Amerikai Magyar Szó, 1965. július-december (14-19. évfolyam, 26-52. szám)
1965-09-30 / 39. szám
Thursday, September 30, 1965 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD K Visszatekintés a lapkonferenciára Miért lehet és miért kell lapunkat terjeszteni Irta: LUSZTIG IMRE Most, hogy pár hét eltelt a detroiti országos lapkonferencia óta és visszatekintünk arra, tiszta képet kapunk, mi is történt a Petőfi Kör helyiségében szeptember 4-én és 5-én. Ahelyett, hogy ezúttal a felszólaló delegátusokat megnevezném, megirnám, mit mondott ez vagy az a delegátus Clevelandból, Los Angelesből, megpróbálom összegezni az összes delegátusok hozzászólását és rámutatni azokra a problémákra, melyek megoldásra várnak, azokra a lépésekre, melyek szükségesek a problémák megoldására. Lapunk jó és népszerű Nem volt egy delegátus sem, aki ne dicsérte volna a lapot. Mindnyájan egyetértettek abban, hogy a lap tartalma jó, a lap jó utón halad és ezt tovább kell folytatni. Más szóval minden delegátus azon a véleményen volt, hogy az Amerikai Magyar Szó az amerikai magyarok hü és igaz érdekeit szolgálja. Ezen általános igazság helyes mivoltát ezúttal csak három alapkérdésben szeretném bizonyítani. Lapunk a dolgozók lapja Az amerikai magyarok nagy többsége fizikai munkával keresi kenyerét. Mint munkás dolgozik a gyárban, üzemben, irodában és egyéb munkahelyen. Nincs kétség afelől, hogy lapunk az, amely a munkabérért dolgozók érdekeit szolgálja akkor, amikor harcol a magasabb munkabérért, rövidebb munkaidőért, fizetett szabadságért, kellő nyugdíjért és a munkások minden olyan követeléséért, mely a nép életszínvonalát emeli. Lapunk e szerepe tehát LEHETŐVÉ teszi, hogy a bérért dolgozó magyarok között uj előfizetőket szerezzünk. Lapunk a béke szószólója A detroiti konferencián jelen volt delegátusok kihangsúlyozták, hogy nincs még egy magyar lap az Egyesült Államokban, amely oly tisztán, nyíltan bátran és megalkuvás nélkül szállna síkra a békéért, mint a Magyar Szó, amely harcol a népek békés egymás mellett eléséért, nem elvont vonatkozásban, hanem konkrétan, amikor azt követeli, hogy a Johnson-adminisztráció tartsa be a választások folyamán tett Ígéreteit és szüntesse be a vietnami nép elleni embertelen háborút. E háborút nem támogatja az amerikai nép. Példátlan az hazánk történetében, hogy egyre növekvő tömegmozgalom fejlődjön ki a háború ellen, miközben a háború folyamatban van. De ma ez a helyzet. Az egyetemi diákok és tanárok tízezrei és a nép minden más rétegének egyre nagyobb százaléka szólal fel a vietnami háború felszámolására, annak a Vietconggal való tárgyalások utján való befejezésére és a béke helyreállítására. Az amerikai magyarok nagy többsége is e háború ellen van. Ők tudják a háború következményeit és ezért még jobban rettegnek attól, mint a legtöbb amerikai Lapunk és a szocialista óhaza A fogadott hazánkban lévő félmillió magyar két fő csoportra oszlik. Az egyik a régi amerikásokból áll, akik több évtizede itt élnek, akik idevándoroltak az otthoni szegénység és üldözés elől. A másik nagy csoport azokból áll, akik egy vagy más okból az 1956-os események után kerültek az Egyesült Államokba. Mindkét csoport nagy többségében megvan és megmaradt az az érzés, amit minden normális ember érez szülőhazája iránt. Ez az érzés ott van és ott marad az emberben akkor is, ha közben hü polgárává vált az uj hazának. E két érzés nem ellentmondó. Bizonyítja e meglátást az a tény, hogy egyre nagyobb számban mennek "haza" látogatóba úgy a régi, mint az ujamerikások. A honvágy huzza őket; az a vidék, ahol születtek, valamint a rokonok, barátok és ismerősök és ezer és ezer szál, ami egy embert odafüz, ahol született. Hazalátogatásuk alkalmával módjukban van látni — a sok hiba és hiányosság ellenére — az ország ipari, mezőgazdasági és kulturális fejlődését, a magyar nép életszínvonalának állandó emelkedését. Szülőhazánk e szép fejlődése az uj szocialista rendszer alatt lehetó'vé teszi azt, hogy lapunkat, amely az uj szocialista Magyarország lelkes barátja, terjesszük azok között, akik visszatérnek magyarországi látogatásukról. Miért kell a lapot terjeszteni? Felsorolhatnék persze sok, sok mást, ami LEHETŐVÉ teszi az uj előfizetők szerzését. De majd a későbbi hozzászólók fogják azokat megemlíteni. Ezúttal rá akarok térni arra, hogy miért kell a lap részére uj előfizetőket szerezni. A felelet egyszerű: élet-halál kérdés ez a lap részére. A számok azt mutatják, hogy az utolsó néhány esztendőben évről-évre több olvasót vesztettünk el halálozás és más okokból, mint amennyi uj olvasót szereztünk. Más szóval az olvasók száma csökkent -— nem emelkedett. Világos, hogy e folyamat veszélyes és tűrhetetlen. Az irányt meg kell változtatni, ha életben akarunk maradni. E problémát nem lehet a “szőnyeg alá söpörni.” Ha ezt tennénk, nem oldanánk meg semmit, sőt súlyosabba tennénk a helyzetet. Vannak-e akadályok? A kérdés felmerült az országos konferencián, hogy mik az akadályok, melyeket le kell gyűrnünk, át kell hidalnunk, hogy uj előfizetőket szerezzünk. Csak a yak nem látja az akadályokat. Van sok, de nincs olyan, amit ne lehetne legyőzni. Az egyik talán az a félelem, melyek tudatos ellenségeink oltottak be az amerikai magyarokba. Ez a félelem azonban ma, 1965-ben nem olyan súlyos, mint volt a McCarthy rémuralom alatt és egyre enyhül. E félelmet le tudjuk győzni, ha türelemmel és megértéssel közelitjük meg honfitársainkat. A másik akadály a pénz kérdése. Ezt könnyebbé tettük azáltal, hogy leszállítottuk az előfizetés árát az uj előfizetők részére. Ha az uj előfizető nem képes a leszállított árat egyszerre kifizetni, akkor azt részletekben is megteheti. Véleményem szerint azonban a legnagyobb akadályt önmagunkban kell keresnünk. Ha abban a hiszemben és tudatban élünk, hogy a lap jó és érdemes olvasni, akkor képesek vagyunk arra, hogy MÁSOKAT is meggyőzzünk hitünk, tudatunk igazáról. A lapkonferencián elfogadott lapkampány sikere tehát főleg és elsősorban tőlünk, a lap olvasóitól függ. Kövessük a newyorki példát Miután a newyorki delegátusok megtették jelentésüket és a gyűlésen jelenlévők megvitatták a jelentést, egyhangú javaslatot fogadtak el, mely igy hangzik: “Minden, a gyűlésen jelenlévő olvasó a következő három hónapon belül szerez egy uj olvasót. Aki bármilyen okból képtelen erre, átad az Ügyvezető Bizottságnak minimálisan $3.50-t, mely összeget a Bizottság arra használja fel, hogy megindítsa a lapot egy olyan amerikai magyarnak, aki ezideig nem olvasója az Amerikai Magyar Szónak.” Huszonhatan voltak a gyűlésen. A gyűlés óta már hárman beküldtek egy-egy előfizetést. Hétről- hétre figyelmeztetni fogjuk a többieket Ígéretük, fogadalmuk megtartására. Hisszük, hogy három hónapon belül több mint 26 uj előfizetőt szerzünk New Yorkban. A newyorki példát követni kell minden városban, ahol egy olvasónk is van. Az Ügyvezető Bizottság lépéseket tett, hogy személyi összeköttetésbe jöjjön Newark, Bridgeport, New Brunswick, Easton, Trenton, Bethlehem és több, New Yorkhoz közelfekvő városokban és falvakban élő olvasóinkkal. Hisszük és tudjuk, hogy ezekben a városokban élő olvasók nem tesznek majd kevesebbet, mint a newyorkiak. S ez minden bizonnyal elmondható a Clevelandban, Ak- ronban, Youngstownban, Chicagóban, Miamiban, Pittsburghban, Los Angelesben és az ország minden részén élő olvasókról is. Helyénvaló talán megjegyezni azt, hogy a három uj olvasó közül az egyiket egy nyolcvan éven felüli olvasónk szerezte. Helyénvaló már csak azért is, mert vannak, akik olvasóink életkorát hangsúlyozzák ki, amikor arról beszélnek, hogy nem lehet uj olvasókat szerezni. Tehát ez nem akadály és mindenki, korra való tekintet nélkül, megteheti kötelességét. Ezúttal nem Írok arról, milyen fontos az amerikai magyarok berkeiben történtekről lapunkban beszámolni, s más fontos problémákkal sem foglalkozom, ezt későbbre hagyom, vagy másokra, Csak azt szeretném kihanesK'Vo-mi ucrv k lapunkban, bizzunk ÖNMAGUNKBAN, bizzunk az amerikai magyarokban és hajtsuK vegre űzi OóCt" gos lapkonferencia lapterjesztési határozatát, kövessük a newyorki olvasók példáját és akkor 1965 fordulópontot fog jelenteni lapunk életében. C+J> Még csak egy fontos megjegyzésem van: sajnálom, hogy nincs költői tehetségem, mert csak költeménnyel tudnám kifejezni azt az élményt, azt az érzést, ami elfogott akkor, amikor Mrs. Ethel Miklós, Mrs. Anna Nyikes, Mrs. Kose Halvaksz, Mrs. Katie Tatar, Mrs. Mary Tizedes, Mrs. Tereza Illat, Mrs. Rose Szász két napos, önfeláldozó, lelkes a közért mindent odaadó munkáját figyeltem. Hálás köszönet jár nekik az összes delegátusok, az összes olvasók részéről, mert az ő munkájuk nélkül a konferencia nem jöhetett volna létre. Olyan asszonyok, mint a fentemlitettek, teszik lehetővé MINDEN AKADÁLY LEGYŐZÉSÉT!. ÓVODÁBÓL A POKOLBA A New York Times szeptember 13-i száma nagy cikkben foglalkozik egy most megjelent könyvvel. A könyvet egy német ujságirónő: Inge Deutsch- kron irta. Húsz hónapon át hallgatta a náci gyilkosok tárgyalását és hivatalos adatokkal támasztja alá a könyvében leirt borzalmakat. EGYMILLIÓKÉTSZÁZEZER gyermeket gyilkoltak meg a német koncentrációs táborokban. A felsorakozott tanuk szerint azok a gyermekek voltak szerencsések, akiket a gázkamrákban, a krematóriumokban megöltek, mert ezrével haltak meg éhen, elhagyatva, betegen. A könyv cime “Denn Ihre war die Helle” —■ Övéké volt a pokol. A tanuk vallomása szerint egyik napon 150 zsidó gyermeket hoztak be. Úgy nézett ki, mint egy óvoda. Egyik gyermeknél nagy labda volt, mindjárt játszani kezdtek a krematórium előtt. Mint egy “óvónő”, az egyik női náci őr tapsolni kezdett és szólt, hogy most hagyják abba a játékot, mert fürdeni fognak. Akkor rájuk parancsolt, hogy vetkőzzenek le, hajtsák szépen össze (rendes német módra) a ruhájukat és menjenek be a gázkamrába, a krematóriumba. Egy kisfiú, nem volt még két éves, nem tudott felmászni a lépcsőn, az “óvónő”, a náci bestia, karjaiba vette és ő maga vitte be a gázkamrába, ahonnan egyedül ő jött ki. 20 perc múlva hallották a ventillátorok gyűlöletes lármája. Mindennek vége volt, csak kis ruhácskák maradtak ott szépen összehajtva és a labda. A könyv képekkel van illusztrálva; képekkel, amiket a gyermekek rajzolgattak arról, amit láttak. Akasztott emberek, agyonlőtt emberek, túlzsúfolt barakkok, emberek, asszonyok sírva. A könyv Írója nem volt koncentrációs táborban. 25 német család bujtatta őt és édesanyját a háború idején Berlinben. Ezekre a családokra gondolva, akik olyan jók voltak hozzájuk, visszajött Nyu- gat-Németországba, gondolva, hogy a német nép megérti, mi történt és tanul belőle. A tárgyalások után jobban meggondolta, feladja német állampolgárságát és elmegy Izraelbe. Másnap a New York Times egy kis vezércikkben, emlékezett meg a könyvről és felteszi a kérdést, miért is kell a nácizmus, a fasizmus ellen harcolni? Feleletül azt Írja: Azért az egy kis fiúért. Az autók biztonsága nem kielégítő Dr. Paul W. Gikas, a Michigan State Medical Society évi ülésén leadott jelentésében kimutatta, hogy az amerikai automobilok tervben és kiállításban a biztonság legelemibb követelményeinek sem felelnek meg. Felhívta az orvosokat, hogy vegyenek részt a biztosabb személyautókért folyó kampányban. Dr. Gikas a University of Michigan kórboncnoka, D. F. Huelke anatómia tanárral egyetemben áttanulmányozott 160 halálos autóbalesetet a legutolsó három év alatt. A tanulmányokból megállapította: A halálos autóbalesetek 40 százalékát el lehetett volna kerülni, ha az áldozatok védő-öveket használtak volna. Még ennél is nagyobb százalékot íheg lehetett volna akadályozni, ha az autók belseje több biztonsággal lenne berendezve. A legtöbb halálos autóbalesetet az idézi elő, hogy a bennülőket az összeütközés ereje kirepiti a kocsiból. A biztonsági övék használata mindezt megakadályozná. r**-»*-***********************************; KIOLVASTAD A LAPOT? ADD TOVÁBB» ! MÁS IS TANULHAT BELŐLE! J
