Amerikai Magyar Szó, 1965. július-december (14-19. évfolyam, 26-52. szám)
1965-10-14 / 41. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, October 14, 1965 s Az ebben a rovatban kifejtett nézetek nem szükségszerűen azonosak a szerkesztőség álláspontjával. «■■if.......... rtn««»»t«w^n««iiuHBHinnnmmBWHUi A fene egye... Az alábbi levélrészletet Gamauf munkástársunk küldte be, a levelet sógorától kapta Sopronból. Kedves Guszti testvér és ír énke! “... Ki minél előkelőbb volt régen, annál nagyobbat zuhant a mi jó kis demokráciánkban és ez igy van jól. A fene egye azt a régi, korhadt háborúskodó világot. Nem igaz az, hogy a demokrácia nem ad kedvezményes utazási jegyet. Sőt én mint szakszervezeti tag, minden évben keresztülutazhatom az országot féláru jeggyel, ha pl. Jánkra (szülőfalunk) akarok is utazni. Vagy ha valakinek gyógyfürdőre, stb. van szüksége, teljes ingyenes utazást és fürdőzési kedvezményt kap. Tehát ebben a tekintetben megelőzzük a nagy tőkés országokat biztosan. Leányom komoly pedagógus munkát végez, megszakítás nélkül dolgozik, mert aki itt nem dolgozik, nem is él... Ezért szeretnék veled egyszer az életben még beszélni, mert ezekről a dolgokról nagyon sokat lehetne tárgyalni. Sógorotok: Anti." Miért dolgozzon a magyar munkás BRONX, N. Y. — Sajnálom, hogy háborgatom önöket e pár sorral, de igazán nem tudtam megállni, hogy a külmunkatársat alaptalanul támadják. Miről is van szó? Egyes munkástársak nem egyeznek meg azzal, amit EHN irt Magyarországról. Az ő írásaitól én sem voltam elragadtatva, mert akik utazási leírásokat szeretnek olvasni, megtalálhatják azt majdnem minden polgári lapban, s abból ugyan nem tanulhatunk szocializmust. De amikor megírja az igazságot, akkor azt mondom, hogy helyesen cselekszik. Ő nem kritizálta a kormányt, de meglátta azokat a hibákat, amiket mások is meglátnak, de esetleg nem merik leírni. Megvallom, hogy nagy élvezettel olvastam a cikkét, azt remélve, hogy azután minden magyarországi újság hozzászól, amelyik a valódi szocializmus érdekében dolgozik. Nagyon helyes az, hogy ha valakitől elvesszük a rossz kabátot, hogy egy újat és jobbat adjunk neki, de ugyanakkor az uj kabátos embernek be kell látnia, hogy ha nemcsak uj kabátot akar, hanem egész uj ruhát is, akkor azért neki erélyesen kell dolgoznia úgy fizikailag, mint szellemileg. Ha osztálynélküli rendszert és világbékét akarunk, akkor ki kell küszöbölni a szabotálókat. Nem elég csak azt mondani, hogy majd felismeri a helyzetet. Nem akarok példákat hozni, pedig volna elég, de egyet mégis felhozok. Az illető most jött vissza Magyarországból, megjegyzem rendkívül hisz az eszmében. Azt mondta, hogy nem tudja, hogyan lehet fenntartani és nem hiszi, hogy sokáig fenntudják tartani azt a rendszert, s hogy ő mindig büszke volt a magyar munkás munkájára, de ez a hite megingott, amikor több gyárban és szövetkezetben járt és látta azt a sok szabotálást minden munkahelyen. Az igények nagyon kifejlődtek, de az osztályöntudat nagyon kevés emberben van meg. Én azt tartom, hogy ha felruházzák az embereket testileg, akkor fel kell őket ruházni szellemileg is. Remélem, hogy E. H. Neuwald megjegyzéseit fel fogják használni és javításokat eszközölnek hogy a szocializmus felépítése és a világbéke megteremtése megvalósuljon. Most pedig szeretném legőszintébb tiszteletemet kifejezni Rev. Gross Lászlónak azért a gyönyörű cikkért, mit a szept. 23-i Magyar Szóban olvastam tőle: “Képzelődjünk egy kicsit” címen. Azt hiszem, hogy nagyon is fején találta a szöget. Amikor az uralkodó osztály minden aljas eszközt felhasznál, hogy megbontsa a munkáspártok egységét, az utolsó baktertől a római pápáig, akkor remélem, hogy ezek a pártok be fogják látni, hogy csak egyesülve maradhatnak fenn és harcolhatnak a jövő rendszerért és a világ békéjéért. Egy hires amerikai, Franklin Benjamin mondta: vagy együtt lógunk, vagy külön-külön. De ha összefognak, biztosan nem lógnak, mint ahogy az akkori forradalmárok sem lógtak. Az igaz, hogy vannak eszeveszett, a hatalomtól megrészegedett emberek, akik Amerikát csak pénzcsinálásra használják, de a józan észnek győznie kell. Bízom a jövőben és a világ békéjében. Minden nemzedék meg fogja oldani társadalmi kérdéseit. A változások idejét el tudják tolni, de mindennek van határa. G. Mecsey Visszaemlékezés HILLCREST, Alta. — Én is üdvözlöm a “Porszem a viharban” c. könyv Íróját, Rácz Lászlót bátor, törhetetlen kiállásáért. Könyvéből sok, eddig ismeretlen részlettel és sok bátor egyénnel ismerkedtem meg. A Horthy fehérterror idején, különösen a románok átvonulásakor a mi falunkban, Homokterenén, de különösen Mátranovákon kijutott a szenvedésből, mert az akkori pap már kész névsorral várta a románokat. A bányászok közül összeszedték az aktiv embereket; a fúvós zenekarok tagjait és a faluk népét, azután pedig összeterelték egy nagy rétre, melyet azóta is jajrétnek neveztek, mert volt jajgatás és fogcsikor- gatás olyan, hogy a kemény zeneszó mellett is áthallatszott a mi falunkba is, ahogyan az olvasatlan 25-öt ráverték a bányászok hátsó felére, mindenki szemeláttára. Egész éjjel igy mulattak papunk jóvoltából. Reggel pedig kocsikra dobálták őket félholtan, akárcsak a krumplis zsákokat és a Mát- raballa-i nagy piactérre vitték, ahol az ütéseket megismételték. Azután Egerbe, majd Zalaegerszegre vitték őket. Falum, Homokterene megmenekült, még pedig úgy, hogy egy Erdélyből odakerült tanítónő az erkölcsét feláldozta a faluért és lecsillapította a román parancsnokságot, de azt már nem tudta megakadályozni, hogy a vezetőséget elvigyék. Voltak, akik 3—4 év múlva kerültek vissza Zalaegerszeg ről. Most pedig hosszú életet és jó egészséget kívánok Rácz Lászlónak és kedves feleségének. A. Nadasdi Szereti EHN írásait KANADA. — Szeretem EHN Írásait, kitűnő meglátása van, jó ítélőképességgel áldotta meg a gondviselés és ezt fel is használja, amennyire csak tudja mindenütt, ahol jár. Látom azonban, hogy egyeseknek nem tetszik, hogy meglátta a lazsálókat, meg a szemetes kannákat, stb. De hiszen EHN kiemeli, hogy a visszaélések, a hanyagság és nemtörődömség ellenére mégis gyarapszik az ország és másoknak nehezen kell érte megdolgozni. Neki is az fáj, hogy csak valakiknek, hiszen ez úgy van még a családokban is. Amiket EHN említ, az nem is mindig a társadalom hibája, hanem egyének hanyagsága. Úgy látom, hogy nehéz mesterség újságszerkesztőnek lenni, még pedig olyan szegény újságnál, mint a Magyar Szó; nem is tudom, hogyan tudnak vállalni olyan nehéz szerepet. Mary Kerekes Visszaidézi az emlékeket NIAGARA FALLS, Ont. — A Porszem a viharban c. könyv engem is visszaemlékeztet több, mint 51 évre, 1914 nyarára, amikor a nagyváradi püspökségi birtokon summáskodtam. 14 éves gyermek voltam és olyan szerződést Írattak alá, amely szerint napfelkelte előtt félórával volt a munka kezdete és naplemente után félórával végződött. Istállóban aludtunk, patkányok és férgek voltak bőven. Rácz László könyvére büszkék lehetünk, de ő még büszkébb lehet tehetségére és bátor küzdelmeire, amiket a dolgozó emberiség érdekében kifejtett, őszintén kívánom neki és k. hitvesének, hogy még sokáig éljenek erőben és egészségben. A szerkesztőség minden tagjának is erőt kívánok a további munkához. Itt küldök a könyvért $2.-t. Alex Bajzát 0-5 PITTSBURGH, Pa. — Én is megkaptam a “Porszem a viharban” c. könyvet és kérem, hogy tolmácsolják Rácz Lászlónak és kedves feleségének a legmélyebb tiszteletemet. Szivből kívánok nekik jó egészséget, békét, nyugalmat és hosszú, boldog életet. A könyv értékes adomány a magyarság részére. Szánd Ferenc Malinovszkij marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere hazaérkezett a szovjet fővárosba. Malinovszkij egy szovjet küldöttség élén Prader osztrák hadügyminiszter meghívására hivatalos látogatáson volt Ausztriában. A pápa, Johnson és a kivégző osztagok 1965 okt. 2-át írunk, vagyis szombat este van. A nagy amerikai nép fiai, lányai táncolni mennek vagy különböző szórakozóhelyekre, amelyek tömve vannak. Ugyanakkor a kis vietnami nép fiait, lányait különbözőképpen gyilkolják a megszálló csapatok irányításával. Amerikai üzletemberek (nagy üzletemberek) meg vannak elégedve, mert az üzleti élet különösen az utóbbi hónapokban fellendült, mivel a vietnami háború napról-napra kiterjed. Ha a háború még jobban kiterjed, akkor a nagy üzletemberek még jobban meg lesznek elégedve, mert nagyobb lesz a hadi megrendelés, igy a haszon is. Ugyanakkor a vietnami nép éhezik, táborokban lakik, nyomor az osztályrésze a megszálló csapatok és a bombázások miatt. Az egészben az a szomorú, hogy ezeknek a nagy üzletembereknek, nagy uraknak a kezében van az U.S. politikai és gazdasági életének irányítása, sőt a világ egy részének a politikai és gazdasági életét is ők irányítják. Pl. ha az elnök nem úgy csinál valamit, ahogyan ők akarják, akkor könnyen úgy járhat, mint Kennedy elnök. Szombat este 11 óra, most mondják be a híreket a tv-n. Jobban figyelek, mint eddig, mert a hírek mindig érdekeltek. Többek között azt látom, hogy a rendőrség tüntető négereket ütlegel és megbilincsel. Ezekután rendőrautón viszik őket a börtönbe. Sajnos ezek már megszokott dolgok; felháboritóak, de a teljes felháborodás akkor vett elő, amikor Vietnamban HÁROM HŐS SZABADSÁGHARCOST külön-külön kikötöztek a kivégző osztagok és sortüzet adtak le rájuk. Sajnos az ilyen esetek gyakran előfordulnak és nem lehet napirendre térni felettük soha. Az emberben felvetődik a kérdés: az ilyen jeleneteket miért mutatják be az amerikai televízión? Mi a céljuk vele? Nyilvánvalóan megfélemlítés a célja, vagyis mindenki úgy jár, aki a nagy üzletemberek ellen küzd. 1965 október 4-én, vagyis hétfőn New Yorkba jött VI. Pál pápa, hogy az ENSZ előtt beszéljen. A békéért imádkozott és Johnson elnökkel külön tárgyalt a békéről. 'Hogy az elnök ezt mennyire nem veszi komolyan, bizonyítja az is, hogy két nappal előtte HŐS VIETNAMI SZABADSÁGHARCOSOKAT végeztek ki. Ez tehát nem más, mint újabb félrevezetése a népnek. Ha Johnson elnök békét akar, akkor azt tettekkel kell bizonyítania. Pl. vonja vissza Vietnamból a megszálló amerikai csapatokat, bízza Vietnamot a vietnami népre és ne avatkozzon be más országok belügyeibe. Két amerikai újságot vettem meg, hogy a kivégzés részleteit megtudjam, de sajnos anyagot erre vonatkozóan nem találtam, ugylátszik ez nem újsághír Amerikában. Nem tudom megállni, hogy az ilyen gyalázatos esetről ne Írjak, ezért leírok egy esetet, amely kb. 1964 végén történt. Nguyen Van Troi hős szabadságharcost egy állítólagos merényletkisérletért halálra Ítéltek, a körülményeket részletesen ki sem vizsgálták. Emelt fővel ment a kivégzőhelyre. Tiltakozott, amikor a szemét bekötötték. Amikor a tizenkét puska kegyetlen csillogással a szivére meredt, akkor tört ki belőle egy kiáltás: “Le az amerikaiakkal!” Azután eldördült a sortüz és huszonnégyéves testét háncskosárba tették, a kosarat pedig jeltelen sírba helyezték. Néhány nap múlva titokzatos kezek bambuszrudakból emlékoszlopot ácsoltak a Chi Hoa börtön előtt, melynek udvarán a HŐS NGUYEN VAN TROI életét kioltotta a kivégző osztagok sortüze. Az emlékoszlopra táblát tűztek a HŐS NGUYEN VAN TROI NEVÉVEL és az Ígérettel: A HÁLÁS HAZA SOHASEM FELEJT EL. Élt 24 évet, ez állna a hős délvietnami munkás fejfáján, ha lenne fejfája. De nincs, életét a kivégző osztag sortüze oltotta ki. A saigoni statáriális bíróság nem azért gyilkoltatta meg, hogy mártírrá avassa, hanem hogy példát statuáljon. Ezért történt, hogy a szokástól eltérően viszonylag népes nézősereg látta a szomorú látványt. Hivatalos kivégzés volt, külföldi tudósítók'is látták, hadd ecseteljék, hogy mi vár a “vietnami hős szabadság- harcosokra.” Drága Nguyen Van Troi barátom, a te eszméd, a te kívánságod remélem teljesül a közeljövőben, kivonulnak a megszállók a hazádból és a te néped, a te hazád is szabad lesz. Ujamerikás í t/Cbé. \ RÉTESHÁZ és CUKRÁSZDA 1437 Third Avenue, New York, N. Y. (A 81-ik Street sarkán) — Telefon: LE 5-8484 '■*. Mignonok, születésnapi torták, lakodalmi, Bar- \i Mitzvah-torták. — Postán szállítunk az ország 5 minden részébe. — Este 7.30-ig nyitva
