Amerikai Magyar Szó, 1965. július-december (14-19. évfolyam, 26-52. szám)
1965-09-23 / 38. szám
Thursday, September 23, 1965 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 5 Victor Perlő: Rácz László A MUNKA KIHASZNÁLÁSA AMÍG A MEXIKÓI FORRADALOM ELJUTOTT IGÁIG... Munkásszervezeti emberek gyakran használják ezt a kifejezést, amikor a rendkivül alacsony bérekről beszélnek. Itt azonban ennek a fogalomnak szigorúan tudományos jelentésével foglalkozunk, aminek lényege az, hogy a munkásság — beleértve a jólfizetett munkásságot is — termelésének jórészét a tőke tulajdonosai sajátitják ki. Ebből kifolyólag a munkás kevesebbet kap vissza, mint a termelésbe fektetett munkájának az értéke. A munkakihasználás arányszámát a tőke által kisajátított és a munkabérekben kifizetett aránykulcs szabja meg. Példaképpen: 1963-ban a gyári termeléssel előállított érték $190.4 milliárd volt, ebből a gyárak $93.3 milliót fizettek ki bérekben és fizetésekben, a többi $97.1 milliárdot már eleve a tőke kebelezte be. A munkakihasználás 104%-os volt, azaz a tőkének 4%-kal több jutott. Ez azonban csak hozzávetőleges kalkuláció,- amelyben hibák vannak mindkét irányban. Bármennyi is a munkakihasználás “valóságos” arányszáma, mindenesetre túl magas, mivel a dolgozók keresetének egy része azoknak jut, akik nem szolgálták meg. Ebben a kalkulációban az is benne van, amit a tulajdonosok igazgatói fizetésként saját maguknak kifizetnek, a többi járulékuk a tulajdonjogból ered, nem pedig a munkáért járó jutalmazásból. Lényegében mindez munkakihasználás, még akkor is, ha tekintetbe vesszük, hogy a tőkebefektetésre is szükség van. Az előttünk álló legfontosabb kérdés, hogy a kihasználási arányszám növekszik-e, vagy csökken. Semmi kétség nem áll fenn: a munkakihasználás rohamosan emelkedett az utóbbi nyolc évben, de különösen a legutóbbi öt év alatt. Az alkalmazókra eső rész emelkedett, ugyanakkor a munkásság egyre rohamosabban kisebb arányban részesült munkájának gyümölcséből. A nemzetgazdaságban a munkásságra jutó részt általában úgy mérik, hogy a gyártással előállított értéket összehasonlítják a bérekkel és fizetésekkel. Itt következik a kimutatás a legutóbbi négy statisztikai évről: A munkásság részesedése a gyártással előállított értékekben (1947—1963) százalékokban kifejezve Év A munkásságnak (Alkalmazottak jutott összessége) (gyári munkások) 1947 40.7 53.4 1954 38.1 53.8 1958 35.0 52.2 1963 32.6 48.9 A munkások és alkalmazottak részesedése 11 év alatt csak kis mértékben csökkent, de a csökkenés hirtelen nagy méretet öltött és 1958-ban 52.2%- ról 1963-ban 48.9%-ra szállt le. Melyik irányzat mutatja a valóságot? Valahol a kettő között van az igazság. A technikában beállt változásokból kifolyólag több keménygalléros és kevesebb gyári munkásra van szükség. De az is igaz, hogy az összfizetések a gyártulajdonosoknak, azok rokonainak és társainak rendkivül magas fizetéseit is magukban foglalják, az egyre növekvő nagyvállalati bürokrácia szabályai szerint. A helyesebb statisztikai tanulmány a munkások valóságos bérét veszi alapul, azaz, hogy az általuk előállított értékekből mennyit képesek, mennyi pénzért vásárolni. Az ilyen összehasonlítás elkerüli az árkülönbségekből előálló torzulásokat. A hivatalos statisztika felhasználásával kikalkuláltam a reálbérek háboru-utáni mutatószámát, a gyártási egységekhez viszonyítva. Az első tiz évben nem jelentős a változás, de azután a hanyatlás katasztró fális méreteket ölt: Termelési egységek szerinti reálbérek. Az 1957—59-es évek megfelelnek 100 egységnek Év Mutatószám Év Mutatószám 1956 101.5 ! 1961 94.9 1957 101.1 1962 93.3 1958 101.3 1963 91.2 1959 97.5 1964 88.9 1960 96.4 A, statisztikai mutatószám változatlanul lefelé ment; az 1958-beli 101.3-ról 1964-ben 88.9-re esett, ami 12.2%-os esést jelent. További 1.7%-kal csökkent a munkásság részesedése 1964 első fele és 1965 első fele között. A következő cikkben analizálni fogom a nemzet- gazdaság más ágaira vonatkozó hasonló adatokat is és elemzés alá veszem a munkakihasználás eme gyors növekedésének, a munkásságra jutó egyre kisebb résznek gazdasági következményeit. Mint minden évben, úgy most is, a szeptember 16-ra virradó éjszakán ünnepelte Mexikó népe — valamint az Egyesült Államokban elszakítva élő több milliós fajtestvéreik — hazájuk nemzeti függetlenségének kikiáltását. Immár 155-ik éve annak, hogy a kis mexikói mezővárosban: Dolo- res-ben a spanyol származású, de az elnyomott mexikói nép felszabadításáért küzdő katolikus plébános: MIGUEL HIDALGO éjnek-éjszakáján félreverette a harangokat. A sebtiben összegyülekezett híveinek odakiáltotta: “Éljen Mexikó és a Szent-Szűz Guadalupe”. “Pusztuljanak a spanyol herék”. Ezekkel a jelszavakkal kezdődött meg a gigászi küzdelem Mexikó nemzeti függetlenségéért és a spanyol gyarmati iga lerázásáért. A kaszára-kapára kapott szegény mexikói parasztok nemzeti felkelése kezdődött meg, a katonailag még mindig jól szervezett spanyol alkirályság (Virreynato) ellen. De a spanyol'gyarmati hatalom órái ekkor már meg voltak számlálva. A nagy francia polgári forradalom már két évtizeddel azelőtt ledöntöte a Bastillet a francia feudális középkori rendszer fellegvárát Párizsban. Egy, a korának polgári szabadságeszméjével rokonszenvező, nemeslelkü katolikus plébános vezetésével indult meg Mexikóban a nemzeti forradalom. A születendő kapitalista gazdasági rendszer semmiképpen nem fért össze már az amerikai földrészen sem a több, mint három évszázad óta ránehezedő, idejétmúlt spanyol gyarmati gazdálkodással. “A forradalmakat nem csinálják, azok nőnek.” A mexikói nemzeti forradalom sem Hidalgo plébános és társai müve volt. ők csak kipattantot- ták a szikrát, amely már országszerte izzott a hamu alatt. Hidalgo kiáltására köré gyülekeztek elkeseredett szegény mexikói paraszttömegek. — Ezeknek követelését öntötte a katolikus pap messzehangzó jelszavakba. Felszabadulás a rabszolgasorsból, visszaszerzése a spanyol kézbe kaparintott földeknek, amelyek annak előtte közös községi tulajdont képeztek. Eltörlése a robotnak és minden más spanyol és mexikói földesuraknak járó szolgáltatásoknak. Mert ezeknek sem szeri- sem száma nem volt “Uj Spanyolország”-ban (Ez volt a hivatalos neve Mexikónak egészen a nemzeti felszabadulásig.) Az egyenlőtlen harc a nemzeti függetlenségért és a rabszolga sorsból való felszabadulásért 1810 szeptember 16-val kezdődött meg.. Mint előrelátható volt, a jólszervezett spanyol zsoldos hadsereg — a mexikói úri osztályok és a mindenható katolikus egyház támogatásával vérbe fullasztotta a nemzeti fölkelést. Az egyházi zászlók alatt és a Szent Szüzet dicsőítő paraszti felkelők a mexikói főváros ellen vonulva, tömegesen estek el. Magát Hidalgo-t és nagyszerű katonai vezetőjét: MORELOS-t bitófán végezték ki. A mindenható katolikus egyház ezzel sem elégedett meg. Halála után exkommunikálta, szégyenletesen kizárta a hős papot az anyaszentegyház kebeléből. Múltak az idők, az elavult rabszolga munkán alapuló spanyol termelési rendszer rövid vajúdás után Mexikóban és az egész amerikai földrészen összedőlt. Szűkké vált a kezdeti kapitalista tőkés termeléssel szemben, melynek képviselője Európa mellett, a szomszédos Egyesült Államok volt. Az űrt, amely a spanyol gyarmati iga lerázása után Mexikóban támadt, a terjeszkedő francia nagy- polgárság szerette volna betölteni. Ez a magyarázata III. Napoleon próbálkozásának Mexikóban, amikor a múlt század közepén a habsburgi Miksa főherceget küldötte császárként a francia hadsereg élén Mexikóba. De a nemzeti függetlenségi törekvésekkel szemben ez a francia kísérlet sikertelennek bizonyult. Az indió köztársasági elnök: JUAREZ kormánya könnyűszerrel verte vissza ezt a gyarmati próbálkozást. Közben egy egész évszázad pergett le. Névlegesen független nemzetként ugyan, Mexikó dolgozói már a saját uralkodó osztályaikból kitermelt katonai diktatúrák karmában senyvedtek. Ezek a katonai diktatúrák okozták, hogy a rabszolga sorsból kijutott mexikói parasztok ugyanabban a szegénységben és földnélkül maradtak, mint századokkal azelőtt. De ugyancsak ezeknek a katonai diktatúráknak tudható be, hogy a szomszédos Egyesült Államok lassanként katonai betörésekkel, majd a korrupt mexikói kormányzatok ravasz felvásárlásával, hatalmas területeket ragadott el Mexikótól. A lefolyt másfélévszázad alatt Texas, Kalifornia, Arizona és Florida kerültek mexikói tulajdonból az északamerikai “demokrácia” birtokállományába. De ami ezzel egyenértékű: a megmaradt mexikói terület is lassanként az Egyesült Államok gazdasági befolyása alá került. “Békés eszközökkel”: tőkekivitellel, kiadós állami és magán kölcsönökkel érték el azt, amit régebben fegyverrel és ravasz diplomáciával biztosítottak maguknak. Mexikóban és egész Latin- Amerikában kezdetét vette az észak-amerikai gyarmati kizsákmányolás korszaka. Pontosan száz évvel a nemzeti felkelés után, 1910-ben hatalmas paraszti forradalom igyekezett mélyebb tartalmat adni a Hidalgo és társai alatt kezdődött nemzeti felkelésnek. Ekkor már “Tierra y Libertad” —. földet és szabadságot — jelszóval folyt a véres forradalom, a mexikói dolgozó osztályok részéről a nagybirtokos reakció, a szoldateszka és a mindkettőt védő katolikus egyház ellen. Ez a paraszti forradalom nyilvánvalóan előfutárja volt a nagy októberi orosz proletár forradalomnak. Több mint egy millió emberáldozat árán ez teremtette meg a mai Mexikó alapját. Ez hivott életre egy radikális földreformot, amely egyedül Cardenás elnök kormányzása alatt közel hét millió hektár földet osztott ki szegény parasztok között. Ez hivott életre egy demokratikus alkotmányt és törvényhozást, melynek védelme alatt a lázasan megindult iparosodás során kialakult egy magasabb életnívóra törekvő ipari proletáriátus. Ez teremtett meg egy uj középosztályt, amely ha nem is látja tisztán, hogy helye az ipari munkásság és életet akaró parasztság között van, mindeddig sikeresen ellenállt az északi imperialista és a katolikus egyház részéről kifejtett kitsértéseknek, hogy a fasizmus és anti- kommunizmus bábjává váljék. A nemzeti forradalom 155-ik és a véres parasztforradalom 55-ik évfordulóján mégis merészség volna a hivatalos mexikói felfogást elfogadni: hogy mindkét forradalom elérte volna a célját, hogy ma már egy nemzeti-független országban elégedett dolgozók ünnepelnék győzelmüket. Az igazság az, hogy a forradalmak ellenére is, Mexikó ma még az Egyesült Államok imperializmusának gyarmat-területe; hogy még ma is két millió nincstelen paraszt nyomorog; hogy három millió benszülött indió majdnem olyan kezdetleges állapotban él ma is, mint a spanyol gyarmati uralom alatt; hogy a több-milliós ipari proletáriátus jóval alacsonyabb életszínvonalon él, mint észak-amerikai osztályos társai. Amig a két forradalom eljutott idáig, a forradalom haszonélvezői: az uj kapitalista gazdálkodás vámszedői: bankárok, nagyiparosok, uj nagybirtokosok, bürokraták és az újra hatalomra jutott katolikus klérus egyedül azok, akik igazán ünnepelhetik a belső tartalmától megfosztott, feszitő erejét vesztett forradalmakat. A tényleges mexikói helyzetet tükrözi vissza a nagyszerű baloldali képes hetilap: “SIEMPRE” ünnepi számának fedőrajza. Gyönyörű luxusautóban ül egy kihizott úri vezető. Mellette pezs- gős poharakkal egyik kezükben, másikban nemzeti lobogóval integetve, könnyen öltözött ékszeres hölgyikék ünnepelik az “ő forradalmukat”. Az ut oldalán egy rongyos paraszt bámulja őket, még rongyosabb, mezítlábas kisfiát kézenfogva, kis nemzeti zászlókat kínálva eladásra az úri bandának. Valóban kifejezőbben már nem lehetne a tartalmától megfosztott, következményeiben meghamisított mexikói forradalmakat ábrázolni... .SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSj AMERIKAI MAGYAR SZÓ ( 130 East 16th Street < \ New York, N. Y. 10003 l Elolvastam mutatványszámként küldött lap- ') A jukat és kérem, hogy további mutatványpél- p l dányokat küldjenek cimemre minden köt*- j í lezettség nélkül. 5 Cim: ..................................................... íj ( Város:......................................Állam; ...... j | Megrendelem lapjukat □ egy évre □ félévre j Név:................................................................. | 5 (A !ap kedvezményes előfizetési ára uj orva- 2 \ sóknak egy évre $6,00, félévre $3.50) KIOLVASTAD A LAPOT? ADD TOVÁBBI MAS IS TANULHAT BELŐLE! j
