Amerikai Magyar Szó, 1965. július-december (14-19. évfolyam, 26-52. szám)

1965-09-16 / 37. szám

Thursday, September 16, 1965 AMERIKAI MAGYAR SZŐ — HUNGARIAN WORD p6i .öí ^sbjnuriT ‘ * — Mindenütt a világon Ignotus Pál iró és újságíró irótársaival 1956-ban Londonban újra kiadta, amerikai támogatással az addig Pesten megjelent Irodalmi Újságot s azt szerkesztette, mig a lapot át nem vitték Párizsba. Voltak benne tiszta irodalmi cikkek is, de a pénz­adók vigyáztak, hogy ez ne menjen a propaganda rovására. A legtöbb cikk mindmáig 1956-ról, a ma­gyar és más kommunizmusok hibáiról és bajairól szólt. De újabban enyhült a légkör, erősödtek a ma­gyar-nyugati kapcsolatok s a magyar turista-poli­tika liberálisabb, mint az angolszászoké: igy Igno­tus is hazalátogatott a minap és útjáról — önma­gát kérdezve és rá felelve — beszámolt az Irodal­mi Újságban. Nem követi az emigráns lapokat a gyalázkodás- ban, meglátja a rosszat, de néha a jót is — ha ke­vesebbet, mint pl. a N. Y. Times uj cikksorozatai. A sok árkádos házat (nem oly sok, csak három ut­cában), az uj Erzsébet-hidat, a Vérmező parkját, az újjáépült várat, a jogbiztonságot, a parasztok jó­módját, a könyvéhséget, persze a rosszat is — igen helyesen, amiképp a Magyar Szó is joggal bírálja a magyar visszásságokat — a kopott házakat, zsú­folt villamosokat (mondhatta volna, hogy csak a rohamórákban — mert a közlekedés feltűnően ja­vult), a feltépett Körutat( mi a rossz az útburkolás­ban? — egyébként a Körút már tükörsima, mint a legtöbb budapesti utca), az uj urhatnámságot, a dolgok bírása utáni mohó vágyat és a fő bajt: a munkafegyelmet. Egyetlen cikkben nem magyarázhatta meg mé­lyebben, amit látott és hallott — bár ha a hallot­takból kevesebb rossz viccet idézett volna, talán módját ejthette volna. Talán a cikk hangsúlya is más lehetett volna. Nem azért, mert mint jó ri­porter a látott, hallott, Ízlelt és szagiáit jókból még sok mindent említhetett volna: az eltűnt nyomor­telepek lakóit modern munkásházak hosszú sorai­ban, köztisztaságot, közbiztonságot, remek parko­kat, sok virágot, jó és olcsó vendéglőket, cukrász­dákat, kávézókat (nemcsak a luxushelyeket), telve bennszülöttekkel, sok olcsó kitűnő színházat, gyer­mekgondozást, komoly tanulást, műemlék-gondo­zást, uj múzeumokat és a többi. Hiszen még sok rosszat is említhetett volna — de ezeket nem so­rolom fel, megteszi azt Ignotus újságja. De a megirt rosszakat is kissé magyarázni, okol­ni lehetett volna: az ország elpusztítását és kirab­lását 1944—45-ben, az 1956-os károkat, a zsidó in- tellektuelek elvesztését, majd a szakemberek ki- csábitását, külföldi bojkottot a segélyezés helyett, ellenséges rádiókat, stb. Talán azt is, hogy a ha­nyag munkának az amerikai vendégek is okozói, akik hatása alatt némely magyar megsértődött, hogy nem oly gazdag, aminőknek az amerikaiakat véli. (Pesten nem látják a kinnmaradt százezreket, csak a látogató tízezreket, azoknál sem; hogyan és hol élnek ők Amerikában.) De ha helyszűkében Ignotus nem is tárja fel a magyar sikerek és balsi­kerek igazi hátterét, őszintén megmondja, hogy ott a helyzet összehasonlíthatatlanul jobb, mint mikor ő onnan elment, de jobb a háború előttinél is. Emigráns lapban bátorság kell ehhez. De ha már irta, ez a döntő téma még pár mondatot érde­melt volna. A magyar rendszer — mint minden más — nem jó, sem nem rossz mindenben. Lehet dicsérni vagy bírálni. Aki dicséri, az is felteszi, hogy egy ideális rendszer jobban csinálhatta volna. Voltak ott bű­nök is, miként a legtöbb országban. De aki csak rövid időre is ment haza — és elmúlt negyven, vagy másoktól, könyvekből ismeri a múltat — el­sősorban ezt kellene, hogy észrevegye: az ország történelmében első Ízben eltüntették a tömegnyo­mort. (Idősebb látogatók sok nyugdijas panaszát hallják és ezek egyrészével valóban igazságtalanul bántak el, de ott a legkisebb nyugdíjból is el lehet tengődni, mig az amerikai átlagnyugdijból nem — és a magyarok 97 százaléka nyugdíjjogosult). Nincs már “három millió koldus”, eltűntek a mezítlába­sok, munkátlanul őgyelgők, kéregetők, prostituál­tak, de “kis cselédek” is. A “proli” lányok fodrász­hoz járnak, divatos cipőben és ruhában, a kofák kültelki espresso-csarnokokban beszélik meg az üz­leteket; az Angyalföldön, Óbudán remek cukor- és csemegeboltok vannak. A fiatalok álmát nem za­varja, kapnak-e szellemi szükségmunkát, hólapá­tolást, a szerelmesek nem várnak tiz évig a házas­sággal, mig a férfi dijnoki állást kap, a kicsinyek nem játszanak a piszkos utcán, mint például — a Magyar Szó olvasói tudják hol. Persze, Ignotus is látja ezt és igy a rendszernek, bár nem expressis verbis, felmentést ad. Azt pedig el kell fogadni tőle, hogy ez nem magyar speciali­tás. Másutt is javult a tömegek helyzete, emelke­5 dett az életnívó, még inkább az igények. Európá­ban — nem Amerikában — csökkent, néhol egye­lőre el is tűnt a munkanélküliség. Sokfelé népbiz- tositás enyhíti az embersors kockázatát. Mégis itt nyilvánul meg az Irodalmi Újság és általában a ko­molyabb emigráció világképében (a demagógokról nem is érdemes beszélni) a fő fogyatékosság. Ök arra kondicionálták magukat, hogy a bajokat, hibákat — többnyire felnagyítva — csak a “bal­oldalon” lássák, a másik oldalon nem, vagy ha ott nagyon szembeötlenek, elhallgassák. A jelen eset­ben is csak azt lehet elfogadni Ignotus érvelésé­ből, hogy sok helyütt javult a nép, a dolgozók hely zete. De hogy “mindenütt a világon demokratizá­lódott a társadalom” és a “burzsoázia világszerte bevette a proletáriátust a népjólét sáncaiba”, ezt olyan müveit ember, mint Ignotus nem mondhatta komolyan, ö és barátai utazásaikban nyilván látták a rengeteg nyomort Dél-Olaszországban, Spanyol­országba»,- Portugáliában- (az utóbbiakban hoLlát­tak demokratizálást?) és hallották a nemzetközi szervek vészkiáltásait a világszerte fokozódó éh­ség miatt. Olvasták, hogy Afrikában a formai füg­getlenség nem mindenütt csökkentette a gyarmati kizsákmányolást és Dél-Afrikában, Mozambikban, Angolában, R’nodéziában, stb. tízmilliók élnek rab­szolgasorban; tudhatnak a rabszolgaságról az arab olajmilliárdosok országaiban, az ind éhséglázadá­sokról és egész Latin-Ámerikáról, ahol diktátorok vagy álparlamentek alatt egyre nő a százmilliók nyomora és kétségbeesése. A lap egyes munkatár­sai talán sétáltak New York és Chicago más utcá­in is, mint a Fifth és a Michigan Avenuen, láthat­tak olyan elesettséget, aminő Magyarországon már nincs, olvashattak az 50 millió amerikai szegény talpraállitását célzó elnöki programról és — amíg ez nagy lassan elindul — a los-angelesi, newyorkí, philadelphiai kétségbeesett lázongásokról. Minde­nütt a világon?... Sok emigráns magyar iró a rózsaszínű szemüve­gét hordja, ha a “szabad világról” ir. Szabadszemi) Victor Perlő: A szovjet gazdaság javulásáról A -Szovjetunió 1965 első felére 9.3%-os ipari termelésről jelent, ami jóval felülmúlja 1964 első felének 7:5%-os nyereségét, de még mindig elma­rad a késői 50-es évek 10%-osnál magasabb rátá­ja mögött. A gyorsulás főleg a könnyű- és élelmi­szer iparnak köszönhető, amely 1965-ben 10%-kal növekedett, 1964 első felének 2%-os növekedésé­vel szemben. Ennek oka az, hogy az 1963-as rossz termés kihatott 1964-re, mig annak az évnek ki­tűnő termése elégséges alapot szolgáltatott az ez- évi iparnak. A nyereség a nehéziparban kb. ugyanannyi volt, mint az utóbbi években; a kémiai termékek 14%- os, a mezőgazdasági kémiai szerek még ennél is nagyobb emelkedést -mutattak. A villamos-turbi­nák gyártásánál, mely a múlt évben elmaradt, fon­tos 27%-os növekedés mutatkozott. Az ország jelenlegi vezetői nem dicsekszenek az eredményekkel és sok helyet szentelnek a hiányos­ságok felsorolására. így az ipari termeléssel kap­csolatos megbeszélések 75%-át kritikára fordít­ják, amivel próbálják kiegyenlíteni a főleg másod­lagos nehézségeket. A teljes képet nézve, meglepetéssel láthatjuk az évek folyamán mutatkozó állandó növekedést a szovjet iparnak nemcsak a teljességében, hanem legtöbb fontos ágában is. Még a legjobb háboru- utáni rekorddal rendelkező kapitalista országok is évről évre bizonytalan ipari fejlődésről jelentenek. A statisztikai adatok igazolják a szocialista terve­zés alapvető fennsőbbségét, sikerét és visszauta­sítják a propagandistákat, akik mindig “gazdasági krízisről” és a “kapitalizmus azonnali visszatérésé­ről” beszélnek, amikor a Szovjetunióról van szó. Egy barátom érdeklődött az újabban mutatkozó szovjet “munkanélküliségről”. Olvasta a New York Times-ban erről megjelent cikket Shabad riporter­től (melyre egyébként az Izvestia részletes választ közölt). A hathónapos jelentés 3.6 milliós, vagvis 5%-os emelkedést mutat az alkalmazottak számá­ban. Mivel ez túlmegy a munkatábor természetes növekedésén, igy azt jelenti, hogy az uj fiatal munkások mellett háziasszonyok és kollektiv far­merek is lényeges számban álltak be a munkástá­borba. Nem hiszem, hogy ez azt jelenti, hogy a Szovjetunióban most először munkanélküliség van. Hosszú idő óta ez az első év, hogy sok szovjet polgár életnívója emelkedett. A tartós fogyasztási cikkek amugyis nagyméi'etü gyártása 8%-kal emel­kedett. Részben a múlt évi jó termésnek, részben a jól működő specializált tojás-, főzelék- és tejfar­moknak köszönhető, hogy az üzletek nagyobb mennyiségű élelmiszert árusítanak. Az állami és kooperativ üzletekben bizonyos árleszállítások tör­téntek. ugyanakkor a kollektiv farm piacokon az árak 17%-kal csökkentek, de nem tudjuk, ez tel­jes mértékben ellensulyozza-e a múlt évi áremel­kedéseket. A gyári és modai munkások átlagbére, vagy fi­zetése közel 6%-kal emelkedett; a legnagyobb emelkedést a kereskedelmi és kiszolgáló qjunkások kapták, valamint a legalacsonyabb fizetésű gyári munkások. A kollektiv farmerek átlagos havi kész­pénz bevétele több mint 10%-kal növekedett és a nyugalomba vonult farmerek részére megkezdték a nyugdíj kifizetését. A társadalombiztosítási jut­tatások és ingyenes orvosi, oktatási szolgálatok 12 százalékkal növekedtek. Kérdés, hogy ez a gyors javulás folytatódni fog-e? Sok függ attól, hogy a szovjet farmerek részére most bevezetett uj és költséges segélyprogram sikeres lesz-e? Az amerikai specialisták a múltban mindig csu- folkodtak a szovjet mezőgazdasági tervekkel kap­csolatban. Néha, de nem mindig, igazuk volt. Rend­kívüli analízist kaptunk most egy Keith Bush ne­vű egyéntől Münchenből, aki ugylátszik a Radio Free Europe ottani szovjet-ellenes vizsgáló köz­pontjának alkalmazottja. Bush szerint ez a prog­ram 5 milliárd dollárba kerül évente és 1970-re tervezett célkitűzéseinek legnagyobb része megva­lósítható; Brezsnyevnek a mezőgazdaságról szóló márciusi beszéde pedig “talán a legfontosabb lépés a szovjet mezőgazdaság előrehaladása terén Sztá­lin halála óta.” Én mindig azon az állásponton voltam, hogy a szocializmusban fellelhető előnyök előbb vagy utóbb a mezőgazdaságban is megmutatkoznak, ép­pen olyan következetesen, mint annyi évtized óta az iparban. Az 1954—58-as időszakban úgy lát­szott, hogy megkezdődik ez a folyamat, de a mező- gazdaságra előirányzott anyagi eszközök és az ügy­vezetési módszerek határt szabtak ennek. Ezen év­tized második felében talán megkezdődik a tartós döntő áttörés. A szovjet ipar egén súlyos felhőt je­lent Vietnam. Kérdés, hogy Johnson kimélyitett agressziója kényszeríteni fogja-e a Szovjetuniót ar­ra, hogy a polgárok életnívójának javítására fordí­tandó anyagforrásból többet költsön fegyverkezés­re. Mielőtt még túl sokat gondolkodunk a szovjet polgárok jóléte felett, emlékezzünk arra, hogy ez a háborús agresszió nagyon súlyosan fogja érinte­ni az amerikai életnívót is. HWWtWWMWWWWWWWWWtWVWW» KIOLVASTAD A LAPOY? ADD TOVÁBB! MÁS IS TANULHAT BELŐLE! IjgSSSSSs-SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS* “PORSZEM A VIHARBAN” j U. Rácz László külmunkatársunk kitűnő' könyve £ 193 oldal, szép kötésben í | Ára $2.00 & Megrendelhető $ a MAGYAR SZÓ kiadóhivatalában Magyar Szó Kiadóhivatala 130 East 16th Street New York, N. Y. 10003 Kérem küldjék meg Rácz László PORSZEM ban. Mellékelek érte: $............................-t. Név: ... ........................................................... A VIHARBAN c. könyvét .............. példány­Cim: .................... ............................................ Város:......................................Állam: ......

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents