Amerikai Magyar Szó, 1965. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1965-03-18 / 11. szám
Thursday, March 18. 1965 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 7 Rácz László ''Piszkos háborúk” A második világháború végeztével az európai imperialista hatalmak érezhetően legyengültek. Ennek tudható be, hogy a színes népek felszabadulást célzó mozgalmai gyors győzelemhez vezethettek. Ázsiában és Afrikában a gyarmati sorból való felszabadulás, nagyobbrészt békés utón következett be. De voltak olyan gyarmatok is, ahol a legyengült imperialisták nem voltak hajlandók lemondani extra profitjukról. A francia imperializmus Indokinában fegyveres erővel akarta a nemzeti felszabadulást megakadályozni. A majd tiz évig tartó véres háborúban egyedül francia részről, félmülió halott és sebesült volt a veszteséglista. A leplezetlenül gyarmati kizsákmányolás érdekében folytatott bestiális vérengzést, a francia dolgozók és értelmiségiek “piszkos háborúnak” bélyegezték meg. Ellentétben azokkal az “igazságos háborúkkal7, amelyeket elnyomott gyarmatok dolgozói vívnak emberi jogaik elérésére. A teljesen egyenlőtlen erőkkel folytatott küzdelem Indokínában a francia imperializmus szégyen- teljes vereségével végződött. A genfi nemzetközi egyezményben 1954-ben, kénytelen volt lemondani minden előjogáról és elismerni Indokina négy államának nemzeti fiiggelenségét. A hősies gerillák győzelmét kétségtelenül elősegítette a francia dolgozó rétegek tiltakozása és passzív ellenállása a “piszkos háborúval” szemben; csak úgy, mint évek múltával Algéria esetében, amikor is a francia imperializmus vérző fejjel hasonlóképpen elismerni kényszerült ennek az észak-afrikai gyarma- tának teljes függetlenségét. a genfi egyezmény egyszer és mindenkorra véget vetett a francia imperialista kizsákmányolásnak. De semmiképpen sem a “piszkos háborúnak”. Az egyezmény ugyanis kettőbe szakította Indokina legjelentősebb országát: Vietnamot. Azzal a hátsó gondolattal, hogy elszigetelje az északi részt — ahol a nemzeti felszabadulási mozgalom egyidejűleg szociális felszabadítást is eredményezett — a déli résztől. Dél-Vietnamban feudális nagybirtokosok tartják kezükben a gazdag rizsföldeket és egy reakciós katonai kaszt nyomja el az emberi létért küzdő dolgozó rétegeket. Az önkényes kettészaki- tás után lépett akcióba a washingtoni diplomácia. Azzal az ürüggyel, hogy a dél-vietnami reakciós kormány segítségét kérte, megszállotta katonailag egész Dél-Vietnamot. Ez a katonai megszállás pontosan beleillik az imperialisták ama taktikájába, hogy a szocialista világot külföldi hadibázisokkal gyűrűbe szorítsák. Jelen esetben Dél-Vietnamban: a Kinai Népköztársaságot. A dél-vietnami dolgozók cseberből-vederbe jutottal;. r\z előzetes francia gyarmati elnyomás helyébe, az amerikai katonai “tanácsadók” és a vé- reskezü vietnami katonai diktatúra jött. Felszabadulás iránti küzdelmüket most már a Pentagon bombázó repülői és a hetedik flotta hadihajói fojtják vérbe. Mint a francia uralom idejében, az elnyomottak ellenállása megint csak gerillaharcokban jutott kifejezésre. Újra bebizonyosult, hogy osztálytudatos népi haderők sikeresen győzhetnek, számban és technikai felszerelésben sokszorosan felülálló imperialista zsoldos sereggel szemben. A napi sajtó évek óta tudósit a vietnami gerillák bámulatos harci teljesítményeiről. Mert az amerikai “katonai tanácsadók” segítsége semmi eredményűre nem vezetett, az Egyesült Államok újabban — egyéb kiutat nem látva —, ki akarja terjeszteni támadásait a szomszédos szocialista Észak-Vietnamra. Azt reméli, hogy a szocialista kis ország megsemmisítésével majd megtörik a dél-vietnami felszabadításért küzdő Viet- cong minden akcióját. Az amerikai katonai párt ezen elgondolása is csődöt fog mondani. A minősíthetetlen amerikai bombázások védtelen északi falvak lakossága ellen, egyelőre csak azon eredménnyel jártak, hogy megvalósították a két nagyhatalom, a Szovjetunió és a Kinai Népköztársaság egységes fellépését Észak-Vietnam érdekében. Nincs kétség a tekintetben, hogy' a “piszkos háború” Dél-Vietnamban hasonló sorsra van Ítélve, mint a tizenegy év előtti francia imperialista vérengzés. Ezt a véleményt nyilvánítja évek óta, a forradalminak igazán nem minősíthető De Gaulle kormánya is, azt hangsúlyozva, hogy Washington számára egyetlen járható ut maradt csak: intervenciós hadseregének haladéktalan visszahívása abból az ázsiai országból, ahol semmi keresnivalója sincs. A “piszkos háború” másik iskolapéldája az, ami évek óta a névleg belga gyarmati elnyomatásból felszabadult Kongóban folyik. A belga imperializmus — mely a világháború befejezésével gyarmati előjogairól lemondani volt kénytelen —, újfajta gyarmatosító politikával (neokolonializmus) kezdett a munkához. A nemzeti felszabadult Kongóban lassanként megszervezte korrupcióval a maga kémszervezeteit és annak utána egy ellenforradalmi zsoldos sereget. Legyilkoltatta orvul a felszabadult Kongó vezető kor mányi érf iát: Lumum- bát. Zsoldosai segítségével kormányhatalomra segítette az áruló Csombét. Ez viszont idegen fehér zsoldosok segítségével és az Egyesült Államok megértő támogatásával lehetővé tette, hogy az ország gazdag arany-ezüst, uránium, réz- és cinkbányáinak kivitele, megint csak a belga és újabban az Egyesült Államok imperialistáinak profitját gazdagítja. A “piszkos háború” tovább dúl Csőmbe zsoldos seregei és a nemzeti felszabadulásért újra küzdő kongói csapatok között... Nem szabad elfelejteni, hogy a belga külügyminiszter: Henri Spaak — aki Csombéval és az Egyesült Államokkal Kongó újra való gyarmatosításában közös nevezőre jutott — a belga szociáldemokrata párt és a II. Internacionálé vezetője. Délkelet-Ázsia legdélibb csücskében is fenyeget a “piszkos háború” veszedelme. Az alig pár éve angol politikai ravaszsággal összekovácsolt Malaysiában. Az angol diplomácia a nemzeti önrendelkezési jog megcsúfolásával négy egymástól teljesen különálló területet kényszeritett a malaysiai “államszövetségbe.” Ez, beágyázva a brit Common- wealth-be (birodalmi közösségbe), mint újfajta gyarmat-csoport kellene, hogy szolgálja az angol imperializmus érdekeit. A négy összecsapott állam közül kettő: Sabah és Sarawak, Borneo sziget északi részén fekszik. Néprajzilag a szomszédos Indonézia és a Fülöp-szigetekhez tartoznának. Semmi 1964-ben a Szovjetunió leszállította a katonai költségvetését, majd kisebb mértékben az Egyesült Államok is ugyanezt tette. A Szovjetunió 1965-ben újból redukálta a katonai célú pénzkiutalását, a U.S. azonban nem. A Szovjet mindkét évben 4%-os csökkentést eszközölt, a U.S. 3%- osat az 1964-ben és névleg fél százalékosat 1965— 66-ra. A U.S. költségvetés egyéb, főleg katonai jellegű részeinek hozzáadásával, a csökkentés az első esetben csak 1 és fél százalék, 1965—66-ban pedig 1%-os emelkedés mutatkozik. Az uj szovjet honvédelmi költségvetés csak 12.8 milliárd rubelt tesz ki (14.2 milliárd dollárt); a U.S. 52.5 milliárd dolláros honvédelmi költségvetésével szemben, amely más idetartozó tételekkel együtt 61.8 milliárd dollárra rúg. Ha számításba is vesszük a Szovjetunióban fennálló alacsonyabb katonai fizetéseket és a fegyverek alacsonyabb árait, a Szovjetunió katonai költekezése messze elmarad az amerikaitól. December 9-én Kosygin igy magyarázta meg a tervezett költségleszállitásokat a legfelsőbb szovjet előtt: “Az Egyesült Államok kormányának képviselői benyújtottak hozzánk jelentéseket arról, hogy a U.S. kormány hasonlóképpen a katonai jellegű előirányzat leszállítását tervezi az 1965— 66-os költségvetési évre. Ennélfogva a Szovjetunió katonai költekezésének csökkentése és a hasonlójellegű várható U.S. csökkentés pozitív lépést jelent a nemzetközi feszültség enyhítésére.” (Pravda, dec. 10.) Hol maradt a fegyverkezés csökkentése? Az amerikai sajtóban cikkek jelentek meg állítólagos kölcsönös megegyezésekről, amelyekben messzemenő tervekről volt szó a háborús célú költekezés leszállítására. Január 25-i beszédében azonban Johnson elnök érvénytelenített minden állítólagos megegyezést. Azonkívül a szükség esetén a honvédelmi minisztérium rendelkezésére álló összeget emelték további, majdnem egy milliárd dollárral. Ebből később a költségvetés még további emelkedése várható, a messzemenő leszállítások helyett. A költségvetés nem tesz említést mesz- szemenő leszállításokról, ehelyett a katonai erők kiterjesztését tűzi ki célul, anélkül, hogy ehhez "minden évben” szükséges legyen a költségvetés emelése. Ebből az következik, hogy csak bizonyos években, időközökben emelik. A védelmi költségvetés továbbra is az “általászerves kapcsolatuk nincs a másik két “tagállammal”: Malacával és Singapurral. Mindössze annyi, hogy valamennyien gazdag nyersanyagokkal rendelkeznek, amelyeket az angol imperialisták továbbra is kizsákmányolni remélnek. Singapurnak ezenfelül külön hadi jelentősége is van. Mint évtizedek óta megerősített angol hadiflotta-bázis, kulcshelyzetet foglal el a Kinai-tengerben. Biztosítja az angol birodalomnak a brit Commonwealth két másik legjelentősebb tagállamához, Ausztráliához és New Zealandhoz való kapcsolatait. A meggyengült angol imperializmus igy reméli, hogy továbbra is háborítatlanul folytathatja gyarmati kizsákmányolását Délkelet-Ázsiában. Annál is inkább, mert szövetségese, de főleg pénzes gazdája: az Egyesült Államok erőszakkal-csellel kezében tartja a Singapurt északon kiegészítő kulcspontokat: Dél-Vietnamot és a “Nacionalista Kina” formájában álcázott másik amerikai hadibázist: Tai- want. A két imperialista csoport ilymódon uralja a hadi szempontból rendkívül jelentős részt a Ki- nai-tengerben. Egyidejűleg gyűrűbe szorítja s elzárja tengerétől a Kinai Népköztársaságot. Az átlátszó angol taktika ellen Indonézia és a Filippinák kormánya is erélyesen tiltakozott. Már felütötték fejüket Malaysiában harcos gerillák. A londoni “munkáskormány” csak a rég bevált imperialista eszközökkel válaszolt. Mozgósította Anglia hatalmas hadiflottáját és gerillaharcokra külön is kiképzett csapatait Singapur körül. A provokációknak további fejleményeként Indonézia kilépett az Egyesült Nemzetek közösségéből, arra hivatkozva, hogy ez a nemzetközi szervezet nem képes ellensúlyozni nyílt imperialista provokációkat. Még nagyobb súlyt adott ennek a kilépésnek a pekingi kormány nyilatkozata, melyben teljes szolidaritását hangoztatta az indonéziai kormány és nép követelése mellett. Előreveti árnyékát egy újabb “piszkos háború”. Mint annak idején Franciaországban, most a készülő “piszkos háborút” a tisztességes világközvélemény és elsősorban az angol dolgozók tiltakozása, passzív ellenállása kellene, hogy megakadályozza. nos” és a “légiszállitás”, valamint a “tengeri szállítás” célját szolgáló kiutalásokra helyezi a fő- sulyt, amelyek a koloniális, hóditó háborúk követelményeinek felelnek meg, mint a jelenlegi vietnami és kongói háborúk. Az erre irányuló kiutalásokat 1 milliárd dollártól 20.6 milliárd dollárig terjedő összegekkel emelték, mialatt a “stratégiai visszaütő” és a “szárazföldi légi és rakéta” védelmet 0.8 milliárd dollártól 6.3 milliárd dollárig terjedő összegekkel redukálták. Amellett, hogy nyilvánvalóan megszegi a Szovjetunióval kidolgozott megegyezést, a hadi költségvetés leszállításának be nem tartása megszegi! az amerikai népnek tett Ígéreteket a nem katonai kiutalásokra megtett Ígéreteket illetően is. Mi lesz a népjóléti programmal? A most megindult közjóléti kiutalásokat éppen az tette lehetővé, hogy 1963—64-ben megenyhült a nemzetközi feszültség és ebből kifolyólag a katonai költekezés is valamelyest csökkent. A további, beígért közjóléti költekezések azon a politikai feltételezésen alapulnak, hogy a feszültség enyhülése továbbra fennáll a nemzetközi viszonylatokban, amely kevesebb katonai terhet ró a költségvetési kiutalásokra. A katonai költségvetés leszállításának be nem tartása csak első lépés a további, baljóslatú lépések hosszú láncolatában. Közvetlenül utána következett be a háború kiterjesztése Délkelet-Ázsiában. Ha a beígért fenyegetéseknek megfelelően a következő lépések bármelyikét is keresztülviszik, a legkevesebb, amit várni lehet, hogy a katonai büdzsét sokmilliárd dollárral felemelik. Evvel a költségvetés egész jellege megváltozik. Nem beszélnek majd többé a népjóléti program kiterjesztéséről; ehelyett háborús megszigorításokat javasolnak majd és egyre nagyobb adókkal fogják megterhelni a népet. A nagy befektetők nyilván előzetesen értesültek a bekövetkezendő fordulatról, mert 1964 második felében állandóan emelték a fegyver-részvények árait. 1964 elejétől ez év február 17-ig a Boeing 36-ról 70-re, a Douglas 21-ről 37-re és a General Dynamics 24-ről 39-re emelkedett. Más nagy haditermelő cégek részvényei is kisebb százalékban emelkedtek. Az amerikai nép jóléte és élete megköveteli Johnson katonai költségvetésének és a municiógyá- rosok óriási profitjának leszállítását. Victor Perlő: VISSZAKOZÁS A KATONAI KÖLTSÉGVETÉSBEN
