Amerikai Magyar Szó, 1965. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)

1965-05-06 / 18. szám

Thursday, May 6, 1965

AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD

13

SANTO DOMINGO

Tragikus, könny- és véráztatott sziget Santo Domingo szigete, a föld, ahol első Ízben lépett partra az amerikai kontinensen Kolumbusz Kristóf. A 3iagy felfedezőt a katolikus, anyaegyház “kedvenc gyermekei”, Ferdinánd és Isabella vér- és arany- szomjas katonái követték, akik néhány évtized alatt kiirtották a sziget indián őslakóit és helyükbe Afrikából rabolt rabszolgákat telepítettek a bányák és az ültetvények művelésére.

Az irgalmatlanul kizsákmányolt nép szüntelen lázongott kegyetlen elnyomói ellen. 1865-ben kivívták függetlenségüket, de sorsukban ez sem hozott lényeges változást, mert a külföldi zsarnokokat belföldiek váltották fel. A század vége felé a Dominikai Köztársaság az amerikai pénzügyi imperializmus befolyása és fennhatósága alá került — akárcsak a többi közép-amerikai állam. Amidőn a Wall Street által a sziget népére rótt pénzügyi terhek elviselhetetlenné váltak és a kormány nem volt hajlandó azokat tovább teljesíteni, Wilson elnökünk szállta meg a szigetországot. A nyolc éves megszállás (1916—1924) emléke még ma sem mosódott el a dominikai nép és általában Közép- és Dél-Amerika népe lelkében.

1930-ban egy Trujillo nevű gengszter ragadta magához a hatalmat, aki a wall-streeti export-tőke jóváhagyásával és támogatásával 31 évig “kormányozta” az országot. Ez a 31 esztendő a legször- nyübb terror, elnyomás, zsarolás és gyilkolás korszaka volt. Egyedül a fővárosban 15,000 áldozata volt Trujillo kormányzásának.

1961-ben a nép fellázadt a diktátor ellen. Tru- jillot megölték. Washington éberen őrködött, hogy igazi népkormány ne alakulhasson, ezért a politikai problémákat nem tudták alapvető módon megoldani. 1963-ban egy többé-kevésbé szabad választás volt, amelyen a viszonylag liberális tanárt és írót, dr. Boscht választották meg elnöknek. Dr. Bosch legnagyobb bűne az lett, hogy nem volt hajlandó az ottani kommunista pártot törvényen kívül helyezni, ezért az amerikai trösztök továbbra is titkos támogatásban részesítették Trujillo híveit, a belföldi reakciósok, nagybirtokosok ügynökeit. Ezek hét hónap múlva palotaforradalmat rendeztek és Boschnak menekülnie kellett. Helyét egy katonai junta foglalta el.

A gyarmati rendszer csendőrei

E katoni klikk kormányzása — melynek névlég egy Reid Cabral nevű politikus volt a feje — nem különbözött sokban Trujillo gyűlölt uralmától. Ez ellen tört ki a forradalom április 25-én, vasárnap. A reakció rothadt intézménye egy-kettőre ösz- szeomlott, Reid Cabral lemondott, helyét Jósé Urena foglalta el, aki kijelentette ,hogy dr. Bosch visszatértéig ő vezeti a kormányt)

A forradalom sikere hírére az amerikai hadiflotta azonnal megindult a sziget felé, hogy “kiürítse” az ottani amerikaiakat. Csupa véletlenségből a kiürítő hajón 1,300 főnyi tengerészgyalogság volt. Miután a fővárost 1,100 amerikai készült elhagyni, ez azt jelentette, hogy minden amerikait egy fegyveres amerikai katona vezethetett volna fel a hajóra. (Kár, hogy Mississippiben és Alabamában a veszélyeztetett lakosságot nem őrzik ily alaposan Johnson elnök katonái.)

Az amerikai flotta közeledtének hirére a reakciósok újból vérszemet kaptak. A helybeli arisztokraták fiai által vezetett flottaegységek ágyuzni kezdték a fővárost. Nyilván amerikai politikai ügynökök tanácsára egy Wessin nevű tiszt vezetésével háromtagú junta alakult, de ennek a klikknek csakhamar menekülnie kellett a fővárosból a tenger felől védhető San Isidro kaszárnyába. Ekkor jelentette be Johnson elnök, hogy az ottrekedt amerikai polgárok védelmére amerikai katonaságot szállított partra a Dominikai Köztársaságban.

Az első bejelentésben az elnök egy szót sem szólt a “kommunista veszélyéről. Ezt későbbre tartogatták. Előbb ugyanis meg kellett tárgyalnia tanácsadóival, hogy miként “magyarázzák meg” Amerika és a külvilág népének a legújabb amerikai katonai intervenciót. Jellemző, hogy Johnson még a kongresszus tagjait sem tudatta előzetesen a katonaság partraszállitásáról. Őket is befejezett tény elé állította.

Másnap a partraszállt amerikai katonaság egyik parancsnoka kijelentette, hogy az amerikai katonák nemcsak az amerikai polgári lakosság kiürítésére jöttek, hanem "gondjuk lesz rá, hogy ne alakulhasson kommunista kormány a Dominikai Köztársaságban."

Másnap Johnson elnök maga is megállapította, hogy “olyan jelek vannak, miszerint a Dominikai Köztársaságon kívül kiképzett emberek igyekeznek a hatalmat magukhoz keríteni.”

Ilyesmit pedig, ugyebár, nem tűrhet az Egyesült Államok kormánya? Ezzel Johnson elnök egyszerűen azt az uj doktrínát vezette be a nemzetek egymásközti viszonyába, hogy amikor valamely nemzet változást óhajt eszközölni kormányzatában, akkor abban a kormányban csak olyan “elemek” vehetnek részt, amelyek 1. Washington jóváhagyását bírják; 2. amelyek kiképzésüket belföldön nyerték avagy 3. kiképzésüket külföldön nyerték.

(Eszerint nem értjük, hogy az Egy. Államok miért ellenzi annyira a Kádár-kormányt. Kádár a “kiképzését” Magyarországon nyerte. Ezenfelül, tudomásunk szerint, Fort Braggben pár tucatnyi nemzet tisztjeit “képzik” ki amerikai felügyelet alatt. Ezeket el fogja ismerni Johnson elnök jir, ha “valahogy” hatalomra jutnának hazájukban?)

A várható következmények

Csaknem fél évszázadba került, amig az Egyesült Államok valahogyan le tudta mosni nevéről azt a foltot, amelyet Közép-Amerika államainak belügyeibe való katonai beavatkozása ejtett rajta. Feledhetetlen emlékű Roosevelt elnökünk legnagyobb érdemei közé tartozik, hogy igyekezett e roppant sérelmet az általa kezdeményezett “jószomszédi politikával” feledtetni és gyógyítani. A sebek kezdtek kiújulni Kennedy kubai politikájával kapcsolatban, de mint jól tudjuk, bármennyire Kuba-ellenes volt is Kennedy, a nyílt katonai beavatkozástól mindig távoltartotta magát.

Johnsonnal nyilvánvalóan a porosz szellem, a vasököl, a Theodore Roosevelt-féle “nagy bot” szelleme vonult be a Fehér Házba és más országokba való kapcsolatainkba.

Hogy azonban ez hova vezethet olyan világban és olyan korszakban, amelyben más országoknak is vannak éppen olyan nagy "bot"-jaik, arra még gondolni is rossz. Ezért érthetetlen és felfoghatatlan Johnson nyers erőszakra alapozott “diplomáciája.”

Latin-Amerikában máris általános a megdöbbenés. Még olyan kormányok képviselői is melyek Wall Street járszalagján vannak, mint például Venezuela és Argentina, megdöbbenésüket és aggodalmukat fejezték ki az amerikai ágyunaszád dipElőfordul, hogy a politikusok elszólják magukat, de megtörténhetik ez a polgári sajtóval is. Ez történt a N. Y. Times ápr. 29-i számában, amelyben a fenti cim alatt sokatmondó cikk jelent meg. Talán nem is elszólás volt, mert hiszen az írója nagy büszkeséggel ecsetelte a U.S. hagyományos, Karib- tengeri szerepét. Nem szükséges kommentárt hoz- füzni, ezért teljes egészében közöljük:

“Amikor tegnap a tengerészgyalogság partraszállt a Dominikai Köztársaságban, olyan hagyományok szellemében tette ezt, amelyek 1776-ban alakultak ki a Karib-tengeren.

“A Dominikai Köztársaságban a tengerészgyalogosok képviselték a hatalmat egy U.S. katonai kormány mögött, amelyet 1916-ban azért állítottak fel, mivel Santo Domingoban ingadozott a helyzet. Csak 1924-ben hívták vissza őket. A nép sohasem szívlelte; kisebb forradalmakat is elnyomtak 1917- ben és 18-ban.

“A Hispaniola szigeten elterülő Haiti és Dominikai Köztársaság partjai mentén, a tengerészgyalogosok csapatszállító hajókon állomásoztak 1961 nyarán, de nem szálltak partra. Részét képezték egy parti őrjáratnak, amelyet a Generalissimo Rafael Leonidas Trujillo meggyilkolása után kifejlődött feszültség miatt rendeltek oda.

“A legelső Karib-tengeri akcióban a tengerészgyalogságnak csak egy különítményét küldték ki, amely nagyobb expedíció részét képezte a Baha- ma-i New Providence ellen. Ez volt az ország tengerészgyalogságának első ütközete.

“Azóta a tengerészgyalogság szerepe a szervezett hadseregekkel való háborúskodás, felkelések leverése és amerikai érdekek megvédése.

“Az első nagy tengerészgyalogsági csapatok 1846-ban jelentek meg, a mexikói háború idején. A csapatok Vera Cruz-ban szálltak partra és jelen voltak Mexikó városának elfoglalásánál. Chapulte- pec elfoglalásánál is segédkeztek.

“Ismét megjelentek a Karib-tengeren 1898-ban, röviddel a spanyol-amerikai háború kitörése után, amikor egy kisebb tengerészgyalogsági különítmény megszállta a kubai Guantanamo-t. Néhány hadihajó segítségével megvédték a területet a 6 ezer főnyi spanyol csapattal szemben.

lomácia felújítása fölött. Mexikó külügyminisztere abbeli reményének adott kifejezést, hogy az amerikaiak kiürítése után az amerikai katonaság azonnal el fogja hagyni a Dominikai Köztársaságot. (Ez aligha fog teljesülni; e sorok Írásakor, hétfőn, már 14,000-re emelkedett az amerikai meg szálló hadsereg létszáma.)

A dominikai események zűrzavaros fejleményein keresztül kezdenek kibontakozni az uj johnsoni doktrína körvonalai. Ezek szerint mostantól kezdve az Egyesült Államok nyílt katonai erővel fogja megakadályozni mindenütt a belpolitikai viszonyoknak a legcsekélyebb mértékben való balra- tolódását is. Uj ebben a helyzetben az, hogy a Dominikai Köztársaságban a helyzet nem az volt, hogy egy liberális kormánnyal szemben kelt fel a nép; a Dominikai Köztársaságban egy kimondott jobboldali diktatúrával szemben keltek fel a polgári liberálisok, akiket magától értetődőleg támogattak a kommunisták. Hogy a kommunisták legalább is számbelileg nem lehettek döntő tényezők, nyilvánvaló lehet minden gondolkozó ember számára, hiszen Trujillo egy egész emberöltőn keresztül tüzzel-vassal irtotta őket, ezreket gyilkoltatott meg százakat záratott el élethossziglanra...

De az Egyesült Államok most arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem tűri meg még a legjobboldalibb kormányok megdöntését sem, különösen akkor, ha az ellenzékben akárcsak egy baloldali politikus is helyet foglal. Ennyit pedig mindig és mindenütt tudnak találni.

Ezek alapján csupán logikus az a feltételezés, hogy Johnson habozás nélkül Franco fasiszta, spanyol diktátor támogatására sietne, ha a spanyol nép végre megkísérelné igája lerázását. És az is feltételezhető, hogy ilyen módon beavatkozna az olaszországi eseményekbe is, ahol köztudomás szerint a kommunista pártnak komoly lehetőségei vannak a hatalom parlamentáris utón való átvételére.

Johnson és az amerikai imperializmus uj politikája, melynek első mérföldköve Vietnam, második mérföldköve a Dominikai Köztársaság-i intervenció, uj, minden eddiginél veszedelmesebb fejezetet nyit korunk történelmében.

Nemcsak nemzeti becsületünk, de nemzeti létünk, az emberiség léte megköveteli, hogy a gyarmati rendszer csendőreinek szerepét minél élőbb feladja az amerikai kormány.

1903-ban a kirendelt tengerészgyalogság partraszállt Santo Domingoban, hogy megvédje az amerikai érdekeket a fegyveres banditák és a növekvő nacionalizmus ellen.

1906-ban négy tengerészgyalogsági zászlóaljat rendeltek ki Kubába.

“Egy évvel később a Panama földszorosba lettek kirendelve, hogy segédkezzenek a Panamai Köztársaság megalapításában. Hatvan évvel ezelőtt ők segítettek abban, hogy biztonságossá tegyék az átutazást a földszoroson.

“A tengerészgyalogság újból akcióba lépett 1908-ban, 1909-ben és 1910-ben Panamában, ahol megvédték a Panama-csatornát a banditáktól, majd Nicaraguában működött.

“1914-ben egy nagy tengerészeti kirendeltség megszállta Vera Cruz-t.

“Az egyik brigád 1914-től 1934-ig Haiti-ben állomásozott a rend megőrzése érdekében. 1963-ban a State Department, a haiti-i kormány kérelmére, a csapatok kiképzésére odarendelt tengerészgyalogosok közül 30-at visszahívott.”

(tAWWVUVVVMIIANVWAIVWAnMWVUWAMVWVIMUW

Fekete-leves?

A “Hátra van még a fekete-leves” — szólásmondásról a közhit azt tartja, hogy a kávéra vonatkozik és a török időkből származik. Hiszen Arany János is ezt irta a Török Bálint elfogatásáról szóló költeményében: “Hosszas ebéd a török szultáné, Hátra van még a fekete kávé! Török Bálint tétova tekinget: Körülfogott a jancsár bennfinkeff* V

Arany képzelete nyilván arra a Szirmay Antal- féle történelmi anekdotára támaszkodott, amelyben a török, fogságba akarván ejteni egy nagyhatalmú magyar urat, színlelt barátsággal ebédre invitálta. Amikor rosszat sejtve távozni akart, a török azzal marasztalta, hogy “hátra van még a fekete leves...”

A történelem nem támasztja alá a szólásmondás eredetét. Inkább cáfolja. A korabeli építkezési szokások kutatása azt bizonyítja, hogy az étkezések végeztével vérrel főzött fekete mártásokat szolgáltak fel .^melyeket a korabeli szakácskönyvek is “fekete levesnek” tituláltak.

A TENGERÉSZGYALOGSAG MEGSZOKOTT SZEREPET TÖLT BE