Amerikai Magyar Szó, 1965. július-december (14-19. évfolyam, 26-52. szám)
1965-09-16 / 37. szám
Thursday, September 16, 1965 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 7 Rácz László “AZ ATOMBOMBÁVAL FENYEGETŐ VESZEDELEMBŐL EGY AZ EGÉSZ VILÁG TISZTESSÉGES KÖZVÉLEMÉNYÉRE TÁMASZKODÓ BÉKEMOZGALOM, EGY NEMZETKÖZI ANTIIMPERIALISTA FRONT MIELŐBBI KIÉPÍTÉSE” — Rácz Lárz'ó beszéde a konferencián — Mindenekelőtt meg akarom köszönni a lapbizottság és rajta keresztül a lap olvasóinak azt a megtisztelő meghívását, hogy a mai nagyjelentőségű lapkonferencián résztvegyek. Nagyjelentőségű ez az összejövetel azért, mert olyan időpontban gyűltek össze önök tanácskozásukra, amikor életbevágó események küszöbén állunk. Ha a múlt évi tanácskozásuk az elnökválasztás előestéjére esett, most belpolitikai kérdéseknél jóval súlyosabb világpolitikai problémák közepette kell ha- tározniok lapjuk érdekében. Amiből friss erőt meríthetünk A fizikából ismerjük azt a megállapítást, melyet az energiák megmaradása elvének neveznek. Azt a természettudományi törvényt, hogy a természetben az energia-erőforrás nem vész el, legfeljebb átalakul; a cseppfolyós test légnemüvé, ez viszont esetleg hő- vagy fényforrássá. Ez a tétel nagyjában -egészében alkalmazható a társadalomtudományra is. Valóban, a munkásmozgalomban is a legcsekélyebb egyéni erőkifejtés sem vész el nyomtalanul. Az egyes munkás házi- vagy gyári agitációja, a békemozgalomban való részvétele, avagy csak egyetlen uj előfizető megszerzése a munkássajtó számára, nem marad hatás nélkül. Magasabb szinten összegeződve átalakul erőteljes szakszervezeti mozgalommá, esetleg bérharccá; végső eredményben a munkásosztály életnívójának emeléséhez vezethet. Ha az egyéni erőkifejtésnek ilyen nagy szerepe van a munkásmozgalomban, mennyivel nagyobb a jelentősége egy olyan kollektiv munkának: egybemunkálkodásnak, mint aminő a mai lapkonferencia, amikor lapunk szerkesztősége és irányitó szerve, a lap olvasótáborának egyeteméhez fordul, hogy együttesen, harmonikusan meghatározzák a lap irányát, jövőbeli munkáját az amerikai magyar dolgozók érdekeinek védelmében. Hogy egy hasonlattal éljek: olyan ez az évenkénti rendszeres sajtókonferencia összetalálkozás a Magyar Szó és olvasótábora közt, mint a római mesevilágból ismert Anteus harca, akit valahányszor ellenfelei földre kényszeritettek, mindannyiszor újabb erőt szívott az anyaföldből és ujult erővel harcolhatott tovább. A mi munkássajtónk is az évenkénti találkozásokból-tanácskozásokból merit uj energiákat, friss erőket további küzdelmeihez. Mint elöljáróban már mondottam, mostani lapkonferenciánkat végsőkig kiéleződött világpolitikai helyzetben tartjuk meg. Egy minden eddigi háborúnál borzalmasabb világégés: atomháború damok- les kardja függ az emberiség feje fölött. Engedjék meg, hogy ha nagy ecsetvonásokkal is ,de felvázoljam ezen jelenlegi és uj világháborúval fenyegető helyzet viharsarkait. Kiket akarunk "megmenteni"? önök jól tudják, hogy az Egyesült Államok imperialistái évek óta folytatnak “piszkos háborút" Kongóban és Vietnamban. Emlékeznek arra is, hogy alig pár hónapja amerikai tengerészgyalogság rohanta meg a Dominikai Köztársaságot azzal az ürüggyel, hogy ott véres polgárháború folyik, amely az ottlévő amerikai állampolgárok életét veszélyezteti. Azóta már rég hazahozták őket, de a több mint tízezernyi amerikai katona továbbra is megszállva tartja a jobbsorsra érdemes Dominikai Köztársaságot. Mi vajon az indító oka a “piszkos háborúnak”?! Történelmi tények igazolják, hogy a háborúra elkészült imperialista csoportok mindenkor álarcban, hamis lobogóval vonulnak fel, hogy tényleges célkitűzéseiket eltitkolják' A második világháború előtt is Hitler és Mussolini propagandistái azzal leplezték a német-olasz s japán imperialisták célkitűzéseit: a világ újra való felosztását, az angol- és francia gyarmatok elrablását, hogy ők: a “proletár Nagyhatalmak” nem akarnak mást, “csak helyet a nap alatt, elégséges férőhelyet népeik megélhetésére.” A katonai túlerejében és atombombáiban bizakodó amerikai háborús párt is azzal leplezi háborús előkészületeit, hogy ők csak a “szabad világot”, a demokráciát akarják a totalitárius kommunizmus veszedelmétől megmenteni. Megkérdezhetnénk, milyen “szabad világot”, micsoda demokráciát? Talán a véreskezü diktátor Franco Spanyolországát, vagy a katolikus fasiszta Salazar Portugáliáját, mindkettőt, mint az Egyesült Államok dédelgetett szövetségeseit? Avagy azt a Kongót, ahol a nemzetét eláruló Csőmbe jólfizetett fehér martalócokkal gyilkoltatja halomra nemzeti felszabadulásért küzdő néger fajtestvéreit, belga- és újabban amerikai tőkések profitja érdekében? Avagy azt a Dél-Vietnamot, ahol szinte havonként váltják le egymást generálisok katonai diktatúrái az amerikai haderő védelme alatt? Amelyért viszonzásul ők szolgáltatják a fügefalevelet, védelmet kérve állítólagos “demokráciájuk” számára az Egyesült Államoktól? Avagy a demokrácia védelme-e az a tény ugyanitt, hogy az Egyesült Államok diplomáciája következetesen ellenszegült annak a nemzetközi genfi egyezménynek, melyet 1954-ben 17 kormány egyetértőén hozott és amely szerint Dél- és Észak-Vietnam között demokratikus népszavazás döntse el, hogy egyesülni akarnak-e? A demokráciát védelmezi-e az a megszálló amerikai haderő a Dominikai Köztársaságban, amely a két véreskezü generális: Wessin és Imbert uralmát óhajtaná megszilárdítani? Azokét a diktátorokét, akik repülőgépekről bombázták honfitársaikat, akik nem akarnak mást, mint országukban az alkotmányos demokráciát helyreállítani a korrupt katonai diktatúra helyébe? De egyébként is egész Latin-Amerika példája bizonyltja, hogy az amerikai imperializmus gyanakvással, bizalmatlansággal áll szemben a még megmaradt kevés demokratikus országgal ezen a földtekén. Ezért segítettek bevallottan évekkel ezelőtt Guatemalában egy katonai puccsot, amely megdöntötte az alkotmányosan választott Arbenz kormányát. Ezért segítettek katonai felkeléseket két évvel ezelőtt a Dominikai Köztársaságban és nemrégiben Braziliában. Ki a kommunista és ki nem ... Gőring, a hírhedt német-náci vezető mondotta volt, hogy: “ki az árja és ki nem Németországban, azt én határozom meg.” Hogy ki a kommunista Vietnamban, avagy Latin-Amerikában, azt hasonlóképpen a washingtoni diplomácia önkénye szabja meg. Ezért kellett buknia mint “kommunista gyanúsoknak” a Dominikai Köztársaság demokratikus elnökének: Juan Bosch-nak és a mérsékelt polgáriliberális brazíliai köztársasági elnöknek: Goulart- nak. Mindketten komolyan vették a Kennedy által kezdeményezett “Szövetség a Haladásért” csaléteknek kitűzött reform-programját. Ezért kellett helyüket átadni generálisoknak és admirálisoknak, akik Washington teljes bizalmát élvezik, mert véres terrorral nyomják el népeik nemzeti felszabadulásért való törekvéseit. A valóságban a “piszkos háború” az uj gyarmatosítás (neo-kolonializmus) jegyében folyik; Afrikában és Ázsiában az Egyesült Államok tőkéseinek extra-profitjáért, azért a lehetőségért, hogy tőkekivitelükkel betöltsék azt az űrt, ami ott a francia —angol—belga gyarmati uralom lerázása után maradt. Délkelet-Ázsiában ezen felül jelenti azt a stratégiai törekvést is, hogy Vietnamban újabb hadibázist biztosítsanak az amerikai imperializmus számára a Délkinai-tengerben. Ez a hadibázis hozzávéve a Fülöp-szigeteket, Chiang Kai-shek Tai- wan-ját, Japánt és az angol kézen levő Singaporet, egyrészt egyeduralmat biztosítana az Egyesült Államoknak és Angliának az Ausztrália felé vezető tengeri utón, másrészt elzárná a hatalmas Népi Kínát a Délkinai-tenger természetes kijáratától, szinte beltengerétől. Csak jámbor óhaj Az amerikai földtekén még világosabban megmutatkozik az amerikai imperializmus tényleges célkitűzése: tüzzel-vassal megakadályozni, hogy a latin-amerikai forrongó országok a győztes Kuba forradalmi útját kövessék és kivívják nemzeti függetlenségüket, hogy lerázzák magukról a mostani fojtogató gyarmati igát. Felvetődik a kérdés, hogy az amerikai háborús párt miért fokozta újabban “piszkos háborúját” Dél-Vietnamban, kiterjesztve azt Észak-Vietnamra is? Hogy miért provokálja mind leplezetlenebbül a hatalmas északi szomszédot, Népi Kínát? Minden valószínűség szerint azért, mert pillanatnyilag egyenetlenség mutatkozik a szocialista világban a két nagyhatalom: a Szovjetunió és a Kínai Nép- köztársaság között. Valójában, véleménykülönbségek merültek fel közöttük elsősorban taktikai kérdésekben. Az amerikai katonai párt abban a hiú reményben ringatja magát, hogy ennél fogva nyugodtan provokálhatja tovább Kínát és hogy ez háborús rajtaütés: egy atomháború esetében, izolálva maradna a Szovjetunió részéről. Szerencsére ez esetben is jámbor óhaj csupán az elgondolás alapja. Eltekintve attól, hogy a két szocialista nagyhatalom között érvényes kölcsönös megnemtámadási és védő-szövetség áll fenn, bizva-bizunk abban, hogy amikor a lét- vagy nem-lét kérdése forog kockán, amikor a szocialista kölcsönös segítség kérdése életkérdéssé vált mindkettő számára, minden taktikai különvéleménynek el kell majd simulnia. Huszonöt év előtt, amikor a második világháborúban a náci-fasiszta tengely: Németország-Olasz- ország és Japán fenyegette a kulturvilágot, hogy ezer évre visszavetik a vadság és barbárság korszakába, némi vajúdás után létrejött egy nemzetközi antifasiszta front, egy hatalmas államszövetség, és egy szövetséges hadsereg, melyben a szocialista Szovjetunió vörös hadserege vállvetve küzdött a kapitalista országok szövetséges seregeivel, elsősorban az Egyesült Államokéval. Tudjuk, hogy ennek a nemzetközi antifasiszta frontnak — ha borzalmas áldozatok: 50 millió halott és felmérhetetlen anyagi pusztulások árán is — sikerült a müveit világot a faj- és emberirtó náci-fasiszta kannibáloktól megmenteni. Megkérdezhetnénk, hogy volt lehetséges összehozni a tüzet a vízzel, a szocialista Szovjetuniót egy imperialista államcsoporttal? A válasz az, hogy ezidőben az ellentét a két szembenálló imperialista csoport (egyrészről az USA, Anglia és Franciaország, másrészről a nácifasiszta tengelyállamok) között jóval élesebb volt, mint az előbbi imperialista csoportnak a szocialista Szovjetunióval szembeni osztályellentéte. Mik a feladatok Ma is az egyetlen járható-kivezető ut az atombombával fenyegető veszedelemből egy az egész világ tisztességes közvéleményére támaszkodó békemozgalom, egy nemzetközi antiimperialista front mielőbbi kiépítése. Ha 25 év előtt lehetséges volt egy antifasiszta szövetséges hadsereg létrehozása az emberi kultúra védelmében, mennyivel inkább lehetséges ma egy nemzetközi anti-imperialista békefront összekovácsolása, amikor a tét az emberiség fizikai léte. Ebben az egységes békefrontban részt kell, hogy vegyenek az időközben már szilárd egységre jutott szocialista világon kívül a kapitalista világ dolgozó és értelmiségi osztályai, első sorban az USA békeszerető népessége. Kétkezi és szellemi munkások, az egész fiatalság és nem utolsó sorban a faji és gazdasági felszabadulásért küzdő milliói a néger népnek. Egy, az egész világra kiterjedő béke- és anti-imperialista front előtt el kell tűnnie minden akadálynak, elsősorban el kell némulnia a szocialista világ elleni mesterkélt uszításnak. A nemzetközi anti-imperialista békefrontnak a kialakításában és megszilárdításában jelentős feladat vár az amerikai magyar munkástömegekre, amelyek már a második világháború során is aktiv részt vettek a náci-fasizmus megdöntésében. A mostani lapkonferenciánkra vár a feladat, hogy megmutassa az irányt, kijelölje az utat erre a közreműködésre. Legfontosabb szerep jut az amerikai magyar munkásság szervező- és nevelő-munkájában a Magyar Szó, a Nők Világa és a Tény-nek. Nagy hatalmas feladat az, amit betöltenünk kell. De önök, lapunk hősies fenntartó tábora hat évtized óta bebizonyították, hogy feladatuk magaslatán állnak. Magam részéről érthető megilletődés- sel, tisztelettel állok meg az önök önfeláldozó hősies munkája előtt. Ebben a történeti pillanatban arra kérem önöket, tartsanak ki továbbra is zászlójuk-szószólójuk a Magyar Szó mellett. Harcoljanak zárt sorokban lapjuk utján a békéért, a nemzetközi anti-imperialista front kialakításáért. Mert csak a béke, a békés egymás mellett élés az előfeltétele és biztosítéka annak, hogy a proletáriátus felszabadításáért folyó küzdelemben nagy tanítómestereink szava valóra váljék: hogy a munkásosztály nem veszthet mást, mint bilincseit, de nyerhet cserébe egy egész világot. Mintegy 425 millió mohamedán él a világon, többségük, 325 millió, Ázsiában. Afrikában 87 millió, Európában pedig 13 millió mohamedánt tartanak nyilván. Huszadik gyermekét hozta világra az olasz Rosa Pizzano 43 éves asszony Rómában; a gyermekek közül 12 van életben. 1 RÉTESHÁZ és CUKRÁSZDA \ 1437 Third Avenue, New York, N. Y. 5 (A 81-ik Street sarkán) — Telefon: LE 5-8484 * S Mignonok, születésnapi torták, lakodalmi, Bar- z 2 Mitzvah-torták. — Postán szállítunk az ország 5 minden részébe. — Este 7.30-ig nyitva
