Amerikai Magyar Szó, 1965. július-december (14-19. évfolyam, 26-52. szám)
1965-10-28 / 43. szám
Thursday, October 28, 1965 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 7 Rácz László:- - A félelem rossz tanácsadó • Vannak szükségszerű történeti folyamatok, melyeket a legnagyobb erőfeszítéssel sem lehet feltartóztatni. Ilyen fejlődési folyamat — a mi időnkben — a gyarmati elnyomásban tengődő népek nemzeti függetlenséghez jutása. A második világháború végeztével, mint tudvalevő, ilymódon változott meg Afrika és Ázsia képe a maga nemében. De a gyarmati igából való felszabadulás folyamata még nem teljes. Egy hatalmas földrész: Közép- és Dél-Amerika mindmáig a yankee-imperializmus ki- zsákmányoltja. Névleg független országaik még várják, hogy tényleges önrendelkezési jogukhoz jussanak. Az Egyesült Államok imperializmusa — mely Vietnamban és Kongóban fegyveres erővel igyekszik a történelem szekere-rudját visszafordítani — ezen a földrészen sokkal ravaszabb módszerekkel igyekszik gyarmati uralmát fenntartani, a szükség- szerű történeti fejlődésnek ellenszegülni: Kennedy elnöksége alatt azzal a képmutató politikával, hogy az Egyesült Államok jóakarattal és pénzzel akarja segíteni a latin-amerikai népeket abban, hogy országaikban demokratikus rendszerek jussanak uralomra. Ez volt az úgynevezett “Szövetség a Haladásért” akció, amely abból a feltevésből indult ki, hogy a yankee-imperializmus biztosabban juthat gyarmati extra profithoz Latin-Amerikában, ha vé- reskezü generálisok és nagybirtokos herék előzetesen nem szipolyozták ki dolgozó rétegeiket. Ez a politika Kennedy meggyilkolásával hamarosan feledésbe ment. Helyébe jött az üzletiesebb államtitkár: Mann tétele, mely teljes egybemüködést diktált a latin-amerikai katonai körökkel, az úgynevezett gorillákkal. Rövidesen már bizonyíték is állott Johnson elnök rendelkezésére hogy ez az “erős kéz politikája” eredményesebb a gyarmati érdekek szempontjából, mint a Kennedy ajánlotta simulé- kony liberális taktika a latin-amerikai nemzeti fel- szabadulási törekvésekhez. A bizonyítékot az az államcsíny szolgáltatta, mely — a washingtoni diplomácia nyílt támogatásával — a brazíliai gorillák müve volt és mely megdöntötte a polgári-liberális Goulart-kormány alkotmányos rendszerét. Az ürügy az volt, hogy ez a rendszer “nem volt elég erélyes baloldali kommunista törekvésekkel szemben.” (Ezek tagadhatatlanul az Egyesült Államok imperializmusa ellen irányultak.) A brazíliai katonai puccs számokban megközelítőleg kétezer legyilkolt dolgozót 40 ezer bebörtönzöttet és ezernyi politikai menekültet jelentett a latin-amerikai anti-imperialista tábor veszteség-listájára. Ugyanekkor Mann államtitkár — kit Johnson elnök Mr. Latin-Amerika néven becéz — a pillanatnyilag sikerült államcsiny- nyel beigazolta, hogy az ő módszerével Latin-Amerika leghatalmasabb országában: a 80 millió lakosú Brazíliában “rendet és békét” lehetett teremteni az északi imperializmus zavartalan “gazdálkodására.” Az az 50 millió dolláros gyors-kölcsön, amit Washington elismerésként juttatott a brazíliai katonai diktatúra számára, igazán kis ár volt ezért, mert az uj katonai kormány: Castello Branco generális elnöklete alatt, azonosan jól megfizette ezt a segítséget. Az újonnan nyert amerikai koncessziók közül elég itt csak egyet felemlíteni. A Hanna Mining Corporation jogot nyert arra, hogy az általa felépítendő uj szabad kikötőből exportálhassa a Braziliában potom áron felvásárolt mérhetetlen nyersvasérckészleteket. A csak ezen a címen elért gyarmati extra-profit egymagában százszorosán felülmúlja az amerikai gyorssegély összegét. Evés közben jön meg az étvágy. Az Egyesült Államok imperializmusa most már nem habozott saját hatalmas fegyveres erejére hivatkozni, amikor úgy látta, hogy valahol Latin-Amerikában “zavarok”, nemzeti függetlenségi mozgalmak mutatkoznak. Méginkább akkor, amikor leghívebb szövetségeseit: a latin-amerikai gorillákat fenyegeti veszedelem. Csak igy érthető meg Johnson elnök ez év áprilisi fegyveres beavatkozása a Dominikai Köztársaság belügyeibe. Minden nemzetközi jogi elv felrúgásával, több mint húszezer tengerész-gyalogost és flottája egy részét mozgósította a kis ország ellen. Az első hazug ürügyeket — hogy az ottlévő amerikai állampolgárok élete védelmében történt a megrohanás — rövidesen elejtették. Később az elnök nyíltan bevallotta, hogy fegyveres erők alkalmazásával kellett megakadályoznia, hogy Latin- Amerikában Kuba mintájára “egy újabb kommunista állam alakuljon.” A valóságban a dominikai nemzeti felkelés az ottani gorillák ellen irányult. Azok ellen, akik vagy két éve katonai puccsal megdöntötték az alkotmányos Juan Bosch-kormányt. A fálkfelők programja ezt az alkotmányos kormányrendszert akarta visszaállítani és a gorillák véres uralmát megdönteni. Mivel a washingtoni diplomácia számára minden olyan népmozgalom veszélyes Latin-Amerikában, amely nem áll teljes ellenőrzése alatt, ezért került a sor az Egyesült Államok fegyveres inváziójára, mely tudvalevőleg több ezernyi emberáldozatot követelt. Az általános felzúdulás, amely Johnson elnök jogsértő nyílt fegyveres betörését követte világszerte, nem tudta jobb belátásra bírni a washingtoni diplomáciát. (Éppoly kevéssé, mint a vietnami vérengzést illetőleg.) Megint csak képmutató, ravasz módszerekkel igyekeztek a szennyest takargatni. Hogy a dominikai fegyveres amerikai betörésnek utólag törvényes színezetet adjanak, Washington mozgósította a maga “gyarmatügyi minisztériumát”, azt az Amerikai Államok Szövetségét (rövidítve OAS), melyben a katonai diktatúrák alatt álló latin-amerikai kormányok képezik a többséget. Ezek közt a legújabb gorilla: Brazília másokkal együtt késznek is nyilatkozott a kért lakájszolgálatra. A brazíliai katonai kormány egy ezredet küldött a Dominikai Köztársaságba, a már régebben ottlevő megszálló amerikai tengerészgyalogság ‘támogatására.” Ezzel az átlátszó cselfogással most arra hivatkoznak, hogy a Dominikai Köztársaságba való minden jogalapot nélkülöző barbár fegyveres betörés, nem Washington egyoldalú bűncselekménye, hanem az OAS közös védő-akciója, a felbukkant “kommunista veszedelemmel” szem- ben.Mégcsak külsőleg is kifejezésre juttatták ezt a diplomáciai sakkhuzást azzal, hogy az egész megszálló hadsereget, amelynek túlnyomó többsége amerikai katonákból áll, egy brazíliai ezredes fennhatósága alá helyezték. De a képmutató taktika ez alkalommal nem vált be. A latin-amerikai államok legnagyobb része tiltakozott a megszállás eme újabb formája ellen is. Mexikó, Chile és Uruguay képviselői követelték az összes fegyveres erők visszahívását. Maga az erőtlen kis dominikai állam nemzeti öntudatra ébredt lakossága folytatta az egyenlőtlen harcot most már a betört idegen zsoldosokkal szemben is. Messzire vezetne részletekbe bocsátkozni. Elégséges összefoglalóan itt leszegezni, hogy ezt a nemzeti ellenállást nem sikerült teljesen letörni. A washingtoni kormány visszakozni volt kénytelen. Elejtette a legaktívabb dominikai gorilláit: Wessin és Im- bert generálisokat. Elfogadott egy átmeneti kormányt. Ennek feladata néhány hónap elmúltával alkotmányos választásokat kiirni. De arra semmi felelősséget nem vállalt, hogy az esetben, ha ezek a választások a baloldal, de mégcsak időközben emigrációjából hazatért anti-imperialista Juan Bosch győzelmét hoznák, nem fog-e megint a gorillák, avagy a saját tengerészgyalogságára támaszkodni. Ez a fél-vereség a Dominikai Köztársaságban csak fokozta a vesztét érző északi imperializmus dühét és félelmét. Pillanatig sem felejti a győztes Kubát, mely elsőnek rázta le a gyarmati igát e földrészen. Minden nemzeti függetlenségi mozgalom Latin-Amerikában uj büntető akcióra készteti. A gerilla-harcokat Peruban, Colombiában, Guatemalában már mint a “nemzetközi kommunizmus” előfutárait látja. Már nem bíznak eléggé az “erős kéz” politikájában sem. Hiszen alig pár hete Brazíliában a lefolyt választások három ellenzéki kormányzó hatalmas győzelmét eredményezték. Már a mindenható katonai diktatúrák véres elnyomása sem elég biztosíték, hogy a gyarmati kizsákmányolás e földrészen változatlanul megmaradjon. A félelem rossz tanácsadó. Ennek tudható be, hogy az amerikai imperializmus levetve álarcát: az eddig kifelé használt ürügyeket, nyíltan leleplezte magát. A kongresszus ez év szeptember 19-én túlnyomó többséggel megszavazott egy törvényt. Ez a rég elfelejtett Monroe elvre hivatkozva, feljogosít valamennyi államot e földrészen — természetesen elsősorban az Egyesült Államokat —, hogy bárhol és bármikor egyoldalúan fegyveresen beavatkozhat egy másik állam belügyeibe, amikor úgy látja, hogy nyílt, vagy burkolt formában “a nemzetközi kommunizmus” veszedelme forog fenn. Ez már nem csak a dominikai betörés utólagos szentesítése, hanem beharangozója újabb, ugrásra kész imperialista fegyveres akcióknak. Súlyos fenyegetés a még meglévő kevés latin-amerikai demokrácia ellen, az esetre, ha nem volnának hajlandók a gyarmati extra profitot változatlanul nyújtani az Egyesült Államok imperializmusa számára. Rögtönös veszély a kis demokrata Uruguay ellen, amely két gorilla szomszédja, Brazília és Argentina között vergődik. De nem kell nagy képzelőtehetség ahhoz sem, hogy megállapítsuk, miszerint a kongresszus nyílt fegyveres beavatkozásra való fogadkozása elsősorban a győztes Kuba ellen irányul. Előre veti árnyékát egy újabb imperialista vérengzés réme. A vesztét érző yankee-imperializmust, készülő gyilkos vállalkozásában csak e földrész — elsősorban az Egyesült Államok dolgozóinak és értelmiségeinek összefogása — békéért való harca tarthatja vissza. EZ IS POLGÁRMESTER AKAR LENNI! A newyorki polgármesteri választási ‘harc” egyik különleges érdekessége William F. Buckley Jr. jelöltsége az úgynevezett “konzervatív” párt részéről. A “konzervatív” párt hívei a szélsőjobb- oldali republikánusok (és elég szép számban demokraták) soraiból kerülnek ki, olyanok, akik Rockefellert és még inkább a republikánus párt hivatalos jelöltjét, Lindsavt túl “liberálisnak” tartják. Ez a Buckley a szélső jobboldali National Review c. folyóirat szerkesztője. Cinizmusa, demagógiája és szellemi képességei akarva, nem-akarva, Göb- belst juttatják a megfigyelő eszébe. Csak a napokban egy óvatlan pillanatban tett nyilatkozatával bepillantást nyújtott egy tipikus amerikai reakciós lelkivilágába. New York közbiztonsági problémáiról beszélve, Buckley azt a javaslatot tette, hogy ha őt megválasztják polgármesternek, akkor úgy fogja a bűnözést csökkenteni, hogy fel fogja emelni — a rendőri besúgók fizetését! Képzeljük el! Ez az ember a besúgók fizetésének emelésével akarja megoldani a világ legnagyobb városának egyik legégetőbb problémáját. Ahelyett, hogy a bűnözés okait számolná fel, vagy segítené felszámolni, tehát a munkanélküliséget, a néger, portorikói és más kisebbségekkel szemben fennálló súlyos megkülönböztetést a munkaalkalmakban, ahelyett, hogy emberhez méltó lakások építését javasolná a leírhatatlan nyomornegyedek helyére, ahelyett, hogy a még mindig alacsony fizetés mellett dolgozó városi közalkalmazottak fizetésének emelését javasolná, a besúgók 30 ezüstjét emelné 35-re vagy 60-ra! Lehet, hogy ez a cinikus politikus azt hiszi, hogy valami eredeti ötlettel állt elő, amikor ezt a szégyenteljes javaslatot tette. Bucklev ur téved. Csaknem 2000 évvel ezelőtt már voltak politikusok, akik a besúgók fizetésének emelésével kezdték politikai karrierjüket és tartották fenn átkos emlékű uralmukat. A sok közül engedtessék meg, hogy mindössze háromnak a nevét említsük meg. A zsarnok Tibérius római császár volt az, aki a fizetett besugást állami intézménnyé tette. Az ő uralkodása alatt történt — mellesleg megjegyezve —, hogy egy Jézus nevű judeai zsidó agitátort egy besúgó segítségével elfogtak és keresztre húztak. Buckley ur másik szellemi őse Caligula volt, akiről szintén feljegyezte a kórnika, hogy a meggyilkolt polgárok elrabolt pénzéből busásan fizette besúgóit. Commodus, a harmadik, aki intézményesen használta a besúgókat, olyan ember volt, aki 300 lányból és 300 fiúból álló háremet tartott és unalmában úgy szórakozott, hogy bénákat és nyomorékokat lövöldözött le ijjával. Persze az embernek nem kell a bűnben és szennyben fetrengő ókori Rómára tekinteni, hogy felmérje az amerikai konzervatívok politikai beállítottságát. Úgy is mondhatjuk, hogy ennek megértése végett sem az ókorba, sem a szomszédba nem kell menni. Az amerikai imperializmus urai Roosevelt halála óta az FBI "közreműködésével" ugyancsak intézményesítették a besugást és a besúgókat. New York népe aligha fog kérni Buckley ur társadalmi “orvosságából”. Vessék az “orvosságot” az ajánlójával együtt a történelem szemétdombjára, ahova való. De azokat is, akik a béke és haladás hivei ellen folytatott ádáz harcukban közéletünk más terepén ma is a Tibériusok, Caligulák és Com- modusok tankönyvéből tanult módszereket használják! Figyelő Johnson elhagyta a kórházat Johnson elnök október 21-én elhagyta a Bethes- da Naval Hospital-t és visszatért a Fehér Házba. Az elnök két héttel azelőtt ment a kórházba, ahol epekő és vesekő operáción esett át. A Fehér Házból néhány heti üdülésre texasi otthonába mea4 re >a'á3. A :ik ;píéi 9 14 )eigi ok cs:óiás en cerilóra. Tai | i | i | i * m h* 5_
