Amerikai Magyar Szó, 1965. július-december (14-19. évfolyam, 26-52. szám)
1965-09-02 / 35. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, September 2, 1965 6 Bódog András: Amikor lehull a fügefalevél Nem az én hibám, hogy olykor-olykor kénytelen vagyok ostoba, régi viccekkel előhozakodni, de mindig az történik, hogy valaki nagyeszüen elköveti az ósdi viccet anélkül, hogy tudná. így tette ezi az eimuit heten Mr. Lodge, uj dél-vietnami főnagykövetünk oly nagy sikerrel, hogy pár órával később külügyminisztériumunk Washingtonban szaladt helyreigazitani a helyreigazitandókat.. Egyszerűen ki kellett jelenteni, hogy amit Mr. Lodge mondott a New York Times tudósitójának, azt sohasem mondta, nem is létezik, olyan nincs, nem is volt, nem is lesz a sifonérba! Az egész keveredés onnan származott, hogy érdemes diplomata-nagykövetünk, kategorikusan kijelentette a N. Y. Times tudósitójának egy kérdésére, hogy mi még csak akkor sem volnánk és lennénk hajlandók kivonulni Dél-Vietnamból, ha maga a dél-vietnami kormány kérné, vagy követelné azt. Ez persze olyasmi, hogy elméletileg lehetséges, de gyakorlatilag teljesen elképzelhetetlen, hiszen a szerencsétlen Vietnam független(?) kormánya mindig csak az a pár tucat emberke, akiket mi péntektől szombatig kormánynak vagyunk hajlandók titulálni és ha ebből a tucatból akár csak egy, még csak álmában is merne valamit gondolni, az már hajnalra amúgy se volna kormánytag. De mert elméletileg Dél-Vietnamnak van kormánya és ennek a kormánynak a nevében öldösünk, külügyminisztériumunknak sietnie kellett helyrehozni Mr. Lodge képtelen diplomáciai baklövését, amiért diplomatához nem illően elszólta magát. A régi vicc pedig azzal a kérdéssel kezdődik, hogy mi a különbség egy diplomata és egy ugyne^ vezett tisztességes uriasszony között? A válasz pedig ez: Amikor az asszonyka azt mondja az udvarlójának, hogy “nem”, ez már annyit jelent, hogy “igen”, de ha egyszerűen mindjárt “igen”-t mond udvarlójának, akkor már nem is igazi tisztességes asszony. A diplomatánál éppen az ellenkezője áll fenn. Ha a diplomata azt mondja valakinek, hogy “igen”, ez csak annyit jelent, hogy “talán”, ha viszont azt mondja, hogy “talán”, ez azt jelenti, hogy “nem”'.'~DíT na “ném”-et mond, akkor már nem igazi diplomata. Ilyenformán Mr. Lodge ugyancsak szegényes diplomatának bizonyult. Kivételesen és diplomatához nem illő módon “nem”-et mondott, olyan hatásosan, hogy akaratlanul letépte a kormányunk meztelenségét szemérmesen takargató utolsó kis fügefaleveleket, amely szerint mi csak egy baráti kormányt segítünk ki. Nem csoda, hogy a külügyminisztérium szaladt visszaigazgatni ezt a kis fügefalevélkét. De emelett és ezenfelül Mr. Lodge, aki büszkeségéről és önbizalmáról eléggé ismeretes, még nagy ostobaságot is mondott. Ki előtt lehet kétséges, hogy Saigonban az egyetlen kormány mi vagyunk, tehát képtelenség még csak fel is tételezni, hogy az amerikai kormányhatalom azt mondhassa az amerikai kormányhatalomnak, hogy eredj a fenébe. Arról már hallottunk, hogy ma- gasállásu kormányférfiak jobb keze sokszor nem tudja, hogy mit csinál a bal, de olyan eset még nem fordult elő, hogy valakinek a jobb lába azt mondja a ballábának: “isten veled, most elválunk! Te menj a Kukutyinba zabot hegyezni, én meg elsétálok ellenkező irányba.” Saigoni főnagykövetünknek is illett volna legalább annyit tudnia, hogy az ilyesmit még a legsutább lábakkal rendelkező kormányzat sem tudná megcsinálni önmagával. C'KS Ez a másik történet egy hittanóráról szól, ahol a hitoktató buzgalommal magyarázta a süvölvé- nyeknek, hogy milyen nagy üldöztetésnek voltak kitéve a régi, ókori keresztények a római világban, ahol a cirkuszban oroszlánokkal marcangoltatták őket halálra. Hozott is egy képet magával, amely az ókori cirkuszt mutatta, fenn az ülőhelyeken a nézőket, lenn az arénában pedig a kis összebújó embercsoportot, az oroszlánokkal. Amint a gyerekek a képet nézték, a kis Sándor- ka egyszer csak sirva fakadt. Ez tetszett a hitoktatónak és ezt mondta: “Jó kis szivecskéd van, fiam. Ugye nagyon sajnálod ezeket a szegény ártatlan keresztényeket?” A fiú könnyes szemmel válaszolt: “Én inkább ezt a szegény oroszlánt sajnáltam meg. Ott van egyedül a sarokban és neki nem jutott keresztény.” Hát valahogy igy érzek én is, amikor a vietnami háborús hmeket hallgatom. Nem tudom, hány száz amerikai bombázó repülővel, két-három napon keresztül agyonbombáznak egy területet, ahol a hir szerint Vietcong katonák táboroznak. Azután harmadnapra kiderül, hogy bizony az egész nagy bombázás hiábavalónak bizonyult, a területen nem is voltak Vietcong-csapatok, legfeljebb jónéhány szét bombázott falucska, egy csomó megégett, szétmarcangolt asszony és gyermek hulláját találják meg. Nem volt érdemes az egész. Szegény amerikai oroszlánok, nem jutott nekik keresztény, akarom mondani Vietcong, csak öregek, asszonyok és gyermekek. Fentebb egy kevésbé okos diplomatáról beszéltünk, illik tehát megemliteni azt a legalább is reálisabb diplomáciát, amellyel uj UN-beli képviselőnk, Mr? Goldberg beszédében a UN közgyűlésen bemutatkozott. Roppant jellemző volt amit mondott és ahogyan megfogalmazta a beszédét. Ez volt a veleje: Elállunk attól, hogy az orosz—szovjet fizessen a UN nevében lefolytatott ellenforradalmi háború költségeiért, vagy hogy követeljük a UN- ből való kizárását, mert ezt a közgyűlés úgy sem szavazná meg mai hangulatában. Ezzel szemben mi is megkívánjuk a UN-től, hogy ne szóljon bele a mi dominikai köztársaságbeli és Vietnamban viselt dolgainkba. Amit a diplomata Goldberg mondott, azt a jogász Goldberg fogalmazta meg azon az alapon, amit a jogászok kevésbé képmutató kedvükben jogi realizmusnak neveznek. Törvény és jog ide-oda szép szavak arra, hogy takarják az egyszerű valóságot, hogy erő és hatalom teremti meg a jogot és törvénynek nevezi el saját érdekeit. Mindez csinosan fel van öltöztetve és amikor az emberek szavaznak, azt általában demokráciának nevezzük. A hatalom ezt türelmesen el is viseli mindaddig, amig az igazán hatalmasok biztosak abban, hogy úgyis érdekeiknek megfelelően megy a szavazás. De ha nem, akkor a szép demokrácia mehet a poJanuár 1-én megjósoltam, hogy Johnson tervbe vette a katonai költségvetés 10 milliárd dolláros emelését. Kifogásnak Vietnamot fogja felhasználni, de messze túlmegy az ezzel kapcsolatos háborús igényeken. Azt hittem, hogy ez a folyamat, a májusi 700 millió dolláros irányzatot követően, a nyár folyamán felgyorsul és részletekben kerül a nyilvánosság elé. Augusztus elején a jóslat bevált. Az elnök 1.7 milliárd dolláros külön kiutalást kért és azt mondta, hogy nagyobb emelést fog kérni januárban; ugyanakkor elrendelte újabb 340,000 ember beso- rozását. Kongresszusi vezetők szerint az emelés teljes összege el fogja érni a 10—14 milliárd dollárt. Wall-streeti körök máris arról beszélnek, hogy a Nike Zeus rakétalövedék-elháritó rendszerre kiadott rendelések mesés, sok milliárd dolláros konjunktúrát jelentenek. A kongresszus felemelte a katonai fizetéseket több mint 10 százalékkal. A Business Week aug. 7-i száma megjósolta, hogy a katonai kiadások negyedévenként egy milliárd dollárral fognak emelkedni. Számításom szerint egy és féltől 2 milliárd dollárig emelkednek majd a következő 6 évnegyedben, feltéve, hogy Johnson elnöknek sikerül megszabnia a háború kiterjesztésének ütemét. Az adminisztráció a vietnami agresz- sziót, mint a ciklikusan visszatérő munkanélküliség gyógyszerét alkalmazza és a legtöbb nagyüzlet szószólója szemérmetlen örömmel fogadja a kilátásokat. Ez mindenesetre kizárja egy 1966-os gazdasági pangás lehetőségét. A fegyverek felhalmozása elég lesz arra, hogy egyes iparokat befektetésekre ösztönözzön, s a gyárak, gyári felszerelések konjunktúráját meghosszabbítsa. A tartós árucikkeket a közönség ideiglenesen nagyobb mértékben fogja felvásárolni, attól való félelmében, hogy hiányok lesznek és az árak emelkednek. Növekvő házépítésre van kilátás Californiában és más háborús ipari központokban. Mivel katonai szolgálatra több embert hívnak be, vállalkozók több rendelésre számítva visszatartják munkásaikat és igy a munkanélküliség valószínűleg csökkenni fog, holott ebben az évben a munkás létszám erős emelkedést mutatott. A munkanélküliség aránya valószínűleg hasonló lesz a koreai háborús időkéhez. Az akkori konfliktus első 18 hónapjában a fogyasztási cikkek árindexe 10%-kal emelkedett, beleértve az első 6 hónap 5%-os emelkedését. Minthogy a mostani felkészülés kisebb fokú, az kolba és helyébe megfelelő emberekkel megrendelik a fasizmust. Ennyi az egész. Ezt igy szokták csinálni nemzeti alapokon. Goldberg beszéde egyszerűen kiterjesztette ezt a módszert a nemzetközi viszonylatokra. A UN közgyűlése az államok afféle demokratikusan szavazó gyülekezete volna. Benne az erőt és hatalmat mi képviseltük eddig. A többség, amelyet a többi amerikai államok és egyéb hűbéresek biztosítottak, úgyis mindig érdekeink szerint szavazott. Csinosadban is nézett ki, ha a koreai és kongói háborúinkat UN-akciónak lehetett nevezni. De fordult a kocka. A létszám megszaporodott, különösen az uj afrikai államokkal és a többség egyre kétségesebb. Például alig valószínű, hogy megszavaznák Oroszország kizárását. A Dominikai Köztársaságba való beavatkozásunkat még nagynehezen sikerült az amerikai államok akciója nevű pelenkába bele- bugyolálni, de annak a szerencsétlen Vietnam- gyereknek a takargatnivalójára még csak egy félig megtépázott fügefalevél sem jutott. És még rosszabb dolgok is következhetnek számunkra a UN-ben. Hosszú évekkel ezelőtt egyszer arról Írtam, hogy jó volna, ha a UN-ben titkos szavazás lenne, akkor a tagok inkább meggyőződésük szerint mernének szavazni. De sajnos ennek eredménye csak az lett volna, hogy a U.S. már akkor megteszi, amit most megtett, tudniillik bevallottan rálépett félig a diktatúra útjára nemzetközileg, mondván a UN-nek: szavazzatok és szavaljatok, de az én dolgomba ne szóljatok bele. A nemzetek közti demokrácia is csak addig szép, amig úgy szavaznak, ahogy mi akarjuk. Mi vagyunk az erő és hatalom, amelynek akarata a törvény, nem pedig a kis mitugrászok okvetetlenkedése. Amióta a világ világ, mindig igy beszélt a diktátorokat felállító társadalmi erő, amikor a demokrácia nem működött teljesen érdekei szerint. S akkor mindjárt ki is mondják a jogi realitás elvét, ahogy Goldberg tette, hogy a valóságban az erő és hatalom szava a törvény és jog, nem pedig nemzeti és nemzetközi szónokok és bábuk gyülekezetének elhatározása. árak emelkedése valószínűleg nem fogja meghaladni a második évnegyed valamivel több mint 4%-os emelkedését. Azok a munkások veszítenek ezen, akiknek hosszúlejáratú szerződésük megszabja keresetüket. A kormány kimélyitheti a nyomást a munkáltatókra a lényeges béremelések ellen, különösen az acéliparban. Kilátás van arra, hogy a társadalombiztosítás 7%-os emelését, amiért minden munkásnak fizetnie kell, 1966 végéig az infláció meg fogja semmisíteni. A részvénytársaságok profitja sokkal szenzáció- sabb növekedést mutat, mint a koreai háború idején. A többlet-profit nincs külön megadóztatva és a munkások részesedése a termelésben gyors iramban csökken. A kapitalisták kérlelhetetlenül kiveszik a vietnami háborúból, amit csak ki lehet venni. A munkásoknak sem szabad elmaradni mögöttük és növekvő követeléseikkel kell biztositani- ok magukat az infláció ellen és valódi előnyöket kell kiharcolniok. Kilátás van arra, hogy a kormány lelassítja a közjóléti kiadásokat. A Wall Street Journal jelenti, hogy Johnson utasította a különböző ügynökségeket, hogy kevesebbet költekezzenek és figyelmeztette őket, hogy “Vietnam rövidesen súlyosabb gazdasági megkötéseket jelenthet.” (8/12/65.) A részleges háborús gazdaság súlyosbítani fogja az Egyesült Államok fizetési mérlegének deficitjét. Emeli a behozatalt és annak költségeit, mig a kiviteli kilátások csökkennek. A kereskedelmi minisztérium úgy látja, hogy az amerikai exportőrök máris talajt veszítettek versenytársaikkal szemben 38 vezető kereskedelmi ország közül 30-ban, az elmúlt 12 hónapban. Még nagyobb veszteségek előtt állunk, ahogy az exportra serkentő tényezők csökkennek, mig ugyanakkor nagy hazai és katonai üzletkötésekre van kilátásuk a kapitalistáknak és a magasabb költségek csökkentik versenyképességüket. Ezek a lehetőségek arra ösztönzik őket, hogy dollárjaikat biztosabb valutába helyezzék és ezzel még jobban aláássák az ország fizetési mérlegét, így a vietnami háború legkritikusabban az ország fizetési mérlegét fogja érinteni. Wall Street és a kormbány elkeseredetten küzd, hogy ezt a problémát megoldja. Akár takarékosságon keresztül, akár a pénz leértékelésével (az árak emelése révén) teszik ezt, a közönség lesz az, amefy mindezért fizetni fog. Vidor Perlő: ■ LESZAZaMAWETHAU RÉSZLEGES HÁBORÚNAK
