Amerikai Magyar Szó, 1965. július-december (14-19. évfolyam, 26-52. szám)

1965-11-25 / 47. szám

Thursday, November 25, 1965 AMERIKAI MAGYAR SZO — HUNGARIAN WORD 3 A Penkovsky-iratok: koholmányok A Szovjetunió washingtoni követségének sajtó­irodája a következő nyilatkozatot adta ki: A Washington Post és más amerikai hirlapok nemrégen megkezdték az un. “Penkovsky-iratok” közlését. Ezeknek az “iratok”-nak szerzőjeként Penkovsky személyét nevezik meg — azt az em­bert, akit 1963 májusában a USSR-ban a U.S. és angol kémszolgálatok érdekében elkövetett haza­árulásért és kémkedésért elitéltek. A valóság az, hogy az un. “Penkovsky-iratok” szemenszedett koholmányok, amelyeket Penkovs­ky elitélése után két évvel azok agyaltak ki, akiket a hasznavehetetlenné tett kém hűségesen kiszol­gált. A szerzők telerakták az “iratokat” sablonos, szovjet-ellenes célzásokkal. Penkovsky neve alatt a Szovjetuniónak tulajdonítanak olyan elgondolá­sokat, mint például a megelőző háború gondola­tát, amelynek terveit valóban a Nyugat egy bizo­nyos helyén szőtték. A koholmányok szerzői nyil­ván feltételezik, hogy akármilyen rágalmat el­mondhatnak az áruló szavain keresztül és ezt baj nélkül megússzák. A “Penkovsky-iratok” cimü provokációs kohol­mány minden kétségen kivül megköveteli a ko­moly analizálást. Nem első eset, ez, hogy USSR-al kapcsolatban rágalommal teli anyag lát napvilágot és csak egy célt szolgál: befeketiteni a Szovjet­uniót, megmérgezni a nemzetközi hangulatot és hátráltatni az országok közötti viszony megjavítá­sára irányuló igyekezeteket. A “Penkovsky-iratok” kinyomtatását csak a “hi­degháború” legrosszabb hagyományainak megfe­lelő, előre megfontolt cselekedetnek lehet tekin­teni. Az ilyen lépések csupán arra szolgálnak, hogy akadályokat gördítsenek a barátság kifejlő­désének útjába az amerikai és a szovjet nép kö­zött. Ha azok, akik közvetve, vagy közvetlenül köz­reműködtek az “iratok” kinyomtatásában úgy tesz­nek, mintha nem értenék, miről van szó, saját ki­jelentéseiknek kétszínűségét bizonyítják be, ami­kor a USSR és a USA közötti viszony megjavításá­ról való igyekezetükről beszélnek. Uj szerződést kötöttek a nyomdászok NEW YORK. —Uj szerződés jött létre a nyom­da tulajdonosok és 6,500 nyomdász között. Az uj szerződés értelmében egy szakképzett nyomdász 35 órai munkahétért $156.98-at kap és négy heti fizetett szabadságot. A szerződés két évre szól. Jövő évben a nyom­dászok bére heti $5.22-vel fog emelkedni. A munkások és a munkáltatók közt 59 éve áll fenn a kollektív szerződési viszony. Most először történt, hogy a régi szerződés lejárta előtt uj szerződést kötöttek. A (anitók megnyerték a sztrájkot PERTH AMBOY, NJ. — E kisipari város taní­tói, akik sztrájkban álltak november elseje óta, győzelemmel tértek vissza a tantermekbe. A sztrájkolok elnyerték követelésüket, hogy a Board of Education egyezzen bele abba, hogy a tanítók a National Labor Relations Board által rendezett titkos szavazattal döntsék el, melyik szervezet képviselje őket. A sztrájk előtt a B. of E. nem volt hajlandó a tanítók e követelését méltányol­ni. A sztrájk következtében egyezmény jött létre és dec. 3-án lesz a választás. A tanítók a New Jer­sey State Federation of Teachers-re (Union Local 857) — melynek vezetésével folyt a sztrájk, vagy a New Jersey Education Associationra szavazhat­nak. Minden jel arra mutat, hogy a Teachers Union kerül ki a választásokból győztesen. Követelik az elbocsátott mozdony- fűtők munkábahelyezését CHICAGO, 111. — Az elmúlt két esztendő folya­mán az ország vasutbárói 17,500 mozdonyfütőt bocsátottak el munkájukból, méghozzá “pártat­lan” döntés értelmében. A jövő év márciusában lejár a Brotherhood of Locomotive Engineers és a vasúttársaságok közti kollektiv szerződés. A szakszervezet álláspontja az, hogy a szerző­dés lejárta hatályon kivül helyezi a régi szerző­dés alapján hozott “pártatlan” döntést és ezért jogosan követelhetik az elbocsátott mozdonyfütők munkábahelyezését. J. E. Wolfe, a vasutbárók szószólója határozot­tan kijelentette, hogy “semmi körülmények kö­zött nem vagyunk hajlandók egyetlen mozdonyfü­tőt visszahelyezni munkába, mert nincs rájuk szükség.” HALÁLOS SZEMFÉNYVESZTÉS Meddig lehet ámítani az amerikai népet Szomorú sakkjátéknak lettek bábui az amerikai katonák Vietnamban. Ebben a halálos sakkjátékban, amelyben az “el­lenség" elesett katonáinak számát a harctéri beszámolókban dicséretes eredménynek tüntetik fel, a jelentések szerint az amerikai veszteségek még a legrosszabb esetben is legfeljebb “mérsékeltek." A céltalan és oktalan háború ütközetei után, az újsághírek szerint, csak az "ellenséges" holttestek marad­tak a csatatéren és csak elvétve volt a harcokban kisszámú amerikai áldozat. Nem titok többé, hogy a vietnami harctéri híreket az amerikaiak cenzúrázzák, többször már a sajtó is tiltakozott, hogy az amerikai népnek jogában van megtudni a leplezet­len valóságot. A katonai parancsnokság azonban "stratégiai okokból" szűrővizsgálatnak veti alá a sajtójelentéseket, ma­gyarán mondva cenzúrázza, ill. megszépíti a híreket. A kor­mány igyekszik eltakarni a tényt, hogy a mi fiataljaink közül egyre ijesztőbb számban véreznek el Johnsonék és McNama- ráék bűnös politikájának oltárán. Mindennél szembeötlőbben kitűnik ez a november 17-i dél-vietnami hírekből, melyek háromnapi keserves harcokról számolnak be a kambodzsai határhoz közelfekvő ladrang- folyó völgyében. Már az újságírói virágnyelven megszépített leírások is arra az aggodalomra adnak okot, hogy az ameri­kai veszteségek katasztrofális méreteket öltöttek. Idézünk a N. Y. Times-hoz beküldött Associated Press tudósításból: AZ U. S. CSAPATOK CSAPDÁBA KERÜLTEK “Ötnapi nehéz küzdelem után a két U.S. zászlóalj kivo­nult a kambodzsai határ közelében fekvő völgyből. Hivata­los források szerint 637 ellenséges halott maradt a csatatéren. Egy korábbi jelentés szerint 869 kommunista lelte ott halálát, de azt mondták, ez tévedés volt, kétszer számolták ugyan­azokat. “A First Cavalry Division csapatainak felét helikoptereken szállították el, a másik fele gyalog hagyta el a dzsungel-völ­gyet, ahol a U.S. csapatok taktikai hátrányban voltak, mert a kommunista ezredek tartották a magasan fekvő területe­ket ... "Annak ellenére, hogy még mindig erős észak-vietnami zászlóaljakat hagytak ott, az amerikaiak kivonultak, de ezt nem tekintik meghátrálásnak. A völgy stratégiailag nem fon­tos, az amerikai csapatoknak nem volt szándékukban ott ma­radni. A cél<az volt, hogy annyi kommunista csapatot pusztít­sanak el, amennyit csak tudnak. Más választás nem volt, mint kivonulni, ha nem akarták az erősen védett állásokat megtá­madni, amelynek révén az amerikai veszteségek tízszer akko­rák lettek volna, mint a kommunisták veszteségei." Ugyanebben a lapban egy további jelentés igy szól: LEPLEZIK AZ AMERIKAI VESZTESÉGEKET "A ladrang-folyó völgyében, nov. 16-án, a First Cavalry Division egy százada az észak-vietnami erők 5 masszív támadá­sát verte vissza kora hajnalban. A kommunisták súlyos vesz­teségeket szenvedtek ... A mai ütközet két és fél óránál to­vább tartott, mig végül a visszavonuló észak-vietnamiak eltűn­tek, maguk mögött hagyva halottaikat, sebesültjeiket és lesi- puskás rejtekhelyeiket. "Három nap alatt ez már a harmadik súlyos ütközet volt... A háromnapos harcokban kb. 1,200 főt kitevő két amerikai zászlóalj és az észak-vietnamiaknak 2,000 főnyi csa­pata vett részt. Meglehet, hogy ez volt a legvéresebb ütközet, amelyben amerikai csapatok Vietnamban résztvettek. Kétszáz­zal több ellenséges katona halt meg, mint múlt augusztusban, a Chulai melletti ütközetben. Az amerikaiak "MÉRSÉKELT" veszteséget szenvedtek, de a HALÁLESETEK SZÁMA ELIS­MERTEN MAGASABB VOLT A HÁBORÚ MINDEN EGYES ÜTKÖZETÉBEN SZENVEDETT AMERIKAI VESZTESÉG­NÉL... "Hal Moore alezredes a First Battalion parancsnoka uta­sította embereit, hogy másszanak előre és fogják el a sebesült északvietnamiakat, de a lesipuskások tüze visszakergette őket. 11 órakor Moore alezredes tüzérségi és légi segítséget kért. "A napalmnak egy része a rólkalyukakhoz közel, 50 yard­ra esett le és egy tengerészeti repülő tévedésből a rókalyu­kakhoz közel 10 yardnyi távolságban ejtett le egy 500 fonto­sat. A SRAPNEL ÚGY HASOGATTA A FÁKAT, MINTHA FŰSZÁLAK LENNÉNEK, de csak egy amerikai szenvedett könnyű sebesülést... "Délután a harc már csak lesből jövő szórványos tüze­lésből állt. A helikopterek egymást váltották a tisztáson, azok szállították el Moore alezredes négy századát és a Second Battallionnak egy századát, amely a legjobban vette ki részét az utóbbi három nap harcaiból. A helikopterek friss csapato­kat hoztak helyettük." (Kihangsulyozás a miénk. — Szerk.) Ml VAN A HÍREK MÖGÖTT? A gondosan megszerkesztett és kiszerkesztett tudósítás­ból ki lehet érezni, hogy valami nincs rendben. Nagyon sok megválaszolatlan kérdés merül fel. Tudjuk, hogy az amerikai­ak jól kiképzett katonák, de ha mégis bevonultak a völgybe és három napig pusztító tűznek tették ki ott magukat, ahol a körülvevő magaslatokról könnyű célpontul szolgáltak, ak­kor abból csak a katonai vezetőség baklövéseire, vagy ha­nyagságára lehet következtetni. A másik kérdés, hogy ha az amerikaiak részére ilyen kedvezőtlen helyzetben az ellenség 637 embert veszített el (amit egy előző hírben 1,000, majd később 869 halálesetre be­csültek), milyen csoda folytán történhetett az, hogy az ameri­kaiak csak "mérsékelt" veszteséget szenvedtek? Valamint az is magyarázatot érdemel, hogy a tévedésből a közelben le­esett napalm- és más bombák miért voltak kíméletesek az amerikai csapatokkal szemben, hogy "csak egy amerikai szen­vedett könnyű sebesülést?" Végül pedig a "mérsékelt" veszteségek mellett, "az ame­rikai halálesetek száma elismerten magasabb volt minden eddigi ütközetben szenvedett haláleseteknél." Ilyen kétértel­mű kifejezésekkel próbálják félrevezetni az amerikai népet a vietnami veszteségeket illetőleg. Azok a családok, akik elesett családtagjaikról a gyászhireket kapják, továbbá azok, akiknek hozzátartozói, leginkább férfikoruk hajnalán lévő fiatalembe­rek, megégve, megcsonkulva vagy vakon térnek vissza, jól tudják mi rejlik az ilyen mindenáron megszépített riportok mögött. Az ilyen családok száma pedig tragikus módon nö­vekszik. Minden elvesztett nap, melyen az amerikai közönséq közömbösen és kritika nélkül veszi tudomásul, a háborúról szóló sajtóhíreket és minden olyan nap, amelyen a jólinfor­mált és felvilágosult közönség nem adja hangos tanujelét til­takozásának, egyre késlelteti azt a napot, amikor a washingto­ni kormány politikájának megváltoztatására kényszerül és leül a tárgyalóasztalhoz a béke megteremtésére. New York utcáin szállítják a nukleáris fegyvereket (Folytatás az első oldalról) terhez februárban, amelyben errevonatkozó felvilágosítást kért. Ezután többszöri levél­váltás történt, de mint a bi­zottság jelentette, “lehetetlen volt megfelelő felvilágosítást kapni.” A Health Department szakértője, dr. Baltz vélemé­nye szerint nem valószínű, hogy forgalmi baleset nukle­áris robbanást okozhat. Min­denesetre az a lehetőség fennáll, hogy összeütközés ki­szabadíthat nukleáris plutóni­umot. A plutónium rendkívül mér gező hatású. Még a legkisebb mennyiség is halált okozhat, ha belélegzik, lenyelik, vagy karcolás által a bőr alá kerül. A polgármester hivatala az­ért fordult felvilágosításért a hadügyminisztériumhoz, hogy óvóintézkedések bevezetéséről gondoskodjanak. A hírek sze­rint New Yorkon keresztül szállítják a nukleáris fegyve­reket a U.S. különböző hadi bázisaira. A németek kezébe adtuk a nukleáris fegyvereket A N. Y. Times washingtoni tudósítója jelentette, hogy az Egyesült Államok már 6 év óta nukleáris robbanófejekkel látta el Nyugat-Németország és más NATO-országok repü­lőit és rakétáit. Ennek a hír­nek a nyomán a hadügyminisz tórium a következő nyilatko­zatot adta ki: “A hadügyminisztériumnak nem szokása, hogy említést tegyen nukleáris fegyverekkel való akciók helyéről, számá­ról, vagy természetéről. Bár­hol vannak azok, mindenüt az Egyesült Államok rendelkezik felettük.” A Times cikkében John W. Finney megjegyezte, hogy a U.S. rendelkezése az atom­fegyverek felett sokszor nem a valóságban, hanem csak elv­ben létezik.

Next

/
Thumbnails
Contents