Amerikai Magyar Szó, 1965. július-december (14-19. évfolyam, 26-52. szám)
1965-11-11 / 45. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, November 11, 1965 8 Az ebben a rovatban kifejtett nézetek nem szükségszerűen azonosak a szerkesztőség álláspontjával. w. g. - ... . . ■ ■ wrm., .......... ■■■■•■ .mm ■ . ■ niWTW rtf •••ma ewwm* ■ ■ | HU « 1 mwrm-m-mm 1 Hl UJ « ■ HIH Hg|— Újra Magyarországon CANOGA PARK, Cal. — Én is hozzájárulok a naptár előkészítéséhez, de nem sokat tehetek a hozzám küldött levelük érdekében, mert magam sem tudom, meddig leszek képes olvasni a lapot. Már három éve, hogy glaucoma (zöldhályog) szem- betegséget állapítottak meg rajtam és a balszememmel csak a világosságot látom, de a betűt nem. így nem tudom, hogy a jobb szememmel meddig tudok még olvasni. Mivel ez a helyzet, igy amig tudtam, ellátogattam Magyarországra. Aug. 5-én indultam, a születésnapomon és le sem tudom Írni, mit éreztem, amikor 56 év után újra magyar földet ért a lábam. Többnyire Budapesten voltam, a Gellért Szállóban laktam, onnan mentem szülőfalum, Rábakecs- kéd meglátogatására. Én is azt Írhatom, hogy sok jót láttam, persze hibák is vannak, de a kormány azon lesz, hogy azokat minél előbb kijavítsa. Falumban mindenki előrehalad, aki akar dolgozni, de persze vannak siránkozók is. Sok uj házat építettek a rokonok, barátok, sok szép bútort vettek, szinte nem hittem a szememnek, annyi változást láttam. Én 1910-ben 18 éves koromban hagytam ott siró édesanyámat. Kecskéden csak három napot töltöttem, többnyire városnézéssel voltam elfoglalva. Autóbuszon utaztam a Balaton körül és minden nevezetesebb helyet megnéztem. Az idő sajnos nem volt jó, de azért sok rokont meglátogattam. Voltam a Magyarok Világszövetségénél is, ahol nagyon szívélyesen fogadtak, mint minden látogatót. Mindent megtesznek, hogy megmutassák a nevezetességeket. Dunaújvárosban is voltam, megnéztem az óvodát, a kórházat, ahol láttuk a csecsemőket, láttuk az iskolát és sok más uj épületet. Csak azt nem szerettem, hogy a vasmüveket nem nézhettük meg. Hoztam magammal sok fényképet a nevezetes helyekről. Mindenképpen jól éreztem magam, csak azt sajnáltam, hogy olyan rövid volt az idő. Még annyit kívánok megjegyezni, hogy a lapot 1920-ban ismertem meg, lapkezelője voltam egészen 1942-ig. Próbáltam mindig a legjobbat a lap érdekében, tehát én megtettem a kötelességemet a lappal szemben. Sajnos az utóbbi években nem tehetek sokat, de azért a lapot mindig segítem, ahogyan tudom. Remélem, hogy ez nem lesz búcsúlevél és még irhatok lapomnak máskor is. Tengolich Kálmán Meg akarja hálálni a lap jóakaratát LOS ANGELES, Cal. — Már hosszú ideje ha- lasztgatom ennek a levélnek a megírását, mert állandóan reméltem, hogy helyette elküldhetem az előfizetési dijat a lapra, amit különben pontosan kézbesít a posta minden héten, annak ellenére, hogy már hátralékban vagyok az előfizetésemmel. Sajnos még mindig nem vagyok képes elküldeni a tartozásomat, de hála az egeknek, ismét munkában vagyok és remélem, hogy most már rövidesen elküldhetem az árát. Először én kerültem kórházba súlyos betegen, amely végül a munkám elvesztését is okozta, azután feleségem került kórházba, ahol több mint három hónapot töltött. Amikor a nyomor és a gondok sötét fellegei kezdtek tornyosulni a fejem fölött, nem volt sok spórolt pénzem, de mire az ég újra tisztulni kezdett fölöttem, annál több volt az adósságom. Ezért kénytelen vagyok igénybe venni egy bizonyos ideig becses türelmüket. Valószínű, hogy tovább halasztottam volna az írást ez alkalommal is, ha nem lett volna egy másik okom reá. A múlt hetekben ugyanis megismerkedtem valakivel, aki ha törve is, de még mindig beszéli a mágyar nyelvet és beszélgetéseinkből arra következtettem, hogy szívesen olvasná a Magyar Szót. Adtam neki néhányat az utóbbi számokból, amelyeket elolvasás után nagyon melegen dicsért. Megpróbáltam meggyőzni, hogy rendelje meg, de azt a kifogást mondta, hogy nehezére esik a magyarul való olvasás. Azon a nézeten vagyok, hogy ha kapna néhány mutatványszámot, akkor alkalma volna jobban megismerni a lapot és esetleg mégis elhatározná magát az előfizetésre. Ezért kérem tegyenek eleget kívánságomnak. Hálás köszönetemet fejezem ki azért, hogy nem állították le a lapot annak ellenére, hogy hátralékban vagyok. Köszönöm a “Porszem a viharban” c. könyv megküldését is, amelyet rendkívül nagyra becsülök. Folytassák nemes munkájukat továbbra is. Egy olvasó Mit ir egy kanadai újság a magyarországi látogatóról ST. CATHARINES, Ont. — A helybeli lap, St. Catharines Standard okt. 2-i számában érdekes interjút olvastam “Mindenki dolgozik és mosolyog Magyarországon — mondja a helybeli asszony” címen. Érdemesnek tartom a cikk szövegét önöknek megküldeni közlés végett. íme a cikk: Az élet, legalább is a vasfüggöny mögötti országok egyikében, látszólag nem sokban különbözik a mi életünktől ebben a városban és mindenesetre emberek csak emberek bárhol is éljenek. Legalább is igy látja a dolgokat Mrs. Theresa Berecz. “Elvégre is Isten teremtett mindannyiunkat” — mond ta egy interjúban a három hetes magyarországi rokonlátogatásból hazatért asszony. Ez volt az első látogatása szülőföldjére, melyet 36 évvel ezelőtt mint leány hagyott el és természetesen sok változást talált. 19 Henry St. alatti otthonában Mrs. Berecz elmondja, hogy mindenütt, ahol csak megfordult, a szebb holnap reményébe vetett hittel dolgoznak, uj épületeket, építkezéseket látott mindenütt és boldog, mosolygós arcokat. “Olyan sokan voltak az autóbuszokon, a villanyosokon, amelyek hármasával vannak összekapcsolva, hogy zsúfolásig tömve vannak. A nők ugyanolyan ruhában járnak, mint nálunk: egyenes ruhát (shift) hordanak, melyből kilátszik a térdük, a fiatal lányoknak is s a fiuknak hosszú a hajuk.” Akárcsak Európa többi részén, Magyarországon is nagyban folyik az építkezés. “Mindenfelé magas épületeket emelnek és még szülővárosomban, Pakson is folyik az építkezés” — mondja Mrs. Berecz. “Paks kis város a Duna mentén, kisebb, mint St. Catharines, három órányira Budapesttől.” A sok uj emeletes épület valószínűleg az állam tulajdonát képezi és bérbe adják a lakóknak. Fényképeket mutatott az újságírónak az uj szállodákról, melyek olyanok, mint az itteni több emeletes hotelek, motelek. Sok házban háztartási felszerelést, mint mosó-száritó gépeket látott, a bútorok is olyanok, mint a kanadai otthonokban. Az üzletek az itteniekhez hasonló árucikkekkel vannak tele. Az interjút Joan Phillips, a Standard riportere készítette Mrs. Berecz-cel, akinek fényképét is közli a lap a következő aláírással: Mrs. Berecznek nemcsak emlékei vannak háromhetes magyarorszá gi látogatásáról, hanem egy piros-fehér-fekete háziszőttes asztalterítőt is hozott, melyet rokonai készítettek Magyarországon. Nemcsak először volt Magyarországon 36 év óta, hanem először utazott repülőgépen. John Kovács Nyílt levél az ifjúsághoz Tudományos körökben már régen bebizonyosodott, hogy a mai fiatalok, úgy a leányok, mint a fiuk, olyan öröklött betegségben szenvednek, mely a világtörténelemben eddig úgyszólván ismeretlen volt. Amerika, amely talán az első helyet foglalja el a tudományos kutatások (missilek, űrprogram, stb) terén, ugyancsak az első helyen áll a fiatalkorúak elméleti visszamaradottságában és különböző betegségeiben. Az egészség az életet jelenti, azt értékelhetjük, vagy elronthatjuk, akaratunk és műveltségűnkhöz mérten. Minden kincset felülmúl mások élettapasztalatainak tanulmányozása és szigorú figyelemmel kisérése. Ne felejtsük el és véssük szigorúan az agyunkba, hogy sohasem tanulhatunk eleget, sohasem tudhatunk annyit, amennyit tudni szeretnénk, mert az emberi élet általánosságban túl rövid ehhez. De ha az éveket okosan használjuk fel és egészségünk ápolására több gondot fordítunk, megtanuljuk megkülönböztetni a jót a rossztól, megérteni embertársainkat és fiatal éveinket tanulással töltjük, akkor a boldog jövő biztosítva van részünkre. Fájdalommal látom, hogy a fiatalok élete tragédia, beteges állapot, mely egész életükön át gyötörni fogja őket és nem is teljesen az ő hibájukból kifolyólag. Mert ártatlanok ebben és mégis nekik kell a nagy árat fizetni érte. Sajnálattal kell kijelentenem, hogy ez a probléma a mai társadalomban az ő problémájuk, habár a problémát a szülök idézték elő, akik koruknál fogva felmentve érzik magukat. De a fiataloknak itt kell maradniok és viselni a következményeket. Megértem a fiatalokat, beismerem, hogy igazságtalanságok történnek velük szemben jóakaratu szüleik részéről és ezért arra kérem őket, hogy fogadják meg jóindulatú tanácsomat. Legyenek óvatosak az életben, tartózkodjanak azoktól, akik hamis Ígéretekkel próbálják félrevezetni őket, tekintet nélkül arra, hogy honnan jön a kisértés. Olvassanak, hallgassanak meg mindenkit, de ne higyjenek mindenki szavának. Azt kérdezhetik, hogy hát akkor miben higyjenek? Higyjenek saját szemüknek, fülüknek, de necsak higyjenek, hanem kutassanak, olvassanak sokat, minden oldalról, tanulmányozzák az érem mindkét oldalát és akkor határozzák el, hogy miben higyjenek. J. Schubert Elismerés E. H. Neuwaidnak NEW YORK, N. Y. — Nincs és soha nem volt lapunknak olyan szerkesztője, akinek valamely írását, vagy politikai álláspontját lapunk egyik vagy másik olvasója valaha nem kifogásolta volna. Ez alól a szabály alól természetesen E. H. Neuwald sem kivétel. E sorok Írójának is voltak és talán vannak is nézeteltérései különböző politikai kérdésekben E. H. Neuwalddal. Ettől eltekintve, a tárgyilagosság szellemében ki kell jelentenem, hogy romániai látogatásával és cikksorozatával Neuwald munkástárs az amerikai magyar munkásujságirás egyik csúcsteljesítményét nyújtotta. A reakció mérgező propagandáját a tények, adatok pörölycsapásaival ellensúlyozni, kipellengérezni és ezen keresztül erősíteni a népek barátságát, kölcsönös megértését, mi többet tud ennél egy, a hivatását komolyan vevő munkásujságiró nyújtani! Neuwald munkástárs ezt nyújtotta ragyogó erdélyi riportsorozatában. Az az érzésem, hogy megérdemli nemcsak lapunk olvasóinak hanem az egész magyar és román népnek a háláját! Soraimat azzal zárom, hogy e megállapításaim nem pillanatnyi lelkesülés eredményei. Az utóbbi 30 esztendő folyamán, abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy időről időre együttműködhettem — és barátaimnak mondhattam — az amerikai magyar munkásirás olyan halhatatlanjait — hogy a sok közül csak néhányat említsek —, mint Somogyi Pált, Gyetvay Jánost, Szabados Zádort, Szebe- nyei Józsefet, dr. Pogány Bélát és sok mást. Ezek az emberek izig-vérig nagytehetségü újságírók és a munkásmozgalom kiváló harcosai voltak. Ezek között méltó helyet foglalhat el Neuwald munkástárs is. Régi olvasó Mit láttam a szülőfalumban? ANAHEIM, Cal. — Ismét ellátogattunk szülőföldünkre az ősszel és igen sok érdekes tapasztalattal tértünk vissza. Több helyen jártunk, de legkellemesebb emlékeink szülőfalunkból valók. Feleségem szülőfalujából, Rábacsanakról busz- szal mentünk szülőfalumba. Útközben leszálltunk Árpáson, ahol egy pár ismerőssel akartam találkozni. A buszon két ember dolgozik, a kalauzt Szarkának hívják, apját ismertem, de ő még meg sem született, amikor én 44 évvel ezelőtt elhagytam Mórichidát. Árpáson először özv. Gerencsér Mihálynénál álltunk meg, akinek apjánál, 1920-ban szolgáltam. Ök voltak a leggazdagabb emberek a faluban; jól bántak velem, szerettek, de én is őket. Egyetlen leánya Treszka lábtörlők készítésével foglalkozik, még a feleségemnek is adott egyet. Egyik jó barátomat, Molnár Ferit is fel akartam keresni, de sajnos ő egy évvel ezelőtt meghalt. Azután a kocsmát kerestük fel, amely a Rába-töl- tés mellett van és ott áll meg az autóbusz. Amikor megtudták, hogy ott jártunk, egy fiatal asszony kinyitotta a helységet. Kiderült, hogy a Molnár Feri leánya, aki emlékezett reám, mert apja mindig emlegetett neki. Nem hagyott fizetni, azt mondta, hogy ő majd elintézi. Kérdeztem, hogy mi történt az anyjával, akit én nem ismertem. Elmondta, hogy 1945-ben, amikor az orosz hadsereg bement Árpásra, az ő anyja is a bunkerben volt egy pár náci katonával együtt és az orosz katonák véletlenül őt is eltalálták gépfegyverükkel. Másnap elmentem a régi Teke pusztára, hogy megnézzem Véland Jóskát, régi barátomat. Csak a feleségét találtam otthon, ő dolgozott a határban. Csodálkozva láttam, hogy Teke puszta már nincs, a sok cselédházat és az istállókat lebontották. Három család lakik Tekén és csak három kis ház van, hálószobával, konyhával, de ezeket is le
