli is hangoztatja) előbb a Szovjet ama tervét, hogy “lerohanja” Nyu- gat-Európát, majd azt, hogy hidrogén-bombákkal akarja elpusztítani az U.S.-t. De a közvélemény nagyrészét mindez és az ezernyi más hazugság nem zavarja és amikor az U-2 esetében az egész világ az elnöktől lefelé hazugsággal vádolta az U.S. kormányát, a közvélemény nagyrésze itt csak azt kifogásolta, hogy nem hazudtak következeteseb­ben és ügyesebben. Hiszen még Kennedy is hang­súlyozta, hogy az ország érdekében jogos hazudni. Külön-külön vastag köteteket lehet arról Írni, hogy az egyes fontos kérdésekben mit hazudoztak a politikusok és az újságok (több ilyen könyvet meg is írtak, ki is adtak), a Magyar Szó is sokat irt róla, amennyire a tere engedte; itt csak fi­gyelmeztetni lehet a keveseket, akik nem szeretik, ha megtévesztik őket. Mint Kina esetében, amely országban megtörtént rémségekkel tele volt az amerikai sajtó (elfelejtvén közölni például, hogy a tömeggyilkosságokat, amelyekről közzéadták a fényképeket, még Chiang Kai-shek alatt követték el), melynek küszöbén álló felbomlásáról naponta cikkeztek Alsop-tól lefelé a nagy publicisták és amelyet most, amikor hihetetlen türelemmel állja a növekvő amerikai fenyegetést és kihívásokat, a világbéke fenyegetésével vádol az az U.S., amely egyik fegyveres akciót a másik után indítja el, egyik állam belügyeibe a másik után avatkozik be, négy világrészt tart megszállás alatt. Vagy mint Kuba esetében, ahol a hazudozás kezdődött az 1961-es invázió előkészítésekor, amikor is az U.S. közép-amerikai csatlósai is részt vettek a kórusban. Csak az nem emlékszik rá, aki nem akar, hogy Kuba egész népe felkelt Castro ellen, kínaiak száll- fA1* a szigetet, el akarták rabolni Carolinet, tönkrementek a cukorültetvények, Castro a kom­munista«: rabja, Raul Castro meghalt, Guevara öngyilkos, Castro eltűnt és igy tovább. Felsorol­hatnánk minden más országot, kormányt, amellyel Washington jó viszonyban volt, amelyet tehát di­csőített, mint a dominikai Trujillo-kormányt, a ko­reai Syngman Rheet, a venezuelai Jimenezt, a viet­nami Diemet, a formózai Chiang Kai-shek-et, a tö­rök „Minderest, a görög Karamanlist, a spanyol Fránfcőt, alportugál Salazart, az iráni sahot, a lao­szi Nosavänt, a tailandi Saritot, a kubai Batistát, a kongói Csombét — csak az nem emlékszik rá, aki nem akar, milyen végük lett. A másik oldalon azo­kat, akikkel Washington rossz viszonyban volt vagy van — Nasser, Nkrumah, Lumumba, Sufano* yong, Hocsiminh, Maocetung, Sukarno, Sihanuk, Gizenga — és természetesén a szovjet politikusak, akikről megírták, hogy betegek, haldokolnak, gyen geelméjüek, gonosztevők, nagyzási hóbortban szen­vednek. Ma is olvashatnak ilyet minden nap, elég ha De Gaulle-ot hozom fel, akiről newyorki újsá­gok azt írták, hogy ga-qa. (23. Jánosról nem Írtak ilyet, túl sok itt a katolikus; de mit beszéltek ró­la!) Ezek már többnyire elmúlt dolgok, de itt vannak a folyó ügyek, amelyekről ez a lap hetenként tu­dósit. Ahogyan az amerikai agresszivitás egyre nyíltabban és erősebben nyilvánul, úgy erősödik a hazudozás, torzítás, mellébeszélés, megtévesztés kórusa, mint azt látjuk Dominika, Vietnam, Kina, Laos, Cambodia, a Kongó és más országok kap­csán. Itt már, ma már a hazudozás olyan átlátszó, egymásnak ellentmondó, sőt szemérmetlen, hogy nem szabad ezt ügyetlenségnek, két balkezesség­nek tekinteni. A hivatalokban, a politikai kutatók­ban, a szerkesztőségekben, a reklám-irodákban, stb. minden segédeszközzel és adattal felszerelt okos és képzett emberek egész hadseregei ülnek, ók jól tudják, hogy amit mondanak, azt nem le­het ép ésszel elhinni, hogy egyik szavukkal meg­cáfolják a másikat. De ezt ők már nem bánják. Ha szükségét érzik, mondanak valamit, amire az ame­rikai és a világsajtónak az ő befolyásuk alatt álló nagy része hivatkozhat, egyébként ők — ha meg is követelik, hogy csatlósaik őket az Egyesült Nem­zetekben és a NATO-ban támogassák —, azt tart­ják, amit egy zsarnok római császár mondott: oderint dum metuant, gyűlöljenek, csak féljenek. Mellékes kérdés, mit gondol róluk a világ, csak tudja, hogy ha öt világrész bármely országában az U.S.-nak nem tetsző fejlemények vannak, oda be­vonulnak, vagy zsoldosokat küldenek vagy lebom­bázzák. És a Gallup-pollok, a computerek, kong­resszus-tagok, FBI-jelentések pontosan felmérték, mekkora az amerikai nép felháborodása, ellen­állása. Ez a nép — persze nemcsak az U.S. népa — politikai, társadalmi, történelmi és gazdasági hazugságok között nőtt fel, abban él — és vannak akik jól érzik magukat benne. Csak ha megsokszo­rozódik az öntudatosak, a felelősségüket érzők, az igazságért kiállók száma, csak akkor volna várha­tó, hogy ez a rendszer ne azt vallja: mundus vult decipi. Igazmondó AZ ENSZ FONTOS HATÁROZATAI Az Egyesült Nemzetek közgyűlése december 20- án határozati javaslatot fogadott el, amely szerint a közgyűlés egyszerű többségének szavazata elég­séges a nemzetközi békét fenyegető külföldi bázi­sok eltávolítására szóló határozatokhoz — az ön- kormányzattal nem rendelkező országokban. A múltban ezt “fontos kérdés”-nek tekintették, mely megkívánta a kétharmad többségű szavazatot. A közgyűlés a határozatban kimondotta, hogy min­den egyes ülés külön szabályokat állíthat fel, elő­ző határozatokra való tekintet nélkül. Ez a határo­zat a Kínai Népköztársaság elismerése irányába billentheti a mérleget, mert 1963 óta ezt is “fon­tos kérdésinek tekintették. A szavazási módszerre vonatkozó javaslatot Ma­li képviselője tette meg, amikor a kolonializmus elitélésére egyszerű többségi szavazatot kért. A javaslatot a szocialista országokon kívül szépszámú afrikai és ázsiai ország támogatta, a közgyűlés 59 szavazattal 45 ellenében elfogadta, négy ország nem vett részt a szavazásban. Ezután az eredeti javaslat megszavazására került sor, amelyet 76:6 arányban szavaztak meg, 27 ország nem szavazott. A béke és a biztonság védelmére szolgáló határo­zat a külföldi hadibázisok leszerelésére is vonatko­zott. A U.S. nem támogatta Az Egyesült Államok képviselője, Arthur J. Goldberg azt az érvet hozta fel a javaslat ellen, hogy a béke és biztonság kérdése “fontos” ügy, ezért az ENSZ-alkotmány 18. szakaszának értelmé­ben, erre vonatkozó határozatokhoz kétharmad többségű szavazat kell. Később, a szavazat után a U.S. kiküldöttek úgy nyilatkoztak, hogy nem is­merik el a közgyűlés határozatát, mivel vélemé­nyük szerint ez a 18. alkotmány-cikkely szabályai­ba ütközik. Az elfogadott határozat egyik paragrafusa kifej­tette, hogy a gyarmati uralom, az apartheid és a faji elválasztás gyakorlása a világ békéjét veszé­lyezteti. Egy másik paragrafus a hadibázisok lesze­relésével foglalkozott és felhívta az országokat, ne állítsanak fel újakat gvarmati területeken. Mr. Goldberg ezek ellen is kifogást emelt, mert szerin­te, hasonló javaslatokat már előzőleg a biztonsági tanács e’é terjesztettek. A határozatban foglalt tilalmak az apartheid el­len Dél-Áfrikára és Rhodéziára vonatkoznak, ahol kisebbségi kormányok vannak. A bázisokra vonat­kozó szigorítások Portugáliát érintik, amelynek Mozambiciue-i Angola-i és Guinea-i területein van­nak hadibázisai. ENSZ határozat az űrhajósok védelmére Az ENSZ közgyűlése határozati javaslatban sür­gette nemzetközi egyezmény kidolgozását az űr­hajósok védelmére és másik egyezmény létesíté­sét. űrutazásból eredő balesetek kártérítésére. A határozat 98:0 arányban helybenhagyta az ENSZ különbizottságának munkáját a világűr békés cé­lú kikutatása érdekében. \ PAUL’S SHELL SERVICE f OAS, OIL, BATTERY, TIRE, AUTO PART8 J 19505 AUen Road — Melvindale. Michigan Telefon: WA 8-9806 — SZŐKE PAL, tulaidonoe j ELLENTMONDÁS­EGY HÁTRALÉKOS ELŐFIZETŐ!

Next

/
Thumbnails
Contents