Amerikai Magyar Szó, 1965. július-december (14-19. évfolyam, 26-52. szám)

1965-10-14 / 41. szám

Thursday, October 14, 1965 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 3 Lábszavazás A háború óta — mondják — millióan szavaztak a szabadságra: a lábukkal. Kimentek vagy kiszök­tek a “rab országokból” a “szabad világba.” Nyu­gatra. Hogy némelyek Mississippibe, Alabamába, Louisianába, Franco Spanyolországába, Dél-Afri- kába, Paraguayba kerültek, hogy sokakat Trujillo honából kellett kalandos utón visszacsempészni, mindegy volt. Ez volt a szabad világ és ha a sza­badság fogyatékos is volt, lehetett szabadabban kereskedni és lenézni a szineseket. Nemcsak keleteurópaiak szavaztak a lábukkal. Keletnémetek a bonni köztársaságra szavaztak ve­le, északvietnami katolikusok, akik a franciákkal tartottak hazájuk ellen, a délvietnami elnököt: Diemet tekintették a szabadság szimbólumának. Menekült kínaiak, akik nem akartak országuk fel­építésében közreműködni, Hongkong szörnyűséges nyomortelepeit duzzasztották fel. Kubai felső-osz­tálybeliek, akiknek Batista terrorja ellen nem volt szavuk, megirigyelték a portorikóiak sorsát New Yorkban. Ha most sikerül megegyezni, újabb tíz­ezrek jönnek át ide a társadalom páriáinak. Azt lehetne hinni, a Földnek két övezete van: egyik rab, a másik szabad; igy a népvándorlás természetes, mert az emberek szabadságra vágy­nak. És kérdezhetnők: hát ez a forró szabadság­szeretet egész uj jelenség? A múltban nem volt? Mussolinitól, Hitlertől, Horthytól, Salazartól nem igyekeztek menekülni? Vagy pedig mindezek alatt még mindig több volt a szabadság? Még a magyar zsidók is megelégedtek annyival, olyan emberi méltósággal, amilyent a zsidótörvények meghagy­tak? Akkor nem igyekeztek el? De mindenki tudja, hogy elnyomás és kizsák­mányolás mindig volt, sőt a múltban a világ min­den országában elnyomták és kizsákmányolták a népet. Milliós vándorlások voltak az éhség elől, menekülések nemzetiségi, vallási, faji és osztály­elnyomás elől, ha lehetett. De nem mindig lehe­tett. Horthy országából sem volt hova, a kivándor­lás kapuit elzárták magyarok és mások előtt, te­kintet nélkül, hogy otthon sem szabadságuk, sem megélhetésük nem volt. Futottak volna zsidók is Európából, de inkább üresen indították vissza az amerikai csapat- és fegyverszállitó hajókat. Jön­nének ide éhező mexikói munkások, ha szabad volna. Költöznének nyugatindiaiak a birodalom anyaországába, Angliába, de a munkáskormány fél a faji viszálytól. És ha politikai menekültek­ről van szó, sok példa van rá, hogyan deportálták vissza az ilyeneket a tirannusok karmaiba, ha azok világnézete, gazdasági rendszere ellen a kormány­nak nem volt kifogása, vagy éppen szövetségben volt velük. A Nyugat csak akkor vendégszerető, akkor tekinti a kopogtatókat politikai menekültek­nek, ha kommunista országból jönnek. Velük szem­ben nem alkalmazták a megszorításokat, igy hivat­kozhattak arra, hogy ők a lábukkal szavaztak a szabadságra. Nem lehet tagadni, hogy legtöbben Nyugaton keresték a boldogságot, nem Keleten, csakhogy a tények bonyolultak. Először is, a sajtó egyoldalú. Ha magyarok lépték át a határt, amikor az őrizet­len volt, erről hőseposzokat irt; ha 200,000 éhező angolai menekült Kongóba a portugál népirtás elől, rettenetes körülmények között, erről legfel­jebb egy kis napihir jelent meg. Ki olvasott itt arról, hogy a berlini fal építése óta 50,000 német költözött vagy disszidált a keleti részbe; arról, igaz, tudunk, hogy az utóbbi években Magyaror­szágra is sokan költöztek vissza. És hányán tud­ják, hogy egyes nyugati kormányok rábeszéléssel, Ígéretekkel csábítottak át kommunista országok­ból egyes foglalkozásokba tartozókat, nemcsak pro­paganda okán, nem is csak, hogy szakembereket, szakmunkásokat kapjanak, hanem egyenesen azért is, hogy tönkretegyék az illető országok gazdasá­gi életét. Ez volt a berlini falnak is egyik magya­rázata. A szakember-kiképzés roppant költséges és nemcsak Kelet-Németország, Magyarország pa­naszkodott amiatt, hogy az U.S. — nagyobb fize­tést ígérve — ingyen kapja azokat, akiket ők kita- nittattak. Izraelből minden hatodik szakember már átvándorolt az U.S.-be, Anglia sem bírja visszatar­tani Oxford és Cambridge neveltjeit. Az elmaradt országok helyzete meg kétségbeejtő. Több mér­nök és orvos költözik Indiából az U.S.-be, mint el­lenkező irányban. Csak az a különbség, hogy ná­luk elismerik, mi az ok: a pénz. Nem hivatkoznak szabadságra, nem a lábukkal szavaznak, legfeljebb a zsebükkel. Statisztikával sok minden bizonyítható. Magyar- országból sokan disszidáltak, Itáliából nem. A ma­gyarok tudták, legalább remélték, hogy őket kinn, mint lábszavazókat még szabadsághösökként is fogadják. Calabriában, Szicíliában erre nem szá­mítottak, igy nem disszidáltak. Pedig ha lehetett volna, e tartományok férfinépének fele ide átjött volna, olyan tömegekben, mint az amerikai beván­dorlás megszorítása előtt tették nem csupán az olaszok, hanem magyarok milliói is. Ma megint más a helyzet. Dél-Európa, Észak-Afrika, stb. sok százezernyi munkása Közép- és Nyugat-Európában dolgozik, ez csökkenti az otthoni feszültséget. Miért nem mehetnek a magyarok és szomszéda­ik is oda, ahol dolgozni szeretnének, miért kell szökniök? Ma már a tények megadták rá a választ. Sok százezren mentek, mint turisták nyugatra, de közülük csak egy maroknyi csoport nem tért vissza hazájába. De elvileg valóban kívánatos volna, ha mindenki oda költözhetne, ahová akar anélkül, hogy kommunista-ellenes hőstettekre kellene hi­vatkoznia. De a mai helyzetben minden kormány ellenőrzi a vándorlásokat kifelé és befelé. Az U.S. még nyaralni sem engedi a saját turistáit olyan országokban, amelyekkel különösen rossz viszony­ban van. A munkástömegek mozgatásához pedig kormányközi megegyezés kell és egészen más pél­dául az olasz kormány problémája, mely külföld­re küldi az embereket, hogy munkájuk legyen, (Folytatás az első oldalról) Milyen városokban lesznek tüntetések? A U.S.-ban a legtöbb városban az első nap fel­vonulásokat tartanak, a második napra gyűlése­ket, kerekasztal konferenciákat, teach-in vita-gyü- léseket terveznek. A legnagyobb tüntetésekre New Yorkban és Berkeley, Cal.-ban számítanak. Ezeken kivül a legfontosabb demonstrációk a következő helyeken lesznek: Los Angeles, San Francisco, New Haven és Hartford, Conn., Chicago, Ann Ar­bor és Detroit, Mich., Trenton, Newark, Irvington, Morristown, New Brunswick, N. J., Buffalo, Kings­ton és Westchester Co. N. Y., Cleveland, Dayton, Columbus, Cincinnati, Ohio, Philadelphia, Pitts­burgh, Pa., Milwaukee, Wis. és Washington, D.C. A newyorki tüntetés legfőbb eseménye a Fifth Ave.-i felvonulás lesz, amelyet erre a célra külön megszervezett és 40 különböző szervezetet képvi­selő csoport rendez. A felvonuláshoz déli 1 órakor gyülekeznek a Fifth Avenuen a 94. és 91. utcák között. A diák és ifjúsági csoportok a 91. utcán, a hivatásbeli, szervezeti békecsoportok s egyének a 91. utcán, a politikai s szakszerv, csoportok a 93. utcán, feleke­zeti, a nőmzogalmi csoportok s a felnőttek békecso­portjai a 94. utcánál gyülekeznek. 2 órakor indul a felvonulás, amely a Fifth Ave. és a 68. utcánál nagygyűlésben végződik, a békemozgalom az egye­temi és a kulturális élet számos kiválóságának részvételével. A szórakoztatást népdalénekesek szolgáltatják. (Előző nap sorozás elleni tiltakozás lesz a 39 Whitehall Street-i sorozóhivatal előtt, délután 4.30 és 6.30 között, amelyen az egyik szónok a fiatal David Mitchell lesz, akit a katonai szolgálattal szembeni ellenszegüléséért 5 évi fegy- házra Ítéltek.) Október 17-én, vasárnap, a new­yorki Committee to End the War in Vietnam, megbeszélő konferenciát tart, hogy megkísérelje közös nevezőre hozni a különböző tiltakozó szerve­zeteket. A megbeszélések tárgyát képezik: az egye­temek és a környező vidékek egymáshoz való vi­szonya, a sorozás-ellenes mozgalom, a közös kül­politikai célkitűzés, a tiltakozás politikai kifeje­zése. A nemzetközi szolidaritási tüntetések között minden valószínűség szerint a legnagyobbak To­kióban és más japán nagyvárosokban és Angliában lesznek, politikai és békeszervezetek rendezésében. Ezeken kivül okt. 15-én és 16-án szolidaritási há­ború-ellenes tüntetéseket terveznek Argentínában, Senegálban, Mexikóban, Uruguayban, Angliában, Franciaországban, Belgiumban, Dániában, Svédor­szágban, Ausztriában, Skótországban, Olaszország­ban, Ausztráliában és Kanadában. Minden békeszerető embernek ott kell lennie ezeken a tüntetéseken. Aki nem akarja azonosí­tani magát az Egyesült Államok gyilkos, vietnami háborújával, most ott kell lennie azok soraiban, akik felemelik szavukat és követelik a békés meg­oldást, az agresszió azonnali beszüntetését. Már városokban és helységekben mindenki hív­ja fel telefonon helyi béke szervezetét és igy tájé­kozódjon az ottani demonstrációk helyét és idejét illetőleg. mint a magyaré, amely munkáshiánnyal küzködik. Amellett az előbbi ideiglenes és kockázatos meg­oldás. Svájcban, Németországban a vendégmunká­sok a munkapiac szelepei. Ha a konjunktúra rom­lik, hazaküldik őket, éppen a legsúlyosabb válsáb idején. Mindenféle politikai meggondolás közre­játszik itt. A francia kormány összefogdossa a portugál besurranókat és hazaküldi őket. A magyaroknak menedékjogot adott, pedig náluk paradicsomi vi­szonyok voltak Portugáliához képest. Ma már azok a gengszterbandák, melyek hiszékeny magyarok­tól elszedik a pénzüket, nagyszerű állásokat Ígér­nek nekik odakinn és megszervezik a szökésüket, arra is kitanitják őket, hogyan lehetnek “politi­kai üldözöttek”, de ez sem segít rajtuk, mint a német Spiegel utolsó száma is közli: visszatolon- colják őket Németországból is, Ausztriából is. De a propaganda, kivált itt Amerikában, legkivált a magyarnyelvű újságokban nem engedi, hogy a köz­vélemény minderről tiszta képet kapjon. Mindezek csak magának a kivándorlásnak a problémái. Más kérdés, mi vár azokra, akik kinn rendszerint nem “szabadságot”, hanem több pénzt remélnek. Megkapják-e és boldogabbak-e általa? Vannak, akik megtalálják (hogy boldogabbak-e, er­re nehéz őszinte választ kapni). Vannak, akik nem találják; ezekről nem beszélnek, eltűnnek, elfelej­tik őket. N. M. Teach-in Torontóban Az U. S. egyetemek is bekapcsolódtak A kanadai University of Toronto a múlt hét vé­gén háromnapos nemzetközi teach-in vitát rende­zett, amelynek témáját a U.S. vietnami és domini­kai beavatkozása képezte. Az egyetem Varsity Aré­nájában a három nap alatt 5 különböző vita-szemi­náriumot tartottak, amelyek mindegyikén legalább hat ezren, főleg diákok, vettek részt. A viták programját Kanadában és a U.S.-ben több mint 80 egyetem nagygyűlésein hallgatták. A legna­gyobb amerikai egyetemek bekapcsolódtak a teach- in telefon-hálózatába. A hallgatóság éles közbekiáltásokkal és gúnyoló­dással fogadta azokat a szónokokat, akik pártolták az Egyesült Államok vietnami politikáját. Az elő­adókhoz intézett kihívó kérdések tanúskodtak ar­ról, hogy a megjelent nagyszámú közönség nem ért egyet, sőt elitéli ezt a külpolitikát. Ezeknek egyike Robert A. Scalapino, a University of Cali­fornia professzora volt, akinek beszédét, ellenvető felkiáltásokkal minduntalan félbeszakították. Ha­sonló fogadtatásban részesült Adolf A. Berle a Columbia egyetem jogi professzorának előadása, amelyben a dominikai beavatkozást védte. A diákok és más jelenlevők nagy figyelemmel hallgatták a párizsi Center of Marxist Studies ve­zetője, Roger Garaudy beszédét, aki kifejtette, hogy a külföldi befektetések “állandósítják az il­letékes országok fejletlenségét” azáltal, hogy nem az iparosításra, hanem a nyersanyagok kitermelé­sére koncentrálnak. Véleménye szerint a külföldi befektetéseknek az iskoláztatás és népművelés célját kellene szolgálniok. Az ugandai Kelet-Afrikai Egyetem tanára, Ali Mazrui a “földrészeken belüli jogszolgáltatás” el­vét ajánlotta. Ennek értelmében az afrikai problé­mákat maguk az afrikaiak oldanák meg, nemzet­közi beleszólás vagy beavatkozás csupán az Egye­sült Nemzeteken keresztül lenne lehetséges. A hallgatóság melegen fogadta és éljenezte dr. Cheddi B. Jagan, angol Guiana volt elnökének és Andres Lockward a Dominikai Köztársaság szo­cialista-keresztény pártja képviselőjének beszéde­it. Mindketten élesen elitélték az Egyesült Álla­moknak és az Alliance for Progress-nak minden­nemű beavatkozásait. a/wem kai w Published every week by Hungarian Word, Inc. 130 East 16th Street, New York, N. Y. 10003. Telephone: AL 4-0393 Ent. as 2nd Class Matter Dec. 31, 1952 under the Act of March 2, 1879, to the P.O. of New York, N.Y. Előfizetési árak: New York városban, az Egyesült Államokban és Kanadában egy évre §10.00, félévre $5.5«. Minden más külföldi ország- 84 ba egy évre 12 dollár, félévre $6.50. KIOLVASTAD A LAPOY? MÁS IS TANULHAT BELŐLE! ADD TOVÁBB! BSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS Háboruellenes tüntetések október 15-én és 16-án

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents