Amerikai Magyar Szó, 1965. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1965-06-24 / 25. szám
12 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, June 24, 1965 “MAGYARORSZÁG ÉS A DOMINIKAI INTERVENCIÓ” TÉNY- VAGY ELKÉPZELÉS Irta: LUSZTIG IMRE Az Amerikai Magyar Szó junius 3-i számában cikk jelent meg “Magyarország és a dominikai intervenció cimen “Figyelő” aláirásával. Úgy vélem helytelen volna e cikk tartalmáról hallgatni, azt szó nélkül hagyni, mert az nem egyezik meg a történelmi tényekkel és igy nem hü, hanem hamis beállitásba helyezi az egyéneket és eseményeket, melyeket a cikk tárgyal. “Figyelő” kollégám a következőket Írja: “A Nagy-kormány többsége, hangsúlyozzuk többsége, 1956 nov. 3-án minden kétséget kizáró ! bizonyítékot nyert arról, hogy a kormány feje, Nagy Imre vagy nem akarta, vagy nem volt képes a FORRADALOM FOLYAMÁN (ez az én | hangsúlyozásom) felszinre jutott és túlsúlyba került nyílt ellenforradalmárokkal szemben a magyar nép és a szocializmus érdekeit megvédeni ÉS EZÉRT A KORMÁNYBÓL KIVÁLT.” Figyelő kollégám ezt 1965-ben irta. S ebben az Írásban két a történelmi tényekkel szembenálló elképzelés van. Azért irom, hogy elképzelés, mert a mondat nem tartalmaz tényeket. Az első elképzelés az, hogy az 1956-os eseményeket BÁRMELY SZAKASZÁBAN forradalomnak lehetne nevezni. Azok, akik részletesen tanulmányozták az eseményeket TUDJÁK, hogy az kezdettől fogva ellen- forradalmi megmozdulás volt. Nem változtatott ezen a tényen, hogy ideiglenesen félrevezetett munkások is résztvettek benne. Hivatalos dokumentumból idézek, hogy lássuk a valódi helyzetet. A Magyar Szocialista Munkáspárt VII. Kongresszusának jegyzőkönyvében Kádár János beszámolójában a következőket olvassuk: “Az 1956 október 23-án Budapesten kirobbantott fegyveres felkelés és mindazon cselekmények, amelyek a Magyar Népköztársaság állami és társadalmi rendjét megbontották,, a munkás- osztály hatalma, a népi állam, a magyar nép szocialista vívmányai ellen irányultak, ezért bur- zsoá-ellenforradalmi jellegűek voltak.” Ez jó magyarosan és krisztálytisztán meghatározza az 1956-os felkelést. Itt nincs szó forradalomról. Itt csak ellenforradalomról van szó. Ez két egymással ellentétben álló koncepció. Nem lehet tehát forradalomról beszélni, melyben az ellenforradalmárok kerekednek felül. Ez a megállapítás ellentmond a TÖRTÉNELMI TÉNYEKNEK. Remélem, hogy Figyelő kollégám — ha válaszolni fog — nem idézi majd a Szabad Nép október 28-i számában megjelent cikket, amelyben az ellenforradalmat, mint “nemzeti felszabadító harcot” említi az iró. Remélem ezt azért, mert köztudomású, hogy e cikk a Központi Bizottság tudta nélkül és a Bizottság határozatának megszegésével látott napvilágot. Ez vezet arra, hogy rámutassak a Figyelő kollégám által irt és az abból fentebb idézett részletben lévő második elképzelésre. Nagy Imre szerepére utalok. Ismét ki kell hangsúlyoznom, hogy azok, akik tanulmányozták az 1956-os eseményeket, TUDJÁK, hogy Nagy Imre egyik vezetője volt az ellenforradalmi erőknek. Ehhez ma már semmi kétség nem fér. Itt idézek Kádárnak a Magyar Szocialista Munkás Párt 1957 júniusi országos értekezletén elhangzott beszámolójából: “Nagy Imréék tehát úgy tettek, mintha egyet- értenének a párt harci programjával, amelynek segítségével az ellenforradalmi lázadást le kell verni. Ez igen fontos körülmény. A későbbiekben azután kiderült, hogy nem erről van szó, hanem arról, hogy Nagy Imréék átmentek az ellenség táborába.” Később, továbbolvasva e jelentést, rájövünk, hogy Nagy Imre és társai, mint az ellenforradalmárok párton belüli szakasza, arra törekedtek, hogy az ellenforradalmat “nemzeti felszabadító harcnak” minősítsék. Hogy még tisztább képet alkossunk magunknak Nagy Imre szerepéről, olvassuk csak Kádár János szavait: “. . .személy szerint maga Nagy Imre, továbbá Háy Gyula, meg mások november 4-én hajnalban rádión keresztül ország-világ előtt harcra hívták fel ellenségeinket a, szovjet csapatok ellen, imperialista segítségért kiáltoztak a szovjet csapatokkal szemben...” j Itt tehát nem arról van szó, hogy Nagy Imre nem AKART, vagy nem volt képes az ellenforradalom ellen szembeszállni. Itt arról van szó, hogy NAGY IMRE AZ ELLENFORRADALOM ÉLÉN ÁLLT. Ez ismét két HOMLOKEGYENEST ellentétes koncepció. Most olvassuk el kritikai szemmel Figyelő kollégám cikkének utolsó szakaszát: “És végül, mig Amerika dominikai intervencióját az összes szomszéd állam elitélte, addig a Szovjetunió magyarországi INTERVENCIÓJÁT (ez ismét az én kihangsulyozásom) a szocialista államok megértették és NEHÉZ SZÍVVEL UGYAN (ez ismét az én kihangsulyozásom), de helyeselték és támogatták.” Két hibát találok a fenti idézetben. Az első az, hogy a Szovjetunió beavatkozott — interveniált — a magyarországi helyzetbe. A Szovjetunió 1956-os ténykedését nem lehet és nem szabad intervenciónak nevezni, mert amint azt Figyelő kollégám is megjegyzi, a Szovjetunió közbelépése a két ország közt fennálló és érvényben lévő szerződés alapján és az egyik szerződéses félnek a KÉRÉSÉRE ÉS KÍVÁNSÁGÁRA történt. Intervenció és baráti segítség KÉT HOMLOKEGYENEST ELLENKEZŐ koncepció. Nem lehet és nem szabad a kettőt egy kalap alá venni. A másik hiba az — ami persze logikusan az első hibából fakad —, hogy a szocialista államok NEHÉZ SZÍVVEL egyeztek bele a Szovjetunió tevékenységébe. Ez sem állja meg a helyét. A történelmi tény az, hogy a szocialista államok képviselői, miután arra a megállapodásra jutottak, hogy itt ELLEN- FORRADALOMMAL állnak szemben, teljes EGYSÉGGEL ÉS TELJES SZIVVEL-LÉLEKKEL határozták el az ellenforradalom leverésének szükségességét. Nekem nincs kétségem afelől, hogy Figyelő kollégámat a legjobb szándék vezette, amikor cikkét megírta. Azt akarta az olvasók elé tárni, hogy mig a Szovjetunió helyesen cselekedett, a nép és a haladás szellemében járt el — addig az Egyesült Államok a nép ellen és a reakció érdekében cselekedett. De tudjuk, hogy a pokolhoz vezető ut sokszor jó szándékkal van kövezve. Úgy vélem, hogy az Amerikai Magyar Szó nívója megkívánja, hogy ha ilyen fontos kérdésről írunk, akkor a történelmi eseményeket hűségesen kell visszaadnunk, ezért vetettem papírra a fentieket. HOZZÁSZÓLÁS A FENTIEKHEZ Néhány megjegyzés Figyelő tollából a kritika felelős alkalmazásáról Szokatlan, mondhatjuk különös vehemenciával kritizálták meg Weinstock Lajos, Weinstock Rózsi és Lusztig Imre munkástársak, az amerikai haladó szellemű munkásmozgalom kiváló tagjai, lapunk junius 3-i számában “Magyarország és a dominikai intervenció” c. alatt megjelent cikkemet. E kritika némely megállapítása vitatható. Nem vitatható ama nyilvános megleckéztetés igazságtalansága, amelyben a fenti munkástársak az emberi teljesítőképesség határán mozgó, ereje, tudása legjavát adó szerkesztőséget részesítették. Cikkemnek nem volt célja az 1956-os magyar- országi ellenforradalom különböző részleteinek elemzése, értékelése. Célom csupán ama összehasonlítások tarthatatlanságának bebizonyítása volt, amelyeket még az Egyesült Államok dominikai intervencióját elitélő egyes liberális emberek mint például Sartre, Fuentes, Bosch, Commager, is tettek Amerika dominikai és a Szovjetunió 1956-i magyarországi szerepe között. Az amerikai imperializmus minden rendelkezésére álló módon álcázza agresszív szerepét Vietnamban éppúgy, mint a Kongóban, a Dominikai Köztársaságban és másutt. E hamis érvelés leleplezésére napjainkban az amerikai tudományos élet képviselőinek, egyetemi tanároknak ezrei, diákok tízezrei mozdultak meg. De amig a leleplezések kormányunk vietnami és dominikai szerepével kap csolatban helytállók, addig a dominikai szerepünkkel kapcsolatban a Magyarországgal tett összehasonlításokba már történelmi és politikai helytelenségek csúsztak be. Ennek kimutatása1 volt cikkem célja — melyet eredetileg a N. Y. Timesnak küldendő levélnek szántam. Nagyon csodálom, hogy olyan felelős munkástársak, mint Weinstock Lajos, Rózsi és Lusztig Imre, nem értették meg e kérdés fontosságát, nemzetközi jelentőségét, hanem ehelyett semantikai szőrszálhasogatásba bocsátkoztak velem (bár egyes szőrszálak valóban ‘hibás’ szőrszálak voltak). Ez annál is sajnálatosabb, mert a magyarországi események dominikai eseményekkel való összehasonlításának cáfolására, vagy ellensúlyozására nemcsak a polgári sajtóban nem jelent meg cáfolat, de tudomásom szerint, nem jelent meg a progresszív sajtóban sem. A munkássajtónak és munkásmozgalomnak élet- szükséglete a kritika, a konstruktív kritika, melynek célja hibák kijavítása, az irók és olvasók értelmi, mozgalmi színvonala magasabbra emelése. Ily értelemben lett volna konstruktiv a munkástársak hozzászólása. Sajnos kétségtelenül nagy tudásukat és energiájukat nem az imperializmus és a háborús uszítok leleplezésére használták fel (Weinstock munkástársék egyenesen fejetetejére állították, félremagyarázták egész cikkem értelmét, miként azt A. R. munkástárs multheti hozzászólásában meg is említette), hanem a cikkíró ledo- rongolására, és olyan igazságtalan kipeilengére- zésére, amelyet lapunk önfeláldozóan dolgozó szerkesztősége nem érdemelt meg. A magyar szociálizmus vívmányait nem tőlem kell megvédeniük á munkástársaknak. Az 1956-i magyarországi eseményeket nem nekem kell megmagyarázni. (Aptheker a könyvét nem a helyszínen irta, hanem részben e sorok Írójával folytatott hosszas, beható megbeszélés-sorozat alapján.) A niagyar szocializmus vívmányainak, a béke ügyének a Pentagonban és más hasonló helyen vannak az ellenségei. És a pokolba vezető utat nem az érv szándékaim kövezik, kedves Lusztig munkástárs, hanem az amerikai ipari és katonai komplexumé. Figyelő A budapestiek 134 millió forint értékű virágot vásárolnak évente A fővárosban csaknem 200, ízlésesen berendezett virágüzlet van. Ezek közül 82 üzletet a Fővárosi Kertészeti Vállalat tart fenn. Mintegy 60 üzletben magánkereskedők, a többiben pedig a föld- müvesszövetkezetek és a termelőszövetkezetek árusítanak. Ezenkívül a főváros különböző pontjain, utcákon és tereken csaknem 250, a piacokon, pedig több mint 100 virágárus értékesíti az áruját. Kisebb mennyiségben ugyan, de azért jelentős értékben adnak el virágot a piacokon az egyéni termelők is. A múlt évben a szövetkezetek és a VIRÁGÉRT üzleteiben 60 millió forintos forgalmat bonyolítottak le. A magánkereskedők szintén 60 millió forint értékű virágot adtak el. Ebből mintegy 85 millió forint értékű a vágott virág, a többi cserepes virág és különböző diszitő növény. A budapestiek tehát naponta körülbelül 370 ezer forintot adnak ki virágra, de a vásárlás — az ajándékozási szokásoktól függően — eléggé hullámzó. Például anyák napja, Katalin, Erzsébet, Mária névnapok előtt a napi virágvásárlás az egyéb napok átlagának a sokszorosára emelkedik. A Fővárosi Kertészeti Vállalatnál kiszámították — figyelembe véve, hogy a főváros csaknem kétmilliós lakossága 520,000 családot alkot —, hogy egy budapesti lakosra jutó évi virágvásárlás értéke 69 forint, az egy családra jutó évi virágvásárlás értéke pedig 255 forint. Továbbra is a rózsa a legnépszerűbb virág. Éven te körülbelül ötmillió szálat vásárolnak meg a budapestiek. Alig marad mögötte népszerűségben a szegfű, amelyből szintén ötmillió szál fogy egy évben. Utánuk a gladiolus következik hárommillió szállal, majd a krizantém 1,500,000-rel, a dália egymillió szállal. A virágüzletekben eddig is több alkalommal rendeztek kiállítással egybekötött virágrendezési bemutatókat. Ezeket a jövőben rendszeresítik. A nyár folyamán a nagyobb üzletekben gyakoriak lesznek a bemutatók, ahol megismertetik az érdeklődőkkel a modern művészi virágrendezést a gyakorlatban is. ■WWWWtWWiWWWMWWWUWWW ¥ 1 PAUL’S SHELL SERVICE I! GAS, OIL, BATTERY, TIRE, AUTO PARTS 19505 Allen Road — Melvindale, Michigan ;! j'Telefon: WA 8-9806 — SZŐKE PAL, tulajdonos;; V>v>'>'>•>“>*> ni*******—*————*—*♦*** I
