Amerikai Magyar Szó, 1965. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)

1965-05-20 / 20. szám

Thursday, May 20, 1965 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGÁRIÁN WORD 13 PAUL ROBESON ÜNNEPÉLYE Irta: LUSZTIG IMRE Felejthetetlen élmény volt részemre, amikor a newyorki Americana Hotel Albert termében meg­tartott összejövetelen vettem részt. A termet zsúfo­lásig megtöltő 2000-es tömeg legnagyobb része fia­talokból állt, s habár senki sem viselt jelvényt, nyilvánvaló volt, hogy minden politikai árnyalat képviselve van a közönség soraiban, kivéve a szél­ső jobboldalt. Munkások, értelmiségiek, tudósok, szinészek, egyetemi tanárok, stb., stb. jöttek össze, hogy üd­vözöljék Paul Robesont öt évi száműzetés után. Nehéz szavakba önteni azt az érzést, ami átha­tott bennünket. Mindenki tudta, érezte, hogy nem­csak egy kimagasló vezéregyéniség hazatértét ün­nepeljük, hanem egyben a néger nép jogaiért fo­lyó harc uj fázisához érkeztünk el. Nyilvánvalóvá vált ez akkor, amikor Ossie Da­vis, kiváló szinész és szinmüiró a színpadra lépett és egymásután mutatta be a néger nép legkima­gaslóbb egyéniségeit, akik eljöttek, hogy kifejez­zék elismerésüket Paul Robeson iránt, aki az el­múlt évtizedek folyamán nagy önfeláldozással, iga­zának tudatából eredő nagy elhatározással, magas­ra tartotta a néger nép szabadságáért folyó harc zászlaját. Ott volt Ruby Dee (Ossie Davis felesége), kiváló szinésznő, James Baldwin és John 0. Killens irók, John Lewis, a Student Nonviolent Coordinating Committee (SNCC) elnöke, George Tábori, a Broad- wayn is előadott több színdarab szerzője, Pete Seeger és Earl Robinson, népdalénekesek és irók, Howard De Sylva és Morris Carnovsky hires sziné­szek, Hope Stevens, ügyvéd; a zenei világ legjobb­jait képviselte Irving Burgie, Dizzie Gillepsie, Randy Weston, Billy Tailor, Beatrice Rippy és szá­mos más neves zenész. Rövid beszédek hangzottak el “Mi egyetértünk Paul Robesonnal és hisszük, tudjuk, hogy elérkezett az ideje, amikor a néger nép kivivhatja teljes egyenjogúságát” — mondta John Lewis. “Paul Robesontól tanultuk — mondta Hope Stevens —, hogyan kell a néger nép harcát egybe­kötnünk Afrika, Dél-Amerika és a világ elnyomott népeinek harcával, ha sikert akarunk elérni.” John 0. Killens iró igy fejezte ki magát: “Paul Robeson tanított bennünket arra, hogy a szabad­ságért folyó küzdelemben nem fizethetünk túl so­kat, ha célt akarunk elérni.” Amikor a külügyminisztérium megtagadta az út­levelet Robesontól, Lorrain Hansberry, a nemré­gen elhunyt világhírű szinmüirónő megírta vélemé­nyét, melyet férje, Robert Nemiroff olvasott fel a közönség legnagyobb meglepetésére. (Ezt csak szó szerint volna érdemes közölni.) De nemcsak szívből, értelemből és meggyőző­désből kiinduló beszédek hangzottak el; élveztük az ország legkiválóbb művészeinek termékeit is. Opera-áriáktól a népdalokig, a jazz-től a templomi kórusig, a program minden számát élvezettel hall­gatta a közönség. S mindez Paul Robeson tisztele­tére hangzott el, az ő hazajövetele, 66. születés­napja alkalmából. Akik ismerik Paul Robesont Akik ott voltak, azok mind ismerik Paul Robe­sont; egyesek csak hírből, mások szorosabb kapcso­lat révén. S mindenki visszaemlékezett valamire Robesonnal kapcsolatban. Feleségemmel elénk tá­rult egy kép 1948 szeptemberéből, amikor az U.E. konvencióján a New Yorker Hotelben Paul Robe­son meghívott vendégként szerepelt. Amikor a konvenció elnöke bejelentette, hogy Robeson fog énekelni, csak formális tapsot kapott a delegátu­sok nagy részét kitevő konzervatív tagoktól. Soha­FORDULJON BIZALOMMAL JOSEPH BROWNFIELD 1 I CÉGHEZ J AZ IKKA ÉS IBUSZ KÉPVISELETE 8 Repülő- és hajójegyek, mindenféle utazási $ « ügyek és biztosítások £ 8 Tudományos és szépirodalmi könyvek, szótá- A 8 rak, hanglemezek magyarországi beszerzői 8 Kérjen árjegyzéket! Uj cím: 8 | 1484 THIRD AVENUE 8 Ne York, N. Y. 10028 — Tel.: LE 5-6490 $ sem fogjuk elfelejteni, hogyan énekelte Robeson a “Joe Hill”-t és amikor befejezte, hogyan borult “égbekiáltó” csend néhány percre a teremre, majd szűnni nem akaró, hatalmas tapsvihar köszöntötte őt úgy a konzervatív, mint a progresszív delegátu­sok részéről, akik egyaránt megértették Robeson dalának üzenetét: egységesen kell harcolni a mun­kásoknak a közös ellenség, a munkáltatók ellen. A másik kép, amelyik elénk tárult, a peekskill-i “koncert” volt, amikor a fasiszta csőcselék lehetet­lenné tette, hogy Robeson megtartsa a hangverse­nyét. ö azonban megfogadta, hogy fasiszta csőcse­lék ide, fasiszta csőcselék oda, bizony énekelni fog Peekskillen. Húszezer amerikai jött el, hogy meghallgassa Paul Robesont. Húszezer amerikai jött el nem­csak zenét hallgatni, de harcra készen a szólás- szabadság védelmére, az amerikai alkotmányban előirt jogainak gyakorlására. Amint ez alkalommal visszaemlékeztünk a múlt nagy eseményeire úgy a jövőben majd visszaemlék szünk Paul Robeson 66. születésnapjának megün­neplésére és arra a beszédre, amit ő ez alkalommal elmondott. “A Föld népe nagy változásokon megy át. Több mint egyharmada már az uj szocialista rendszer­ben építi jövőjét, egy másik harmada, az újonnan felszabadult országok népei, szintén uj, a kapita­lizmustól eltérő utat keresnek hazájuk felépítésé­re, népük jólétének megteremtésére. Harcoljunk a békés egymás mellett élésért, úgyhogy a külön­böző társadalmi rendszerek békés utón és módon bizonyítsák be, hogy melyik tud jobb életet terem­teni a dolgozó milliók számára,” — mondotta töb­bek között Paul Robeson. Beszédébe bele-belefü- zött dalokat is. Hangja, 66 éves kora ellenére épp­oly mélyreható volt, mint évekkel ezelőtt. Éjfél volt, amikor a kétezer ifjú és idős, néger és fehér, munkás és intellektuel, demokrata, re­publikánus, kommunista és pártonkivüli felállt és elénekelte a “Happy Birthday”-t, tiszteletét és el­ismerését fejezve ki az ország egyik legnagyobb fiának, a néger nép egyik legkimagaslóbb vezéré­nek, az amerikai nép egyik legtehetségesebb egyé­niségének, Paul Robesonnak. ROMÁNIAI HÍREK Kisállat-tenyésztők kiállítása Kolozsváron a sétatéri kiállítási csarnokban a kisállat-tenyésztők tartományközi kiállítása volt nemrégen. A két nagyteremben Bukarest, Ploiesti, Nagybánya, Szatmár, Torda, Dés, Nagyvárad, Pet- rozsény és Enyed városok kisállat-tenyésztői több mint 1,400 fajtyukot, libát, rucát, házinyulat, több féle galambot és díszhalat stb. mutattak be. Várfalván (Kolozs tartomány) uj hid építéséhez fogtak a lakók, s ennek kapcsán az Aranyos folyót visszaterelik régi medrébe, hogy a mezőgazdasági termelőszövetkezet értékes termőterületet nyerjen. Az óvári (Szatmár rajon) Tartós Béke termelő- szövetkezet dolgozói egy nap alatt 180 tonna istál­lótrágyát terítettek el hat hektár földön. összesen 800 munkás jár szakmai továbbképző tanfolyamra az idén a marosvásárhelyi Könnyű­ipari Felszereléseket Gyártó Vállalatban. JACK STACHEL 65 születésnapjának ünnepélye New Yorkban MOST VASÁRNAP, MÁJUS 23-ÁN délután 2 órakor a Hotel Woodstockban 127 West 43rd Street Ülésvezető: Irving Potash. Ünnepi szónok: James E. Jackson, a Worker főszerkesztője Az ünnepeltet felköszöntik: Abraham Strauss, Leo Tolopko, Felix Ojeda, Cyril Phi­lips, Roy Mizara, Jesus Colon és Caroline Scollen Kitűnő szórakoztató program RÉSZVÉTELI DU $2.50 Jegyek kaphatók az ajtónál |: APRÓSÁGOK ] j ► ^ < ► Kovács Erzsi rovata < Ilyenkor tavasszal lehet a legjobban észre venni, hogy mennyit is öregedett az ember tavaly óta. Tavaszkor van a legtöbb munka a kertben és amikor látja valaki, hogy estére a felét se végezte el annak, amit reggel “kiadott” magának, akkor be kell ismernie, hogy egy év alatt kettőt örege­dett. De ha ez sem számit, vannak más jelek is. Én mindig arról tudom meg, hogy fiatalodtam-e vagy sem, hogy megnézem, milyen kerti szerszá­mot vettem magamnak ezen a tavaszon. Hát, ha őszinte akarok lenni, nem valami hen­cegni való dolgot látok magam körül. Nézzük csak. Már tavaly ilyenkor vettem magamnak egy ki­sebb ásót, mert a rendes nagy ásóval nem tudtam már dolgozni. Persze nem gyerekjáték ásót, ha­nem olyan középfinom, valódi ürmöknek valót. Könnyű és nem lehet vele egy nagy darab földet egyszerre megfordítani. Nagyon alkalmas olyan hölgyek részére, akik nem akarják beismerni, hogy az ásás már nem nekik való munka. Ez a finom, ügyes kis ásó még megfelel az idén is. De ni-ni, eddig rövidnyelü kaparókkal szedtem ki a dudvát, ami ellepte a kertet ősz óta. Vagy hajolva, vagy guggolva dolgoztam vele. Most pedig nagy örö­mömre találtam egy hosszunyelü kaparót, nem kell avval se hajolni, se guggolni. Remek egy szer­szám, lehet, hogy azelőtt is árultak ehhez hason­lót, de valahogy sose vettem eddig észre. És milyen ügyes térdpárnát találtam. Vízmentes vászon, gumival kitömve. Szinte élvezet térdepel­ve dolgozni vele. Áldom az eszét, aki kitalálta. Aztán a vásárlásnál is óvatosabb vagyok. Az­előtt magot vettem, most meg kész palántákat ve­szek, oszt azt is kevesebbet. így aztán csak lesz zöldséges kert, meg virágos kert és senki sem fogja megtudni, hogy milyen szerszámokkal, gug­golva, vagy térdepelve, lassan, vagy gyorsan csi­náltam-e. Csak arra vagyok kiváncsi, hogy jövő tavasszal ugyan milyen újfajta szerszámot fogok felfedezhi. CLEVELANDI ÜZLETI KALAUZ * Lapodat segíted, ha hirdetőinket támogatodl • Orban’s " 11529 BUCKEYE ROAD, CLEVELAND, OHIO • Virágok minden alkalomra • PL;„|..i I A|IMflvif BOROSS LÁSZLÓ, tulajdonos OillNCy Laundry Telefon: WA 1-9466. — 12907 UNION AVENUE, CLEVELAND, OHIO Ruhák, öltönyök, stb. tisztítása különleges eljárással saját üzemünkben. AL VAS Shell Service ™ SlSÜt Delco Batteries — Firestone Tires — Brake Service — Tune ups. — Galgany Confectionery Az Amerikai Magyar Szó és a Nők Világa is kapható, valamint magyar és amerikai könyvek, magazinok, újságok, cukorka és cigaretta. Jakab-Toth & Go. temetésrendezők. Két ingye­nes kápolna használata >• gyászolók kényelmére. — 12014 és 11713 BUCKEYE ROAD, CLEVELAND, O. Tel.: CE 1-384 és WA 1-442S. Louis A. Bodnar & Son Elismert temetkecéM vállalkozó. — 3929 LORAIN AVENUE, CLEVELAND, O. — Telefon: MElrose 1-3075. — A west-sidei magyarság és mun­kásság elismert temetkezési intézete. — Jutányos árak Éjjel-nappal mentőszolgálat. Buckeye Jewelers es aii“ 11611 BUCtvuzE ROAD — CLEVELAND, OHIO Lorain Heights Hardware LXÍÍTr'* 11410 LORAIN AVENUE, CLEVELAND, OHIO Festékek, vlllanyfelszerelési cikkek és építkezési va»* áruk raktára. RIGZ0 FUNERAL HOMES, ING. — Steven Lukács engedélyezett temetkezési vállalkozó, balzsamozó. — Két kápolna: 12519 Buckeye Road tm 17504 Harvard Ave. — Telefon: LO 1-2030.

Next

/
Thumbnails
Contents