Amerikai Magyar Szó, 1965. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1965-04-08 / 14. szám
6 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, April 8, 1965 aHOGvan én-€átom... l rya.: E A természet védelmében Amerre az ember néz Kaliforniában (és valószínűleg Floridában is), kíméletlenül irtják a narancs a citrom, a grape fruit és a dió ültetvényeket, hogy helyet csináljanak gyorsan felépített telepit- vényeknek. Ugyanez a sors éri a szőlőket, a zöldség és saláta földeket is. Akik tiltakoznak a termőföldek elpusztítása ellen, ezt a választ kapják: “Kaliforniának száz millió hold földje van, jut is marad is elég!” Igen ám, de ez hamis válasz, mert a valóság az, hogy Kalifornia száz millió holdnyi földjéből mindössze tiz millió alkalmas földművelésre, mert a többi sivatag, hegység, erdő, vagy más olyan összetételű, amely földművelés szempontjából nem jöhet számításba. Hozzá még a tiz millióból csak hét millió úgynevezett “első és másodosztályú” föld, amely alkalmas gyümölcs, diók, zöldségek és saláták termelésére. Az is valóság, hogy az eredeti hét millió holdnyi legjobb minőségű termőföldből már eddig egy millió holdat elpusztítottak a jövővel nem törődő és csak a zsebüket ápoló telekspekulánsok és építési vállalkozók. Ha figyelembe vesszük, hogy Kalifornia az élelem termelésben az országban első helyen áll; hogy az országban elfogyasztott gyümölcs és dió mennyiség 42%-át, a friss zöldségek 43%-át Kalifornia szolgáltatja, akkor látjuk, hogy a kapzsi vállalkozók az amerikai nép élelmének fő forrását veszélyeztetik. Utazásaink közben nagy meglepetéssel tapasztaltuk, hogy az aszalt szilvának csupán egy forrását ismerik: Kalifornia. Még olyan országokban is, mint Olasz- és Spanyolország és Izrael, ahol megteremnek az úgynevezett gyarmati termékek, a narancs, a citrom, a banán — még ezekben is kizárólag kaliforniai aszalt szilva kerül piacra. Mintha ilyesmit másutt nem is termelnének. A kaliforniai építkezési vállalatok, a telekspekulánsok és az úttervezők ezt a nagy export-cikket is veszélyeztetik. Kalifornia valamikor világhírnévre tett szert, mert az állam területén aranyat találtak és az emberek tízezrei tódultak ide, hogy a legveszedelmesebb betegségek egyikét, az aranylázt gyógyítsák. Sokan még ma sem tudják, hogy az ÖSSZES arany, amit valaha Kaliforniában kitermeltek, KEVESEBB, mint az állam egy évi mezőgazdasági termékének az értéke. Akik törődnek az emberiség jövőjével és menteni szeretnék Kalifornia természeti szépségeit; akik meg akarják óvni a pusztulástól a még megmaradt hat millió holdnyi elsőrangú termőföldet, nem számíthatnak az állami hatóságok segítségére, mert hiszen van olyan államhivatal, amely éppen a természeti szépségek és kincsek elpusztításában bűnös. Ez pedig a Highway Commission, amely az állam útjait építi. Ez a hivatal bűnös abban, hogy Kelseyville és King City környékén pótolhatatlan termőföldeket pusztítanak el útépítéssel és hogy az állam északi részében olyan helyeken készül utakat vágni, amelyeken egyszer és mindenkorra elpusztítanák az ott álló hatalmas “vörös fenyők” évezredes példányait. Olyan fákat, amelyek sehol a világon nincsenek, csak Kaliforniában. Mert ez a helyzet, a közelmúltban “People for Open Space” néven politikai párt alakult, amelynek célja megmenteni Kalifornia termőföldjét, erdőségeit, tengerpartjait az elpusztítástól. Az uj párt első konvencióját az idén nyáron tartja San Franciscóban. Amikor a párt megalapítója és szervezője a párt terveiről és az állam érdekeiről gyárosokkal, építőkkel, telek-spekulánsokkal beszélt, az illetők erre az álláspontra helyezkedtek: MAGYAR SZÓ KIADÓHIVATALA 130 East 16tb Street New York, N. Y. 10003 Tisztelt Kiadóhivatal! Látom, hogy EBBEN A HÓNAPBAN lejárt ai előfizetésem. Itt mellékelek $......................4 Cim: .................................................................. Név: ................................................................. Város:......................................Állam:............ “Én üzletember vagyok. Nekem kötelességeim vannak a részvényesekkel és nem az állammal szemben.” Ez a rideg, de jellemző álláspont azt bizonyítja, hogy ha az uj párt nem kap elegendő támogatást Kalifornia lakosságától, akkor senki és semmi meg nem menti az állam helyrepótolhatatlan természeti kincseit és táplálékának fő forrását a gyors pusztítástól. • • • És ha már a természeti kincseket fenyegető veszedelemről beszélünk, érdemes megemlíteni Gaylord Nelson szenátor egyik legutóbbi beszédét, amellyel kollégáit a következő veszedelmekre figyelmeztette: Amerika folyóinak és tavainak mérgezése, a levegő fertőzése, gyártelepek építése, ahol eddig természeti szépségekben gyönyörködtünk, utak építése az évezredes vörös fenyők birodalmában. Felhívta a szenátus figyelmét arra a merész — és szerinte felesleges — tervre, hogy a hadsereg mérnöki osztálya egy BILLIÓ dollár költséggel olyan tavat akar létesíteni Alaskában, mely nagyobb lenne, mint az Erie tó. És, hogy a leírás teljes legyen, meg kell azt említeni, amit elképzelni is nehéz lenne, ha nem lenne igaz: arról is készülnek tervek, hogy a világhírű és milliók által megcsodált Grand Canyon-t — viz tárolására használják fel! Ha ez igaz és ha ilyen tervvel komolyan foglalkoznak, akkor ez lesz megdönthetetlen bizonyíték arra, hogy az emberi kapzsiságnak valóban nincs határa. Befejezésül még megemlítem, hogy Kalifornia nem az egyedüli állam, ahol a természeti kincseket elpusztítás fenyegeti. Hogy csak egyet említsek, a Nagy Tavak, amelyek 14 millió ember vízszükségletét szolgáltatják, szintén veszélyben vannak. Mialatt a hadsereg mérnökei Alaskában uj tó létesítésének tervén dolgoznak, addig a Michigan tó déli részéből — Nelson szenátor szavai szerint — “pöcegödröt” csinálnak és a tó fenekét örökre hasznavehetetlenné teszik. Nem állami, hanem országos megmozdulásra lenne szükség, hogy Johnson elnök tervét az ország szépségeinek megóvására, valóra váltsák. Ha ehhez pénzre van szükség, adja azt a szövetségi kormány és fordítson annyival kevesebbet hadi célokra és békés országok bombázására. Vidor Perlő: Indonézia és a Standard Oil Indonézia kormánya “átvette” a U.S. birtokban lévő Caltex és Stanvac, valamint az angol-holland Shell olajtársaságokat. Később kisajátította a U.S. Rubber és a Goodyear gumi-ültetvényeit, majd sor került a Goodyear autógumi gyár lefoglalására is. Egyelőre még nincs tisztázva, hogy államosítva lesznek-e ezek az üzemek. Az Egyesült Államok diplomáciája nagy erőfeszítést fejt ki, hogy rávegye Indonéziát: csak formailag vegye át az üzemek és ültetvények vezetését. Az amerikai sajtó szerint a nevezett üzemek és ültetvények értéke meghaladja a 385 millió dollárt, amelyből 300 millió olajérdekeltség. Szokás szerint az előnyös alkudozás és közvéleménykeltés céljából túlozzák ezeket az értékeket. Feltételezhetjük, hogy a Shell érdekeltségek 100 millió dollárt képviselnek; eszerint 285 millió dollár képezi az U.S. üzemek tulajdonát. De amint a sajtó jelentette, az összes amerikai befektetés Indonéziában 1963-ban csak 167 millió dollárt tett ki, amelynek csak egy kis része jutott az ország fejlesztésére, a többit tőkehaszon formájában kivonták. Az országok kizsákmányolása A nagyvállalatok propagandája azt igyekszik bizonyítani, hogy a termelő országok az olajból busás összegeket szednek be adók és járadékok formájában. Indonézia mindössze csak 1.38 centet ka pott gallononként. A középkeleti országoknak valamivel több jutott. Hasonlítsuk ezt össze avval, hogy a U.S.-ben a nagyvállalatok a magas haszon mellett 9—10 cent adót vesznek be gallononként és a töltő állomásokon 5 cent adót számítanak egy gallon olajért. A termelő országoknak juttatott kevéske haszon ott egyesek számára luxus-életet teremt, de mind országfejlesztés, mind a pótolhatatlan természeti kincsek felhasználásának kártérítése szempontjából, elégtelen. Két évvel ezelőtt Ceylon államosította a külföldi tulajdonban levő olajüzemeket, ugyanezt tette ebben az évben Szíria. Ez az aránylag jelentéktelen akció a nyersolajra nem vonatkozott. Az olajtermelő országokban azonban egyre fokozottabban követelik a külföldi olaj államosítását. Ezen országok közül nyolc az Organization of Petroleum Exporting Countries (OPEC) érdekközösségbe tömörült, avval a kimondott céllal, hogy a U.S. befolyása alatt álló nemzetközi kartellt kényszerítse, hogy ne az egyes államokkal, hanem az OPEC közös testülettel tárgyaljon. A szocialista országokon kívül, negyven kormánytulajdonban levő vállalat egyre nagyobb részt vesz az olajközösségben, szembeszállva a nemzetközi olajkartell monopóliummal ami kedvező talajt teremt az államosítások kiterjesztésére. Növekszik az ellenállás A Kairóban nemrég lefolyt ötödik arab olajkongresszus alkalmával Abdullah Tariki, Szaudi Arábia volt petróleumügyi minisztere indítványozta, hogy az arab államok Venezuelával egyszerre államosítsák a nyersolajat. A külföldi olajvállalatok működését az arab országokban a “kolonializ- mus legrosszabb példájáénak nevezte, majd hozzátette: “Az arab országok olajtermelésének államosítását ezen országok nemzeti érdekei megkívánják.” Ehhez hasonló, habár nem egészen enynyire kimondott véleményt nyilvánított a Kuwait- beli Ashraf Lufti és mások. Még sok nyilvánvaló politikai akadály állja útját a termelő országok együttműködésének. Mindaddig, amig nem képesek együttesen működni, állandóan ki lesznek szolgáltatva a kartell korbácsütéseinek, amely rendszeresen a legbefolyásolha- tóbb országban emeli a termelést, a függetlenebb országokban lelassítja. Hogy példát említsünk, a kartell most nagyban fejleszti az olajtermelést Líbiában, ahol konzervatív kormány van és az ottlevő U. S. légibázis is megfélemlítő hatást gyakorol az országra. Az OPEC tagországaiban termelik a kapitalista világ olajtermelésének több mint felét. Ezek közül Algéria termeli az ottani kereskedelem olajának 80 százalékát. Összetartásuk erejétől függ, hogy meg tudják-e védeni magukat a kartell megsemmisítő támadásaitól, amelyek az államosítások nyomában egész biztosan bekövetkeznek. Ők diktálják a politikát Rachkev, a TASS petróleumipari kommentátora teljes indokkal emelte azt a vádat, hogy az államosítással szembeni ellenállásképpen az olajüzemek képesek az egész világot katasztrófába kergetni. A Standard Oil, kartellbeli és pénzügyi társaival — mint pl. a Chase Manhattan — egyetemben a legfőbb támogatója az U.S. beavatkozó politikájának Vietnamban, Kongóban, Kubában és az imperializmus elleni küzdelem más hasonló gócpontjain. Ezen országok kizsákmányolása mellett meg akarják mutatni a szomszédos olajtermelő országoknak, mint Indonézia, Nigéria és Venezuela, hogy ki az ur a házban. Ha a nyolc OPEC tagállam egyszerre államosítana, az még a Pentagon féktelen kalandorai számára is túl kemény diónak bizonyulna. Lehetővé tenné a termelő országoknak, hogy termékeikért tisztességes ellendijazásban részesüljenek, hogy felszámolhassák a nyomort és országaikban mindenütt megindíthassák a fejlődést. Ezáltal megnövekedne ezen országok vásárlóereje és piacot teremthetnének az Egyesült Államok számára. Egyúttal csökkentenék a vadul burjánzó koloniálizmus bázisait, amely az amerikai külpolitika számára világszerte szégyenteljes hírnevet szerzett. Az összedőlt duzzasztógát 350 áldozata Óriási erejű földrengés rázta meg Chile középső vidékeit, amelynek következtében Santiagotól északra, egy bányavidék 230 láb magas duzzasztógátja beomlott. Ä szétözönlő viz- és sár-áradat eltemetett majdnem 400 embert, akikből csak kevesen tudtak elmenekülni. A falunak 600 lakója volt. Az El Cobre bányafalu gátja a bányavállalat tulajdonát képezte. Á földrengés más vidékeken is legalább 20 áldozatot követelt és számosán megsebesültek. Az országban érezték a földlökéseket, de a földrengés teljes ereje Aconcauga, Valparaiso, Coqu- imbo és Santiago megyékben mutatkozott, ahol a lakosság egyharmada él.
