Amerikai Magyar Szó, 1965. július-december (14-19. évfolyam, 26-52. szám)
1965-11-04 / 44. szám
Thursday, November 4, 1965 AMERIKAI MAGYAR SZÓ - HUNGARIAN WORD 9 E. H. Neuwald: Újra amerikai földön Araikor junius 1-én kereszteztük a magyar határt és négy évi távoliét után ismét magyar földre léptünk, a határon a vámvizsgálat olyan alapos volt, hogy érdemesnek találtam azt “Újra magyar földön'’ c. cikkemben ismertetni és a cikk végén figyelmeztetni minden hazalátogatót, hogy ne próbáljon túljárni a vámhatóságok eszén. Idéztem egy esetet, amikor egy társaság két autóban 98 esőkabátot (“orkánt”) próbált Ausztriából Magyarországba csempészni, amire alaposan ráfizetett, mert rajtakapták és börtönbüntetéssel és pénzbírsággal sújtották a társaság három tagját. Amikor október 27-én a “ROTTERDAM” hajóról New Yorkban szárazföldre léptünk, a vámvizsgálat hihetetlenül szigorú volt és ezért úgy találom, hogy a méltányosság megkívánja ennek a cikk nek a megírását, amelynek (szintén méltányosságból) “Újra amerikai földön” címet adtam. A “ROTTERDAM” két órai késéssel d. u. 3 órakor kötött ki. Reméltük, hogy a késés ellenére 5 órára túl leszünk minden vizsgálaton. Hiú remény volt, aminek az okát a továbbiakban találja az olvasó. Hét hónapja vagyunk utón. utaztunk hidegben- melegben, ajándékokat vittünk és ajándékokat hoztunk. Ez a magyarázata, hogy a 16 darab poggyász, amellyel junius 1-én átléptük a magyar határt, még mindig velünk volt és valamennyi vizsgálaton ment át. Bekezdésül mondom mindjárt, hogy a magyar vámhivatalnokok tehetségtelen kezdők amerikai kollégáikhoz képest. Nem a magyar, hanem az amerikai vámtisztviselők végzik a kutatást olyan alapossággal, hogy rajtuk aztán igazán nem lehet tultenni! A táskákat egyenkint helyeztük a vámhivatalnok előtti asztalra. Mielőtt a vizsgálatot elkezdte, előadást tartott arról, amit az amerikai vám-rendelkezések előírnak. Hiába erősködtem, hogy mi tapasztalt turisták vagyunk, tudjuk, hogy mit szabad és mit nem szabad, — a buzgó fiatalember megszakítás nélkül folytatta az előadást és utána kérdéseket tett fel: Hoztunk-e magunkkal olyan portékát, amelyet nem vittünk magunkkal a U.S.-ből? A válasz igenlő volt és amit hoztunk, felsoroltuk a rendelkezésünkre bocsátott kérdőíven. Jött a többi kérdés: Hoztunk-e valamit kereskedelmi célokra? Hoztunk-e valamit mások megbízásából? Meghaladja-e a behozott portéka a 200 dollárt? Hoztunk-e gyümölcsöt, zöldséget, virágot, avagy húsféléket? Minderre a válasz az volt, hogy nem hoztunk és türelmetlenül vártunk a poggyász megvizsgálására. Ehhez végre hozzáfogott és ahogyan ő fogott, nem fogott még senki! A táskák és egyéb kisebb-nagyobb poggyász egyes darabjait úgy felturkálta, hogy rendes visz- szacsomagolásról szó sem lehetett. Mindent visz- szadobáltunk és belegyürtiik a táskába. Valóságos csoda, hogy a zipperek szét nem szakadtak és a zárak el nem törtek. Minden ruhadarabot és egyéb tárgyat külön tanulmány tárgyává tett. A fehérneműkbe csomagolt kis kerámiákat külön-külön elővette és megkérdezte, hol készült? A válasz mindig ugyanaz volt: Magyarországon. A kerámiákba beletúrt, azokat egyenként megrázta, azután megnézte, mit mond a márka. Egy “zsolnai” edénykét külön tett, nem engedte visszacsomagolni, mert arra valami el nem árult okból, később vissza akart térni. (Később nem tért arra vissza és a kezünkben kellett tovább vinni.) Mint szokás, az ember ilyen útra elvisz magával fejfájás elleni és egyéb pirulákat és egy nő nem utazhat bizonyos szépitőszerek nélkül. Minden egyes üvegcséről tudni akarta, mit tartalmaz, hol készült, milyen szaga van a tartalmának és milyen célt szolgál? Bizonyos “tiroid” pirulákat elvitt és egy félórai távoliét után hozta vissza a nagy felfedezéssel, hogy azok valóban “tiroid” pirulák. A valódi cirkusz akkor kezdődött, amikor sorra került az a kis táska, amelyben kizárólag könyvek, újságok, levelek és kézirat-papírok ovltak. Tudni akarta, milyen könyvek, milyen újságok, amelyeket magammal hoztam? Őszintén megmondtam, hogy az újságok és a könyvek nagyon vegyes természetűek. Újságíró vagyok, minden érdekel, az erdélyi “Vörös Zászló” napilap éppen úgy, mint az első oldalán horogkereszttel diszlelkedő nyugat-németországi “Soldaten Zeitung.” . A magyar nyelvű könyvekkel, mint Rácz László "Porszem a viharban”, vagy Bebrics Anna “Elnökgyilkosságtól elnökválasztásig” c. könyvével volt főként megakadva. A legtöbb bajom mégis Hans Habe “Halál Texasban” c. könyvével volt, amelynek fedéllapja Kennedy volt elnök arcképével jelent meg Budapesten. Hiába magyaráztam, hogy Hans Habe amerikai polgár, aki az amerikai hadseregben szolgált és Amerika imádója (még európai lakhelyéről is), — a vámhivatalnok úgy forgatta, úgy vizsgálta a köny vet, mintha tudna magyarul olvasni és többet szeretne belőle megtudni, mint amennyit elmondtam. Gyanakvó pillantásai köztem és a könyv között váltakoztak, mig nagy nehezen belenyugodott, hogy a könyveket és az újságokat vigyem tovább. Látszólag feltételezte, hogy Uncle Sam-re ebből semmi veszedelem nem háramlik. Azokból a poggyászokból, amelyekben öltönyeim, a feleségem ruhái és kabátjai lógtak, mindent kiemelt, a zsebekbe belenyukált, a vállakat megtapogatta és amikor azokban sem talált semmi elvá- molnivalót, a karunkon levő felső kabátok zsebeit is kikutatta. Az útitáskák minden egyikének az oldalát, a tetejét, a fenekét megkopogtatta, vajon nem duplák-e, amelyek közé ritka értékeket rejtettünk? Nem álltam meg, hogy oda ne szóljak: “We are not double-crossing you, and you are not going to find anything double!” Amikor azt hittük, hogy végzett az összes pogy- gyásszal és az Írógépemet is átkutatta, az irattáskámra és a feleségem kézi táskájára (retiküljére) került sor. Az irattáskámban levő magánleveleim mindegyikét megnézte és a borítékokból mindent kihuzgált. Miután ezekben sem talált semmi elko- boznivalót, még megkért, hogy vegyem le a kalapomat. Levettem, belenézett és látszólag megnyugtatta őt, hogy abból sem élő galambok, sem élő házi- nyul nem került elő. Megint nem álltam szó nélkül és megkérdeztem: “How about my shoes?” A cipőimet ne vessem le? Csodák-csodája, ezt az egyet nem kívánta, holott nem tudhatta, hogy a cipőink sarkában nincs-e százezer dollár értékű brilliáns elrejtve... Négy órakor léptünk partra és hat óra lett, amire a magunkkal hozott “Hubertus” és “Mecseki Itókák” után lefizettük a $12.65 vámot és kiléphettünk oda, ahol az autónkat kellett átvenni. Persze ez sem ment simán. Először az iratokra kellett várni, hogy “fentről” lejöjjenek, azután, amikor végre lejöttek, az egyik vámhivatalnok a nevem után érdeklődött. Megmondtam, amire az irodahelyiségből kihívott oda, ahol az autók állnak. Megálltam az én öt éves angol Ford autóm mellett, amelyhez négy ország pora-sara tapadt (mert Le Havre-ban 14 frankért csak a szabályok által előirt alváz-mosást végezték el) és amely bizony nagyon szánalmasan nézett ki a csillogó Cadillac, Mercedes-Benz és Jaguar autók mellett. A hivatalnok, ahelyett, hogy az autó vizsgálatához kezdett volna, hirtelen ezt a kérdést szegezte mellemnek: “Did you in the past have some trouble with the Government?” (Volt a múltban valami baja a kormánnyal?) Erre kettőnk között a következő párbeszéd fejlődött ki: “Mielőtt a kérdésre válaszolok, én akarok feltenni egy kérdést.” “Halljuk.” “Mi köze van a hozzám intézett kérdésnek az én autómhoz? Én azért vagyok itt, hogy a hivatalos eljárás után átvegyem az autómat. Az én kérdésem: megkapom az autómat vagy nem?” “Igen, megkapja.” “Ez minden, amit tudni akarok és egyéb tárgyal- nivalóm itt nincsen.” Megkaptam az autót—nem túl gyorsan, inkább kényszeredetten és hét óra lett —, három órával azután, hogy partra léptünk —, amire fellélegezve mondhattuk, hogy végre, ezen is átestünk. . . Magyarország és Amerika nem sokban hasonlít egymáshoz, de a vámvizsgálat kivétel: ebben van hasonlatosság. Különbség azért ebben is van. A magyar vámhivatalnokok semmit nem vettek vegyi vizsgálat alá, a kalapomba se néztek bele és a kabátzsebeket, a feleségem kézitáskáját sem vizsgálták meg. Ezért mondom, hogy a magyar vámtiszt- viselők eljöhetnek alaposságot tanulni a mi vámhivatalnokainktól! • • • Bejelentem itt, hogy visszaérkezésemet Amerikába dr. Kiár Zoltán heti újságjának október 23-i száma azzal ünnepelte, hogy az első oldalon, nagy fejeimmel tisztelte meg a nevemet. Bevallom, hogy ilyen megtiszteltetés soha, sehol, eddig nem ért és némi meghatottsággal olvastam a nevem alatti cikket, amely a? első. oldalró), .át második óldalj?n át, a harmadik oldalig húzódott. Nem lepett meg, hogy az első oldalon a cikk többek között ezt mondja: “NEUWALD maga irta a newyorki magyar kommunista lapban most megjelent hosszú beszámoló cikkében, hogy: noha Kádárék a múltbeli mozgalmi érdemei elismeréséül díszvendégként hívták meg, a határon hosszas, zaklató vizsgálatnak vetették alá a nála levő magyar újságok miatt..(A kiemelés Kiáré.) Ezzel az idézettel némi bajok vannak: 1) Érdemeimet, amelyek nincsenek, senki nem ismerte el. 2) Engem Kádárék nem hívtak meg díszvendégül. 3) Nem magyar újságok miatt vetettek alá vizsgálatnak. 4) A beszámoló cikkem nem most jelent meg és 5) NEUWALD ezt soha, sehol nem irta. A baj tehát az, hogy Kiár fenti állításai szemen- szedett hazugságok, ami azért nem lepett meg, mert ez nem az első ilyen eset, amellyel Írásaiban találkoztunk. E megejegyzés után egy kérdés marad hátra: dr. Kiár Zoltán, akivel elnökök fényképeztetik le magukat és aki Kádár János és Kállai Gyula “vörös határkopói” vámvizsgálatát három oldalon át habzó szájjal ismertette, vajon három oldalon át ismertetni fogja-e Johnson és Rusk demokratikus “határkopóinak” vámvizsgálatát, amely kétszer- annyi ideig tartott, mint a magyar vizsgálat? Meg- irja-e, hogy ezek a “demokratikus határkopók, mint a fűztől, félnek, fáznak REMEGNEK" még a saját polgáruk és veterán katonájuk által irt könyvtől is? A becsületes újságírás megköveteli, hogy megtegye! V'T'T ▼ ▼ V V V V'V'TT'TT'Vt : APRÓSÁGOK i , ► ^ < ► Kovács Erzsi rovata < Most megint úgy jártam, hogy be kell küldenem a képet a New York Herald Tribune-ből. mert ezt aztán másképpen igazán nem lehet elhinni. Itt van feéhren, feketén, hogy mire képes a divathóbort. Az egyik leghíresebb divattervező Afrikából hozatott nagyon drága, finomra kidolgozott báránv-- bőrt, egyike a legdrágább szőrméknek (broad-tail) és abból tervezett kabátokat és elegáns kosztümöket. Az újdonság ezúttal az, hogy az egész szőrmét kilyukaszgatta. Úgy néz ki, mintha nagy pogácsa- szaggatóval szépen sorba kivágták volna. így aztán teljesen átlátszik és az is fontos, hogy mit visel alatta a szerencsés hölgy. Előbb csak néztem, néztem a képet, nem akartam a szememnek hinni. Hogy lehet egy drága, finom szőrmét, amit azért kell hordani, hogy ne fázzon az ember, hogy lehet azt száz helyen kilyukasztani? Egy szőrme kabátnak éveken át ki kell tartani, de egy ilyen lyukas vacak kimegy hamar a divatból és ezeket a lyukakat többé nem lehet betömni. Aztán eszembe jutott, hogy van nekem két szőrmekabátom is a padláson. Ott fekszik mind a kettő évek óta, mert régen megette a moly és nem érdemes megcsináltatni. Uj korában se ért sokat, igy ott hagytam. Hamar felszaladtam, kikerestem, már csak az egyik volt ott. Kivittem messze az udvarra és jól kiráztam belőle a molyt és a kirágott darabokat. Mikor a nap felé tartottam, akkor láttam, hogy ennek a kabátnak úgy látszik van jövője. Száz és száz lyuk van rajta. A baj az, hogy a lyukak nem egyformák. Na, ezen segítünk. Nekiültem és türelmesen kivágtam szépen egyformára a lyukakat, amint a képen láttam. Bevallom őszintén, hogy nem sikerült. Az én szegény ócska kabátom, most is csak egy molyette régi vacaknak látszott. El is dobtam. Hiába, a divatot nem lehet becsapni. Elegáns, drága uj szőrme kell ahhoz, hogy még száz és száz lyukkal is szépnek és újnak látszon. De ha már a divatnál tartunk, van itt egy másik újdonság is. A legelegánsabb newyorki üzlet Bergdorf Goodman a múlt csütörtökön divatbemutatót tartott. Ezen a bemutatón egy párizsi divattervező gyöngytyük toliakkal teleragasztott kabáttal mutatkozott be. A kabáthoz kalap is van, szintén toliakkal teleragasztva, és magas csizma, ugyancsak sűrűn tele tollal. A kabát $1,900, a kalap $150 és a csizma $450. Hiába minden. Szeretnék divatosan öltözni, de se lyukas, szőrmekabátban, se toliakkal teleragasztott csizmában nem vagyok hajlandó járni, még farsangkor sem. ■*-f*¥+¥#-*¥**>**¥¥***¥f***¥*^********-*ÜMM Híd épül a dán szigetek és Skandinávia között. Az 1,700 méter hosszú, 28 méter széles hídon mind- ; :két irányban három kocsiút vezet majd át.
