Amerikai Magyar Szó, 1965. július-december (14-19. évfolyam, 26-52. szám)
1965-12-16 / 50. szám
Thursday, December 16, 1965 AMERIKAI MAGYAR SZÓ - HUNGARIAN WORD auoeyan én/Cátorn... Z rja: EHN Találkozás pestiekkel A száz éves haladóval... A Gellért fürdő termál osztályának 38 fokos vizzel telitett medencéjében abban a percben ültem le, amikor a sarokból fehér bajuszos idős ember ezekkel a szavakkal távozott: “Aki úgy él, mint én, az nem lesz beteg.” Az egyik fürdőző szaktárstól, aki barátságos köszöntéssel búcsúzott el a fehér bajuszos, idős embertől, megkérdeztem: “Mit értett a távozó azalatt, hogy aki úgy él, mint ő, az nem lesz beteg?” Megkaptam a választ. Az illető fehér bajuszos 32 éves koráig dohányzott, mindent evett és ivott. Akkor változtatott az életmódján, nem dohányzik, Levél Los Angelesből A Magyar Szó Országos Lapbizottságának és Szerkesztőségének Kedves Munkástársak! Az 1965 november 30-án megtartott rendes negyedévi lapolvasók gyűlésén megjelent lapolvasók )kb. 40), egyhangú szavazattal megbíztak egy bizottságot, hogy ezen levelet minden korrigálás nélkül a "Tisztelt Szerkesztőség” rovatban való leköz- lés végett, a Szerkesztőséghez beküldje. Ennek a levélnek nem célja személyek megbán- tása, csupán az általunk vélt hibák kiküszöbölése. A szeptemberi Országos Lapkonvenció után, a lap tartalmával egy -darabig rossz kritikát nem lehetett hallani az olvasó tábor körében. Úgy nézett ki, hogy a szerkesztőség igyekezett az egyensúlyt megtartani az olvasótábor között, de a Neuwald által irt, egyes magyarországi riportok közlésével, ezt az egyensúlyt felborította. Tudtára óhajtjuk adni az amerikai és az óhazai olvasóinknak, hogy nem találjuk helyesnek, sőt elitéljük az ilyenfajta cikkek közlését. Szerintünk a Neuwald által irt, a szocializmust építő magyar népet és intézményeit kritizáló cikkek nem szolgálnak jó célt. Nem azért mert kritizált, hanem azért, mert egyes esetleges hibákat és hiányosságokat eltorzított formában nagyította meg. Természetes, hogy vannak nehézségek és hibák egy uj emberfajta kinevelése és a szocializmus építése körül, de nem a mi feladatunk a reakciót romboló munkájában segíteni. A lapolvasó gyűlés nevében: Cincár Gyula Jéhn Ferenc Berkowitz Gizi Faragó Zsigmond Kritika a lapról MIAMI, Fia. — Nem szeretem az ok nélküli kritikát, de az utolsó hetekben az úgynevezett “Clevelandi Hírek” közlése ellen nemcsak én, de az itteni munkástársak is tiltakoznak. A közölt hírek nem mások, mint polgári egyének hiúságának a legyezgetése. Még laptölteléknek sem jó. Ha nincsen elég kézirat, inkább közöljenek kiollózott jó cikkeket a magyarországi lapokból. Joseph Vizi A szerkesztő megjegyzése: A lap a múltban nem igen közölt egyéni híreket és igy nekünk is újdonság az ilyesmi. De ugylátszik, hogy vannak olvasók és lapbarátok, akik szívesen veszik. Nem arról van szó, hogy a lap hasábjait csak hogy éppen betölt- sük, mert van anyagunk bőven, hanem arról, hogy népszerűbbé tegyük a Magyar Szót. Tény az, hogy az utóbbi hetekben csupán Clevelandon kilenc uj előfizetőt sikerült szerezni lapunk részére. nem eszik húst és szeszes italok használatát is abbahagyta. Azóta nem volt beteg. Nyugdíjas, minden kedden és szombaton idejár a termálba és áprilisban lesz száz éves. Sajnáltam, hogy elmulasztottam a találkozást, mert hiszen száz éves emberrel nincs alkalom minden nap találkozni és beszélgetni. Annál nagyobb volt az örömöm, amikor 15—20 perc múlva ugyancsak a 38 fokosban megláttam az idős bácsit. Melléje ültem, bemutatkoztam és a rokonszenvét igyekeztem megnyerni azzal, hogy 50 esztendeje én is vegetáriánus vagyok, soha nem dohányoztam és eddig még ivásnak sem adtam a fejemet. Gyorsan megbarátkoztunk, “édes fiamnak” szólított és tőle aztán többet is megtudtam az életéből... Egy felesége és 18 gyermeke volt. Két gyermeke koporsóban feküdt, amikor egy harmadik meghalt. Ez valamikor régen történt, talán 6—7 évtized előtt, amikor Pécsett gyermekjárvány volt. Igaz-e, hogy áprilisban lesz 100 éves? “Igaz—mondta—, de ez nem kor. Az embereknek sokkal tovább kellene élni és fognak is, amikor nem gyilkoló szerszámokra, hanem az emberek egészségének a megóvására költenek majd milii- árdokat.” Elkértem a nevét és a címét. Rádi Ede, Rákóczi ut 29, V. em. 3. Megígértem, hogy elküldjük a lapszámot, amelyben a találkozásunkról irok és megkértem, hogy Írja meg, ha megkapta a lapot. A levelét becsben fogom tartani —, az elsőt, amelyet 100 éves embertől kaptam. Megígérte, hogy írni fog. Még jó ideig együtt maradtunk a 38 fokosban. Amerikáról akart hallani. Egy világ ez, édes fiam — mondta — tudom, hogy Amerikában is vannak becsületes, békeszerető emberek. Mégis, miért van az, hogy az amerikai nép eltűri, amit Johnson Vietnamban csinál? A magam módján igyekeztem magyarázatot adni. Aztán jöttek más kérdések és magyarázatok. Lassankint körülfogott a medence közönsége. Aki csak ott volt, mindenkinek volt kérdése. Valamennyi Amerikáról, Johnsonról, a wattsi zendülésről, a kommunista pártról, a munkásszervezetekről, nyugdíjról, orvosi ellátásról és még sok mindenről akart hallani. Felhasználtam az alkalmat és tájékoztattam a szokatlan ‘népgyülés’ tagjait. Meztelen emberek, meztelen valóságot hallottak. A legtöbben már elvtásnak szólítottak, az idős bácsi is és még egy fürdőző, aki azt mondta: “Megyek öltözni, mert nekem nem szabad túl soká forró vízben lenni. A váróteremben megvárom, szeretnék tovább beszélgetni és valamit kérni...” A másfél órára tervezett fürdőzésből négy' órai lett, igazán ideje volt, hogy én is távozzam. Elköszöntem a hallgatóságomtól, az öreg bácsitól melegen búcsúztam. Utravalóul ezt kaptam tőle: “Emlékezz arra, hogy a tigris a tigrist nem marja. Farkas a farkast nem bántja. Még a tetü sem árt a másik tetünek. Csak az ember, a ‘teremtés koronája’ gyilkolja a saját fajtáját. Ezért emlékezz rá, hogy minden tisztességes ember a saját érdekében, a családja és az emberiség érdekében annyi jót és hasznosat tegyen, amennyi csak kitelik tőle. Te újságíró vagy, édes fiam, te többet tehetsz, mint én. Ne felejtsd el a szavaimat!” Nem felejtettem el, igyekszem sokáig emlékezni rá. Ezt a lapszámot pedig elküldjük a jó öregnek és várom a levelét, hogy értékes irataim közt őrizzem. ... a kerületi párttitkárral . . . A váróteremben valóban megvárt a medencében tartott gyűlés egyik tagja. Sipos Miklós volt, a XII. körzet pártosztályának a titkára. Azt szerette volna tudni, hogy szoktam-e előadásokat tartani, mert ha igen, megkérne, hogy a párthelyiségben tartsak előadást. “A medencében sok mindent hallottam, amit eddig nem tudtam — mondta és jó lenne, ha a párthelyiségben is elmondaná ugyanazt.” Ennek a kérésnek nem tehettem eleget, mert csak négy nap választott el elutazásunkról, de ott a váróteremben sokáig elbeszélgettem ezzel a sokat szenvedett, értékes emberrel .Szóba jött az én erdélyi utam is és megígértem, hogy küldeni fogunk a lapszámokból, amelyekben a beszámolóm megjelent. Santa Monica-ba, Balatonfüredröl kaptam tőle a szanatóriumot ábrázoló képeslapot, a következő sorokkal: “Ebbe a kórházba vagyok beutalva néhány hétre. Az újságokat ide is elhoztam, óriási az érdeklődés, kézről-kézre forog. Nagyon szeretnék továbbiakat kapni és felőled jó híreket hallani.” A jó híreket megírtam és a beszámolót közlő összes lapszámokat továbbítottuk. A MAGYAR SZÓ messze földön is “óriási érdeklődést” kelt és méltó lenne, hogy Magyar-Amerikában is, széles körökben, “kézről-kézre forogjon.” Gerő István mérnökkel a találkozás akkor történt, amikor egy nappal Erdélyből való visszatérősu ...és a fiatal reakcióssal... sem után, még életben levő egyetlen volt osztálytársam és felesége vendégei voltunk vacsorára. A vacsorán két fiatal házaspár is jelen volt. Az ország az Alkotmány Napját ünnepelte, a nép a rádión hallgatta és tv képekben nézte a nagy gyűlések lefolyását, amelyeken az ország vezető emberei voltak a szónokok. Vacsora után a társaság a tv mellé ült és Kádár János beszédét hallgatta. Nekem már a vacsora sem ízlett, mert a mérnök ur reakciós, osztályellenes megjegyzései elrontották az étvágyamat. Igaz, hogy ő és a felesége is állandóan dolgoznak és ketten többet keresnek az átlagosnál. Igaz, hogy nemrégen érkeztek vissza három hetes olaszországi kirándulásról. (A másik házaspár hetekig Jugoszláviában üdült.) Igaz, hogy a lakáshiányban szenvedő Budapesten szép, tágas, “összkomfortos” lakásban nyomorognak és igaz, hogy a kelleténél bőségesebb vacsora a legkényesebb ízlést is kielégítette volna: de a mérnök ur minden szava panasz, a rendszer lekicsinylése és az ország vezetői ellen irányuló gúnyos, gyakran sértő megjegyzés volt. “Amig fizetgetnek, addig dolgozgatok”—volt az egyik kedvenc kiszólása és a másik: “Amig nem fizetnek, addig nem dolgozom.” Mondom, ezek és hasonló megjegyzések már amúgy is elrontották az étvágyamat és a számunkra fojtogató légkörből csak azért nem távoztam azonnal, mert régi jó barátom gyengélkedett és nem akartam állapotát izgalommal rosszabbra fordítani. Kádár beszéde közben aztán szinültig telt a pohár. A mai magyar rendszer kimagasló és közkedvelt egyéniségének minden mondatát elfojtott nevetés, vagy kitörő röhögés kisérte. Amikor Kádár rámutatott arra, hogy a világ legnagyobb demokráciájában előfordulhat a wattsi zendülés, amelynek 32 halottja volt — a mérnök ur a szék karfáját veregetve ordította: "Ő beszél! Mit csináltak ŐK '56-ban, amikor a saját fajtájukat ölték ...” A wattsi zendülést, amelyen megnyomorított, lealázott, munkanélküli koplalók vettek részt, hogy munkát, kenyeret és emberi bánásmódot követeljenek, a mérnök ur egy szintre hozta az ’56-os ellenforradalmi kísérlettel, amelyen a rendszer ellen törő fegyveres, gyilkos tömegek ellen kellett védekezni és azokat kellett megfékezni. Amilyen gyorsan csak lehetett eltávoztunk és budapesti tartózkodásunk legkellemetlenebb estéjének emlékével tértünk haza. A mérnök ur arcátlan viselkedését azonban nem álltam szó nélkül: levélben megköszöntem, hogy pesti tartózkodásom alatt egyedül ő ismertetett meg a valódi nyilas légkörrel és kijelentettem, hogy a társaságát kerülni fogjuk — még akkor is, ha ezáltal kénytelenek leszünk volt osztálytársam társaságát is nélkülözni —, mert a gonosz és ostoba embereket mindig kerülni igyekeztünk. A levelemre választ kaptam, amelyben a mérnök ur értesített, hogy “Magyarországon szólásszabadság van” és különben is “az emberek az én koromban szenilisek.” (Ezt hihetőleg a vele egy lakásban lakó apósára is értette, aki valamivel idősebb, mint én.) Ez a levél azon a napon érkezett, amelyen Kiskunfélegyházán, a vadonat uj és ragyogóan szép pártépület nagytermében, szép közönség előtt előadást tartottam a rendezőség által megjelölt tárgy ról, tehát minden előkészület nélkül. Szerencse, hogy az egy órás előadás során nem vették észre “szenilis” állapotomat. És szerencse, hogy Tren- tonban, New Yorkban és Los Angelesben tartott előadásaim során is sikerült leplezni állapotomot... Egy bizonyos: az én állapotom 14 ezer kilométer távolságból nem árthat a magyar gazdaságnak és közvetve a magyar rendszernek. De árthat az, ha sok ilyen fiatal mérnök ur a “szólásszabadságot” — amely valóban megvan Magyarországon —, ösz- szetéveszti a szabadsággal való káros visszaéléssel és az ország vezetőinek a becsmérlését súlyosbítja annak a nyílt kijelentésével, hogy "nem dolgozom." A kérdés az, hogy hány ilyen fiatal mérnök veszi fel a fizetését, veri a mellét a pártgyüléseken, élvezi a szabadságát külföldön, kap — szükség esetén — orvosi, kórházi ellátást és minden mást, amit a piai rendszer biztosit az ország dolgozóinak és ugyanakkor a munkahelyén szabotál azzal, hogy nem dolgozik? A másik kérdés: mindenkinek, még a mérnök urnák is, vannak feljebbvalói, akiknek kötelességük ellenőrizni a dolgozók teljesítményét. Hány mérnök, hány “dolgozó” henyél észrevétlenül (vagy a feljebbvalók tudtával?), hány lazsál büntetlenül abban az országban ámenben a vezetőség szüntelenül arra törekszik, hogy emelje az életnívót és egyre jobbá tegye a dolgozók életét? \ é * iíbbeb— t RÉTESHÁZ és CUKRÁSZDA i 1437 Third Avenue, New York, N. Y. * (A 81-ik Street sarkán) — Telefon: LE 5-8484 J 7 Mignonok, születésnapi torták, lakodalmi, Bar- z í Mitzvah-torták. — Postán szállítunk az ország » minden részébe. — Este 7.30-ig nyitva £ 'iVWVVWWkWWVVWVWVVÄVJkVVVVWVVV»
