Amerikai Magyar Szó, 1965. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)

1965-04-01 / 13. szám

6 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday. April 1, 1965 Uj-Magyarország most ünnepeli huszadik szü­letésnapját. Huszadik évfordulóját annak, hogy a nemzetközi proletár szolidaritás jegyében, a hő­sies szovjet Vörös Hadsereg kiszabadította a náci­imperializmus véres karmaiból. Ezen az emlékna­pon az idegenbe szakadt jóhiszemű magyarság egész serege együtt ünnepel az óhazával, i A* elmúlt húsz év alatt Uj-Magyarország dolgo- aói csodákat müveitek. Mindenekelőtt eltakarítot­ták a romokat, amiket Horthyék fehér terrorja, a második világháború és a német-náci invázió ha­gyott maga után. Azután megkezdték az uj hon­foglalást, melyet napjainkig nagyjában-egészében végre is hajtottak. A “hárommillió koldus” orszá­gában a föld ma azé, aki azt megdolgozza. Nem a pár ezer léhütő nagybirtokosé és nem a több mil­lió holdat bitorló “holtkézi” egyházaké. Ha semmi egyebet nem hajtott volna végre a szocializmust építő Uj-Magyarország, minthogy a vérig kizsákmá­nyolt földnélküli szegényeket közösen megmunká­landó földhöz juttatta — már ezzel egyedül gigá­szi mérvben előrevitte az ország fejlődését. De mert ugyanekkor állami tulajdonba vette az ösz- szes többi termelő eszközöket: a gyárakat és na­gyobb ipari üzemeket is, ezzel láthatóan emelte az ország népességének jólétét és öntudatát is. A romok eltakarítása után már láthatni körvo­nalait az. uj szocialista fölülépitménynek. Uj isko­lák százai, modern lakóházak ezrei, városokban és falvakban, kiáltóan mutatják a különbséget a teg­napi és az uj Magyarország között. Világosan látni a törekvést, hogy az uj rendszer eltüntetni igyek­szik — többek között — azt a szembeötlő igazta- lanságot is, mely előző reakciós időkben a falu és város közt meredt. Az ország ma már nem ismeri a múlt krónikus betegségét sem: a visszatérő téli munkanélküliséget. A városokban megszűntek az “ember-piacok”: a vidékről beözönlő munkanélküli földmivesek éhbérért való ajánlkozásai. A városok utcáin már nem látni kéregetőket — nem úgy, mint régen. Idegenbe vetődve, örömmel-elégedetten hason­lítjuk össze Uj-Magyarország helyzetét azokkal az állapotokkal, melyeknek évtizedekkel ezelőtt vol­tunk tanúi odhaza. A mai termelőszövetkezet pa­rasztját — ki könyvet és televíziót vásárol —, a mi időnkbeli kubikossal, ki hónapokig látástól-va- kulásig robotolt, hogy a távolban száraz kenyeret biztosíthasson otthoni családjának. A régi tanyasi vályogviskókat, melyekben egyetlen “szobában” négy bérescsalád sínylődött — a mai villanyvilági- tott falvak uj parasztházaival. A fővárosi nyomor­telepeket, a mai modern parkírozott lakóház-töm­bökkel. Jól tudjuk, sok az épiteni-javitani való még oda­haza. De a türelmetlen jóhiszemüeknek közülünk csak arra mutatunk rá, hogy az Egyesült Államok­ban — a világ leggazdagabb kapitalista országá­ban — éppen most kényszerültek állami akciót in­dítani a tűrhetetlen tömegszegénység ellen. Hogy az Egyesült Nemzetek értekezlete Chilében a na­pokban tárgyalt egy hivatalos jelentést, mely sze­rint “Latin-Amerikában az összlakosság fele: száz­millió éhezik, vagy rosszul táplált. Hogy az élel­miszertermelés az utóbbi 25 évben 3 százalékkal csökkent.” Hasonlítsák össze ezt a szomorú képét Közép- és Dél-Amerikának az otthoni húsz éves lázas fejlő­déssel! A szocializmus húszéves épitőmunkáját az­zal az ötszáz évvel, amit a katolicizmus fejtett ki ezen a földrészen és amiben majd egy évszázad óta a felfejlődő kapitalizmus is osztozkodik... Vannak köztünk — idegenbe szakadtak közt — otthoni régi harcosok is, akik, amikor bizalommal várjuk “az uj magyar csodákat”, egyidejűleg em­lékezünk is. Régi otthoni fegyvertársakról, mártí­rokról, akiknek áldozatos munkája lehetővé tette, hogy a mai Uj-Magyarország megszülethetett. Mi tudva-tudjuk, hogy a fizikai törvény: az energia megmaradásának elve áll a társadalom fejlődésé­re is. Az 1919-es proletárforradalom hőseinek és vértanúinak, a fehér terror idejebeli illegális har­cosoknak áldozatos munkája, önfeláldozása hason­lóképpen nem veszett el, megmaradt. Nélkülük elképzelhetetlen lenne a mai eredményes szocia­lista épitőmunka. A magyar dolgozó osztály vér­tanukat kitermelő képessége volt a biztosítéka an­nak, hogy 1945 után az uj nemzedék az épitőmun- kát a győzelem reményében fölvehette. Emlékez­zünk régiekre: azokra az előharcosokra-vértanuk­ra, akiknek nevében a költő-vatesz Ady, évtizedek­kel ezelőtt mondotta: “Mi megmunkáltuk hajh, jól a lelkek. Rabságok, sebek, búk és keservek Izzadságos, rossz magyar földjét.. WWAWWWVWWWWWWWWIMIWVWWWWWW Megkezdték Spanyolországban az első atomerőmű építését. A Madrid közelében épülő erőmű kezdeti kapacitása 60 megawatt lesz. Marcello Mastroianni olasz filmszínészt nyilvání­totta az 1964. év legjobb filmművészének a mexi­kói filmírók szövetsége. A múlt év legkiválóbb filmalkotásának Fellini 8 és fél cimü filmjét, a legjobb színésznőnek Katherina Hepburn ameri­kai színésznőt nyilvánították. A Szovjetunió és Kina támogatásukról biztosítják Vietnamot A moszkvai Vörös téren az űrhajósok legújabb vívmányainak ünneplése alkalmával, Leonid I. Brezsnyev, az SzKP vezértitkára, ünnepi beszéde folyamán kijelentette, hogy a szovjet nép készen áll a vietnami nép segítségére sietni. Szovjet pol­gárok nagy számban jelentkeznek, “hogy kivegyék részüket a vietnami nép szabadságáért és függet­lenségéért folyó küzdelemben”, mondotta Brezs­nyev, és azt is hozzátette, hogy “a Szovjetunió már megtette a szükséges intézkedéseket Észak-Viet- nam megerősítésére.” A szovjet vezető beszédében kihangsúlyozta: “Az amerikai agresszorok súlyosan tévednek, ha azt remélik, hogy vietnami akcióik feledésbe men­nek és hogy majd az idő lemossa az ott elkövetett bűneik gyalázatát.” A Kínai Kommunista Párt lapja, Jenmin Jih Pao vezércikkben a következő szavakkal fejezte ki a kínai nép és a kormány álláspontját: “Mi, Kina népe, határozottan reagálunk a dél- vetnami Nemzeti Felszabadító Front felhívására és csatlakozunk a világ népeihez abban, hogy megad­juk mindazt a segítséget — fegyvereket és más hadi felszerelést —, amelyre a hősiesen küzdő dél­vietnami népnek szüksége van. Készen állunk, hogy saját embereinket bármikor odaküldjük, ha a délvietnami nép kéri, hogy velük együtt harcol­junk az amerikai támadók megsemmisítéséért.” Fel kell emelni a vásárlóképességel WASHINGTON, D. C. — Nat Goldfinger, a* AFL-CIO közgazdásza beszédet tartott az itt gyü- lézeső munkáskonferencián, melyben kihangsú­lyozta, hogy a Johnson-adminisztráció tervbe vett intézkedései nem lesznek képesek megakadályoz­ni a munkanélküliség növekedését. E cél elérésére szükséges, hogy a nagy tömegek vásárlóképessé­gét felemeljük. A probléma ugyanis az, hogy a közönség képtelen az amerikai ipar és mezőgazda­ság termékeit megvásárolni, de nem azért, mert nincs arra szüksége, hanem azért, mert nincs rá kellő pénze. Rámutatott arra is, hogy 1961 és 1964 között a trösztök profitja 44 százalékkal, a részvények után fizetett járulék 30 százalékkal, viszont a mun­kabérek csak 19 százalékkal emelkedtek. A Szovjetunió Állami Népi Táncegyüttese, Igor Mojszejev vezetésével, négyhónapos tengerentúli turnéra indult. A szovjet művészek az Egyesült Államok és Kanada húsz városában több mint száz alkalommal lépnek fel. ó, mily szép is volt a múlt Gyermekhangon írom ezt le, így lesz szép a kis versecske, ha szavalod, jól teszed, könnyebb, mint az egyszeregy. Nem a máról, a múltról szól, nyisd ki füled, ha még alszol s végre egyszer, megtanuld, hogy mily szép is volt a múlt. Úgy beszéltek mindig róla, mintha csodás kert lett volna, kacsahájtól csepegő, minden régi esztendő. Hej, de én azt másnak láttam s borsódzik is szegény hátam, oly sok gondban telt nekem, egész ifjú életem. Volt itt annyi méltóságos ur, mint máshol szegény jános, előkelők s finomak voltak, mint a tejszínhab. De a szegényt mind utálta s abból állt a tudománya, hogy a népet megnyuzta s szivta, mint a pióca. A proli, ha meccset látott, mind keritésjegyet váltott és utána mutyiba, elvitték a dutyiba. igy rendelte Horthy Miki Ha már dutyi, legyen mutyi s mig ő volt a fő mufti, teli is volt a dutyi. De munka az nem volt kérem, sem Pesten, sem a vidéken s még az volt a jó eset, ha télen sok hó esett, mert ilyenkor bőven akadt dolog, kotorni a havat. Sokszor egész héten át, forgott a sok hólapát. A ruháját szedte, vette, minden ember ócskán vette, ingünk, gatyánk is repedt, uraságtól levetett. Ha felment a lóhus ára, babot ettünk vacsorára, attól durrogott nekünk, vidáman a fenekünk. Ifjaink, ha jól tanultak, elmehettek kalauznak, mérnökök és ügyvédek pedig utcát seprének. Akik úri clubba jártak, kártyáztak, vagy panamáztak, s aki csalt sem volt csaló, csalni úri passzió. Ha lakásodból kidobtak, az utcára hajítottak s vagy ott, vagy a hid alatt, őrizted a holmidat. Mig a hídról a Dunába, ugrott sok ember bujába s Bethlen igy szólt: (nem mese) Hadd hulljon a férgese! Horthy urnák jól ment dolga, talpát nyalta a sok szolga s hogy ne nézzék nyulfinak, barátja lett Dolfinak. Hitler fütyült, Horthy táncolt és az bizony szörnyű bál volt, mert az agyuk elborult s megkezdték a háborút. De nagy a baj — Fut a német! vége lett a dicsőségnek, a hős szovjet honfiak megverték a nácikat. Nem segített rajtuk semmi, le kellett a fegyvert tenni s bár nyilasék szive fáj, véget ért a hitleráj. Pontot téve versikémre, itt a vége, fuss el véle, jóból is megárt a sok, mindenkinek jó napot! RAB GÉZA Rácz László "Emlékezzünk régiekről..

Next

/
Thumbnails
Contents