Amerikai Magyar Szó, 1965. július-december (14-19. évfolyam, 26-52. szám)
1965-10-28 / 43. szám
Thursday, October 28, 1965 AMERIKAI MAGYAR SZŐ - HUNGARIAN WORD 9 ►*★★★★★*★★★★★★★★*★★★★★******★★★*★★★★*'*** ERDÉLYBEN JÁRTAM Tanulság - és válasz olvasónk levelére — Befejező közlemény — A Magyar Szóban nyolc héten át, összesen nyolc cikk jelent meg, amelyekben őszintén és becsületesen beszámoltam arról, amit Erdélyben tett látogatásom során láttam, tapasztaltam. Nem próbáltam és most sem próbálom az olvasóval és közvetve az amerikai magyarsággal elhitetni, hogy én az erdélyi magyarok életének mindentudó ismerője vagyok. Távolról sem! Ha napok helyett heteket, sőt hónapokat töltöttem volna Erdélyben, akkor is lennének olyan részletek, amelyek kivül estek látókörömön, vagy elkerülték figyelmemet. De állitom, hogy a román hivatalos körök által nagy előzékenységgel felajánlott segitség elkerülésével és a mellém szives kisérőként szegődött újságszerkesztők közbenjárásával szerzett tapasztalatokon kivül, a magam igyekezetével a legkülönbözőbb emberektől és a lakosság széles rétegeiből szerzett információk elegendő adattal láttak el ahhoz, hogy megállapítsam: akik az erdélyi magyarokra úgy tekintenek, mint elnémított, megfélemlített és tehetetlen kisebbségre, azok a legjobb esetben téves, a legrosszabb esetben káros álláspontra helyezkednek. Vegyük először az utóbbi álláspontot. Elemezzük azoknak a tevékenységét, akik minden jogcím nélkül az erdélyi magyarok “védőinek” tolták fel magukat. Abban az “apellációban”, (helyesebben ultimátumban, mert határidőhöz kötött “követelések” voltak), amely végül az én erdélyi utamat eredményezte (és semmi mást), 9 los-angelesi magyar egyház és 7 magyar intézmény a következő vádakat szegezte a román kormány fejéhez: 1. “Romániában az utcákon, fényes nappal bestiális atrocitásokat követnek el azok ellen, akik merészelnek magyarul beszélni.” (Az utcákon és tereken fényes nappal nemcsak hallottam magyarul beszélni, hanem szándékosan kihivtam magam ellen “bestiális atrocitásokat” azzal, hogy tereken, utcákon, vasútállomás forgalmában feltűnően hangos magyar beszélgetéseket folytattam, ami még csak fel sem tűnt, annyira megszokott dolog Erdélyben.) 2. “Romániában a magyaroknak manapság nem áll jogukban, hogy gyermekeiket az anyanyelvükön taníttassák.” (A vád minden alapot nélkülöz, mert a színtiszta magyar iskolákon kivül, a magyar központokban a szülőktől és tanulóktól függ, hogy a felvételi vizsgát magyarul óhajtják-e letenni és az iskolák magyar tagozatában kivánják-e tanulmányaikat végezni.) 3. “A kolozsvári magyar egyetemet és a marosvásárhelyi orvosi és gyógyszerészeti egyetemet megszüntették.” (Mindkét egyetem teljes működésben van és minden kilátás megvan arra, hogy a jövőben is működésben lesz.) 4. “Nagy tömegekben deportálnak magyarokat a dobrudjai mocsarakba.” (Sehol, semmi “deportálásnak” nyoma nincs, ilyesmiről senki nem tud, az ezirányu kérdésekre hihetetlen csodálkozással válaszolnak magyarok és nem-magyarok.) A vádak további ismertetése és a cáfolatok folytatása elismerése lenne, hogy az alaptalanul vádas- kodók több helyre méltóak, aminek a látszatát is kerülni óhajtom. Még csak azt említem, hogy ez a széllel-bélelt társaság, a rosszhirü Amerikai Magyar Szövetség vezetésével a Magyar Autonóm Tartomány nevének a “helyreállítását” is “követelte.” Pótlásul a már eddig elmondottakhoz, hadd idézzek itt néhány adatot, ami jellemző a fejlődő és virágzó Maros-Magyar Autonóm Tartományra: Az állam az utolsó öt évben hat milliárd lejt fordított beruházásokra a tartományban. Egyedül 1964-ben hat nagyjelentőségű ipari objektumot helyeztek üzembe, köztük a 4-es számú karbid kemencét a dicsői vegyipari kombinátban, egy graJ—-----------------------------------------------V ÚJBÓL KAPHATÓ Magyar-Angol és Angol-Magyar Országh László féle zsebszótár 2 kötetben Ára kötetenként $2.50 és 25 cent postaköltség Rendelje meg még ma a Magyar Szó kiadóhivatalában 130 E. 16th St., New York, N. Y. 10003 V_____________________________________r* nulitgyártó részleget a marosvásárhelyi Tégla- és Cserépgyárban, két áramfejlesztő gépcsoportot a ludas-radnóti Hőerőműnél, stb. A Tartomány vegyipari termelés fejlődési üteme, 1950-ben 100% alapot véve: 1959-ben 360% és 1964-ben 700%. A Gépgyártó és Fémfeldolgozó Ipar termelésének fejlődési üteme: 1950-ben 100%, 1959-ben 1,549% és 1964-ben 4,600%. Balánbányán 1958-ban nehéz munkafeltételek mellett 6,000 tonna ércet bányásztak, most korszerű berendezésekkel évente 480 ezer tonna színesfém ércet hoznak felszínre. A fakitermelés növekedése: 1950-ben 100%, 1959-ben 261% és 1964-ben 400%. A marosvásárhelyi régi cukorgyár 24 óra alatt 40 vagon répát dolgozott fel. Ma az ország e legnagyobb cukorgyárában 300 vagon répát dolgoznak fel naponta. A tartomány helyiiparának 9 vállalata évente 200 fajta terméket több mint ezer választékban állít elő. A mezőgazdaság, az állattenyésztés, az életszínvonal és a kultúra fejlődésének adataival tovább bizonyíthatnám, hogy a Maros-Magyar Autonóm Tartomány él, virágzik, fejlődik és elutasít minden külföldről jövő "helyreállítási" követelést. De a Maros-Magyar Autonóm Tartományon kivül is virágzik, fejlődik a magyar élet, amit a gazdasági előrehaladáson felül a magyar nyelv és művészet ápolása bzonyit. Románia területén, Bukarest, Marosvásárhely, Kolozsvár, Nagyvárad, Arad, Temesvár és Nagybánya városokban magyar napilapok jelennek meg, egyenkint 20—25 ezer előfizetővel. Ezen kivül öt irodalmi, politikai, ifjúsági és gyermek hetilap, egy tudományos és egy irodalmi havi folyóirat jelenik meg magyar nyelven. Ha igaz az, hogy nyelvében él a nemzet, akkor igaz az is, hogy nyelvében él a nemzetiségi kisebbség is! 1960 és 65 között 136 romániai magyar Írónak 249 szépirodalmi müve jelent meg 845,450 példányszámban. Kolozsváron az ifjú irók Gaál Gábor köre tucatszámra indítja el az irói pályán a tehetséges fiatalokat. Kolozsváron a román nyelven előadó Nemzeti Színház mellett működik az Állami Magyar Színház, amelynek több színészét a román állam “Érdemes Művész” címmel tüntette ki. Egyesek, mint Kovács György Érdemes Művész és Széles Anna a román filmszinészi gárda élvonalába tartoznak. A Román Opera mellett Állami Magyar Opera is működik, több érdemes művésszel. Mindez, kedves olvasó, úgy hangzik-e, mintha az erdélyi magyarság külföldiek “védelmére” szorulna? A válasz felesleges. És most azokhoz szólok, akik jóakarattól ösztön- zötten arra a TÉVES álláspontra helyezkednek, hogy az erdélyi magyar kisebbség korlátozott és tehetetlen. Szerény véleményem, amely Erdély látogatása révén alakult ki bennem, hogy az erdélyi magyarság számbeli súlyánál fogva, erős akaratával és felszínre törekvő veleszületett képességeivel olyan tényező, amellyel a mindenkori román kormányoknak számolni kell. Budapesten találkoztam, beszélgettem olyan értelmiségiekkel (akiknek jóindulatáról meg vagyok győződve), akik a legjobb szándékkal, de tévesen néma és tehetetlen kisebbségnek képzelik erdélyi véreiket. Közülük többen kértek, hogy “írjam meg az igazat — mert ők nem, de én megtehetem —, az erdélyi magyarok helyzetéről.” Nyolc cikkben megírtam az igazat, amelyhez az adatokat fáradságot nem kiméivé, időnkint alvás, pihenés és evés nélkül szereztem meg. Ennek alapján most én kérem, hogy adják fel a téves álláspontot, ismerjék fel és ismerjék el az erdélyi magyar kisebbség életerejét és fejlődő képességeit. Tény az, hogy az erdélyi nagy városok újság- standjáról hiányzanak a kitűnő pesti napilapok és folyóiratok példányszámai. Úgy értesültem, hogy magyarországi könyvek sem érkeznek szabadon román területre. Ezért szükségesnek látom a testvérpártok mind gyakoribb érintkezését és a nemzetiségi kérdések időnkinti megbeszélését. Szükségesnek látom, hogy Erdélyben magyarországi napilapokat szabadon árusítsanak, ha másért nem, azért, hogy mintául és buzdításul szolgáljanak ott, ahol a jelenlegi magyar napilapok sok kívánnivalót hagynak hátra. És szükségesnek látom, hogy a kitűnő magyar irodalmi, társadalmi és politikai folyóiratok szabad árusítása versenyre buzdítsa az erélyi magyarok hasonló nívós kiadványait. El tudom képzelni, hogy vannak Erdélyben olyan román és olyan magyar idősebb emberek, akikbe fiatal korukban beleoltották egymás gyűlöletét és ezt a gyűlöletet nem tudták teljesen levetkőzni. Az is feltételezhető, hogy Erdélyben vannak hivatalos egyének, kis tisztviselők, akik ellenszenvüket kimutatják azokkal szemben, akik magyarul (vagy németül, szerbül, stb.) beszélnek. De ellenszenves tisztviselőkkel találkoztunk mi Budapesten és másutt is, amerre jártunk. Nem változtat ezen az, hogy a hivatalos álláspont Erdélyben megköveteli a nemzetiségek egyenjogának az elismerését minden téren, munkában, iskolákban, hivatalokban, utcákon, üzletekben egyaránt. És most néhány szót arról, hogyan keletkeznek rémhírek az erdélyi magyarságról. . . Itt van előttem egy 6-oldalas levél, amelyben egy jószándéku 80 éves olvasónk “a való igazat akarja tudatni velünk.” Az illető augusztusban érkezett vissza In- dianába erdélyi rokonai látogatásáról és felesége földi maradványainak “egy marék pornak” elföl- delése után. Levelében leírja, hogy a magyar határon, azután a nyugati pályaudvaron “megint átkutattak mindent”; később “elérte a román határt Hegyeshalomnál)!), ahol elkezdődött a zaklatás és kobozás.” Onnan kezdve “minden állomáson ösz- szeforgattak mindent”, végül nem találta a poggyá szát és “vissza kellett mennie Biharkeresztesig és Nagyváradig.” Ennyi és több kaland után érkezett testvéreihez, akiket “nyomorúságban, éhesen, rongyosan és piszkosan talált”, de ezen felül még pénzük sem volt. Jószándéku olvasónk azután igy Írja le az erdélyi magyarok helyzetét: kenyeret csak egyszer egy héten lehet kapni, azt is olyan keményet, hogy csak vízbe áztatva lehet megenni. (Én mindenütt, minden nap friss kenyeret ettem, amely minőségben nem marad a magyarországi kenyerek mögött) A városokat “kiürítették, ottan magyart nem talál.” (így azt kell hinnünk, hogy 7 városban, 7 napilapot s a többi magyar kiadványt románok v. németek olvassák). “Zsidó nincs, azokat kipuszti- tották.” (Ezt érdeklődéssel és fejcsóválva olvasta a temesvári zsidó hitközség elnöke, akivel budapesti látogatása idején találkoztam. Tőle hallottam, hogy hitközsége teljes működésben van, szép zsinagógát tartanak fenn.) A magyaroktól “mindent elvettek”, csak kerti veteménynek adtak nekik egy negyed holdat és “kergetik őket dolgozni a határba, 3 lejt kapnak egy napra, meg egy kiló búzát.” (Ez érdekelte volna az erdélyi termelőszövetkezetek jómódú magyarjait!) A magyarokat “kidobálták az üzletekből, telerakták románokkal.” (Minden bankban, üzletben, étteremben, szállodában magyarok magyarul szolgáltak ki.) Kimenet a határon megint feltartóztatták derék olvasónkat és három napba telt uj vízumot szerezni. (Nyilvánvaló, hogy az eredeti, megszabott időre szóló vizűm lejárt, azért kellett uj vizűm.) Szerencsésen visszaérkezett Budapestre, ahol 3 nap alatt meglátta, hogy minden szép és gyönyörű. A levél végén kér, hogy “közöljük az újságba az ő felelősségére.” Kérésének eleget téve kérem olvasóinkat, hasonlítsák össze a jószándéku embernek bizonytalan forrásokból eredő értesüléseit azokkal, amiket az én cikkeim tartalmaztak. Olvasónk egyetlen egy várost, egyetlen egy embert meg nem nevezett, ahonnan és akiktől értesüléseit szerezte. Én viszont pontos adatokkal, nevekkel támasztottam alá állításomat, önökre bízom annak a megállapítását, hogy melyeket tartják elfogadhatóknak és melyeket rémhíreknek. És indianai olvasónkat szeretném megkérdezni: cikkeim elolvasása és az azokban közölt adatok figyelembe vétele után fenn tartja-e levélben közölt állításait? Befejezésül a budapesti román Nagykövetség sajtó attaséjának elnézését kérem, amiért áz ügy érdekében készakarattal és tudatosan téves uti- rendet bocsátottam rendelkezésére. Köszönetét akarok mondani azoknak, akiket cikkeimben név- szerint említettem és azoknak a névteleneknek, akik egytől-egyig szívesek és csaknem túlzásig előzékenyek voltam irányomban, akik készséggel adtak felvilágosításokat és HANGOS MAGYAR NYELVEN nem félték segítséget nyújtani ahhoz, hogy megismerjem az erdélyi magyarok helyzetét. Ezeknek az ismereteknek a birtokában, a jövőben hatásosabban vehetjük fel a harcot azok ellen, akik Amerikában a nemzetiségi uszítást, a hidegháború szitását és a mai szocialista rendszerek rágalmazását sötét, önző szándékoktól vezéreltetve hivatásként űzik. \ t/Cbé. 5 ra—«r í RÉTESHÁZ és CUKRÁSZDA \ 1437 Third Avenue, New York, N. Y. 5 (A 81-ik Street sarkán) — Telefon: LE 5-8184 £ 5 „víignonok, születésnapi torták, lakodalmi, Bar- g < Mitzvah-torták. — Postán szállítunk az ország # minden részébe. — Este 7.30-ig nyitva HA AZ IGAZAT TUDNI AKARJA, FIZESSEN ELŐ A MAGYAR SZÓRA!
