Amerikai Magyar Szó, 1965. július-december (14-19. évfolyam, 26-52. szám)
1965-10-07 / 40. szám
Thursday, October 7, 1965 AMERIKA.! MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD J ERDÉLYBEN JÁRTAM Az “Augusztus 23” bútorgyárban VI. ***★★*★★****★★★★★★★★★★★★★★★★*★★★★★★★*★*★•* A Marosvásárhelyen eltöltött teljes nap és éjszaka után a következő nap reggelén érthető kíváncsisággal tekintettem az “Augusztus 23” bútorgyár meglátogatása elé, amelyről hallottam, hogy nemcsak Románia, hanem egész Közép-Európa legnagyobb, legtökéletesebben gépesített bútorgyára. Talán ez a kíváncsiság volt az oka, hogy a kelleténél korábban talpon voltam és a Transilvania szálloda éttermébe siettem, hogy reggelizzek és munkába fogjak. Az étteremben kevesen voltunk, igy alkalmat kaptam arra, hogy megint beszélgessek egy dolgozóval, a kiszolgáló pincérrel. Elmondtam, hogy Amerikában az a hir járja, hogy az emberek Erdélyben nem beszélhetnek magyarul, se az utcán, se máshol. Hallottam, hogy a pincérek egymás között beszélnek, még hozzá elég hangosan, azért megkérdeztem: nem lesz baj? A kérdésre a pincér úgy nézett rám, mintha nem Kaliforniából, hanem a Holdból érkeztem volna Erdélybe. “Már mért lenne baj?” — kérdezte most ő. — “Úgy beszélünk, ahogyan akarunk, nekünk senki ebben nem parancsol. Van olyan közöttünk, aki németül is beszél, ha olyan csoport jön és beszélünk románul, amikor román vendég jön, de egymás között magyarul beszélünk. Hiszen magyarok vagyunk!” A kereseti viszonyok felől érdeklődtem. Válaszolt arra és más információkat is adott. A pincérek fizetése havi 900 lej. Ehhez járulnak a borravalók. Szerinte jobb lenne, ha 15, vagy legalább 10 százalékot a számla összegéhez adnának kiszolgálás címén, mint egyedül borravalóra bizni a jövedelmüket. Aki magyar iskolákat akar végezni, megvan rá az alkalom. Minden másra is alkalma van a magyar nemzetiségűnek, akárcsak a románoknak, vagy más nemzetiségüeknek. Békességben élnek, senki nem bántja őket, a jó pincért különösen becsülik. Nagybátyja az USA-ban élt, néhány év előtt hazatelepült és elégedett Erdélyben, ahol született és a rokonsága él. Amire véget ért a beszélgetés, megérkezett szives kisérőm, Incze Gábor kolléga, beültünk a “jeep”-be, amelyet az napra rendelkezésünkre bocsátottak. Útban a nagy bútorgyár felé megnéztük a városrészt, ahol a Szamos partján hatalmas bér- ház-épitkezés folyik. Kereszteztük a vasúti vágányokat, amelyek valamikor a város külső határát jelképezték, de a város túlnőtt rajtuk, mögöttük uj, modern városrész épül. Elkészültek a tervek, amelyek alapján a régi síneket innen kiemelik és a vonatok majd az uj bérházaktól tisztes távolban fogják a vasútállomást megközelíteni. Láttuk a most épülő vegyipari kombinát körvonalait, ahol még ebben az évben elkezdik a műtrágya gyártását. A termelés első szakában ez a gyár évente 150 ezer tonna ammonia-nitrátot, 90 ezer tonna ammóniát, és 40 ezer tonna ammóniavizet állít elő. A termelési kapacitás további növelése révén a kombinát évi termelése eléri a 300 ezer tonna ammónia-nitrátot és a 100 ezer tonna ammóniavizet. A munkaalkalmak szaporodnak mindenki számára. A Maros-Magyar Autonóm Tartomány országos viszonylatban fontos helyet foglal el a villamosenergia terén is. Elég itt felemlíteni, hogy a múlt évben, egyedül 1964-ben 2.7-szer több áramot termelt, mint az egész ország villamosenergia termelő ipara 1938-ban. A burzsoa-földesuri rendszer idején az egész országban 60 év alatt mindössze 740 megawattos villanyerő-kapacitást szereltek be. A Ludas-Radnóti Hőerőmű viszont teljes felépítése után, egymagában 800 megawatt teljesítőképességgel kapcsolódik be az országos energetikai hálózatba. J------------------------------\ ÚJBÓL KAPHATÓ Magyar-Angol és Angol-Magyar Országit László féle zsebszótár Ára kötetenként $2.50 és 25 cent postaköltség Rendelje meg még ma a Magyar Szó kiadóhivatalában 130 E. 16th St., New York, N. Y. 10003 K----------------------------,-----f Mindez a Maros-Magyar Autonóm Tartomány életképességén felül, a fejlődő képességet is mutatja. Nem kétes, hogy mindez az életszínvonal emelkedését vonja maga után ott, ahol az erdélyi magyarság zöme lakik. Az “Augusztus 23” bútorgyárban az igazgató, az üzemvezető és a gyár egyik mérnöke fogadott bennünket. Bemutatkozás és rövid beszélgetés után — miközben elmondtam jövetelem célját —, a gyár megtekintésére indultunk. A hatalmas gyár több épületben rendezkedett be. Régente minden bútor egy épületben készült, de ahogyan exportra rendezkedtek be, úgy kellett modernizálni a régi termelési módszert és uj épületeket emelni. Az egyik uj épületet a belföldi termelésre rendezték be. A gyár össztermelésének mintegy 9%-a volt export 1959-ben; ebben az évben elérte az 56%-ot és ha többet tudnának termelni, többre is lenne vevő, mert a bútorok minőségéről a szovjet, a mongol, a lengyel megrendelők olyan elismeréssel nyilatkoznak, mint a svéd és más nyugati rendelők. Mint említettem, ez Közép-Európa legnagyobb, legmodernebb bútorgyára. Az épületek 13 hektáron terülnek el. A gyár fennállása óta 1,000,000 lakást rendeztek be “Augusztus 23 Bútorgyár” védjegyet viselő bútorokkal. A gyár 1964-ben 8.4- szer termelt többet, mint 1950-ben. Minden 2 percben egy uj szobaberendezés készül el a legkorszerűbb berendezéssel és gépi felszereléssel ellátott gyárban. Naponta átlag 300 szoba bútor készül el exportra és 300 szoba bútor belföldi használatra. Amint az egyik gyárépületből a másikba mentünk, amint a legmodernebb gépek működését figyeltük, észre kellett vennünk, hogy itt a munka valóban amerikai tempóban megy. Önkéntelenül a budapesti Ganz-gyárra gondoltam, ahol hasonló munkatempót észleltem. Sehol cigarettázást, sehol kávézást, sehol beszélgetést, a “lazsálásnak” egyetlen változatát nem tapasztaltuk. Amikor ezirány- ban megjegyzést tettem, az üzemvezető informált, hogy a felszabadulás 20-ik évfordulójára felajánlott 1,810,000 lejjel szemben a hét hónapra szóló össztermelési tervet a dolgozók 2,289.000 lejjel szárnyalták túl. Julius 31-ig pedig közel egy millió lejjel csökkentették az előirányzott önköltségi árat. Ez a törekvés és ez az eredmény a gyár dolgozóinak a jövedelmét is szaporítja. Ezért folyik serényen a munka, ezért nincs sehol a “lazsálásnak” legkisebb nyoma. A munkások nem azt mondják, hogy “minek erőltessem magamat, úgyis megkapom a fizetésemet”, hanem nekigyürkőznek és élvezik munkájuk eredményét. Az egyik részleg közepén az igazgató bemutatott egy csinos, fiatal magyar nőt. “Ez az asszonyka az egész részleg gerince” — mondta az igazgató. Később a lakköntő részlegen Pap Mihályt is bemutatta, aki ott brigádfelelős. A magyar dolgozókkal való találkozás után megkérdeztem: a nemzetiségek között van-e megkülönböztetés? Az igazgató igy válaszolt: “A legjobb, ha megmondom: én magyar zsidó vagyok. Az üzemvezető magyar, a főkönyvelőnk magyar. Vannak nálunk német és más nemzetiségűek is. Senki nem kérdezi, hogy ki-milyen nemzetiségű. Mi csak azt nézzük, hogy jól végzi- e a munkáját. Ha valaki munkára jelentkezik, felvesszük, mert jó munkást mindig használhatunk.” A további beszélgetések között informáltak, hogy a tanonc-nevelésre nagy súlyt fektetnek és a dolgozók továbbképzését is bátorítják. A bútorgyári dolgozók jelenlegi átlagos havi keresete 1.200—1,300 lej és az összehasonlítás kedvéért az üzemvezető megjegyezte, hogy egy teljes lakásra való bútor beszerzési ára 1,700 lej. Az exportra dolgozó részlegben csodálattal néztük, amint a “tükörfényü” bútorok kikerülnek a korszerű lakkozógépekből. Pap Mihály itt úgyszólván szünet nélkül hol az óráját, hol a hőmérőt figyeli, mert a “poliészter” lakkozásnál még a másodpercek is számítanak s egyforma hőmérséklet is elengedhetetlen követelmény. Az exportra készülő bútorok 3-szori gépi és 2-szeri kézi fényesité- sen mennek át. Az ilyen bútorokat valóban csaknem tükör helyett lehet használni, olyan fényesek. A belföldi használatra készült bútorok kevésbé fé- nyezettek, igy az előállítási költség alacsonyabb, de tartósság tekintetében nem maradnak az export- bútorok mögött. Közeledett az idő, hogy elfogjam a Kolozsvárra induló repülőgépet, mert Kolozsvárról még azon a délután vonatra kellett ülnöm, hogy este 8 óra előtt Nagyváradra érjek. Távozásunk előtt még megnéztem a gyár bölcsődéjét. Az épület előtt állt az autóbusz, amellyel korán reggel, amikor még a szülők otthon vannak, összeszedik a gyermekeket, délután pedig hazaviszik, amikor már a szülők otthon vannak és alkalmat kaptak, hogy megtisztálkodjanak és vacsorát készítsenek. Reggel, amikor a gyermekek a bölcsődébe érkeznek, sorrendben elkezdődik a hőmérséklet mérése, a mosdatás, a fertőtlenítés és átöltöztetés tiszta holmiba. Azután jön a reggelizés, az alvás, a torna, a játszás, a tízórai elfogyasztása, a pihenés, a napozás és az elmaradhatatlan “leültetések”. Mint Magyarországon és a többi Szocialista Népi Köztársaságban, a gyermekeket itt is féltő gonddal őrzik és jólétükre, táplálásukra a legnagyobb gondot fordítják erre nevelt jóindulatú asszonyok. Meg kellett látnom valamit ennél a gyárnál, amire nem hívták fel a figyelmemet: a sokszínű virágágyakat, amelyek az épületek közötti területeken oly üditőleg hatnak a látogatókra és kétségkívül a dolgozókra is. Nem is álltam meg megjegyzés nélkül: A régi rendszer is gondoskodott virágokról a gyári üzemekben? Kísérőim nevettek, az üzemvezető válaszolt: “Mi, idősebbek jól emlékszünk, hogy a gyárudvarokon nem volt csak hulladék és szemét, ami melegágya volt a férgeknek, az egereknek és a patkányoknak. De hol vannak már azok az idők?!” Valóban, azok az idők elmúltak. És azzal együtt elmúlt a nemzetiségi uszítások kora is. Ilyesmit ma már csak azok piszkálnak a KÜLFÖLDÖN, akik a zavarosban való halászásból próbálnak tőkét kovácsolni és könnyű, dologtalan életet biztosítani a maguk számára. Azok, akik még mindig hiszik, hogy vissza tudják fordítani az idők kerekét. . . A jövő heti lapszámban nagyváradi utamról és ott szerzett tapasztalataimról, az ott látottakról számolok be. Az “Augusztus 23 Bútorgyár” igazgatójától és többi tisztviselőjétől való bucsuzásomkor, az idő rövidsége miatt Incze Gábor kollégát kértem, hogy utólag írja össze és küldje el nekem a neveket és adatokat, amelyeket jegyzeteim feldolgozásánál használni szeretnék. Ezeket az adatokat a fenti cikk megírása után kaptam kézhez és a fontosabbakat itt közlöm: A gyáron belül egy szakmunkásképző és egy mesteriskola működik. Az orvosi rendelő (3 orvossal), fogászat és 10 ágyas üzemi fektető gondoskodik a munkások és tisztviselők egészségéről. A gyár dolgozói jól ellátott kantinban, olcsón étkezhetnek. A könyvtárban magyar, román és német nyelvű szépirodalmi, valamint szakkönyvek, irodalmi és szakfolyóiratok, napilapok találhatók. A gyár sportklubja tartományszerte nagy népszerűségnek örvend. A munkásokból és tisztviselőkből alakult műkedvelő kulturcsoport időnkint román és magyar dalokkal, táncokkal, szinielő- adásokkal szórakoztatja a gyár dolgozóit. A gyárnak közel 2,000 alkalmazottja van. A különböző nemzetiségű munkások a legnagyobb egyet értésben dolgoznak, közöttük szoros baráti kapcsolatok alakultak ki. A nemzeti politika a gyár vezető embereinek nemzetiségi megoszlásában is híven tükröződik, így a gyár vezetőségében, a román nemzetiségü- eken kívül, a következő magyarok találhatók: (Los- angelesi magyar egyházak és azok az intézmények, amelyek nevüket odaadták az Amerikai Magyar Szövetség nevetséges ultimátumához, FIGYELEM:) A gyár igazgatója, Fröhlich Zsigmond, magyar zsidó. Kurta Sándor, az üzem szakszervezeti bizottságának elnöke, magyar. Héricz András, a termelési osztály főnöke, valamint a gyár mindhárom egységének vezetői: Brendus Sándor, Barabás Sándor és Papp Sándor, szintén magyarok. A beruházási osztály vezetője, Takács Zoltán és a főgépész, Kürthy Ferenc, szintén magyar. A listát folytathatnánk, de ennyi is elég, hogy minden jóindulatú embert meggyőzzön arról, hogy a legfontosabb állásokba érdem és nem nemzetiségek szerint helyezik el az embereket. teSSSSÄSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS» ! “PORSZEM | I A VIHARBAN” j l Rácz László külmunkatársunk kitűnő könyve fi 193 oldal, szép kötésben Ára $2.00 Megrendelhető a következő címen: « MAGYAR SZÓ KIADÓHIVATALA 130 East 16th Street New York, N. Y. 10003 KIOLVASTAD A LAPOV? MÁS IS TANULHAT BELÖLEI ADD TOVÁBB! *J|
